~ Lia szemszöge ~ 

Nehezen de sikerült végül kiszabadulnom az ágak fogságából. Gyorsan a levelekhez futottam és megláttam ahogy Dave összeesik. 

- DAVE!!!!! - gyorsan odarohantam és letérdeltem mellé. - Mi történt? Hallasz? - ragadtam meg a vállait és rázogatni kezdtem de nem reagált. Megkönnyebbülve vettem észre hogy még lélegzik. Majd hirtelen valaki rátette a kezét a vállamra. Összerezzentem majd hátra néztem. A fehér hajú srác volt az. Teljesen megfeledkeztem arról hogy ő is itt van. Nyugodtan nézett rám, szemei most szép rózsaszínek voltak.

- Nincs baja. Csak alszik. - majd megfogta a kezemet és felállított. Még mindig a kezemet fogva elkezdett a fa felé húzni. Nem igazán értettem de nem álltam neki ellen. Nem tűnt veszélyesnek, ezért nem éreztem szükségét annak, hogy bármit is tegyek. Mikor odaértünk a fa tövéhez, felém fordult majd eltakarta a szemem. Erre egy kicsit megijedtem mert éreztem ahogy a talaj eltűnik a lábam alól. Az egyik kezemmel megragadtam a szememen lévő kezét és a másik kezemmel megpróbáltam lefeszegetni az ujjait a szemeimről, de bárhogy próbáltam az ujjait levenni róla nem sikerült, még csak megmozdítani sem tudtam őket. Elkezdtem pánikolni de ekkor megéreztem valamit a fülem mellett. 

- Nyugi, nincs semmi baj. - majd ahogy ezt belesuttogta a fülembe, azután le is vette a kezét a szememről. A Szent Fa tetején álltunk. Jó magasan voltunk! Kicsit meg is szédültem ahogy lenéztem, de egy erős kéz megragadta a bal kezem és biztosan tartott. Ránéztem a srácra, de ő az erdőt nézte. Tényleg, még a nevét sem kérdeztem meg! 

- Ömm tudom ez így egy kicsit fura ezt csak most megkérdezni de... mi a neved? - amint megkérdeztem rám kapta a tekintetét. A szemei most zölden világítottak. - Ömm nem muszáj elmondanod ha nem akarod! - elkezdtem a kezemmel hadonászni, már amennyire tudtam, mivel még mindig szorosan tartotta a kezemet. - Csak... gondoltam... érted... - kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam. Mikor újra belenéztem a szemeibe azok a már megszokott rózsaszínben úsztak. Láttam rajta hogy szórakoztatja az hogy kellemetlenül érzem magam. Előre fordult és nézte a gyönyörű naplementét. Mellé álltam és vele együtt néztem. Hirtelen megragadta a másik kezem is és maga felé fordított. 

- Nem akarsz itt maradni? - a kérdés teljesen váratlanul ért. A pillanat hevében nem tudtam rá mit válaszolni. Csak annyit vettem észre, hogy egy almát tart a szám elé. -  Csak egy harapás és örökké itt maradhatsz! - egyre közelebb és közelebb tette a számhoz amíg már hozzá nem ért teljesen.  

Hmm hová is tettem azt a fránya golyóálló mellényt???? Olyan sok idő telt már el az előző fejezet óta hogy már nem is tudom hová tehettem.... Á meg is van!.... éééés meg is vagyunk!!
Szóval tudom, hogy nagyon rövid lett ez a rész.. de minél hamarabb akartam hozni... mert egyre kevesebb időm van írni ezért amint lehet felrakom a részeket :) Remélem nincs harag! És remélem mindenkinek tetszett ez a rész! Sajnos nem tudom megmondani mikorra jön a következő rész :/ az iskola teljesen elhavaz és a szünetekben sincs egy perc pihenőm se úúúgyhogy.. bocsi :( meg ezt a részt is úgy raktam gyorsan össze de remélem azért tetszett :)