Jimin sóhajtva lépett ki a legifjabb isten lakosztályából, és macskaszerű, csendes járásával indult hátra se nézve. Tudta, hogy a magasabb férfi követi, még ha léptei pont olyan csendesek, és nyugodtak lettek volna, mint az övéi, akkor is tudta volna, hogy szorosan mögötte jár a másik. Egyszerűen érezte a csábító folyton hívogató illatát, szinte rezgett testük között a levegő a rengeteg belső vágytól, amit mindketten visszafogtak.

- Háromféle isten van. - kezdet bele Jimin az oktatásba. Nehezére esett beszélni, lélegezni, de ami legjobban nehezére esett, hogy tisztán tartsa a fejét a férfi iránti vágytól. - Van, aki mindenre az isteni erejét használja. Nem sétál a kastély folyosóin, nem nyitja ki az ajtót, és nem öltözik, vetkőzik, csak elillan oda, ahol lenni szeretne, int egyet a kezével, és már is megtörténik, amit szeretne. Ilyen Jin-hyung, és Namjoon-hyung. Nagyon ritkán tesznek valamit az erejük használata nélkül. Van, akinek a hangulatától függ, hogy használja a képességét. Hoseok-hyung, és Tae nagyon az érzelmeik uralta istenek, így az erejüket is eszerint használják. - magyarázta, miközben próbálta a mellkasában hevesen verdeső szívét lecsillapítani. A fiatalabb leplezetlenül árasztotta magából az érzéseket felé, és ez cseppet sem segített rajta. - És vannak, akik nagyon ritkán használják az erejüket. Ilyenek vagyunk Yoongi-hyung, és én. - fejezte be egy hatalmas öreg repedezett faajtó előtt megállva. - Ez a terem időtlen idők óta szolgálja a képességeink fejlesztését, határaink feszegetését. - nyitotta ki a nyikorgó zárat.

A teremben nem volt semmi különleges. Jungkook nem is értette, miért olyan fontos, hogy itt edzenek. Jimin elmosolyodva nézett végig rajta.

- Mi az? - kérdezte Kook.

- Én sem értettem, mikor először voltam itt, de ez a terem sérthetetlen, így nyugodtan kiélheted az erődet benne. Árasztja magából a nyugalmat, ingerszegény, ezért segít koncentrálni.  Ott látsz két kört a padlón. - mutatott a földre. Kook szinte biztos volt benne, hogy eddig nem volt ott semmi. - Próbálj meg, a lehető leggyorsabban átillanni az egyik helyről, a másikra! - adta fel az első feladatot, majd karba tett kézzel figyelte az izmos fiút. Jungkook belépett a körbe, és azonnal el is tűnt, majd a másik kör szélén meg is jelent.

- Ez megy. - jelentette ki csábosan elmosolyodva.

- Nem vagy elég pontos. - jegyezte meg szigorúan a rózsaszínhajú. - Még egyszer. - ráncolta a szemöldökét. A fiatalabb meglepődött, az eddig csábos, kacér vagy zavart Jiminnek hűlt helye volt. Most a komoly, és szigorú tanár szerepében tetszelgett. Igazából ez is tetszett neki. Eltudta képzelni, hogy a tanár bácsi elfenekeli, mert nem viselkedett jól. A gondolatra rögtön elvörösödött, amit a rózsaszínhajú azonnal ki is szúrt. - Jungkook! - szólt szigorúan. - Koncentrálj!

- Igen is, Mester... - érkezett a búgó hangú válasz, amit Jimin most nem fogadott jól. Ajkai idegesen összepréselődtek, és abban a pillanatban Kook hátába belehasított a fájdalom, melytől üvöltve rogyott össze. - Ez mi volt? - kérdezte lihegve.

- Figyelmeztetés! Nem szórakozásból vagyunk itt. - lépett közelebb, és leguggolt, hogy a másik sötét szemeibe nézhessen. - Tedd, amit mondok, vagy megmutatom milyen az igazi fájdalom.

- De hogy lehet? - kérdezte. - Hiszen hozzám se értél... - suttogta a padlóra függesztve tekintetét.

