Jin csattogtatva pakolt a lakosztályában. A rózsaszínbe burkolózott Barbie házszerű, hatalmas szoba most a legkevésbé sem illett a dühöngő, és parancsolgató énjéhez.

- Hogy titkolhattad előlem? - kérdezte egy üveg rizspálinkát előpakolva, és egy nagy pohárral töltve belőle.

- Nem titkoltam, csak hagytam, hogy a dolgok a saját medrükben haladjanak. Te meg elvileg, úgyis tudsz mindenről. - Jin meghúzta a poharat, majd erősen a pulthoz csapta.

- Kivéve, ha megbízom valakiben annyira, hogy az éjszaka eseményeit az ő szemeire bízzam. - mondta összeszűkült szemekkel. - Hogy árulhattál így el?

- Mondom, hogy nem, csak hagytam, hogy ők oldják meg. Nem kell mindenbe beleavatkoznod. Tudom, hogy mennyire utálod a főnököt játszani. - sétált a másikhoz, és nagyon közel megállt előtte. Ujjával finoman letörölte a maradék italt a formás telt ajkakról.

- Utálom, de néha muszáj. - kapta el a fejét mérgesen az idősebb. - Nam, nekem kellene eldönteni, mit hagyok a saját medrében sodródni. Tudod, hogy látom a jövő egy részét, így képes vagyok olyan döntést is meghozni, amit más nem.

- Például, hogy Jungkookot száműzöd? - ráncolta egyet nem értően a szemöldökét.

- Nem száműztem, hanem esélyt adtam, hogy megtanulja kezelni az erejét. - javította ki ismét pohara felé nyúlva a mindenek ura.

- Mindketten tudjuk, hogy nem csak ez az oka. Miért akarod őket szét választani?  - faggadta tovább Namjoon. Ő volt az egyetlen, aki feltehetett a teremtés istenének ilyen kérdéseket, büntetlenül, habár mindig kapott érte pár kellemetlen tekintetet, és megjegyzést is.

- Nem akarom. De miért is te vonsz felelősségre, te aki elárultál? - ürítette ki a maradék italát.

- Szeretlek, és tudom, hogy minden döntésednek oka van, de most nem értem miért teszed. - sóhajtotta közelebb lépve szerelméhez.

- Mert, ha most bimbózik ki a szerelmük, akkor elpusztítják az egész világot. - adta be a derekát Jin, majd a pult felé fordulva, ismét töltött magának.

- Tessék? - kérdezte döbbenten Namjoon.

- Amíg Jungkook képtelen higgadtan kezelni az érzéseit, újra, és újra világháborút robbant, minden veszekedés köztük. Jimin heves és impulzív. Jungkook pedig nehezen tudja kifejezni mit akar. Folyton szenvedélyes vitáik lennének, majd szenvedélyes együttléteik. Közben a világ pedig lassan felemésztené saját magát. - hadarta, kezében hevesen rázva a poharat. - Érted már?

- Én... - pislogott döbbenten Namjoon. - Sajnálom, hogy nem hagytam rád a döntést. Nem gondoltam, hogy ekkora katasztrófa lesz.

- Holnap összehívok egy tanácsot. Ideje helyre tennem mindenkit. - sóhajtotta gondterhelten Jin. A sötétség istene finoman masszírozni kezdte a feszült vállakat.

- Valahogy nem enyhíthetnék a terheden? - kérdezte a másik tarkójára suttogva.

- Mutasd meg, mit csinálnak. - kérte, ismét nagyot kortyolva italába, de az arcán ülő halvány pír elárulta, hogy más is jár a fejében. Namjoon holdjának fénye bevilágította az egymásba fonódó meztelen testeket, és a köztük felforrósodott hangulatot megmutatta a legidősebb istennek, hogy lássa, minden a terve szerint halad. Jin mély levegőt véve fordult szerelme felé, és ajkait hevesen a férfiére nyomta. Namjoon átkarolta őt, és ölébe kapva elindult vele az ágy felé. Ideje volt, hogy ők is levezessék a feszültséget.

