- Baszd meg! - nevetett fel gúnyosan Jungkook, majd egy határozott mozdulattal Jinre csapta az ajtót. Keze ismét ökölbe szorult az érzelmi hullámra, ami végig futott testén. Ám ahogy megfordult, ismét legidősebb testvérével találta szembe magát.

- Hát elég sok időt töltöttél a Földön, de akkor sem gondolhattad komolyan, hogy egy ajtó meg fog állítani engem. Tudod istenek vagyunk. - tette kezét a másik feszült vállára, és kicsit meg masszírozta a tenyere alatt megkeményedő izomzatot.

- Hogy is felejthetném... - morogta a fogai között Kook, majd kikerülve az idősebbet a konyhába indult. - Kérsz valamit inni? - kérdezte egy nagy üveg rumot a pultra téve.

- Lenyűgöző mennyit fejlődtél. Már semmilyen gondot nem okoz kezelni az érzéseidet. - támaszkodott mosolyogva a pult másik végére Jin. - Igen. Tölts nekem is. Hiszen ünnepelünk.

- Mit? Talán ez a legszarabb napom évtizedek óta. - nevetett fel ismét gúnyosan, miközben lehúzta az italát.

- Azt hittem örülsz, hogy érted jövök... Az előbb még imádkoztál. - fogta kezébe az italt, és bizalmatlanul méregette.

- Az AZ előtt volt. - sóhajtotta csalódottan a fiatalabb.

- Mi előtt? - kérdezte, majd állára tette kezét, és látványosan elgondolkodott. - Áh! Talán Jimin látogatása nem volt kielégítő? - kacagott fel saját poénján. Jungkook csak elsötétült tekintettel nézett a Mindenek urára.

- Ugye nem a türelmem próbálod tesztelni? - kérdezte erősebben megszorítva a poharat, amin apró repedések jelezték, hogy túl nagy az üvegen a nyomás, így az ifjú isten inkább letette.

- Gyorsan rájöttél. Okos vagy. Sokat változtál az itt töltött idő alatt. - mosolygott az idősebb. - Figyeltelek ám, a személyiséged egy sötétebb árnyalatot kapott, ami jobban illik a férfias külsődhöz. Kicsit Yoongira emlékeztetsz, de te sokkal összetettebb vagy. Majdnem olyan okos, mint Namjoon, de nem annyira érzékeny, mint Taehyung, és legalább annyira szenvedélyes, mint Jimin. - a név hallatán Kook megrándult, a mellkasába hasított a csalódottság. - Öcsém, eltelt több, mint ezer év.

- Nem kell emlékeztetned. - emelte fel a kezét védekezően.

- Neked ez volt a sorsod, hogy itt élj, az emberek között, és tőlük tanuld meg, miért fontos, hogy minél előbb kiismerd az erőd, és tud kezelni. Szerintem, veled jobb nem is történhetett volna. Még ha neheztelsz rám miatta, akkor is el kell ismerned, nem utáltál annyira itt élni.

- Nem utáltam, csak néha. Amikor eszembe jutott a mosolya, a meleg érintése, az ajkainak íze, amikor éjszaka titokba hallgathattam a szuszogását, és az illata, amitől mindig felgyorsult a szívverésem. - hunyta le a szemét. - Akkor bármit megtettem volna, hogy veletek lehessek megint.

- Sok mindent meg is tettél, de értsd meg, még korai lett volna. De a ma történtek rávilágítottak, hogy készen állsz. - mosolyodott el Jin kinyújtva a poharát tartó kezét. - Koccintsunk a visszatérésedre. Aztán mesélek egy kicsit, hogy mi történt amíg te idelent voltál. - Jungkook sóhajtva fogta meg az üveg nyakát, és a felé tartott pohárnak koccintotta.

- Jó látni bátyám. - mosolyodott el halványan. Jin egy széles vigyorral válaszolt, majd lehúzta az italát, és fintorogva tette le poharát. Jungkook kacagva emelte ajkához az üveget, majd nagyokat kortyolva kiitta az egészet. Lehunyt szemmel élvezte, ahogy lassan fejébe szál az alkohol, és már sokkal fényesebb szemekkel nézett az idősebbre. - Készen állok végig hallgatni...

