De az nem lehet. Most ismertem meg. De még is. A szívem nem hazudik. Istenem azok az ajkak. Olyan falnivakóak. Elég...abba kell hagynom.
- Izé...sziasztok. - á de ciki. Most mot mondjak? - Ő....Hirogu Yuki vagyok. És igen szeretnék csatlakozni. - pirulok el.
- Rendben tessék itt vannak a pengetőid. Kotód van? - néz rám mosolyogva Dnatalion.
- Van. Itt a suliban is meg otthon is. - mosolyodtam el lágyan.
- A suliban? Hol? - lepődnek meg a szobábanlévők.
- Itt a klubban. - mutatok a falnaktámasztott hangszerekre.
- Ezek a tieid? Ne nevettes. Ezzel nem fogsz beilleszkedni hogy ilyen hülyeségeket kamuzol. - áll elém egy magas szőkehajú srác.
- Nem kamuzok. Az apám készítette őket még régebben. Enyémek voltak de halála után anyám elajándékozta az iskolának. - hajtom le a fejem. Ja igen. Most biztos nem értitek. Hisz az elején még volt apám. Ő a mostohaapám de általában apának hívom és úgy is szeretem őt. - És egy maradt hotthon amit anyum nemek adott. Viszont a mai napig nem használtam. - emelem meg lassan a fejem.
- S-sajnálom. - dadogja majd meghajol. - Haru vagyok. Ő itt Ayato. - mutat egy vöröshajú barnaszemű fiura. - Ő Miraku-chan. - motat egy édesen mosolygó feketehajú lányra. Aranyos. - Ő pedig Nani-chan. - mutat egy szöke rövidhajú lányra. Ő is aranyos. Viszont van egy iesztő kisugárzása. - És hát Dantaliont már ismered. Mi lennénk a koto klubb tagjai. Üdvözöllek csapatban. - nyujtja a kezét. Lassan de megfogom és kezetrázunk.
- És ki a klubbelnök? - nézek körbe.
- Hát én. - vigyorog rám Dantalion. Mi? Ő. Nem néztem volna ki belőle.
- Én pedig az alelnök és az elnök bemarátnőlye. - mosolyodik el Nanami. Lesokkolva áltam. Mi? Barátnőlye?
- Nem vagy az. - jegyzi meg unottan a srác.
- De hát naaa. Olyan vagy. - sipítozza.
- Én most ha nem baj megyek mert még otthon elő kell kutatnom a kotót. - mondom lehajtott fejjel majd meghajolok és elsétálok. A suli kapunál járok mikor hangos trappolást hallok majd valaki megfogta a vállam.

¥Dantalion szemszöge¥
Ma lessz a nagy nap. Végre Yuki-sannal találkozok megint. Ma az ő osztájában tartok előadást. Remélem csatlakozik. Jó lenne mégközelebb lenne hozzám. Egy álmom válna valóra.

Az előadás jol ment. Yuki egy varázslatos előadást produkált. Viszont meglepett hogy elsírta magát. Ha nem lett volna ott senki akkor megöleltem volna és megvígasztaltam volna. Igen igen szeretem azt a törpét. Olyan aranyos és aww. És mostt itt áll előttem vörös fejjel és most jelentette ki hogy csatlakozik a klubhoz. Haruval volt egy kis balhé vagy mi ami miatt letalpaltam volna azt a barmot. Majd jött drága Nanamink aki a kishugom. Mindenkit el akal üldözni a bátyja elöl. Ezért mindig azt mondja hogy a barátnőm. Nagyon hülye. Viszont most őt is megütném mert Yuki tekintete ennek halattán elsötétedett és azonnal hazasietett. Így hát inkább utánna siettem viszont mikor már a kapunál jártam szörnyű látvány fogadott. Yukitt három hülye bántotta. Rugdosták és ököllel ütötték. Odarohantam majd az egyikük vállát megfogtam. Az hátranézett majd azonnal lesokkolt.
- Tünyünk el. - kiabálja majd mind a hárman elrohantak.
- Jol vagy? - veszem fel az ölembe.
- Voltam már jobban is. - néz rám könyeitöl csillogó kék szemel.
- Ma nállam alszol. Anyudat meg majd felhívjuk. - indulok meg a házam felé. Ami a suli előtt volt. Nem kell túl messzire menni tudom.
- De a szüleid. - suttogja.
- Kint vannak külföldön munka miatt. A hugom pedig mindig a szobájában kotózik. Meg amúgy sem engedném a szobámba.

¥Yuki szemszöge¥
Lassan megfordultam majd rákellett jönnöm hogy nekem itt hejben végem van. Az unokatesóm és a hülye haverjai.
- Szia kis buzika. Van merszed pasizni miután kinyirtad az apád? Csak egy szégyen vagy. Az anyád is egy szégyen. Ja és édesanyám megengedte hogy megkeserítsem az életed. Hogy azért könyörögj hogy öljön meg valaki. Minden egyes nap azt fogod kívánni hogy bár meg ne szüledtél volna. - vigyorog az arcomba. Ekkor behúztam neki.
- Nevedd a szádra anyámat. - sziszegem. Ekkor az egyik haverja gyomron rúgott. Majd jött a többi ütés végül nem sokkal rá abbamaradtam. Valaki felemelt. Lassan ráemelem tekintetem. Megnyugodva lélegeztem fel hogy csak Dantalion az. Aki elvitt hozzájuk. Nem lakik messze a sulitol. Sőt nagyon is közel lakik. Miszont amint a lakásba értünk minden elsötétedett.
Nem tudom meddig lehettem eszméletlen de mikor felkeltem a melkasom be volt kötözve. Az arcomon pedig sebtapasz. Lassan felülök az ágyon majd telefonomért nyultam. Kikerestem anya telefonszámát és hívtam.
- Szia kicsim. Mizus? - szol bele édesanyám.
- Szia anya. Csak szólok hogy itt alszok egy haveromnál. - momdom picit remegő hangon.
- Tudom. Az a haverod már felhívott. De mi a baj kicsi? - kérdi aggódva anya.
- Én öltem meg igaz? - sírom el magam.
- Nem. Ő volt a hibás. Ha nem csinálj az amit és elfogad téged úgy mint én akkor nem küldtem volna el.
- De miattam elveszett téged és ezét öngyilkos lett. - kezdek jobban sírni.
- Kicsim. Nyugodj meg és áruld el hogy hogy jött ez  neked. Eddig teljesen nyugis voltál most miért nyugtalanít ez? - kérdi még mindig aggódva.
- Max....ma a haverjaival megállítottak...és azt mondta hogy én öltem meg és hogy megkeserülöm meg hogy könyörgök majd neki hogy nyírjon ki. És hogy az annya megengedte hogy megleckésztessen. - szipogom.
- Rendben akkor most nyugodj meg én pedig felhívom azt a nőt és kiosztam. Na szeretlek kicsim szia. Jó éjt és védekezetek. - kuncogja.
- Anyaaa. - majd le is tette. Megtörlöm majd kifekszem az ágyon. Halk kopogás majd belépett a szobába Dantalion.