A világ születése, egy isten születésével kezdődött. Előtte semmi nem volt, és ő ebbe a semmibe jött létre. Megteremtette a valamit, ő volt a valami. Jinnek hívta magát, ő lett a létezés istene. Szeretett saját szépségében, és eszményi voltában sütkérezni. Sokáig tökéletesnek látta, így a világot, ám idővel késztetést érzett arra, hogy mások is megcsodálhassák tökéletességét. 

Megteremtette a fényt, ami beragyogja őt, és az árnyékában létrejött a sötétség. A fényt Hoseoknak, míg a sötétséget Namjoonnak nevezte. A két gyermek születésével egy fenyegető harmadik is színre lépett Yoongi, aki az élet, és halál pillanatát uralta. Jin mindhármat egyaránt szerette. Atyai szeretetből létrehozott bolygókat, mellyel gyermekei játszhattak. Míg Hoseoknak a napot, addig Namjoonnak a Holdat ajándékozta. Yoongi pedig a Földet kapta, melyben rengeteg erő, és lehetőség rejlett. Itt kedvére fejleszthette erejét, teremthetett, és pusztíthatott, de cserébe, testvérein még csak gondolatban sem gyakorolhatta képességeit.

Talán épp a pusztulástól való rettegése miatt, Yoongi állt hármuk közül a legtávolabb Jintől. Nem akarta őt, nem fogadta el létezését, és szinte száműzte a Földre. A búskomor isten, mindig rajongva figyelte testvérét, a fényesség urát. Hoseok beragyogta a Földet, melyet melegségétől ellepett a zöld növény, és virágok színes kavalkádja. Tükrözték az isten vidám személyiségét, és örök energikusságát. Yoongi engedte, hogy bolygóján Hoseok energiája újabb, és újabb dolgokat teremtsen, hagyta, hogy a sugárzó napfénytől, a mélyedések megteljenek vízzel, és a kopár földön növények burjánozzanak. Mikor látta, hogy szeretett testvérének, ez milyen örömet okoz, még több életet adott birtokának, és apró lényeket hozott létre, melyek az isteni fénytől nőttek, és fejlődtek. Az evolúció során, pedig idővel megszületett az ember.

Namjoon volt a csendes nyugodt éjszaka, aki megfontoltan, és hidegen őrizte mindenek atyjának álmát. Habár születése pont olyan véletlenszerű volt, mint Yoonginak, apjához mégis ő állt a legközelebb.

Mikor a fény visszább húzódott, és a sötétség ellepte a világot, Namjoon felment a négytornyú kastélyuk legmagasabb tornyába, és várta, hogy apja nyugovóra térjen. Míg Jin szemei csukva voltak, ő vigyázott az általa teremtett univerzumra.

Kapcsolatuk sokkal több volt, mint egyszerű szeretet. Jin saját magán kívül, egyre jobban kezdte csodálni a sötétség istenét. Namjoon okos, és kiegyensúlyozott férfi volt, aki jótanácsokkal, és előrelátással ajándékozta meg őt. Atyai szeretete az évezredek során átalakult. Apróságokat látott meg a sötétség urának külsejében, ami tetszett neki. Vonásokat, amik üldözték vágyait. Egyre később érte utol az álom, inkább fent marad beszélgetni a Hold urával. Míg nem, egyik éjszaka Jin látogatta meg a sötétség istenét, és kapcsolatuk addig halk szenvedélyes suttogása, hangos vágyakozássá vált. A beteljesült vágy pedig, új istent hozott a világra, egy olyan istent, aki felkavarta a békét a hatalmasok világában.

Jimin az érzelmek istene volt. Jin és Namjoon erős testi, és lelki kapcsolatának szülötte. Megbabonázó szépsége, és hangja vágyakozást keltett az összes halhatatlanban. Szerelmet keltett bennük, majd tovább táncolt következő prédájára. A legveszélyesebb, és szeszélyesebb volt mind közül. Még is mind szerették, és nem azért, mert ő így akarta, hanem mert mérhetetlenül kedves, és aranyos volt minden porcikájában.

Szerencsére az emberek születésével, Jimin rengeteg apró játékszert kapott, akikkel kedvére szórakozhatott, így testvéreit hagyta, hogy saját útjukat járják az érzelmek, amúgy is göröngyös útján. Sokszor járt a földön, és figyelte a halandókat. Tanulmányozta az érzéseiket, a viselkedésüket, és nagyon hamar megszerette az esetlenségüket is.