- Talán kezdjük az elején. Biztos az érdekel, hogy Jimin miért nem emlékszik rád... - kezdett bele nehéz szívvel a Mindenek ura.

Eközben Jimin nagy lendülettel lépdelt a folyosón. Selyemköntöse lebegett az indulataitól felkavarodott szélben. A hatalmas rózsaszín ajtóhoz érve nem kopogott, ahogy azt illene, csak egy heves mozdulattal belökte. A dupla szárnyú ajtó nyikorogva tárult szét, beengedve őt a Létezés urának lakosztályába.

- Jin hyung! - kiáltott haragosan. Szemei szinte szikrákat szórtak, ahogy körbenézve kereste bátyját.

- Nincs itt. - válaszolta az ablakba ülve Namjoon. - Dolga akadt, szóval ne is keresd. - fordult az érkező felé. Jimin elégedetlenül préselte össze telt ajkait.

- Mi dolga van? - kérdezte karba tett kézzel. A hold ura elég alul öltözött volt, és határozottan kanos, ami gyanús volt neki. Mi oka volt Jinnek, így itt hagyni őt?

- Az utóbbi pár száz évben, nem avat bele a dolgaiba. - sóhajtotta kielégületlenül az idősebb.

- Sajnálom. - engedett le kissé Jimin. Ha valaki, ő pontosan tudta, hogy Namjoon, és Jin kapcsolata mennyire kihűlt az elmúlt években. Bele avatkozhatott volna, de megígérte nekik, hogy nem teszi. - Jin mostanában más iránt érdeklődik. - felelte elpirulva. Namjoon gúnyosan felhorkantott.

- Nem kell az érzések istenének lennem, hogy lássam. Legyenek boldogok... - indult a bárpult felé. - Végül is várható volt, nekem is másról vannak nedves álmaim éjszaka... - kortyolt hatalmasat italába. Jimin ismét elpirulva lépett hátrébb. Gyorsan ki kellett szabadulnia ebből a beszélgetésből. - De nyilván ezt is tudod, Jiminie. - termett hirtelen előtte Namjoon, és ujjával óvatosan megsimogatta a rózsaszínhajú kipirult arcát.

- Moni... - fogta le az erős kezet. - Én is nagyon vonzónak tartalak, de ez most mind átmeneti. Jin hyung kicsit szórakozik Taehyunggal, ezrét Yoongi hyung csalódni fog benne, és Hoseok hyung meg fogja vigasztalni. Amikor fellángol végre köztük az érzelem, akkor Jin hyungnak eszébe jutnak majd a veled töltött évezredek, és ismét visszatér hozzád. - mondta mosolyogva. - Szeretnék, majd akkor is a szemetekbe nézni, ezért el kell utasítsalak.

- Honnan tudhatod ilyen biztosan? Nem látsz a jövőbe. - hajolt egész közel az alacsonyabbhoz. Sötét mindig okosan fénylő szemeiben, most csak a féktelen vágy csillogott, ami komolyan próbára tette az alacsonyabbat.

- Az érzések számomra kiszámíthatóak. Egyszerűen belelátok mások lelkébe, látom a legmélyebben rejtőző tudatalatti önmagukat is, és tudom. - rántott vállat Jimin. - Látom, ha valakik összetartoznak, és érzem, hogy mikor meddig, és miért fonódnak össze egy másik lélekkel.

- És köztünk mit látsz? - húzta magához közelebb. Jimin az izmos mellkasnak támasztotta apró kezét, és végig simított a duzzadó mellizmokon.

- Azt nem látom. Ami velem kapcsolatos, azt soha nem látom. Fura is lenne, ha a saját lelkembe látnék. - mosolyodott el, de arcát már simogatta a másik lehelete, olyan közel volt hozzá.

- Vonzódsz hozzám, ne is tagadd. Érzem a merevedésed, ahogy a combomnak feszül. -  simult még közelebb a férfi. - Mióta is vagytok külön Taeval? - kérdezte szinte már simogatva szájával a telt ajkakat.

