Taehyung még mindig Jimin hatása alatt volt, mikor az alvilág előkapujába érkezett. Nyakán végig simította hosszú ujjait, így próbálta feledni, a vágyait felhevítő érzést. Mikor Jimin a tanítójává vált, még önmaga volt. Úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Azt éreztette vele, hogy ő a legfontosabb. De sajnos azóta sok minden megváltozott.

A jajgató lelkek, hamar vissza repítették emlékeiből a valóságba. Dolga volt, és most ez volt az első. Próbált minden lélekre egyenként koncentrálni, megnyugtatni, megbékéltetni őket, és irányt mutatni nekik a túlvilágba. Már épp a munkája végéhez ért, amikor felkavarodott mellette a levegő, és egy magas alak jelent meg a semmiből. Taehyung azonnal meghajolt, ahogy tekintete találkozott Namjoon tiszteletet követelő, fekete íriszeivel.

- Namjoon-hyung! - köszöntötte kis meglepettséggel a hangjába. - Minek köszönhetem a kitüntető látogatásod.

- Tudod, az én Holdam fénye világítja meg a sötét éjszakát. Ez a fény, az én mindent látó szemem. - kezdett el járkálni, állát simogatva a sötétség istene.

- Igen, bátyám, tudom. - bólintott Tae, követve a magas alakot.

- A lakosztályodat is, az én holdam fénye ragyogja be éjszakánként. És nem kerülte el a figyelmem, hogy időközönként, valami az útjában áll ennek a fénynek. Mintha nem akarnád, hogy lássam mi történik odabent. - állt meg, szemeit a másik tekintetébe mélyesztve. A kék hajú szája szólásra nyílt, de szavai határozatlanok voltak.

- Ugyan, ne legyél paranoiás testvér. - mosolygott bizonytalanul.

- Sok minden vagyok, öcsém, de paranoiás nem. - szűkítette össze mindent tudó szemeit Namjoon. Arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára, szerelmes légyottjaid állnak a bujkálás hátterében. Ám valami furcsát éreztem az éjszakai szélben. Egy félreismerhetetlen illatot. A hallhatatlan vérünk aromákkal teli illatát. - indult ismét lassú, gondolkodással teli útjára. Tae csendben követte. - Ami furcsa,  hogy ebbe az illatba, erősen éreztem a tenger szagát. Egyből tudtam, hogy te vagy a forrása...

- I-itt valami félreértés lesz. - dadogta zavartan a kék hajú.

- Öcsém. - fordult szembe ismét a fiatalabbal Namjoon. Az alacsonyabb, figyelmetlenségében a másik izmos mellkasának sétált, ezzel még jobban zavarba hozva magát. - Egyenesen megkérdezem. Mit műveltél ma éjszaka? - Tae szemét lesütve várt a válasszal. - Kérlek, ne hagyd, hogy én találgassak...

- Adtam a véremből valakinek. - sóhajtotta gondterhelten. - De hidd el, jó okom volt rá.

- Ha Jimin képtelen megküzdeni a fájdalommal, amit annak a halandónak az elvesztése okozott, nem méltó az érzések istene címre. Ha pedig ennyire fél, a jövőbeli érzelmeitől, akkor még inkább gondot jelent a gyengesége. - tette, a nehéz terhet cipelő vállra kezét Nam.

- Nem! Ő... te ezt nem érted. - ijedt meg a másik őszinte szavaitól Tae. - Ő...

- A te lelki társad. Tudom. Mind érezzük, hogy szoros kapcsolat fűz hozzá, de Jimin, ezzel az egésszel, megtöri ezt a kapcsolatot. Nektek összekéne dolgoznotok, hogy az emberek lelkét segítsétek. Szimbiózisban kéne élnetek. De Jimin energiái, ezzel a módszerrel, csupán minimális érzelmi befolyásra képesek. Az emberek maguk kezdték uralni az érzéseiket, és nézd mi lett. Háborúk, gyilkosság, hatalom vágy, és ármánykodás. Csupa rossz dolog. Be kell fejeznie, hogy homokba dugja a fejét. - indult a kijárat felé, ugyanolyan komótosan lépdelve, ahogy eddig. - Jungkook tanításához is szüksége van a régi önmagára. Az a fiú, az ő hibájából született, és nem a legjobb tulajdonságokkal lett felruházva.

