Nem tudom hogy Helena csak szimplán vak, vagy csak rossz az ízlése. Tényleg nem tudom erre a választ. Igazából nem is igazán érdekel. De ő csak nem hagyta abba a kérdezősködést.

- Na akkor felelsz vagy mersz, Bella? - kérdezte szinte csipogva.

- Felelek.

- Mi a véleményed Ron Weasley-ről?

Hát erre tudtam az igazi választ. Nem akartam más Mardekáros előtt azzal dicsekedni, hogy egy Griffendéles a legjobb barátom. De aztán rájöttem, hogy nem érdekel mit szól majd hozzá.

- Ron az én legjobb barátom! - válaszoltam büszkén.

- Nahát! Igazán fura barátod van! No, meg az a Harry Potter! Ő is a barátod?

- Igen.

- Aha, hát te tudod.

- Most én jövök, Helena! Felelsz vagy mersz?

- Feleleeeeek!

- Ki a kedvenc tanárod?

- Nem tudom. Nekem nincs olyanom! Mert neked van?

- Nem tudom én se. Nem hiszem. Én fáradt vagyok, elmegyek aludni.

- Jól van! De azért még nem játszunk le egy kört?

- Jajj, Helena! Kérlek! Fél tíz van, fáradt vagyok, aludni szeretnék!

- Én nem! Ha játszol velem még egyet, akkor kapsz holnap tőlem valamit!

- Hmmm....jó legyen.

- Hihi! Felelsz vagy mersz?

- Merek.

Azt hiszem, most belegondolva nem kellett volna ezt mondanom.

- Okés, akkor menj át Malfoyék szobájába és ülj bele az ölébe, és mond azt neki, hogy szereted!

- De....

- Te mondtad, hogy mersz! Na menj! Én is figyelek majd megfelelő távolból.

Ezt nem hiszem el.... Hát jó. Ha ilyen hülye voltam, akkor vállalnom kell a következményeket. Szóval igyekeztem a fiúk szobájába. Kívül magabiztosnak akartam tűnni, de belül rettegtem. Féltem, mi lesz, ha Malfoy elmondja ezt másoknak és majd az egész Roxfort tudni fogja. De sokáig nem gondolkozhattam, mert Helena noszogatott, hogy menjek már. Végül oda értünk.

- Na mi lesz? Kopogj már!

- Jól van, te könnyen beszélsz!

Hát bekopogtam. Crak nyitott ajtót.

- Mit akarsz?

- Dracot keresem...

- Aha. Draco! Téged keresnek!

Láttam ahogy feláll az ágyról és megigazítja a haját és elindul a bejárat felé.

- Mit keresel te itt, Blake? - kérdezte összehúzott szemöldökkel és gúnyos vigyorral.

- Téged!

- Eltévedtél talán?

- Nem! Én veled akarok beszélni.

- Hát oké! Akkor gyere be. El sem tudom képzelni, mit akarsz tőlem!

Félve néztem az ajtó felé, és láttam Helena árnyékát aki messziről figyelt.
Leültünk az ágyra. Megfogtam Malfoy combját, aki kérdően nézett rám a szép szemeivel.

- Mit művelsz, te sárvérű?

- Draco, szeretlek! - mondtam szinte sírva, na nem azért mert annyira szeretem, hanem mert annyira féltem, mi lesz ez után.

- Mi van? Te szeretsz engem? Úristen! Beteg vagy? Hagyj békén! - próbált magától ellökni, de én nem engedtem. Túlságosan beleéltem magamat a szerepembe. 

- Igen! Szeretlek! - miután ezeket kimondtam beleültem az ölébe. Crak és Monstro csak tátott szájjal bámultak.

Malfoy reakciója nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. Nem kezdett el csúfolódni, csak szótlanul ült. Kirázott a hideg. Nem tudom miért.
Viszont észbe kaptam, és bevallottam neki az igazat.

- Draco... Én és Helena valójában csak felelsz vagy merszeztünk, és én ezt azért csináltam. Sajnálom! - felálltam, majd elindultam az ajtó felé.

- De azért ez lehet a mi titkunk, Draco? - kérdeztem félve.

- Lehet... - mondta meglepetten.

Azzal kinyitottam az ajtót és elmentem.

- Mit műveltél Bella? Nem azt mondtam, hogy mondd el neki az igazat! - hőbörgött Helena.

- Már megbocsáss Helena, de nem akartam magamat még ennél is jobban lejáratni! Ha ennyire bejött neked ez a dolog, akkor ülj bele az ölébe te! - mondtam felháborodva és a szobaajtónkat becsuktam az orra előtt.

Befeküdtem az ágyamba, és belefúrtam az arcomat a párnába. Halkan elkezdtem sírni. Nagyon féltem. Mi van, ha Draco mégis elmondja? Nem tudhatom, mi lesz. Nem látok a fejébe. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz.

Amit akkor éreztem, leírhatatlan. Egyszerre éreztem félelmet, fájdalmat és szégyent. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ebbe hogy mehettem bele! Nagyon reméltem, hogy Draco nem fogja elmondani.

Bíztam benne. Nem tudom miért, de azt éreztem, hogy bízhatok benne. Így hát kezdtem megnyugodni. Eszembe jutott, a "lehet" válasz a "ez lehet a mi titkunk?" kérdésemre. Úgy éreztem, hogy tényleg ezt a mi titkunknak vette, és nem mondja el másnak sem ő, sem a fiúk. Végül ezekre gondolva teljesen megnyugodtam.