- Jó régóta. - felelte halkan suttogva Jimin, tekintete tele volt félelemmel, és sóvárgással. Tudta Nam mire akar kilyukadni, és ő is érezte, hogy pattanásig feszülnek idegei. Végül hagyta, hogy a másik szexualitása magával ragadja. Nem lépett távolabb, nem állította meg a másikat, csak engedte, hogy Namjoon hosszú erős karjai között tartsa, és érzéki ajkai az övére simuljanak. Jó érzés volt a meleg test közelsége, és az érintésektől egész bőrén végig futott a borzongás. Nem csak teste vágyott már egy társra, de lelke is, mintha érezte volna, hogy már nem sokára egész lehet egy másik által. Csókjuk érzékien lassú volt, mintha még mindketten gondolkoznának, hogy helyesen teszik-e. A rózsaszínhajú keze, szinte magától mozdult a másik tarkójára, és ujjait finoman a hófehér tincsek közé csúsztatta. A szíve hevesen kalimpált, és a levegő úgy érezte egyre forróbb lesz. Ennek a buja ajaktáncnak Jimin vetett véget, és megbánó szemekkel nézett az idősebbre. - De tudod jól, hogy én szakítottam vele. - emlékeztette halkan suttogva a köztük húzódó csendbe. - Én szeretni akartam. Szerelmes akartam lenni, de mindig üres vagyok itt. - tette apró kezét mellkasára.

- Hátha, azt lehet szakításnak nevezni. Nem hagytál a kölyöknek kiutat. - komolyodott meg az idősebb. -Ha jól emlékszem, te döntöttél úgy, hogy lefekszel Yoongival. Nem ilyen, ha valaki szerelmes akar lenni. - Jimin szólásra nyitotta a száját, de Namjoon a telt ajkakra nyomta ujját. - Tudom, hogy azért csináltad, hogy elfeledtesd vele Hoseokot, de nem csoda, hogy Tae nem viselte jól. - morogta elégedetlenül. Ismét csend telepedett közéjük, de a Hold istenének ujja továbbra is Jimin ajkain maradt, és becézgető mozdulatokkal simogatta a puha, és forró párnákat.

- Hidd el, sok mindent próbáltam előtte, de semmi nem használt. Mérhetetlenül, és fájdalmasan bele volt esve. Én pedig még gyenge voltam Kook miatt, hogy ennyire erős hatást tudjak gyakorolni rá, más módszerrel. - sóhajtotta az ablakoz sétálva.

- Ki miatt? - ragadta meg döbbenten a karját Nam.

- Kobu miatt, tudod... - nézett értetlenül az istenre Jimin.

- Csak, mintha az előbb más nevet mondtál volna. - túrt a hajába idegesen Moni.

- Kinek a nevét? - vigyorodott el hitetlenkedve a fiatalabb.

- Mindegy. Nem folytathatnánk? - tette kezét a keskeny csípőre.

- Nem. - lökte el magától a férfit. - Ha Jin visszatér, kérlek szólj, hogy kerestem. - indult a kijárat felé, majd az ajtóban megtorpant. - És hagyd el! Ha mindig itt vagy, hogy vegye észre mennyire hiányzol neki? - kacsintott, és már ismét a folyosót szelte.

Úgy döntött, amíg Jin elérhetetlen, addig valaki olyanhoz fordul, aki az egész világot látja, és mindent tud. A szél hirtelen felkavarodott körülötte, majd már is a gyönyörű üvegfolyosón találta magát. Most már sokkal higgadtabban közelítette meg az ajtót, mint az előbb.

- Hyung. - állt meg a kilincset bámulva.

- Gyere Minie! - érkezett a vidám hang. - Látom esemény dús napod van. - hallotta az erkély felől a testvére huncut megjegyzését. A hatalmas erkélyt beragyogta a napfény. Hoseok bőre pedig, szinte vakítóan ragyogott tőle.

- Néha nagyon kínos, hogy te mindent látsz. - pirult el teljes zavarában Jimin, ahogy kilépett a szabadba.

- Csak azt, amit a nap is lát. - javította ki mély levegőt véve.

- Ha kérdeznék valakiről, aki a földön él, tudnál segíteni? - lépett bátyja mellé a rózsaszínhajú.

- Tudod, hogy tudok. - ráncolt a szemöldökét az idősebb, majd várakozva nézte a másik kissé kipirult arcát

- Hajnalba felkeresett egy fiú. - kezdett bele Hoseok felé fordulva. - Imádkozott hozzám, és tudta a nevem is. Elmentem hozzá, mert ilyenre nem volt példa Kobu óta, ráadásul olyan erős, és tiszta volt a hangja a többi erőtlen emberi suttogáshoz képest.