- Én örülök öcsénk érkezésének. - jegyezte meg csendben Tae.

- Mind örülünk... valahol... - sóhajtott. - Taehyung. Neked kell megfékezned Jimint. Nem adhatsz többet a véredből neki. Saját erejéből kell talpra álljon, hogy ismét a régi legyen. Az embereknek szüksége van rá, és nekünk is.

- Értettem. - állt meg a hatalmas kő ajtónál a kék hajú. - Igazad van. - Namjoon mosolyogva lépett ki az alvilágból, de mielőtt elnyelte volna a ködtenger, még öccse utána kiáltott. - Hyung, mióta tudod?

- Kezdettől fogva, de eddig hallgattam, nem sejtettem, hogy ilyen súlyos következményei lesznek. - komorodott el. A ködfelhő ismét felkavarodott körülötte, és eltűnt, pont olyan gyorsan, ahogy megjelent.

Lakosztálya padlóján, csak apró foszlányok maradtak az alvilág füstjéből, de a faburkolat, azt is hamar magába szívta. Az ő otthona, egy hagyományos koreai hanok volt, melyet csodálatos fabútorok díszítettek. A nap első sugarai bevilágítottak az ablakon. Szemei pedig egyből Jint keresték, aki nyugodtan pihent ágyában. Mindennek urának meztelen válla, kikandikált a takaró alól, és csábította őt a fehér, selymes bőr, hogy megcsókolja. Nem is várakozott, finoman az ágy szélére térdelt, és két karjával megtámaszkodott, a formás test két oldalán, majd ajkait, az édes illatú bőrhöz érintette. Jin mosolyogva szívta be a levegőt.

- Jó reggelt, Moni. - nyújtózkodott, majd sötét szemeit résnyire kinyitotta. - Minden rendben ment, amíg aludtam? - kérdezte megragadva a másik izmos karját.

- Szokás szerint, Jinie - hyung. - kuncogta, ahogy megérezte, hogy a másik ledönti az ágyra, és ráfeküdve kényszeríti pihenésre.

- Mire készülsz? - kérdezte szemöldökét megemelve.

- Csak egy kicsit huncutkodom. - mosolygott titokzatosan az ősatya.

- Inkább tartsd szemmel, az új öcsénket. Nem vagyok benne biztos, hogy Jimin a helyzet magaslatán van. - komolyodott el Namjoon.

- Ne aggódj Jimin miatt. A kettőnk gyümölcse, van olyan erős, mint te. - ült fel nyújtózkodva. - De csak, hogy te is rájöjj. Feladatot bízok rád.

- Megtisztelő, de nem így értettem. - vágott gyorsan a szavába.

- Már késő, eldöntöttem. Jungkook, a háborúk istene. - állt fel alaposan szemügyre véve társa fából készült apró tárgyait. - Kell neki a harc, hogy nyugodt legyen. Te pedig mostanában rászoktál a testi edzésre.

- Kiegyensúlyozottá tesz. - követte szemével a sötétség istene szerelmét.

- Remek! Akkor edz vele. Az emberek világában, annyi csodás küzdő harc van, ami olyan akár egy nemes tánc. - emelt kezébe, egy apró, fából faragott földgömböt. - Segíts Jiminnek, és tartsd szemmel őt.

- Értettem hyung. - biccentett fejével. Namjoon, soha nem ellenkezett Jin akaratával. Főleg, ha hasznára vált, és legtöbbször hasznára vált.

- Sajnálom, hogy eszmefuttatással töltöttük a hajnalt... - fordult vissza az ágy felé. - Alkonyatkor ismét eljövök, remélem akkor aktívabb beszélgetésre invitálsz. - simított jelzésképpen ágyékára. A Hold ura szólásra nyitotta ajkait, de mire a szavak elhagyták volna száját, Jinnek már hűlt helye volt. Sóhajtva omlott vissza az ágyba, és a plafonon díszelgő, apró  fagörcsöket figyelve gondolkodott. Aggódott Jimin miatt, mégis csak tőle származott, így közelebb állt a szívéhez az apró termetű isten. Mély levegőt véve felkelt, és erősen koncentrált az érzelmek urára. 

