Szeptember 1. (Hétfő)

Reggel 6:45-kor szólt az ébresztőm. Nyöszörögtem valamit, amit ide nem fogok leírni (cenzúra), aztán felkeltem az ágyból. Odamentem a szekrényemhez, és kivettem az ünneplőmet (mert ma van az évnyitó), és egy normális ruhát, amit majd átveszek. Miután felöltöztem, kimentem a fürdőbe, hogy letudjam a sminkelést. Aztán kimentem a konyhába, hogy csináljak valami reggelit. Úgy döntöttem, főzök egy kis rántottát. Miközben a reggelim főtt, egy kis tejeskávét is készítettem magamnak. Ami nálam azt jelenti, hogy cappuccino+tej+tejszínhab. Picit sok lett, de úgy gondoltam, nem baj, majd elteszem későbbre. Éppen kész lett a rántottám, amikor kopogtattak. Elzártam a gázt, és ajtót nyitottam. Ádám állt az ajtó előtt. Mint mindig, most is görcsbe rándult a gyomrom, és olyan érzés volt, mintha pillangók repkednének benne. Egyszerű volt a megjelenése, de engem mégis lenyűgözött. Jobban, mint Bence (az exbarátom) valaha is. Lehet, hogy ilyen az igazi szerelem?
- Szia! Gyere be! Ülj le nyugodtan! Mi járatban? - hadartam zavaromban, mivel nem igazán szoktam meg, hogy valaki megjelenik reggel a szobámban, főleg azt nem, hogy a "sötétbarna herceg" teszi ezt.
- Igazából nincs valami kajád? - kérdezte. Minek is jönne?
- De, van. Rántotta jó lesz? Még van idő, csinálok. - ajánlottam fel.
- Tökéletes lesz. Te vagy a legjobb! Nagyon köszi. - hálálkodott. - Nem igazán gondoltam olyanra, hogy kaja... - vakarta a tarkóját zavarában. Mert hogyha egy fiú a tarkóját vakarja, 90% esély van rá, hogy zarvarba jött.
- Tejeskávé? - ajánlottam fel az általam így elnevezett löttyöt.
- Igazi kávéból? - tette fel a kérdést.
- Nem, cappuccinoból. - húztam a szám.
- Akkor kérek. - válaszolta, én pedig elővettem egy bögrét, és töltöttem neki az innivalóból.
- Mindjárt adom a rántottát is. - mondtam, majd eltűntem a konyhában. Hamar elkészítettem az ő reggeliét is. Odaadtam neki az ételét, hogy ha akar, akkor menjen nyugodtan, de ő ott maradt, és velem együtt reggelizett. Az ételek elfogyasztása után Ádám a saját szobájába ment, én pedig a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan fogat mostam, felkaptam a táskám, a cipőm, és a szobának a kulcsát. Kinyitottam az ajtót, ami előtt a legnagyobb meglepetésemre Ádám állt. Ő látva az értetlen fejemet, egyből megmagyarázta érkezése okát.
- Elkisérlek suliba. Nehéz a táskád? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Miért lenne nehéz egy tolltartó és egy jegyzetfüzet?! - értetlenkedtem.
- Mindegy, viszem. - vette el tőlem az iskolatáskám. Mikor lett ennyire udvarias?

A sulihoz vezető max. 5 perces úton végig beszélgettünk. Azért 5 perces, mert úgy épültek az ottani épületek, hogy egy óriási kört alkotnak, köztük sok távolsággal, hogy a kör még nagyobb legyen, és egy tér van a kör közepén. Meg természetesen mi kaptuk a legtávolabbi házat. A suliba belépve 9.-esként be kellet mondani a nevünket a portásnak, aki leellenőrizte a listáján, és hogyha rajta voltunk, beengedett. Szerencsére mindkettőnket megtalált, így tovább tudtunk menni az iskola belseje felé. Az aulába belépve az igazgatóhelyettes (akinek nem tudtam megjegyezni a nevét) mindenkit szúrós szemmel nézett. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy melyik teremben leszünk. Normálisan válaszolt, nem szerehányóan, és megtudtam, hogy a 8-as terem a miénk. Felmentünk a lépcsőn, és megkerestük a termet. A teremhez érve Ádám benyitotta az ajtót, és beengedett maga előtt. Most komolyan. Mikor lett ennyire udvarias??? Beléptünk a terembe. A 12 pad 3 oszlopba volt rendezve, és az összes egyszemélyes volt, olyan, mint a filmekben. Levágtam magam az ablak felöli padsor második padjába, Ádám pedig letette mellém a táskám, és leült a mögöttem lévő padba. Mi voltunk az elsők, akik odaértek, úgyhogy vártuk a többieket, még egyenlőre csendben. Ahogy gyarapodott a létszám, egyre hangosabb lett a terem. Mert azt csináltuk, amit minden osztály a szünetekben. Mindenki a tőle legtávolabb lévő emberrel beszélgetett (vagy kiabált), természetesen. Ebbe a hangzavarba jött be az ofő, aki miután magában megállapította, hogy "Nehéz lesz ez a négy év.", megpróbált minket sorba rendezni, hogy rendezetten tudjunk lemenni a tesiterembe, az évnyitó beszédet meghallgatni. A sorba rendezési művelet nem sikerült, ezért inkább felhagyott vele, aminek az lett a következménye, hogy rendezetlenül vonultunk a folyosón. Kb. mint egy csorda. Nem baj, már mindegy. Meghallgattuk az igazgatónő beszédét, (a legtöbben bealudtak rajta) újra felmentünk a terembe, és miután mindenki átöltözött a mosdóban, elkezdődött a négy osztályfőnöki óra. A tanárnő először lediktálta az órarendet és a csengetési rendet, mondott tudnivalókat az iskoláról, én pedig szorgalmasan jegyzeteltem. Kitöltöttük és leadtuk a belépőjártya és a sulibox igénylő lapokat is. A végére leszakadt a karom, de mindegy. Aztán jött a házirend felolvasása. Olyan 3 perc múlva megszólalt Dave.
- Jó, ezt már kívülről fújjuk.
- Tegnap is hallottuk. - szállt be Krisz.
- És a gólyatáborban is. - mondta Ricsi.
- És kit érdekel? - vágta rá Ádám.
- Alapvető dolgok. - ordította be Zsolti. Nos, az órába beleordítás is a házirendben volt leírva, így Gréta jogosan szólt közbe.
- Nem mindenkinek... - dünnyögte.
- Szerintem igazatok van. Ezt már mindenki megtanulta. - mondtam, és ezzel sikerült lezárni a témát, mivel az ofő elengedett minket.