- Igen, valóban igen érdekes. - mosolygott huncut fénnyel a szemében a Nap ura.

- A fiú meg volt sértődve, amiért nem ismertem fel. Jungkooknak nevezte magát, azt mondta ő a háború istene... ráadásul az én leszármazottam, de Hoseok hyung... az lehetetlen. Amikor új isten születik, mindig tanácsot ülünk, köszöntjük. Őt nem csak, hogy nem ismertem fel, biztos, hogy még soha nem találkoztam vele.

- Biztos ez? - kérdezte továbbra is huncut mosollyal az arcán az idősebb.

- Te tudsz valamit. - lépett még közelebb Jimin. - Azonnal mond el!

- Jungkook nem hazudott. Csak te nem emlékszel. - válaszolta szemrebbenés nélkül.

- Miért? - döbbent meg még jobban a fiatalabb. Hoseok egy pillanatig hezitált, majd az égre emelte meleg barna szemeit.

- Kobu miatt, pár évtized kiesett neked, köztük Jungkook is. Pedig fontos volt számodra. - sóhajtott szomorkásan a fény istene.

- Erről, eddig miért nem meséltél? - szorult ökölbe a fiatalabb keze, majd vállai megereszkedtek. -  Olyan mélyen meg volt bántva. Szinte nekem is fájt, amit érzett. - tette mellkasára a kezét.

- Szinte? Vagy tényleg fájt látni? - döntötte kíváncsian oldalra a fejét a fény ura.

- Én... nem tudom... - zavarodott össze Jimin.

- Tudom, hogy Kobu óta rettegsz lemenni a földre, de szerintem itt az ideje, hogy kiderítsd miért zavar ennyire Jungkook. - tanácsolta.

- Menjek a földre? - nézett le az erkélyből. A földön nyüzsgött az élet. Jobban, mint mikor legutoljára lent járt. Az emberek is megváltoztak, szinte idegen volt neki a hely.

- Talán halaszthatatlan dolgod van itt? - kérdezte gúnyolódva Hoseok. Ám Jimin komolyan elgondolkodott a kérdésen.

- Segítenem kellene rendbe rakni köztetek a viszonyt. - felelte továbbra is a halandókat figyelve.

- Nem sok jó sült ki eddig abból, ha belepiszkáltál az érzéseinkbe. Nézd meg Taet, azóta teljesen megváltozott. - rázta a fejét. - Törődj a saját érzéseiddel, és találkozz Jungkookkal.

- Én is épp ezt akartam kérni. - ereszkedett az erkélyre Jin.

- Mi lenne, ha egyszer az ajtót használnád hyung? - forgatta a szemét Hoseok.

- Így mindig hatásos a belépőm. - vigyorgott karba tett kézzel. - Tanácsot hívok össze. Jimin kérlek szólj Yoonginak, amíg én átbeszélek valamit a bátyáddal.

- Igen hyung. - hajolt meg kissé Jimin, és próbálva elrejteni heves szív dobogását indult kifelé az ajtón. Ha jól értette nem sokára ismét találkozik azzal a lenyűgöző férfival, aki állítólag tőle származott. Alig bírta visszafogni mellkasában a feszítő izgatottságot.

A sötét folyosó, ahová érkezett, most, Hoseok ragyogása után, még feketébbnek tűnt, mint eddig bármikor. A Nap, és a halál ura teljesen ellentétei voltak egymásnak, mégis a sors, azt akarta, hogy együtt legyenek. Jimin csak picit felakarta gyorsítani az eseményeket, ám bátyjai ezt nem nézték jó szemmel.

- Yoongi - hyung? - kérdezte óvatosan bekopogva, de sejtette, hogy bátyja, szokás szerint hálójában pihen, ezért benyitott. Szeme örült a pókháló szerű lámpák gyenge fényének is. Gyorsan végig haladt a szobán, és elindult felfelé a lépcsőn, ami még mindig rossz emlékeket keltett benne. Sokszor megbánta már, azt a felfokozott érzelmekkel teli éjszakát. Minden erejét be kellett vetni, hogy Yoongiban olyan erős szenvedélyt, és kéjt keltsem, ami feledteti vele a Hoseok utáni epekedést. Már az ajtónál volt, amikor beszélgetésre lett figyelmes.