Jimin, épp a hatalmasok földjét járta be Jungkook társaságában, és próbált mindent elmondani a hegyről, amit csak tudott. Kook nagy barna szemekkel figyelte a szépséges istent, és szivacsként itta a szavait. A levegő körülöttük egyre párásabb lett, míg olyan sűrű ködfelhőbe léptek, hogy már semmit se látott. Ekkor egy apró kéz érintette homlokát, és lassan lecsúszott szemhéjára.

- Ne a szemeddel láss! Sokkal több van benned, mint az emberekbe. Hallanod kell, ahogy az égen, a madarak szárnytollai között, süvít a levegő. Ahogy a fa, épp magába szívja gyökerein keresztül, a földből a nedvességet. Ahogy a messzi Hold, épp odébb mozdul, és a napon, egy tűzcsóva robban fel. - mondta kezét továbbra is a fiatalabb arcán tartva. Jungkook elkapta a vékony csuklót maga előtt.

- Hallom, a szíved nyugodt dobogását, ahogy a vér, száguld az ereidben, ahogy a hajszálaid között, süvít a szél, és érzem, ahogy messze viszi az illatod a levegő. - közölte hangjában semmi érzelemmel. - És érzek valami furcsát... mintha, valami el lenne zárva benned, mintha, valami ki akarna törni. - gondolkodott el egy pillanatra. - Most pedig felgyorsult a szívverésed. - közölte szemöldök ráncolva. Jimin elkapta a karját, és szó nélkül, egyenesen belesétált a tejfehér ködbe. Az ifjú isten csendben követte, biztos volt benne, hogy valamit titkol a másik, és nem akarta ennyiben hagyni. -  Mi az, amit érzek?

- Ne üsd az orrod bele mások dolgába, nem azért kaptad az erődet! Meg kell tanulnod használni a képességeidet, hogy a családunk javára válj. - oktatta tovább, és haladt előre. Szemeit lehunyva tartotta, de így se esett el, minden árkot, és kiálló követ kikerülve, haladt lefelé a hegyen. A levegő lassan tisztulni kezdett, míg végre megpillanthatták, az alatta fekvő növényekben gazdag erdőt. - Köszöntelek a Földön. - tárta szét a karját a rózsaszín hajú isten.

- Ez csodálatos! - csillogtak Jungkook szemei, és futva indult lefelé, ám egy láthatatlan fal hirtelen útját állta. Idegesen fordult, a mögötte lassan lépdelő isten felé. - Miért nem tudok tovább menni? - kérdezte feszülten a mosolygó bátyját.

- Csak az engedélyemmel léphetsz a Földre. - járta körbe, alaposan szemügyre véve a fiatalabb, ám magasabb, és izmosabb férfit. Tekintete hosszabban elidőzött, az éles állán, és formás ajkain. Már első alkalommal feltűnt neki, hogy a háborúk istene, igazán csábító, és erőteljes jegyeket visel, de mintha most látta volna először. A felhők odébb kúsztak, és a napfény, egyenesen beragyogta öccsét. Egyértelműen Hoseok keze volt a dologban. Jimin fejét csóválva lépte át a halhatatlanok, és halandók közötti vékony határt. - Gyere. - mondta, hátra se fordulva. - De senkivel nem állhatsz szóba, amíg én nem mondom. Vigyázz az emberekkel, veszélyesek lehetnek.

- Már hogyan lehetnének rám veszélyesek? - kérdezte gúnyosan nevetve Jungkook. - Sokkal erősebb vagyok, mint ők.

- Nem az erő jelenti az igazi veszélyt, nagyképű kisöcsém. - csóválta komolyan a fejét Jimin. - A tapasztalatlanságod a legnagyobb gyengéd. Épp ezért, a bátyjáim biztos nem néznék jó szemmel, ha tudnák, hogy már is kihoztalak, de úgy hiszem, gyakorlatiasabb oktatást igényel a te kiállásod.

- Elég gyenge kifogás, egy ilyen meggondolatlan cselekedetre. - szólalt meg mögöttük egy morcos hang. Jimin megtorpant, majd nagyon lassan fordult meg.

- Namjoon-hyung. - szólt meglepetten.

- Jól sejtetted. Nem értenénk veled egyet. Nem véletlen, hogy Jungkook, még nem jöhet ide egyedül. Nem áll készen. - tette karba a kezét, szúrós tekintetét Jimin igéző, fekete szemeibe mélyesztve. - Előbb megkéne tanulnia, a saját erejét kezelni, megismerni önmagát, és aztán, lassan megismerkedhet az általa uralt teremtményekkel.