Amíg az istenek fent világok sorsáról döntöttek, addig Jungkook a földön élt, az emberekhez hasonlóan. Kiképzésen vett részt, hogy katona lehessen, majd háborúba vonult, ahol újabb, és újabb győzelmeket ért el. Erejének, és fáradhatatlan harci kedvének köszönhetően, hamar a sereg élére került, és a király jobb keze lett.  Majd mikor megunta, tovább állt, újabb kiképzésen vett részt, újabb harcokat vívott, és ismét egy nagy hatalom oldalán küzdhetett. Az évek repültek, ő pedig sok kiképzésen vett részt, sok háborút nyert, és sok királyt szolgált, de soha nem volt elég. Soha nem csillapodott a lelke, nem nyugodott benne a düh, és a hiány szívében, amit Jimin okozott. A földön töltött idő alatt, sok nővel, és férfival próbálta betölteni a benne tátongó ürességet, de egyik sem érhetett fel, a rózsaszínhajú férfi egyetlen pillantásával sem. Sokszor imádkozott bátyjaihoz, hogy hallgassák meg, hogy had térhessen vissza, de az istenek legtöbbször nem válaszoltak. Pont, ahogy a többi embert őt is figyelmen kívül hagyták. Csak Namjoon látogatta meg néha, és legtöbbször heves vitába torkoltak ezek a látogatások is.

Jungkookot gondolataiból, egy éles duda rángatta ki. Meglepetten kapta a fejét az előtte lefékező autóra.

- Maga marha! Nem lát? Piros a lámpa! - üvöltötte ki a sofőr. Jungkook kivette, eddig bőrkabátjába dugott kezét, és lazán bemutatott a férfinek, majd magabiztos lépésekkel tovább indult. A világ hatalmasat változott mióta ideköltözött. A számára kedves zöld puha füvet, a kitaposott sár, majd szürke kövek, és végül a kemény beton váltotta fel. Az öreg, lombos, ezer illatú fákat hatalmas épületekre, és a természettel együtt mozgó embereket, agyon hajszolt robot szerűen élő tömegekre cserélte a világ. Jungkook lefordult egy sötét sikátorba, ahol az épületek falán, hatalmas világító festékkel készült képek díszelegtek. Egy nagy fém ajtó előtt álló kopasz fazonhoz lépett.

- Kölyök, nincs jobb dolgod, mint itt zavarni a levegőt? - kérdezte a férfi végig nézve a nála alacsonyabb istenen.

- Ma pont ráértem. - rántott vállat szemtelen mosollyal az arcán Kook. - Na mi van, nem engedsz be?

- Minden nap itt vagy, és szétvered az összes barmot. Mit akarsz elérni, haver? Magadra fogod haragítani a főnököt. - csóválta a fejét egy cigit szájába rakva.

- Csak szórakozni akarok, már az is baj? - nyújtotta ki a kezét kunyerálóan. A férfi felé nyújtotta a dobozt, majd meggyújtotta mindkettejük cigijét. Ahogy felizzott a sötétben a dohány, mind ketten elhallgattak.

- Én a helyedben keresnék valami más szórakozást. Fiatal vagy, hajkurászd a nőket inkább. - fújta ki a füstöt.

- Biszex vagyok. - jegyezte meg kacsintva az isten.

- Én meg heteró, szóval hátrább az agarakkal. Amúgy is túl nagy falat lennék neked. - kacagott jó öblösen, a sikátorban visszhangzott a hangja. Jungkook csak csendben megszívta ismét a cigarettáját, majd a földre dobta, és alaposan eltaposva nyúlt a kilincs felé.

- Kölyök... - tette izmos karjára nagy kezét a férfi. - Fogadd meg a tanácsom, és ma inkább csak nézd a meccset.

- Megfontolom. - biccentett Kook, majd belépett a füstös homályos terembe. A kintihez hasonló festékkel befestett padló, és falak adták a hely egyetlen fényét, meg a szórakozó hely közepén elhelyezett lámpa, ami az illegális bokszversenyt hivatott megvilágítani. Most is küzdött két férfi a ringben. A vendégek egy része feszülten figyelte a meccset, amíg a másik a táncparketten vonaglott, vagy épp a pultnál ivott, és trécselt. Az isten egyenesen a pulthoz indult, és kikérte a szokásos koktélját, ami konkrétan négy centi volt a legerősebb italokból, egy nagy pohárba összeöntve. Ha pedig ez nem lenne elég, kísérőnek még egy vodka kólát is berendelt. Komoly hátrány volt, hogy nagyon nehezen tudott berúgni. Nem volt lehetetlen, de vagy tízszer többet kellett innia, mint egy átlagos embernek.