- Oppa, kérlek... - nyüszítette Tae.

- Nem. Tudom, hogy Jinnek is csapod a szelet, kölyök. Olyan lettél, mint Jimin, mielőtt megismerte Kobut. Mindenkivel flörtölsz, és úgy teszel, mintha semmit se jelentenének a testi dolgok. Tudom, hogy ez a dolog nem komoly köztünk, de akkor is sérti az önbecsülésem. - hallotta Yoongi fagyos hangját.

- De kívánlak, hyung. - érkezett a válasz, és Jimin úgy érezte, hogy ideje visszavonulót fújnia. A levegő tele volt elfojtott vággyal, ami piszkálta az orrát. Ekkor jött rá, hogy túl közel van. Ha ő érzi a szagukat, akkor... - Jimin? - hallotta Tae meglepett hangját. A rózsaszínhajú állkapcsa megfeszült. Már nem volt mit tenni.

- Bocs a zavarásért srácok. - mondta az ajtón keresztül. - Csak beszélnem kell Yoongi hyunggal.

- Gyere! - hallotta Yoongi hangját. Jimin habozva lépett a szobába. Tae az ágyon ült, kihívóan terpesztve szétnyílt hanbokban, de bátyja messze tőle egy széken foglalt helyet, és a falnak támaszkodva nézett jeges tekintettel a kék hajúra.

Úgy tűnt még épp időben érkezett, mielőtt még az idősebb engedett volna a kísértésnek. 

- Hagyj magunkra. - nézett szigorúan a vizek urára. Tae csalódottan illant el, utolsó haragos pillantását Jiminnek küldve. - Még mindig elég morcos rád. - mosolyodott el Yoongi.

- Nem egészséges az ilyen hosszútávú harag. - sóhajtotta Jimin. - De nem tudok beszélni vele. Folyton kerül, pedig a lelkünk hívja egymást.

- Talán nem kellett volna megcsalnod. - rántotta meg a vállát Yoongi.

- Nem csaltam meg. Nem voltunk együtt, és tudott róla, még bele is egyezett. - masszírozta a homlokát.

- Ne nevettess, hogy pont te nem láttad előre, mi lesz. Tudod, hogy nem gondolta át. Ő nem tudhatta, mit fog érezni, de neked tudnod kellett volna. - borzolta össze a rózsaszín tincseket. - Mindenesetre köszönöm, hogy felszabadítottál. Sokkal szórakoztatóbb az életem, a viszonzatlan érzelmeim nélkül.

- Hát igen... az igazság az, hogy épphogy leláncoltalak, nem felszabadítottalak. - húzta el a száját Jimin. - Egy sokkal felszínesebb érzelem rabjává tettelek. A szenvedélyed és a tesi vágy fogja vagy, és most már nagyon bánom. Fel is szabadítanálak, ha...

- Nem! Megígérted, hogy nem manipulálsz többet! - vált ijedtté Yoongi tekintete.

- Sajnálom. - nézett mélyen a sötét szemekbe.

- Na, de miért is jöttél? - állt kissé messzebb az érzések istenétől. Szeretett volna biztonságos távolságra maradni. Nem mintha az útját állta volna a fiatalabbnak, ha valamire is készült volna.

- Jin összehívott egy tanácsot. Kérte, hogy szóljak neked. - ült le az ágyra gondterhelten. Yoongi kíváncsian oldalra döntötte a fejét. Számára Jimin egy igazán sok fejfájást okozó öcs volt, épp ezért szerette annyira, és nem szerette ilyennek látni.

- Van valami okunk a tanácskozásra? - kérdezte alaposan végig mérve a másikat.

- Ha jól sejtem, Jungkook a tanácskozás oka. - mondta a földet bámulva az érzések istene. Bátyja meglepődve engedte le eddig kereszt be tett kezét.

- Emlékszel rá? - élénkült fel egy pillanatra a mindig morcos arca.

- Nem. - felelte komoran az érzések istene. - Pont ezért aggaszt az egész.