- Az érzések istene vagyok. Bármilyen érzelmet képes vagyok benned ébreszteni. - nyúlt a fiú álla alá, és egész közel hajolt, hogy még könnyebben tudjon erejével hatni rá. - Örömöt. Szomorúságot. Haragot. Gyengeséget. Fájdalmat. Vágyat. - minden egyes szó után Jungkookot megrohamozta egy érzelem, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt. Végül csak a vágy maradt, hogy megérinthesse azokat a csodás telt ajkakat. Épphogy elhatározta magát Jimin eltűnt a szemei elől, és azonnal meg is jelent a szomszédos kör közepén. - Koncentrálj Jungkook! Gyere ide, de engem ölelve érkezz! - mondta kacsintva egyet. Jungkooknak nem kellett kétszer mondani, azonnal ott termett a másik körben, és szorosan ölelte Jimin apró meleg testét. Érezte a férfi heves szívverését, és ez elég is volt, hogy elszakadjon nála az a lehelet vékony cérna . Lehajolt, és a szép ívű szinte felkínálkozó nyakba csókolt. A másik bőre puhább volt, mint álmodta, és édesebb, mint bármi, amint az elmúlt ezer évben kóstolt. Ahogy ajkai a másik bőréhez értek, az szinte azonnal eltűnt a karjaiból, és ismét a másik körben állt. Tekintete megtelt bosszúvággyal, ami veszélyesen kívánatossá tette.

- Ne játssz velem Jiminie-hyung! - fordult felé egész testével. Épp kilépett volna a körből, amikor enyhe fájdalom hasított a lábába.

- Csak illanással közlekedhetsz, amíg mást nem mondok. - figyelmeztette Jimin.

- Akkor is elkaplak. - vigyorodott el Kook, és már is a másik körben állt, de egyedül. Az idősebb kacagva intett onnan, ahol ő az előbb állt. Láthatóan jól szórakozott, hogy a fiatalabbat bosszanthatja.

- Csak szeretnél, kicsi Jungkookie. - kacsintott szemtelen mosollyal az arcán. Jungkook ismét illant, de hiába. Jimin mindig gyorsabb volt, mint ő. Percek múlva lihegve támaszkodott a térdére. - Csak nem elfáradttál?

- Ilyen még nem volt velem. - törölte le az izzadságot homlokáról. Az idősebbnek láthatóan meg se kottyant ez a kis fogócska.

- Ezért mondta Jin, hogy túl sokat voltál az emberek között, ennyitől nem szabadna elfáradnia az isteni erődnek. De nem rossz, már sokkal pontosabb vagy. - mutatott a földre. Jungkook meglepődve nézett a lába alatt húzódó körre, ami már sokkal kisebb volt, mint az elején, de ő mégis pontosan a közepén állt.

- Észre se vettem... - jegyezte meg.

- A mai napra elég volt ez a kis fogócska. - csapta össze izgatottan a tenyerét az érzelmek istene. Jungkook nem tudta eldönteni örüljön-e, vagy inkább féljen attól, ami jön. -  De figyelmeztetlek, ahhoz, hogy a gondolataid cselekedetté váljanak, most már tényleg kell koncentrálnod. - sétált közelebb elégedetten, majd a terem közepén álló asztalra, és a rajta fekvő papírra mutatott. - Íme a következő feladat. Továbbra is a körben kell maradnod, és oda kell hívd a papírt magadhoz. Mutatom. - lépett mellé, majd kinyújtotta a kezét, és a pergamen egyenesen az apró ujjai közé szállt. - Látod, ilyen egyszerű. - sétált vissza az asztalhoz, majd a helyére tette a lapot, és felült mellé, szemben a barna hajúval. - Te jössz. - Kook mély levegőt vett, majd a papírra fókuszálva kinyújtotta a kezét, és várt. Csalódottan konstatálta, hogy nem történt semmi. A papír még csak meg sem mozdult.

- Tényleg fontos ez? - kérdezte leengedve kezét.

