Szeptember 14. (Vasárnap)

Pénteken hazamentem, ma pedig visszamentem a koleszba. A péntekről és a vasárnapról ennyit. A szombat viszont... Érdekes volt... Pillanat...

Szóval. Felkeltem 11-kor, felöltöztem, reggeliztem, stb. Nagyon unatkoztam, és megpillantottam a gitáromat. Felkaptam és leültem az egyik babzsák fotelembe. Belekezdtem Avril Lavigne Darlin'-jába, és annyira belemerültem, hogy azt sem vettem észre, hogy valaki bejött a szobámba. Utána egyből belekezdtem a Little do you know-ba, úgyhogy esély nem volt rá, hogy valamit is észrevegyek. Így tovább énekeltem elfeledkezve magamról. Befejeztem az 1. Verse-t és már majdnem belekezdtem Alex részébe, amikor észrevettem, hogy abba már előttem belekezdett egy hang. Felnéztem, és nagyon meglepődtem, de szerencsére nem hagytam abba a gitározást.

- Away, away... - énekelte Ádám, megjegyzem nagyon szépen. De ő mit nem csinál jól? És mit keres a szobámban? Otthon vagyok, nem a koleszban. Miután befejeztük a dalt, én szólaltam meg először.

- Hogy kerülsz ide? Honnan tudod a dalt? Miért nem tudtam hogy szép hangod van? - soroltam a kérdéseket, de Ádám leállított.

- Oké. Átjöttem, hogy megnézzelek, mivel egész nap be volt húzva a függönyöd. Van egy húgom, a szobájában sokszor ment ez a szám, azért tudom. És azért nem tudtad, mert szerintem nincs.

- Pedig van hangod.

- Kösz. - röhögte el magát zavartan. - Tudsz még valamit?

- Igen, mutatok párat, ha akarod.

- Nagyon szeretném. - mondta, én pedig leültem a szintetizátorom elé.

- Ezt lehet hogy ismerni fogod, nagyon sokat játszották régebben, és a lányok körében nagyon népszerű néha még most is. - Mondtam neki figyelmeztetésképp, és belekezdtem zongorán a Somebody that I used to know-ba Gotyétől. Ő felismerte, és a szöveget is tudta, úgyhogy én énekeltem Kimbra részét, ő pedig Gotyeét. Sorban játszottam a számokat gitáron és zongorán egyaránt, és amikor már úgy éreztem, kifogytam, leültem a másik babzsák fotelembe (mert az egyikben Ádám ült), és vártam, hogy mondjon valamit.

- Nagyon jól játszol. Nagyon sok szerelmes dalt tudsz, úgy vettem észre. Csak nem ebben a cipőben jársz? - kérdezte kissé szemtelenül, én pedig nem láthatóan összezavarodtam. Mert tudom, hogy szerelmes vagyok, de ha az igazat mondom neki, akkor visszakérdez, hogy kibe, egy közeli barátomnak meg nem igazán akarok hazudni. Úgyhogy egy köztes megoldást választottam.

- Nem nyilatkozom. - fontam össze a karom magam előtt, és amolyan "Erre mit mondasz?" szemmel bámultam rá.

- Oké. - tette fel mindkét tenyerét, "Én nem csináltam semmit!" mozdulattal.

Ezután már csak másról beszélgettünk, és egész nap jól elvoltunk. Ádám 8-kor ment haza (este, nem aludt ott szerencsére. Bár mondjuk...), én pedig csak egyszerűen bedőltem az ágyamba. A mai nap tényleg nem volt eseménnyel teli. 11-kor keltem, felöltöztem, sminkeltem, ebédeltem, bementem a koleszba. A nap ennyiből állt. Semmi különös. Nekem is lehetnek ilyen napjaim, nem? Most inkább úgy döntöttem, jobb így nyugodtan, eseménytelenül. Legalább nem omlik össze körülöttem a világ.

Szombati éneklés: 5/5 - Ha nem ijedtem volna meg amikor meglátom Ádámot hirtelen a szobámban, akkor teljes lenne.

Nyugalom: 5/5*** - Most jól esik.

Holnap suli: 5/1 - Neee! Nem baj Anna, túléled.