Ezután a rövid nap után mindenki a szobájában talált magának elfoglaltságot, így én is a sajátomba mentem. Megnéztem a telefonomat. 2 üzenet. Egy apától, és egy valakitől, akit nem ír. Leírtam apának az "apa-kompatibilis" részeket, és megnéztem a másik üzenetet. Anyától jött, és miskolci gimnáziumok weblapjának linkeit küldte benne. Nem érdekelte hogy vagyok, milyen az osztályom, hogy élek-e még egyáltalán... Csak azt akarja, hogy menjek oda, ahol nekem rossz volt. A gondolataim egy szempillantás alatt árasztották el az agyam, és ettől rám tört a zokogás. Végigdőltem az ágyamon, és a takarót az arcomhoz szorítottam. Nem tudtam abbahagyni. Egyszerűen nem. A sírás olyan mélyről szakadt fel belőlem, hogy már nem tudtam követni magamat. Az egész testemet rázta a zokogás.

A sírásom közeppette kopogtattak az ajtómon. Nem válaszoltam. A következő pillanatban Ricsi nyitott be a szobába.
- Igazat mondott Ádám. Tényleg szép a szobád. És ez a rend...- mondta. Még vidám volt, mert csak utána vette észre, hogy zokogok.
- Mi a baj? Ki bántott? Megölöm esküszöm! - ült le az ágyamra.
- Szólalj meg! Ki bántott??? Most azonnal odamegyek és...
- Ricsi, ne. - állítottam le suttogva. - Nem tudod megtenni. Az illető Miskolcon van és az anyám.
- Mi? Ezt most magyarázd el szépen, légyszi.
- Rendben. - sóhajtottam, és feültem mellé az ágyon. - Most elmondom azt, amit a suliból még senki se tud. Nóri se. Gréti sem. Kérlek, ne nézz rám máshogy utána. Mert azért nem mondom el. Hogy ne nézzenek úgy rám. Rendben?
- Rendben.
- Szóval... - kezdtem bele. Elmeséltem mindent. Hogy a szüleim 4 éves koromban elváltak. Hogy milyen volt anyával élni. Hogy az osztály kiközösített. Hogy nyáron Bence, a (volt) barátom megcsalt. Hogy miként kerültem apukámhoz, vagyis ide. Egyszóval mindent. Miután befejeztem, 5 másodperc néma csend állt be.
- Hű. Sajnálom. - törte meg a csendet elképedve Ricsi.
- Ne tedd. Én sem teszem. - mosolyodtam el bátorítóan. - De erről ne beszélj senkinek. Ádámnak se. Főleg neki ne.
- Titokban tartom. - mosolygott vissza rám, majd átölelt. - Nem megyünk ki a nappaliba? Biztosan van kint valaki.
- De. Csak rendbeteszem magam, jó?
- Oké. - mondta, és én pedig bezártam magamat a fürdőbe. A lehető legszebbet hoztam ki a külsőmből, és mikor ezzel készen voltam, kijöttem a mosdóból, és Ricsivel az oldalamon beléptem a nappaliba. Mindenki ott volt. Senki nem vette észre hogy sírtam (vagy nem jegyezte meg), és senki sem akadt fent azon, hogy Ricsi az én szobámból jött ki, mert itt jönnek-mennek az emberek, egy év alatt mindenki jár mindenhol. Én eddig csak Nóri és Gréti szobájában jártam, de szerintem fogok majd mindenhol. Takarodóig kint voltunk, utána meg bementünk (az ofő utasítására) a szobánkba. Elvégeztem az esti teendőimet, és bezuhantam az ágyba, ahol elnyomott az álom.

Suli belülről: 5/5*** - Nagyon szép.

Reggeli vendég: 5/5 - Szívesen látom.

Ricsi: 5/5*** - Igazi barát.

Anya: 5/-1 - Nem írtam vissza neki. Nem érdemli meg.

************************************

Helló! Tudom, egy kicsit eltűntem, de nyugalom, nem tervezek ilyet csinálni. A leírásban is volt szó arról, hogy Johanna nem egyszerű múlttal rendelkezik, de ez az első rész, amiben ezt megemlíti. Közkívánatra csinálhatok olyan részt, amiben elmeséli a múltját. Ha szeretnél ilyen részt, kérlek jelezd kommentben. Előre is köszönöm nektek. Mindenkinek jó sulikezdést kívánok ötösökkel!

                                      Dóra