- Igen. Nem elég istennek lenned, istenként is kell viselkedned. Ehhez pedig nem elég a szabályokat ismerned. - bólintott Jimin. Kook sóhajtva próbálkozott újra, és újra, de hiába, a lap csak nem mozdult. Idegesen feszült meg az állkapcsa, és tekintetében tombolt a kiszabadulni készülő harag. Végül felüvöltve adta ki magából a feszültséget. - Ez így nem fog menni. - sóhajtott Jimin, látva a másikon eluralkodott érzelmeket. A fiú egyre dekoncentráltabb lett, ami nem segített az előrejutásban. - Talán, ha valami ösztönözne... - gondolkodott el. - Van valami, amire vágysz? - kérdezte.

- Most csak egy dolog jut eszembe. - nézett végig tetőtől talpig a rózsaszínhajú istenen. Jimin arcocskája hirtelen teljesen kipirosodott, ahogy felfogta a másik mire céloz.

- Rendben. - az asztalon hirtelen különböző nagyságú, és nehézségű tárgyak jelentek meg. - Az asztalon annyi tárgyat látsz, ahány ruhadarab van rajtam. - simított végig csábosan a mellkasán. - Ha magadhoz tudsz hívni egyet, és visszaküldeni a helyére, akkor leveszek egy ruhadarabot. - mondta izgató hangon. - Ez elég motiváló?

- Baszott motiváló... - suttogta Jungkook, és ismét kinyújtotta a kezét, majd erősen koncentrált a papírra. Hosszú percekig ismét nem történt semmi, míg végre lassan, és bizonytalanul megmozdult a pergamen. Igaz nem repült oda, sem vissza, de legalább megmozdult. Jungkook örömében felkiáltott, és felugrott egyet. - Láttad? - kérdezte hatalmas büszke mosollyal. Jimin kacagva csúszott le az asztalról.

- Láttam. - mondta, majd hirtelen elkomolyodott. Orrát egy ismeretlen, mégis ismerős illat csapta meg. A vidámság eltűnt mellkasából, és valami fagyos érzés vette át felette a hatalmat.

- Mi az? - kérdezte Kook, ahogy meglátta a másik tekintetét.

- A kezed... - formálta Jimin lassan a szavakat. - Te vérzel... - azonnal a fiú előtt termett, és szorosan apró kezei közé fogta az övét. Hosszú percekig nézte a másik tenyerét, amin valóban négy kis apró mélyedés volt.

- Ó, biztos túl erősen szorítottam ökölbe a kezem, és a körmöm felsértette. Ne foglalkozz vele, nem is érzem. - próbálta meg elhúzni karját, de Jimin olyan erősen tartotta, hogy mozdulni se tudott. A vér szaga valami olyat ébresztett fel az érzelmek istenében, ami úgy tűnt eddig elveszett. Olyan emlékeket, amiket elfelejtett, olyan tetteket, amiket ismét elfelejtene. Hirtelen elengedte Jungkook kezét, és szinte megrogyva lépett hátrébb.

- Tae... - suttogta döbbenten, és azonnal az ajtó felé indult, ami rögtön feltárult előtte, ám mielőtt kilépett volna rajta, inkább elillant, az ajtó pedig magától hangosan csapódott be utána.

Jungkook értetlenül nézett az idősebb után. Követni akarta, de tudta neki most feladata van. Minél előbb meztelenül akarta látni a másikat.

Jimin idegesen lépett  Taehyung otthonába. Erősen kapkodta a levegőt, és feszülten indult az erkély felé követve a másik illatát. Fogai élesen belső ajkába fúródtak, ami ismét rossz emlékeket ébresztett benne. Az erkélyről erősebben érezte a szagot, de Taet nem találta. Végül lehunyva a szemét követte a halványan érezhető érzelmek hadát, ami a férfi zavarodottságát mutatta. A kőerkélynek támaszkodva sóhajtott.

- Miért bújkálsz előlem? - kérdezte halvány mosollyal az arcán.

- Mert nem akarok találkozni veled.  - érkezett a válasz, miközben lassan az erkény alól elé lebegett a férfi.

- Pedig érdemes lenne, ha meghallgatnál. - hervadt le a mosoly a rózsaszín hajú arcáról.

- Persze... végülis, mikor is érdekeltek téged az én érzéseim. - ült a párkányra puffogva a vizek ura.

