Hónapokkal később:

Ez alatt az idő alatt sok minden történt. Levették a gipszem lassan 1 hónapja. Minden héten kint voltunk az edzéseken és meccseken. Volt olyan, hogy mi is beálltunk edzeni, így elég jó formánk lett, és a sulis tesiken már el sem fáradunk. Elején nehéz volt, de utána beleszoktunk, így nagyon össze szokott csapat lettünk. Doll úgy kezel minket, mintha a lányai lennénk. Szüleink örülnek, hogy nem csak telefont nyomogatunk, vagy plázában töltjük az időt, mint a korunk béliek.

Ma van az évzáró. Már nagyon várjuk, hogy végre nyár legyen. Lau jövőre jön a sulimba, így együtt járunk majd suliba, és többet tudunk találkozni. Suliban semmilyen ünnepség nem volt, csak az ofő beszélt nekünk a 10-ről, illetve kiosztotta a bizonyítványokat. Elköszöntem az osztálytársaimtól, aztán elindultam haza. Ahogy kiléptem az ajtón megláttam Laut. Nagyon boldog volt ő is. Miután haza értem, átöltöztem és irány az edzés, Böde mondta, hogy valami fontosat akarnak nekünk mondani, így siettünk. Egyszerű farmer sortot és zöld ujjatlant vettem fel, illetve az edző cuccom vittem magammal. A buszmegállóban találkoztam Lauval, majd elindultunk.

Hamar oda értünk a stadionhoz. Felmutattuk a kártyáinkat, és besétáltunk. A pályán már ott volt a csapat, és a pálya másik felén pedig az U17-es Fradi válogatott. Ez már megszokott volt, minden héten egymás után voltak az edzések, vagy egyszerre.

- Sziasztok! – köszöntött Doll. Lau németül, én pedig angolul próbálok vele beszélni, de legtöbbször a fordító segít.

- Sziasztok – köszöntem, majd mindenki megölelgetett minket. Miután végeztünk, leültünk a fűre és vártuk a hírt.

- Na, akkor az van, hogy – csapta össze a tenyerét Böde – jöhettek a Magyar válogatott edző táborába.

- Úristen – sikított fel Lau.

- Komolyan? – ledöbbentem.

- Igen, szüleitek tudják, és Storck is, csak a fiúk nem, pontosítva azok, nem akik nincsenek most itt – vázolta a helyzetet Varga.

- Akkor megyünk – mondtuk egyszerre. Elmentünk az öltözőbe és átöltöztünk. Felvettem a cicanadrágom, a zöld sport melltartóm illetve a Böde's sister zöld, fehér ujjatlanom. Lau is hasonlóan öltözött, kivéve hogy neki kék a sportmelltartója van, és kék Varga's sister feliratú ujjatlana. A felsőket 1 hónapja kaptuk, mikor elkezdtünk velük edzeni. Miután elkészültünk kimentünk a pályára. A fiúk is akkor kezdtek kijönni átöltözve, így össze fogtuk a hajunkat, és elindultunk futni.

Szokásos tempóban futottunk a pályán, kicsit persze lassabban az U17-es fiúk előtt. Még mindig fura érzés, ahogy ott futunk előttük, mivel egyikünknek sem volt még barátja. Mikor lefutottuk a 10 kört, utána bemelegítettünk, majd a büntető rúgást gyakoroltuk. Laura nem szeret játszani focit, így ő leült és nézett minket. Dibusz nagyon jó kapus, alig engedte be a labdákat. Persze nekem egyet sikerült berúgnom, akkor hangos éljenzés tört ki, mire a másik pályán lévők ránk figyeltek. Miután befejeztük a gyakorlást, kitalálta Doll, hogy meccsezzünk ellenük. A csapatok vegyítve voltak, de szerencsére én kispadra ültem először. Legalább tudok kicsit pihenni, és beszélgetni Lauval.

- Hogy bírod? – kérdezi.

- Jól, remélem, játszhatok egy kicsit.

- Én is, amúgy láttad a 10-es és a 11-es számú srácokat?

- Igen, helyesek. És párszor ide is néztek – mondtam.

- Hát igen. Nekem a 11-es számú jön be. Neked? Ugye neked nem ő?

- Nem, dehogy, nekem a másik – felnevettünk.

- Szasza! – szólt Doll.

- Igen?

- Gyere, beállsz az egyik srác helyére Böde csapatába.