- Lám lám, ki van itt... - hallotta maga mögül. Fáradtan sóhajtott, majd kelletlenül megfordult. - Csak nem a bajt keresed?

- Általában a baj talál meg engem... - felelte váll rándítva, majd gyorsan felhörpintette italát. - De ha az érdekel ma elakarok-e verni valakit, ne aggódj, csak szórakozni jöttem. - kacsintott a maffiafőnök mellett álló csinos cicababára.

- Ezt örömmel hallom, ha később ráérsz, esetleg nézz be a bokszunkba, lenne egy ajánlatom a számodra. - Az isten biccentett, majd visszafordult a pult felé, és belekortyolt a vodkájába.

- Mázlid van. Ha ma is kiálltál volna, tuti megölet. - tett elé egy újabb különleges koktélt a pultos.

- Engem nem lehet csak úgy megölni, hidd el, már én is próbáltam, de semmi nem használ. - húzta le a vodkát is.

- Ez elég dark-osan hangzik. - kacagta a férfi, majd kirakott egy újabb poharat. Jungkook már törzs vendég volt. Tudta, hogy amíg nem áll fel a pulttól mindig kell legyen itala. Nem is hagyta kiszáradni, és a végén mindig szép summát rakhatott el érte.

Jungkook a táncparkett felé nézett, hátha lát egy farokürítésre alkalmas halandót. Nem igazán akadt meg senkin a szeme, amíg perifériájába nem kúszott egy rózsaszín folt.

- Jimin? - kérdezte arra fordulva. Egy alacsony alak volt, épp a tömeg sűrűjébe tartott. Az isten lehúzta italát, és sietős léptekkel indult az alak után. Nagyon várta a napot, amikor mestere végre eljön érte. Ő volt az egyetlen, akihez nem imádkozott: Egyszerűen azok után, ami történt félt a másik szemébe nézni. A férfi megcsókolta, ő pedig elhagyta, hogy a földön élhessen. Még is mit gondolhat a mester róla ezek után? Egyszerűen szégyellte magát. A rózsaszínhajú alak már csak egy karnyújtásnyira volt előtte, amikor hirtelen megfordult. Kook eddig hevesen dobogó szíve, fájdalmasan nyilallt meg, amikor egy fiatal nő nézett rá a tincsek alól. - Te nem Jimin vagy. - jelentette ki magát megerősítve.

- Hát nem, de a kedvedért lehetek. - nézett rajta végig leplezetlen vággyal a nő. Jungkook elégedetlenül forgatta a szemét.

- Ehhez még innom kell egy párat, de rendben. Ma este az enyém vagy, Jimin. - nyomta meg a mondat végét. A nő vidáman követte a pulthoz az istent, mert vonzóbb volt, mint bármelyik férfi, akit eddig látott.

Pár óra múlva, már Jungkook lakásán pihegtek az ágyban, egy kiadós együttlét után. Az isten kellően részeg, és kanos volt ahhoz, hogy lecsapoltassa magát, de nem elég részeg, hogy képes legyen a nőt elviselni utána.

- Menned kéne. - mondta alsógatyáját magára húzva.

- Gondoltam... - kelt fel a nő, összeszedve, majd felvéve ruháit. - Tudod, egyvalami nem hagy nyugodni, ki az a Jimin? - fordult meg mielőtt a cipőjét is felvette volna.

- Minek érdekel, engem sem ismersz? - rántotta meg a vállát Kook.

- Hát ma este sokat megtudtam rólad, elég fecsegős vagy, ha iszol. De egy valamit nem árultál el, kinek a szerepét vettem fel ma este? - kérdezte kicsit közelebb sétálva.

- Jimin, számomra fontos volt. Alakult köztünk valami, de hirtelen el kellett jönnöm, és nem volt időm elköszönni. Ennek már több éve, de azóta se tudom őt kiverni a fejemből. - túrt az izzadságtól nedves tincsei közé Jungkook.

- Hát hívd fel. Ha én az ő helyébe lennék, engem bármikor hívhatnál.  - kacsintott a nő, majd az ajtót becsapva maga után, lelépett, magára hagyva Jungkookot gondolataival.  Az isten sóhajtva állt fel, és a szekrényéhez indult.