Habár Jimin fiatal volt testvéreihez képest, nem ő volt az utolsó isten, aki világra jött. Taehyung az emberiséggel volt egy idős, a lélek, és a hit istene volt. Hozzá imádkoztak, ő hallgatta meg, és segítette őket az életükben, majd a túlvilági útjukban. Jin égett a dühtől, mikor a hatalmasok kastélya újabb, immár a hatodik toronnyal gazdagodott. Nem vágyott több felelősségre, több gyermekre, akit tanítania, óvnia kell. Mivel Yoongi teremtményei okozták születését, így Yoongi gondjaira bízta. Egyedül a Föld ura tartozott érte felelősséggel. A morcos isten a legkevésbé sem örült a kolonc ifjúnak, ezért nevelését, és őrzését Jiminre hagyta. Mondván, ő érti az emberekkel kapcsolatos dolgokat. Ám mégis tartott a szeszélyes istentől, ezért, hogy az újszülött istent lefoglalja, és könnyítsen Jimin dolgán, Taenek ajándékozta a földi vizeket. Cserébe, pedig csak annyit kért, hogy gyorsan tanuljon, legyen szófogadó, és legfőképpen, ne okozzon neki problémát.

Tae igyekezett apja kéréseinek eleget tenni. Lenyűgözve követte az érzelmek istenének minden szavát. Közben pedig annyi időt töltött a tengerek mélyén, amennyit csak lehetett. Imádta a vízi teremtményeket, a csendet, ami a tengerfenéken uralkodott, és nyugalmat, amit belül érzett.

Ismét hosszú évek teltek el a hatalmasok világában, mikor váratlanul újabb isten fogant. Az addig békés emberek, háborúzni kezdtek, ármánykodni, és egymás ellen fordulni. A védetlenek élére hősök léptek, akik önfeláldozásuk okán, békét hoztak a népnek. Ezekből az eseményekből született a legkisebb isten. Az emberek haragjából, bosszúvágyából, és erejéből.

Jungkook más volt, mint a többiek. Nem volt olyan kecses és könnyed, mint bátyjai. Sokkal erőteljesebb, és emberibb kiállása volt. Csak úgy dagadt az izomtól, és sötét szemeiben dúltak az érzelmek, a hősies, és a haragos érzelmek.

Az új istenségnek semelyikük sem örült. Kezdtek túl sokan lenni, és ősapjuk ezt nem tűrhette. Jin tanácsot hívott össze. Ideje volt megállítani az istenek kis családjának folytonos szaporodását. A halhatatlanok otthona zaklatott, és sötét lett a hír hallatán. Minden isten nyugtalanná vált Jin hívását megkapva. Namjoon, épp a sötétég csillagait fényesítette, amikor elérte a halk suttogás. Szemeit a föld felé fordította. Számára az a hely, mindig a káoszt, és a kiszámíthatatlanságot jelképezte. Yoongi túlságosan hagyta elburjánozni. Rosszallóan rázta a fejét, és elindult, hogy csatlakozzon a többiekhez.

Tanácshelyük a legmagasabb földi szikla legtetején volt. Otthonuk a csúcson pihent, egy hat toronyból álló épületkomplexum, melyet emberfeletti pompa borított. Ez az épület az idők során mindig bővült egy-egy toronnyal, ha új jövevény érkezett közéjük. Csodálatos látvány volt, melyre emberi szavak kevesek lennének. Minden torony a semmiből emelkedett ki, és egyedi stílusjegyekkel rendelkezett, tulajdonosa személyiségéhez igazodva. Mintha a kastély maga is élt volna. Az épület közepén egy kupolás, köralakú terem volt, melyet a napfény, vagy épp a holdfény csodálatosan megvilágított. A terem közepén, köralakban hatalmas, fehér márványszékek sorakoztak. A hat szék általában üresen várta gazdáját, de most sorban megteltek a helyek. Mindegyiket más jelképek, és formák díszítették, kihangsúlyozva tulajdonosuk erejét.

Az öt istenség hamar megérkezett, és helyet foglalva várta ősatyjukat. Jin pompázatos öltözékben lépett a terembe. Megfontolt, méltóságteljes léptekkel indult helyére, majd megállt a széke előtt, és szembe fordult gyermekeivel.

- Öröm, így együtt látnom titeket. - mutatott körbe színpadiasan, ami Namjoont mosolygásra késztette.

- Csodás vagy uram, mint mindig. - szólalt meg, fénylő tekintettel méregetve a mindenség atyját. Jin mosolya elégedett lett, ahogy a többi istenség is heves dicséretbe kezdett.

- Ugyan erre semmi szükség. Tudom, hogy én vagyok a legcsodásabb. - ült  helyére derűsen, majd hirtelen elkomolyodott. - De! Van egy apró gondunk. Új tag érkezett a családunkba. Kérlek ismerjétek meg Jungkookot.

A kör közepén, a semmiből, hirtelen előtűnt egy férfi alak. Az istenek komoly tekintettel méregették legfiatalabb öccsüket. Jungkook kissé bizalmatlanul pillantott körbe.

- Ez megint a te fattyad, Yoongi? - kérdezte Jimin metsző pillantással illetve a férfit.

- Az emberek, sajnos, ahogy fejlődnek, egyre több gondot okoznak. - morogta, az égre emelve tekintetét a sápadt bőrű isten. - De ezzel most nem érzek semmi kapcsolatot. - szűkítette össze a szemét Yoongi.