- Figyelembe venném az érzéseidet, ha végre kiválasztanál egyet. - forgatta a szemét Jimin. - Ha messze vagyok tőled hiányzom, ha közel utálsz, ha pedig nagyon közel vágysz rám, utána pedig magad utálod, egyebek mellett. - ült fel szorosan társa mellé

- Túl bonyolult a mi helyzetünk. - sóhajtotta Tae. - De mivel gondolom nincs választásom, meghallgatlak. - bólintott elgondolkodva.

- Szeretném ha tudnád... - hajolt közelebb Jimin, mert még jobban érezni vágyta a másik illatát, sőt ismét izlelni vágyta a másik vérét. - Én... - hunyta le a szemét, miközben visszanyelte a szájában összefutott nyálat. - ...emlékszem mindenre.

- Jól vagy? - kérdezte figyelmen kívül hagyva a másik mondandóját. - Olyan sápadtnak tűnsz.

- Persze, csak nem rég... - nyitotta ki ismét a szemeit, de azok a szemek már sárgán izzottak, a fogai pedig már túl nagyok voltak, ahhoz, hogy eltudja őket rejteni Tae elől.

- Jimin... - fogta meg az alacsonyabb karját erősen. - Mi történt?

- Emlékszem Tae... - csordultak ki Jimin szemeiből a kövér könnycseppek. - Annyit kínoztalak, annyit bántottalak, én annyira sajnálom. - a vallomás megdöbbentette Taehyungot, az ő szemei is megteltek könnyekkel, és ujjaival nem győzte törölgetni a másik szépséges arcát.

- Nem a te hibád. Nem voltál önmagad. Megbocsájtok csak ne sírj mert akkor én is fogok. - húzta ölelésbe a férfit. Jimin mélyen belélegezte a társa illatát, és pisze orrát finoman végig húzta annak incsiklandó nyakán. - Jimin-ah... - sóhajtotta remegve Tae, majd távolabb tolva a férfit mélyen a fénylő szemekbe nézett. Tekintete végül a vastag ajkakra siklott, és megtette, ami lelkében zakatolt. A falnivaló szájra hajolt, és finoman csókolni kezdte, szinte félve az elutasítástól. Jimin ahelyett, hogy ellökte volna csak még szorosabban hozzásimult, csókjuk pedig egészen vaddá, és állatiassá vált miatta.

Jimin feje fokozatosan kezdett kitisztulni, ahogy vágyai csillapodtak. Nagy erővel szakította ki magát az ölelésből, és fürge léptekkel menekült vissza a lakosztályba. Idegesen járkált és próbálta tisztázni a múltját, a jelenét. 

- Jiminie? - kérdezte óvatos lépésekkel követve őt a fiatalabb.

- Tudom mit akartál elérni, és majdnem sikerült is. - nézett rá vádlóan.

- Én nem... - kezdett bele a kék hajú, de az idősebb egy pillantására elhallgatott. Tudta mire képes az ártatlanság bőre mögé bújt érzelmek istene. Nem akarta ismét átélni a nevelési módszereit.

- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen. És ha megöltelek volna? - fakadt ki fenyegetően előre lendülve. A fiatalabb bizonytalanul lépett hátra egyet.

- Soha nem bántottál igazán. - védekezett váll rándítva.

- És amikor úgy szedtek le rólad? - emelte fel a hangját még mindig izzó szemekkel Jimin.

- Akkor se lett volna baj. - pirult el lehajtott fejjel Tae. Ahogy az emlékek megrohamozták nem félelmet vagy szomorúságot érzett, pusztán vágyat, hogy bárcsak Jimin ismét a nyakába mélyesztené éles fogait, és forró ajkaival csókolná a bőrét, miközben meztelenül hozzá simul.

- Szerinted... - kezdett bele ökölbe szorult kézzel Jimin, ahogy felismerte a másik helytelen gondolatait, de a fiatalabb szavába vágott.

- Jimin... csak hiányzol, te is és azok az intim pillanatok, amikor ittál belőlem. Én szerettem azt. - vallotta be tudva, hogy a másik úgy is érzi rajta merre kalandozik.

- Persze, mert mazochista vagy. - sóhajtotta Jimin. Kicsit távolabb állva, hogy ne érezze a másik testi vágyát.

- Mi vagyok? - kérdezte meglepetten Tae.

