Szeptember 23. (Kedd)

Ma nem közvetlenül úgy jártam meg a tanulást, ahogy gondoltam volna. Ugyanis az iskolánkban az a rendszer, hogy a szülőt telefonon értesítik, ha hirtelen romlik a tanulmányi eredménye. És ez történt velem is. A nap szokásos volt, minden ugyan úgy ment, egészen délutánig. Akkor kaptam meg a mai összetörésem. A napot nem tudom részletezni, egyszerű nap, nem kell túlgondolni. A koliban megnéztem a telóm. 2 sms. Miért ismerős ez nekem. Apu azt írta, hogy amikor tudom hívjam fel, ezért felhívtam.

- Szia, apa! - köszöntem a telefonba.

- Szia! - kezdte kedvesen, majd hangnemet váltott. - Mégis hogy a francba képzeled, hogy begyűjtesz matekból egy EGYEST!!! MÉG CSAK SZEPTEMBER VAN!!! ANYÁD AZT VÁRJA HOGY HIBÁZZUNK,ÉS VISSZAKÜLD! NE VEDD EZT FÉLVÁLLRÓL! NEM ÍGY ISMERTELEK, JOHANNA!!! AZONNAL SZEDD ÖSSZE MAGAD!!! - ordította, nekem meg el kellett tartanom a telefont a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni.

- Apa, nyugi, kijavítom, oké. - nyugtattam, és egy picit lenyugodott.

- Oké. De ne várd, hogy akárhova is elmehetsz szombaton. Szobafogság. - mondta, engem pedig már a sírás kerülgetett a gondolataim miatt.

- Rendben. Szia!

- Szia! - rakta le a telefont, én pedig megnéztem a másik sms-t. Anya írta, hogy nem csak nyáron kellesz Miskolcra utaznom hozza, hanem a téli szünet felét is nála töltöm. Nagyon jó. Ezután már csak sírtam és sírtam és sírtam...

Apa: 5/? - Berágott. Nagyon.

Anya: 5/? - Akarok én Miskolcra menni? Nem hiszem...