Október 12. (Hétfő)

Erre sem gondoltam. Nem tudtam, hogy ez megtörténik. Nem hittem, hogy egy egyszerű poén valóra fog válni. Nem gondoltam, hogy a múltból megjósoltuk a jövőt.

Ma minden úgy ment ahogy szokott. Egészen 3. óra utáni szünetig. Mindig akkor történik valami?! Mindig akkor történik olyan, amiben benne van Andris?!

Tartottunk kifelé az udvarra, amikor megláttam Andrist velem szembe jönni. Nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, egy suliba járunk, ugyan olyan joga van a folyosón közlekedni, mint nekem. Amikor a közelünkbe ért, direkt átszakította a társaságot, csak hogy nekem jöhessen.

- Hé! Álljon meg a menet! - fordultam meg.

- Mi van? - fordult vissza, és elém állt. Mivel sokkal magasabb nálam, felém tornyosult, de én továbbra sem ijedtem meg.

- Nekem jöttél! - tettem csípőre a kezem. A balhészagra majdnem az egész iskola körénk gyűlt, egy kört alkotva.

- És? - vonta meg a vállát.

- Mi és? Mond neked valamit az, hogy alapvető emberi viselkedés? - kérdeztem cinikusan.

- Nem. Elmagyaráznád légyszi? - folytatta a cinikus hangváltást.

- Kérdezd meg otthon a szüleidet. És azt se felejtsd el megkérdezni, hogy két emberből hogyan lett ekkora barom - oltottam be. Egy pillanatra lesokkolódott. Én résen voltam, és olyan erővel ütöttem meg az állát, hogy majdnem felesett, annyira szédült. Belerúgtam oda ahol neki nagyon fájt. Aki érti, érti, aki nem, az így járt. Lerogyott a földre összekuporodva. Én nyertem.

- Tudod, így jár az, aki kikezd a gyengébbekkel. Van, hogy nem is olyan gyengék - hajoltam felé. - Remélem megtanultad - rúgtam bele az oldalába, majd sarkon fordultam, és elindultam az udvar felé. Mint a filmekben, a tömeg kettényílt előttem. A barátaim jöttek utánam. De nem csak ők. Az egész iskola próbált odaférkőzni a körünkhöz.

Mi lettünk a suli nagymenői. Vagy valami ilyesmi. Mindenki rólam és rólunk beszélt, a közelünkbe akart kerülni, és igazából minden, amit el lehet képzelni. Ezt megünnepelve a kis társaság kint volt a nappaliban, gyerekpezsgővel, meg úgy mindennel, ami kell. Kis idő múlva megjelent Oli és Máté is.

- Csatlakozhatunk? - kérdezte félénken Máté.

- Persze, akármikor. Sosem értettük, miért vagytok ilyenkor a szobátokban - invitáltam őket.

- Akkor szünetben is lehetünk veletek? - kérdezte Oli.

- Persze, nyugodtan - nyugtatta meg őket Ádám.

Így igazából a mai napra minden összejött. Menőség, Andris legyőzése, és egy összetartó osztályközösség is.