- Rendben, megyek – felálltam és oda sétáltam a pálya szélére. Szóltak a srácnak, és lesétált a pályáról én meg futottam fel a helyére. Bal oldali támadó lettem most, bár inkább jobb oldalon szoktam állni. Mi támadtunk, Radó vitte előre a labdát, majd passzolt nekem, mikor a 16-os vonalán volt. Átvettem és vittem tovább, míg a 10-es számú srác fel nem rúgott a kapu előtt. A lövés pillanatában talált el, pont a bal lábamnál, ami elvolt törve. Felszisszentem és össze estem. Éreztem, ahogy az arcomon, legördül az első könnycsepp. A srác oda jött hozzám, és felsegített, de visszaestem a földre. Megint éreztem a fájdalmat a bokámban.

- Orvost – hallottam Böde hangját. Hamar oda jöttek hozzám és kivittek a kispadra, addig a meccs folytatód Böde és nélkülem. Leraktak, majd megvizsgálta a lábam.

- Nagy szerencséd van az után hogy eltört nem rég – mondta és bekente egy krémmel a lábam, és befáslizta – Nem állhatsz rá egy hétig, és utána folyamatosan kezdheted terhelni.

- Rendben – mondtam.

- Köszönjük – mondta Böde, majd az orvos ott hagyott minket a kispadon. – Jól vagy?

- Persze, már kevésbé fáj.

- Ez jó hír, itt hagylak most. Vissza állok focizni, ha nem gond – mondta Böde.

- De hogy baj. Itt van Lau.

- Okés – evvel visszament és már nála is volt a labda.

- Hát ez szívás – mondtam.

- Hát az, de legalább Ő rúgott fel – hangsúlyozta ki.

- Nagyon jó – erre elnevettük magunkat. Néztük tovább őket, 20 perccel később vége lett az edzésnek és mentek az öltözőbe. Addigra mi már vissza öltöztünk sortba és ujjatlanba. Kispadon vártuk őket, hogy haza vigyen valaki.

- Lau, szerinted anyuék mit szólnak majd hozzá? Lehet, el sem engednek majd?

- Nem tudom – sóhajtott, majd folytatta – Haza mész és elmondasz mindent, aztán majd kiderül, addig ne idegeskedj.

- Jó rendben – mondtam. Fiúk kezdtek kijönni, elsők közt volt az a kettő U17-es fiúk, akik szimpatikusak nekünk. Egymásra néztünk Lauval.

- Sziasztok – köszönt a szöszi srác.

- Hali – köszönt a másik egy kis mosollyal.

- Hello!

- Figyu, sajnálom – kezdte a barna hajú srác – Nem akartam, hogy lesérülj. Főleg, ahogy hallottam, nem rég eltörted.

- Semmi gond, igen elvolt – mondtam, majd rámosolyogtam.

- Még be sem mutatkoztunk, én Bence vagyok – kezdte a szöszi.

- Én pedig Áron – mutatkozott be.

- Lau vagyok.

- Szasza.

- Örültünk, hogy megismerhettünk titeket, remélem máskor is találkozunk jobb körülmények közt. – mondta Áron.

- Mi is – erre mindannyian felnevettünk.

- Mi akkor most megyünk. Majd találkozunk.

- Okés, rendben. – oda jöttek és megöleltek minket. Össze néztünk megint Lauval.

- Sziasztok – és elmentek. Addigra Böde is kijött Rolival.

- Na, mehetünk? – kérdezte Roland.

- Persze – felálltunk és elindultunk az autóhoz. Megint szép lassan mehetek mankóval. Az enyém otthon van, így az orvos adott egyet. Haza vitte Roland Laut, így Bödével mentem. Megígérte, hogy velem bejön és elmondta, hogy mi történt.

- Sziasztok – köszöntem anyuéknak, akik a nappaliban vártak már.

- Kislányom veled mi történt? – kérdezte, mikor meglátott.

- Hát az úgy volt... – kezdtem mondani, de Böde félbe szakított, és elmondta a történéseket. Egész jól fogadták, átbeszéltünk mindent, és így is elengednek a fiúkkal. Miután Böde elment megvacsoráztunk, lefürödtem és lefeküdtem aludni.

Sziasztok!😊

Itt az újabb rész, remélem tetszett.😇 Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!🐇🐰🐥🐤🐣💕

Szaszaa16