- Szexuálisan izgat a fájdalom. - magyarázta a másik sötét szemeibe nézve, miközben az ő tekintete is lassan visszatért a szép meleg barna színekhez. - Figyelj, én nem vagyok, és nem is leszek szerelmes beléd. Neked és nekem más út van elrendelve. - mondta miután megnyugodott az eddig testében háborgó vadállat.

- Milyen út? Nekem csak te létezel! Te vagy a lelki társam. - borult ki hirtelen Tae, és szemei megteltek kétségbe esett könnyekkel.

- Ez igaz, de nem ilyen értelemben. - felelte higgadtan Jimin, és észrevétlenül a másik érzései fölött fokozatosan átvette a hatalmat. Először nyugalmat, és könnyedséget erőltetett rá, hogy szavai célba érjenek. - Mi egy érem két oldala vagyunk. Míg én az élő emberek érzéseivel foglalkozom, te a túlvilágra jutott emberek érzéseivel, lelkük nyugalmával. Csak ilyen értelemben vagyunk lelki társak, kiegészítjük egymást.

- Jimin, nem tudlak elfelejteni egyik napról a másikra. Csak adj időt, hogy lassan lépésenként elengedjelek. - érkezett a higgadt válasz. Jimin hiába próbált enyhíteni az iránta érzett vágyon, mintha a kék hajú bevehetetlen erőddel védte volna ezt az érzést.

- Tae... - szólalt meg kisvártatva, mikor a sokadik próbálkozás után sem járt sikerrel.

- Csak néha kérlek egy csókot, egy ölelést engedj meg nekem. - vágott ismét a szavába boci szemekkel nézve a kutató tekintetbe.

- Tae... - kezdett bele ismét, de a fiatalabb most se hagyta befejezni, hiszen már csak ahogy a nevét kimondta, azon érződött az elutasítás.

- Ha igazán jelentek valami, ez nem okozhat gondot. - érkezett a racionális válasz. Jimin lassan kimászott Tae érzéseiből, már nem volt mit tenni. El kellett fogadnia, hogy a másik menthetetlenül vágyik rá.

- Nem erről van szó. - felelte helyet foglalva az egyik fotelban.

- Hanem? - vonta kérdőre azonnal a másik.

- Ha a bátyáink meglátják, szét szednek engem. - mondta ki az első félelmét, a többi százat már meg sem említette, főleg nem azt, amit maga sem értett, Jungkookot.

- És ha titokba tartjuk? Mint egy titkos viszony? - vigyorodott el csintalanul a fiatalabb. Jimin képtelen volt komolyságot erőltetni magára. Tae tényleg olyan volt, mint egy nagy gyerek, és nem volt mit tenni, sajnos ő volt a kedvenc játéka.

- De tényleg csak néha, ha már túlcsordul a vágyad utánam. - felelte végül szigorúan.

- Becsszó! - tette szívére a kezét Taehyung.

- Rendben, de most mennem kell, mert Jungkookot egyedül hagytam, miközben óránk lenne. - állt fel végig simítva ruháján, amitől minden gyűrődés eltűnt, és ismét úgy állt, mintha ráöntötték volna.

- Megtisztelő, hogy a kis szerelmed helyett velem voltál. - szélesedett ki még jobban a kék hajú mosolya.

- Te miről beszélsz? - pirult el Jimin, és hirtelen úgy érezte, mintha melegebb is lenne, amin maga is meglepődött.

- Semmiről. Várj. - kapta el a kezét, amikor elindult a rózsaszínhajú, és egy határozott mozdulattal magához rántotta. Ahogy ismét körbefoghatta a vékony derekát olyan boldogsággal töltötte el, hogy úgy érezte szinte felrobban a mellkasa. Nem akarta túl feszíteni a húrt, így csak apró puszit adott az édes ajkakra, és már el is engedte a meglepett férfit. - Most már mehetsz. - vigyorgott, mint egy tejbe tök. Jimin a fejét csóválva illant el a vizek urának lakosztályából.

Jungkook lihegve rogyott térdre a köré húzott fehér körben. Nem értette miért fárad el hiszen semmit se csinál, csak egy helyben áll.