- Szerintem segítene neki, ha látná kikkel van dolga. - lépett erőlébb határozottan Jimin.

- Igen, én is így gondolom. - tette kezét Jimin mellkasára Nam. Tenyere alatt hirtelen fényleni kezdett Jimin bőre, és furcsa lánccsörgés szerű hangokat hallatott belsője. - Épp elég időre láncoltad le magad, ideje szabadon engeddned az erődet. - kérte, nem eresztve az érzelem mentes szemeket.

- Te nem érted mit, és miért teszek. Rég volt már, hogy emlékezhess mi a magány. - mosolyodott el Jimin, de az a mosoly nem volt őszinte. - Azt azonban ne felejtsd el, hogy egy csettintésembe kerül, és átélheted a fájdalmat, amit én elzártam.

- Miről van szó? - lépett előrébb zord tekintettel Kook.

- Namjoonnak nem tetszenek az oktatási módszereim, ezért ma vele töltöd a napot. - bosszantotta tovább a rózsaszínhajú, idősebb testvérét. - C'est la vie! (ejtsd: szelávi) - intett apró kezével, és már hűlt helye is volt.

- Wáó, ezt meg kell tanítanotok! - csillantak fel Kook barna szemei.

- Jaj... gyere kölyök. - sóhajtott Nam, és elindult visszafelé a hegycsúcsára. Jungkook vágyakozó pillantást vetett maga mögé, de mégis csendben követte a másikat. Bármilyen naiv is volt még,  azt sejtette, hogy az előtte sétáló férfire hallgatni, sokkal kifizetődőbb, mint ellent mondani neki.

- Mesélsz nekem Jiminről? - kérdezte, mikor már a ködben voltak.

- Te többet kell tudjál róla, mint bárki. - hangzott a felelet. - Az ő hibáinak gyümölcse vagy, és van egy olyan érzésem, hogy egyszer te leszel, aki helyre rakja benne a dolgokat.

- Arra a dologra gondolsz, ami benne van? - kiváncsiskodott tovább. Bár nem láthatta Namjoon meglepődve fordult hátra.

- Igen. Jimin rejteget előled valamit Jungkook. Még nem alakult ki a személyiséged, de ahogy telik az idő lassan magadra találsz. Ha pedig készen állsz, minden erőddel arra kell koncentrálnod, hogy megtörd őt. - indult tovább, lassan kiérve a ködből. Az ifjú csendben követte, és emésztette a súlyos szavakat.

- Miből gondolod, hogy tehetnék bármit is. Ahogy én látom, Jimin a legkevésbé sem kedvel. - csóválta a fejét komoly tekintettel.

- Tudod, századok óta, érdek nélkül, senkivel nem került Jimin, olyan intim kapcsolatba, mint tegnap teveled. - fejtette ki a hold ura. - Ma pedig, amint alkalma nyílt rá, elmenekült.  - fejezte be, mintha ezzel bármit is megmagyarázott volna, az alig egy napos istennek. 

A hegycsúcsára érve megállt, és egy pillanatig még lehunyt szemmel élvezte a szellőt, mielőtt belépett a hatalmas kastély előterébe. A bársony, vörös szönyeg lehalkította lépteiket, így a kupolás teremben, feszülten suttogó, két isten, nem észlelte az érkezésüket.

Taehyung, és Yoongi testtartása arra utalt, hogy éppen hevesen vitatkoznak valamin. Namjoon karba tett kézzel nézte a párost, mielőtt megköszörülte volna a torkát.

- Testvéreim? - szólt kérdően. - Minden rendben? - Yoongi megvetően nézett az előtte álló kékhajúra, majd elindult lakosztálya felé, de Tae elkapta a karját.

- Csak adj valami tanácsot, kérlek, hyung! - szólt fájdalmas szemekkel. Jungkook egyre kevésbé értette, hogy mi történik bátyjai között. Zavarodott tekintetét látva Nam sóhajtott.

- Ne törd ezen a fejed, öcsém! - tette nagy tenyerét, a sötét barna tincsek közé. - Az az én dolgom. - kacsintott mosolyogva. - Menjünk, edzünk kicsit. Jobban fogod érezni magad utána. - indult az alagsor felé, de mikor a legfiatalabb nem látta, aggódva fordult, a még mindig veszekedő páros felé.