- Egy próbát megér... - morogta az orra alatt, kitárva a dupla szárnyú ajtót. A szekrény belsejében, egy apró oltár volt. Mellette több csomag gyertya, és egy karperec, ami még Jungkook karján maradt, amikor itt ragadt. Ezt még Jimin adta neki. Kivett egy gyertyát, és meggyújtotta, majd az oltárra helyezte. Kezei közé vette az ékszert, majd lehunyta a szemét. - Jimin, az érzelmek istene, szólítalak. Kérlek Jimin jelenj meg nekem. - mondta halkan. Kikukucskált szempillái alól, de semmi nem történt. Jobban összeszorította szemét, és ujjait a karperecen. - Jiminie hyung, téged, az érzelmek istenét szólítom! Jelenj meg nekem kérlek! - ismét nem történt semmi, így elégedetlenül morogva fújta el a gyertyát. - Tudtam, hogy baromság... - vágta be a szekrény ajtót, majd elindult a fürdőbe, hogy lemossa a halandó szagát magáról.

A mosdókagylóra támaszkodva próbálta visszanyerni a józanságát, amikor gerincén valami furcsa bizsergés futott végig. A kézfejére leszállt a semmiből egy sárga fényes pillangó. Felnézett a tükörbe, és olyat látott, hogy megfagyott a vér is az ereiben. Jimin mögötte állt, és érdeklődve nézte őt. Nem volt szilárd alakjában jelen, csak kivetülés volt, de akkor is ő volt. Jungkook gyorsan megfordult, és hatalmas szemekkel nézett a kíváncsi sötét tekintetbe.

- Te ki vagy? - érkezett a köztük több, mint ezer éve tartó csendet megtörő kérdés.

- Ezt, hogy érted? - ráncolta a szemöldökét Jungkook.

- Hát úgy, ahogy általában szokták szivi. - kacagott fel olyan csilingelő hangon, hogy Jungkook, amúgy is hevesen verdeső szíve, majd kiugrott. - De ami még fontosabb, honnan tudod, hogy én ki vagyok? - repült közelebb Jimin szelleme. Jungkook orrát hirtelen lepte el az édes illat, amit már szinte elfelejtett. Olyan közel volt hozzá a rózsaszínhajú isten, hogy egy hosszú pillanatra elveszett a sötét barna szemekben. - És miért táplálsz irántam ilyen heves érzéseket? - tette az izmos mellkasra kezét. - Ó, te jó ég, majd kiugrik a szíved! Ez nagyon hízelgő egy ilyen jóképű fiútól. - kacsintott kacéran Jimin, majd kicsit távolabb szállt, és érdeklődve pillantott körbe. - Várok a válaszra... - jegyezte meg egy idő után.

- Nem emlékszel rám? - kérdezte Kook előrébb lépve. Jimin értetlenül ráncolta a szemöldökét - Nem emlékszel rám. - jelentette ki döbbenten. - Ezt nem hiszem el... Ennyire jelentéktelen voltam?

- Figyelj, nem hiszem, hogy valaha találkoztunk. Emlékeznék egy ennyire vonzó... mi is vagy te pontosan? Nem halandó, de isten sem lehetsz... - közelítette meg ismét a fiút az érzések istene.

- Jungkook vagyok. - jegyezte meg gúnyosan nevetve. - Isten, a háború istene. A te leszármazottad, de már vagy ezer éve a Földön raboskodom.

- Tessék? - lepődött meg Jimin. Jungkook közelebb lépett.

- Hogy felejthettél el? - szűkítette össze a szemét, keze pedig ökölbe szorult. Érezte, hogy ismét kezd eluralkodni rajta a düh, de vett egy mély levegőt, és szépen vissza fojtotta. - Távozz! - mondta átsétálva a kivetülésen. Jimin szelleme értetlenül nézett a fiúra, majd semmivé foszlott. A sárga pillangó még pár pillanatig táncolva repkedett körülötte, majd akár csak az érzések istene, eltűnt. Jungkook csalódottan feküdt végig az ágyon, és próbálta visszafogni a kitörni vágyó könnyeit. Ekkor megszólalt a csengő, ő pedig a matracba vágta öklét, majd felállt kinyitni. - Mit hagytál itt? - kérdezte, mielőtt kitárta. Biztos volt benne, hogy a lány jött vissza.

- Téged egy évezredre, de most haza vinnélek. - válaszolta barátságosan mosolyogva Jin. A fiatal isten hirtelen nem tudta eldönteni, az arcába vágja a mindenség urának az ajtót, vagy csak ugorjon a nyakába.