Megérkeztünk a King's Cross pályaudvarra, miután az Abszol Úton megvettük a dolgokat. Furcsa módon az állt a jegyünkön, hogy 9 és 3/4- ik vágány. Habár én erről már tudtam...

Azt mondta Molly, hogy el kell indulni a 9-es és 10-es vágány közötti falhoz, és úgy átjutok. Na jó. Ez már egy kicsit sok. De valóban sikerült. Elbúcsúztunk a családjainktól, és elindultunk. Minden fülke tele volt.

Molly talált egy helyet, de én már oda nem fértem be. Miközben keresgéltem, nekem jött valaki.

- Hé! Mivan, nem látsz a szemedtől? - a fiú tejfölszőke volt, kékes-szürke szemű, és úgy nézett rám, mintha... nem is tudom.

- Te jöttél nekem. - válaszoltam higgadtan.

- Hazudsz! Ha mégegyszer nekem mersz jönni, megbánod! - azzal elviharzott.

Micsoda egy bunkó fiú! Na, mindegy.

Egyszer csak megláttam egy másik fülkét, ahol egy vörös hajú  és egy szemüveges barna hajú fiú ült bent.

Bementem hozzájuk.

- Sziasztok fiúk! Leülhetek?

- Persze! - válaszolta a szemüveges fiú kedvesen.

- Aham. - mondta csámcsogva a vörös fiú.

- Az én nevem Arabella Blake. És titeket hogy hívnak?

- Én Ron Weasley vagyok. Ő pedig Harry Potter.

- Harry Potter? Már hallottam rólad! Te vagy az, aki túlélte a Sötét Nagyúr átkát!

- Igen, én vagyok az. - válaszolta Harry.

Hirtelen berontott egy barna hajú lány, és így szólt:

- Sziasztok! Nem láttatok egy varangyot? Egy Neville nevű fiú keresi.

- Nem. - válaszoltam.

- Mi sem láttuk! - jelentette ki még mindig csámcsogva Ron.

- Aha. Értem. Amúgy Hermione Granger vagyok! És ti?

- Én Ron Weasley vagyok, ő itt mellettem Harry Potter, valamint Arabella Blake.

- Aha, örvendek. Szerintem öltözzetek át talárba, mert mindjárt megérkezünk! - mondta Hermione Granger.