- Nem kell, melletted vagyunk. - szorította meg biztatóan az apró feszült vállat, majd a következő percben a nagy kör alakú teremben voltak. Jimin a székében ült, ugyan abban a gondterhelt testtartásban, mint az előbb, és Yoongi továbbra is mellette állt, kezét vállán tartva.

- Nem álltam még készen, hogy idejöjjünk. - jegyezte meg hátra dőlve.

- Nem baj, már itt vagyunk. - vigyorodott el szemtelenül Yoongi, és a helyére sétált.

Az istenek lassan mind bevonultak, és heves beszélgetés közepette várták Jint. A percek csak pörögtek, és Jimin úgy érezte, majd kiugrik a szíve a helyéről. Szinte beleragadt a trónjába. Úgy szorította a karfát, mintha az élete múlt volna rajta.

Eközben Jungkook már a Mindenek urának rezidenciáján volt. Furcsa érzés volt ismét a halhatatlanok világának részévé válni. Szemét pedig szinte megerőszakolta az a mérhetetlen mennyiségű rózsaszín, amit a szoba magából árasztott. Sóhajtva dőlt hátra a rózsaszín karosszékben, amit már jó ideje elfoglalt.

- Tehát most nincs senkije? - kérdezte, miután végig hallgatta az ezeréves történetet.

- Nincs. És talán jobb is, hogy nem emlékszik arra az esetlen fenegyerekre, aki voltál. Fontos az első benyomás, tudod... - veregette hátba öccsét Jin.

- Akkor adj egy kis időt. - nézett rá nagy szemekkel Jungkook . - Át kell gondolnom, hogy mit mondok neki, hogyan viselkedek. Ha elölről kell kezdenem mindent, akkor ki kell találnom valamit. - állt fel hirtelen.

- Helyes! - bólintott egyetértően Jin, majd az ablak felé fordult, és gyors léptekkel megindult felé. Heves mozdulattal kinyitotta, és mélyen a levegőbe szippantott. - Hmm, azt tanácsolom igyekezz azzal a tervvel, mert ha jól érzem, már mind a helyükön vannak, és izgatottan várnak minket.

- Tessék? - szippantott a levegőbe Jungkook is, és döbbenten lökte félre bátyját az ablakból. Rég nem érezte ennyire intenzíven azt az illatot. Még a lakásán sem, hiszen az csak egy kivetülés volt. Most pedig ott játszadozott a szélben az az édes mámorító aroma. Hirtelen leverte a víz, és idegesen járkálni kezdett. - Basszus, basszus, basszus! - ismételgette.

- Nyugodj meg! - kacagott jóízűen az idősebb. - Csak gondold végig, szerinted mi a legimponálóbb, amit ebben a helyzetben tehetsz?

- Fogalmam sincs. - temette kezei közé arcát.

- Mondjuk, ahogy a legjobb ruhádban, csábosan mosolyogsz, és pimasz megjegyzéseket teszel? - ötletelt Jin. Látszott rajta mennyire szórakoztatja a helyzet.

- Azt régen se szerette. - indult kifelé bátyját követve. Ugyanis Jin kihasználva a fiú gondolataiba révedését, úgy döntött ideje menni.

- Te nem az igazi Jimint ismered. Ő sokkal nyitottabb, és szenvedélyesebb, mint az a rideg másolat, akivel találkozhattál. Meg fogsz döbbenni, hogy milyen kacér, a mi Minienk. - nézett legfiatalabb testvérére Jin. Majd megtorpant, és döbbenten emelte fel szemöldökét. Jungkook továbbra is a gondolataiba feledkezve ment tovább, észre se véve, hogy lemaradt tőle a bátyja. - Kookie! - kiáltott utána a mindenek ura. - Ez a legjobb ruhád? - mutatott végig rajta.

- Nem, nyilván nem... össze kell szednem magam. - sóhajtotta tarkóját vakarva a fiú.

- Igen, és egy fürdés is jót tenne. - legyezett az orra előtt kezével Jin, amiért ismét kapott egy haragos pillantást. - Mi van? Tiszta ember szagod van. - rántotta meg a vállát. - Legyen az, hogy én előre megyek, és megnyitom a tanácsot. Te addig szedd össze magad. A lakosztályod már rég üresen vár.

- Köszönöm hyung! - bólintott elmosolyodva Kook, és egy pillanat alatt eltűnt.