Hirtelen felpattant a szemem. Először Illa döbbent arcát pillantottam meg. Szerintem nem erre számított a bosszút illetőleg. Valami kicsinyes dologra gondolhatott.
- Bocsáss meg, én... nem akartam...  nem tudtam... - próbált mentegetőzni, hogy eszembe juttatta a bukásomat. Amikor elárultak és kitaszítottak.
- Persze semmi baj - horkantam fel gúnyosan. - Dehogy haragszom. Hiszen csak felidézted életem egyik legrosszabb pillanatát! Ugyan mért haragudnék?! - ordítottam az utolsó két mondatot.
   Észre sem vettem, mikor gyulladtak ki Illa körül a fekete lángok. Ám egyre közelebb értek hozzá. Nem is igazán én irányítottam a tüzet. Szinte magától kelt életre.
   Illa felsikított. Rémülten bámulta az egyre terjedő lángtengert. Könyörgő tekintettel fordult felém. Ám mikor én továbbra is kíméletlenül viszonztam a pillantását, rájött, hogy nem számíthat a kegyelmemre. Engem nem érdekeltek a szabályok. Ha valaki ellenem volt, az megfizetett érte, és nem zavartak a következmények.
   Ekkor fájdult meg megint a fejem. Összerándultam a fájdalomtól, de eldöntöttem, hogy nem hívom vissza a varázserőmet.
   Ám a kín egyre jobban erősödött. Úgy éreztem mintha valaki baltával hasogatná a fejemet. Csakhogy nem is ez volt a legrosszabb. A fájdalom már nem csak a fejemet sújtotta. Átterjedt az egész testemre. Ültő helyemben összeestem és elkezdtem a földön vonaglani. Nem bírtam tovább. Ha ez tovább folytatódik, akkor biztos elveszítem a józan eszem.
   Illa természetesen meg akart ölni. Pont úgy, mint mindenki. Nemrég még azt hittem, hogy mindjárt itt a világvége vagy valami hasonló, hisz már kemény hat órája senki sem próbált az életemre törni. De nyugi már semmi ilyesmi nem fenyeget engem. Most csak Illa akar megölni.
   Próbáltam megszüntetni a lángokat, de ez minden alkalommal egyre nehezebben ment. Néha olyan érzésem támadt, mintha a mágia szép lassan átvenné felvettem az uralmat.
   Nagy nehezen sikerült visszahívnom a varázserőmet, de a fájdalom egyre erősebb lett. Halványan érzékeltem, hogy Illa ott állt fölöttem és engem nézett. Az arcán leginkább az enyémhez hasonlatos mosoly játszott.
- Próbáltam kedves lenni. De tudod mit? Ennek mostantól vége - nézett rám kíméletlenül. Már nem az a mosolygós angyallány volt. A tekintete sötéten ragyogott. - Eláruljak neked egy titkot? Legbelül én is éppen akkora szörnyeteg vagyok, mint te. Nem ismerem a kegyelmet, az irgalmat. Valahányszor nem engedtem, hogy valakit megölj, az csakis azért volt, mert így kellett eljárnom a feladatom közben. Engem is ellenőriznek, nem csak téged... Amúgy meg jól gondoltad, a mágia előbb vagy utóbb kiöli belőled a lelket. Persze csak akkor ha még nem tette meg - méregetett lenézően. Még mindig görcsösen rángatóztam, noha a kín már egy kicsit alább hagyott. - Hidd el nem csak neked vannak rossz emlékeid. Engem is kísért néha a múlt, de nem hagyhatod, hogy felülkerekedjen rajtad.
   Ez volt az a pillanat, mikor a fájdalom abbamaradt. A látásom teljesen homályos volt. Csak néhány körvonalat láttam.
- Kísért a múltad? - hörögtem. - Hát kétlem, hogy téged jobban kísértene, mint engem...
- Amit az előbb láttam az semmi ahhoz képest amin én mentem keresztül  - vicsorgott rám még egyszer utoljára.
   Ezek után elhagyta a szobát és jó erősen bevágta maga mögött az acélajtót.
   Tágra nyílt szemekkel bámultam a plafont. Na, erre nem számítottam. Ez lenne Illa valódi éne? Első ránézésre senki nem gondolná róla, hogy egy szörnyeteg, aki mások kínzására használja a mágiáját. Persze rólam sem feltételezi ezt senki, mikor legelőször megpillant. Utána viszont rá kell ébrednie, hogy óriásit tévedett.
   Csakhogy Illa eddig teljesen normálisan viselkedett. Nem fenyegetőzött, nem vicsorgott és barátságos volt. Én erre biztos nem lennék képes. A bukásom után  történteknek a tudatában, nem.
   Még mindig sajgott az egész testem. Ennyire semmi sem fájt eddig, noha voltak durva pillanatok az életemben ezelőtt is. Ám Illa kínzása túlszárnyalt minden eddigit. Megborzongtam. Semmi kedvem nem volt még egyszer átélni ezt. Csakhogy ha ez volt a célom, akkor muszály lesz megtanulnom valahogy kizárni a fejemből.
   Ezek után azon filóztam, vajon mit fogok csinálni addig ameddig ide be vagyok zárva. Igazság szerint elképzelésem sem volt róla. Nagy valószínűséggel azon fogok ügyködni, hogy ne idézzem fel a múltam legrosszabb pillanatait.