- Na, alakul? - érkezett a bársonyos hangú kérdés mögüle. Jimin szigorú tekintettel nézett végig az asztalon.

- Merre jártál? - kérdezte Kook lassan felállva, és megtörölve homlokát.

- Taet látogattam meg. Valamit meg kellett beszélnünk. - felelte az asztal sarkának támaszkodva. - Lássuk hogy haladtál!

- Mégis miről beszéltetek? - kérdezte Jungkook kilépve a körből, és szorosan megállt a másik előtt. Illata, így izzadtan még intenzívebb volt, és még elviselhetetlenebb vágy dörömbölt Jimin mellkasában tőle.

- Neked, ahhoz semmi közöd kölyök! - felelte a szemtelen kérdésre.

- Nagyon fontos lehetett, ha csak így elrohantál. Ráadásul nagyon testközeli beszélgetés lehetett. Bűzlesz a szagától - hajolt közel és akár egy kutya, körbe szimatolta az idősebbet.

- Elég! - tolta el mellkasánál fogva a féltékenységtől izzó másikat. Jungkook elkapta a vékony csuklóját, és olyan szorosan tartotta, hogy Jimin felszisszent. - Jungkook, ne kényszeríts...

- Mire? - kuncogott gúnyosan a fiatalabb. - Megcsókolt, megölelt. - jelentette ki olyan rideg, és mély hangon, hogy Jimin hátán végig futott a libabőr.

- Azt mondtam, ELÉG. -mondta az utolsó szót, olyan erővel, hogy megremegtek a falak, és a barna hajú egyenesen a szemközti falnak repült. - Mutasd mit tanultál, aztán mára legyen ennyi. - tette karba a kezét, és fagyosan nézte, ahogy a fiatalabb feltápászkodik a földről.

- Köszönöm ezt a leckét is mester. - hajolt meg Jungkook, de szemében semmi hála nem volt. Visszaállt a körbe, és kinyújtotta a kezét. A düh úgy tombolt a tekintetében, ahogy csak a háború istenének tud. Ám ez a düh erőt adott, olyan erőt, amivel minden tárgyat szépen sorban magához tudott hívni, és gond nélkül a helyére tudott küldeni. Amikor az utolsó is az asztal lapjához ért, Jimin elmosolyodott.

- Ügyes! Kár volt egy ilyen szép eredményt a szemtelen viselkedéseddel elrontani. - jegyezte meg elégedetlenül.

- Értettem mester. - hajolt meg ismét Jungkook.

- Holnap az illemtanra fogunk koncentrálni, úgy látom rád fér pár lecke. - indult a kijárat felé, de a fiatalabb megköszörülte a torkát. - Igen?

- A jutalmam mester? - kérdezte még mindig izzó dühös tekintettel. Jimin pontosan tudta, hogy ez a tisztelet teljes viselkedés pusztán színjáték. A fiú belül tombolt. Legszívesebben a falnak szorította volna a testével őt és olyan durván csókolta volna, hogy az ajka felrepedt volna. Annyi foltot hagyott volna porcelán fehér bőrén szájával, és fogaival amennyit csak ereje bírt volna. Hatalmasat nyelve fordult ismét a kijárat felé.

- Azt sajnos a viselkedésed miatt elfelejtheted. - mondta már az ajtó kilincsen tartva a kezét, miközben szíve a torkában dobogott.

- Értettem, mester. - érkezett a válasz, amelynek hangsúlyából sütött az elégedetlenség, a harag és a bosszúvágy.

- De holnap is lesz nap. - fordult meg angyali mosollyal Jimin, és már is az ajtó túl oldalán volt. Tudta, hogy a legfiatalabb isten most tombol, így jobbnak látta minél messzebb lenni. Mert a fiú perverz, és vad vágyai cseppet se voltak ellenére, és legszívesebben hagyta volna, hogy rajta vezesse le a dühét...

Sajnálom, hogy ilyen sokára jött rész, de se a karantén nem tett jót a hangulatomnak, se az eddigi legbrutálisabb vizsgaidőszak, emiatt eléggé ihlet hiánnyal küzdöttem. Igyekszem összeszedni magam. Szeretet áradat nektek, meg a sok kommentelőnek, feliratkozónak! Imádlak titeket!