- Jungkook. – mondta Jin méltóságteljesen. – Üdvözöllek világunkban. Kérlek, lépj közelebb, hogy megoszthassam veled A tudást. – intette magához a fiatalabbat, aki hezitálva pillantott végig az őt körülölelőkön.

Jin haja már elvesztette régi sötét színét, inkább világos barnának hatott a napsugár fényében. Magasabb volt, mint a többi, és vállai és szélesebbek voltak. Arca pedig halhatatlan szépséggel volt megáldva. A legidősebb jobbján, Namjoon ült, akinek haja olyan világos szőke, hogy már szinte fehér volt. Tekintete nyugodtan pihent az újoncon, két kezét, pedig ujjaival egymásnak támasztotta. Jin balján Hoseok ült, akinek barna haja, fényesebben ragyogott, mint bárkié. Szemeiben szinte csillagok égtek, és mosolya olyan vidámságot sugárzott, hogy a mufurc Jungkook ajkai is megrándultak egy pillanatra. Ekkor Hoseok karjára csúsztatta birtokló kezét Yoongi, aki szorosan mellette ült. Haja szürkés árnyalatú volt, és ahogy rásütött a nap, lilán ragyogtak fel tincsei. Arca sápadt volt, és tekintete sok titkot rejtett, amik Jungkookban még inkább a bizalmatlanságot keltették. A csendet megtörve valaki megköszörülte a torkát. A legifjabb a hang irányába fordította tekintetét. Egy élénk kék hajú férfi nézett rá, csábos mosollyal, akár egy árus, aki épp a legjobb portékáját kínálja. Úgy sugározta felé a reményt, és a biztonságot, hogy Kook, inkább távolabb lépett tőle. Meg is bánta, ahogy megérezte az eddig ismeretlen, csábító, édes illatot. Kétségtelenül az eddig figyelmen kívül hagyott, rózsaszín hajú istenből áradt. Jimin tekintete hideg, és elutasító volt. Szemei kiismerhetetlenséget tükröztek, és vastag ajkai szorosan egymáshoz préselődtek, amikor találkozott tekintetük. Jungkook szíve hirtelen felgyorsult, ahogy tudatosult benne, milyen gyönyörű az őt figyelő férfi. Jimin sóhajtva simította hátra élénk rózsaszín tincseit.

- Ugyan, ugyan... Miért hozzuk kis öcsinkre a frászt? Legyetek már barátságosabbak. – nézett végig a komor tekinteteken. Habár arckifejezése továbbra is elutasító volt, hangja olyan kedvesen szólt, hogy Jungkook nem tudta leplezni meglepettségét. – Gyere ide. – mondta varázslatosan mézédes hangon, a teremben levők pedig, mind libabőrösek lettek. Jungkook nem érzett még semmilyen csábítást, de tudta ez nem lehet hétköznapi vonzás. Lábait egyre gyorsabban egymás elé rakva szelte át a termet, és kezét kinyújtva ereszkedett térdre Jimin előtt. A többi istenség lélegzet visszafojtva figyelte, ahogy a kigyúrt testű, torzonborz külsejű, és sárral borított isten, egyetlen szavára a rózsaszín hajú lába elé ereszkedik. Jimin vonakodva, de a kinyújtott kézbe helyezte saját porcelán fehér puha, és apró kezét. - Hallgass Jinre, ifjú isten, és fogadd el A tudást. - mondta továbbra is abban a lenyűgöző hangtónusban. Jungkook bólintva lépett mindenek atyja elé, és kissé meghajolva várt.

- Köszönöm kedvesem. – mosolyodott el Jin.– Ideje, hogy megismerd a múltunk, a múltad. – tette kezét a legfiatalabb homlokára, aki elveszett a rengeteg emlék, és információ tengerben, ami rázúdult. Megismerte a világ születését, és az istenek hatalmát. A Föld gyorsan fejlődő, és szeszélyes világát. Egészen a saját balesetszerű születéséig. A pillanatok gyorsan teltek, ő pedig csak földbe gyökerezve állt, és figyelt. Évszázadoknak tűnő percek múlva Jin elengedte, és mosolyogva mutatott a körben kiemelkedő újabb székre. - Ime a helyed köztünk. Te már ismersz minket, ideje, hogy mi is megismerjünk téged. - kísérte a kardokból, és harcoló emberi figurákból faragott márvány székhez. - Jimin, kedvesem. Jungkook a tiéd. A te általad keltett, vagy le nem nyugtatott heves érzelmek szülték. Így a te gondjaidra bízom őt. - lépett a döbbent tekintetű istenhez.

- Tessék? - kérdezte Jimin alaposan végig mérve a durva, erőszakos kiállású fiút. - Az lehetetlen. - pattant fel helyéről.

- Pedig így van. Elég erős a kötelék köztetek. Vigyázz vele. - adott óvatos kézcsókot a rózsaszín hajúnak, aki megbabonázva figyelte az izmos barna férfit.