   Vagy esetleg megszökhetnék innen. Úgysem akartam sokáig itt tartózkodni. Szétnéznék egy kicsit a bázison. Biztos érdekes lehet.
   Hirtelen fájdalom hasított a hátamba. Mikor felültem és odanyúltam, a szárnyaim már nem voltak sehol. Nem lepődtem meg. Így szólt az egyeszség. Amíg nem teljesítettem az alku teljes rám eső részét, addig csak éjszakánként kaptam vissza az újdonsült szárnyaimat. Régen nem ilyen koszosszürkék voltak, egyáltalán nem.
   Próbáltam elterelni a gondolataimat a szárnyamról, az emlékeimről meg persze Illa pár perccel ezelőtti szónoklatáról. Nem volt könnyű. Legalábbis egészen addig míg meg nem csapott a huzat. Az ajtót senki nem nyitotta ki. Ebben biztos voltam. Ablakot sem találtam sehol. Ez pedig egyet jelentett. Kellett lennie valahol minimum egy szellőzőnek. Ha pedig meglátogatott - Illán kívül - a szerencse is, akkor át fogok férni a résen.
   Nehézkesen talpra álltam. Mindkét karom segítségére szükségem volt, ahhoz, hogy fel tudjak állni. Nagyon kimerülem és mindenem sajgott.
   Lassú léptekkel megindultam a az ajtóval ellentétes irányba a szürke falhoz. Mikor odaértem a sejtésem beigazolódott. Egy szellőzőnyílást pillantottam meg kicsivel a szoba sarka mellett.
   Felugrottam fél méter magasra és megragadtam a rácsokat. Éreztem, ahogy vér serkent az ujjaimból. A hideg fém felsértette a kezemet.
   Feljebb húztam magamat a nyíláshoz. A lábaimat ráhelyeztem a falra, majd egy erős rántással kitéptem a szellőzőaknát lezáró vasrácsot.
   Ezek után körülbelül minden élőlénynek le kellett volna zuhannia, hisz odalett a kapaszkodó. Csakhogy a képességeimnek köszönhetően én nem zuhantam le. A lábam továbbra is a falon maradt, hiába nem kapaszkodtam a kezemmel.
   Most, így közelebbről látva a szellőzőt megállapítottam, hogy pont át tudtam férni rajta. Mázli. Rohadt nagy mázli.
   Egyetlen gyors mozdulattal mar bent is volt a járatban. Lassú kúszással araszoltam egyre beljebb és beljebb.
   Ötven méter után, kezdtem megunni a dolgot. Már épp azon filóztam, hogy vissza is fotlrdulok, mikor hangokra lettem figyelmes. Közelebb kúsztam a hangokhoz.
- Ma hajnalban végzünk vele - hallottam meg a vékony falon át.
- Nem hagyhatjuk, hogy tovább itt legyen. Veszélyt jelent mindannyiunkra - hallottam.
   Tehát meg akarnak ölni. Már megint. Nem is lehetne másképp.
- Rémisztő, mikor belemászik a fejembe és látja minden egyes gondolatomat - suttogta borzongva az egyik jövendőbeli gyilkos.
   Illa. Illát akarták megölni, nem pedig engem. Ez enyhén szólva meglepő volt. Mégelis mi folyik itt. Nem akarnak megölni? Engem az egyik legkeresettebb és legutáltabb személyt? Mi van itt? Mégiscsak elérkezett a világvége, hogy senki nem kívánja a halálomat?!
- Vindicttől is jobb lenne minél hamarabb megszabadulni. Az a féreg tette ezt a jobb szememmel - átkozódott a másik. Megnyugodtam. Mégis megakarnak ölni. Semmi baj, a világvégét máskorra halasztották. Jóval későbbre.
   Nem volt nagy újdonság, hogy végezni akartak velem. Kétszáz éve szinte mindenkinek ez volt a célja. Az ellenségeimmel pedig jobb minél hamarabb leszámolni. Lehetőleg még az előtt mielőtt megölnének.
   Kiütöttem a szellőzőrendszer bal oldalából egy elég nagy fémlapot. Az így támadt résen pedig kigördültem a szobába.
   Természetesen talpra érkeztem. Szokás szerint.
   Pár pillanat alatt elég gyorsan felmértem a terepet. Nem is egy szobában voltam, hanem azon a hosszú folyosón, amelyen végigvonszoltak.
   Előttem Ádor és egy eléggé vézna fiú állt. Szárnyai koszosak és tépettek voltak. Nem is olyan rég még a Birodalom egyik lakója lehetett. Ám most már bukott volt és ezt láthatólag még mindig nem heverte ki. Barna haja, ami sápadt és beesett arcát keretezte, zsírosan csillogott a halovány fényben. Az egyik szemét pedig egy fekete szemkötő takarta.
   Másfél döbbent szempár meredt rám. Még véletlenül sem gondolták, hogy valaki kihallgatja őket.
- Szóval meg akartok ölni? - tartottam egy kis szünetet majd folytattam. - Sok sikert!
   Gúnyosan elmosolyodtam. Sokan kívánták a halálomat. Sokan is próbáltak megölni. Ám ez senkinek sem sikerült eddig. És ezután sem fog.