Émelyítő veszedelem

Reggeli hűvös levegő csapta meg Minho pirospozsgás arcát. A fiú sietve rohant a munkahelyére, mindenkit félrelökve az utcán, aki csak eléje került. Nem akart elkésni megint, dehát nem tehetett róla. Az ébresztőóra eleme pont az éjszaka kellős közepén merült le, majd adta be a kulcsot.

A hotel ahol dolgozott, nagyon népszerű volt New York-ban és ebből kifolyólag rengeteg híres ember, vállalkozó, befektető, nah meg a kis influenszerek - akik azt hitték ők szarták a spanyolviaszt - szálltak meg. A hotel a metropolisz legforgalmasabb helyén helyezkedett el, hatalmas boltíves oszlopokkal és kétszárnyú üveg ajtókkal. A bejárathoz legurítottak egy vörös szőnyeget marketing céljából, hiszen a tulajdonosnak az volt a célja, hogy a megszálló vendég a lehető legjobban érezze magát, ezzel népszerűsítve az üzletet.

A terve bevált. Az emberek özönlöttek a szállóba, mert elvarázsolta őket a varázslatos kastélyszerű építmény és a bővülő programok az évszaknak megfelelő tervekel.

Minho a személyzeti bejáraton lépett be a munkahelyére. A kis teremben csak úgy nyüzsögtek a kollégái, akik a fal mellett álldogáltak és értetlenül néztek körbe körbe, vagy egymásra, nem értve mi folyik itt. A fiatal odalépett a legjobb barátjához és súgva megkérdezte:

- Mi ez a felfordulás? Mi történik?

Jisung sötétbarna haja sűrű árnyékot vetett a szemére, csoda, hogy ki látott alóla. Minho sokáig nem értette miért festi folyton a haját, mikor a barátjának a jelenlegi szín is jól állt, de elfogadta ezt a furcsaságát. Mondjuk a barátja egyszer a szivárvány minden színében pompázó hajkoronát választott magának, amitől úgy nézett ki, mint egy cirkuszi mutatványos.

- Ma reggel összehívtak mindenkit mert állítólag a főnöknek fontos bejelenteni valója van. Senki nem tudja miről van szó, de már itt várakozunk több, mint fél órája és mindenkinek tele a hócipője. - válaszolta Jisung, majd az ajtó felé bökött. - Remélem hamar itt lesznek mert menten behugyozok.

- Aha, értem... Jobban van Felix? - kérdezett vissza Minho elengedve a füle mellett a korábbi megjegyzést. - Utoljára tegnapelőtt beszéltem vele. Akkor még elég rosszul volt.

Jisung és Feliix már 5 éve egy párt alkotott. Legelőször itt a hotel falain belül találkoztak és, mint mondták szerelem volt első látásra. Igaz, kezdetben maguknak sem akarták ezt bevallani. De pár hónap ismeretség után elkezdtek a másik felé nyitni. Egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, még végül összejöttek és azóta is együtt vannak.

Milyen szép mesébe illő pár! - gondolta - Kár, hogy a mai világban sok ember úgy cserélgeti a partnereit, mint a használt szalvétát. Vajon azért, mert megijednek a legelső problémától ami felüti a fejét a párkapcsolatban és inkább elengedik a konfliktust és továbblépnek?

Jisung hangja rángatta ki Minhot a gondolatai örvényéből.

- Megparancsoltam neki, hogy maradjon addig otthon míg nem érzi magát teljesen egészségesnek.

Minho jót kuncogott a barátja kijelentésén, - hiszen, mint tudjuk, nem ő volt a domináns a kapcsolatban, - de igazat adott neki abban, hogy amíg Felix nem érzi jól magát ne álljon munkába.

Egy idős néni lépett be a terembe egy halom papír köteggel a hóna alatt. A szemüvegét ami az orrán pihent feltolta a fejére és szúrós pillantásokkal nézett körbe az egybegyülteken. A csapat elnémult és ő megszólalt.

- Sajnálattal kell közölnöm, de a régi munkáltatójuk egy balesetben elhunyt. Az autó amiben ült, letért az útról és nekicsapódott egy fának.

Mindenki döbbenten hallgatta a beszámolót és sokan elérzékenyülve hajtották egymás vállára a fejüket a haláleset hallatán, vagy éppen értetlenül sugdolóztak.

Jisung és Minho egymásra néztek és értetlenül álltak a történet előtt. Mi a csuda folyik itt?

- A hotel sorsa egy időre bizonytalanná vált, hiszen jó vezető nélkül összedől a vállalkozás és a megfelelő tőke hiánya... - gondterhelten megvakarta a homlokát, majd a szemeit. - Mindegy, szerencsénkre egy erőskezű gazdag Úriember átvette a hotel vezetését. Köszöntsétek nagy tapssal Christopher Bang Chan-t!

A kijelentést követően kinyílt az ajtó és belépett a mindenki által jól ismert maffiavezér.

Chan egy fekete öltönyt viselt, amitől úgy nézett ki, mint az ördög aki most lépett elő a pokolból. Az egész megjelenése magabiztosságot sugárzott.

Sötétbarna szemei fel le ugráltak a csapaton, de nem szólt egy szót sem mikor végigpásztázta a termet.

A tekintete megállapodott középen, ahol Minho és Jisung meglepetten nézett vissza rá.

Az ausztrál lassan végigvezette a tekintetét a macskának kinéző férfin. Azonnal megfogta őt a kinézete, a kisugárzása. Valami odavonzotta tekintetét, nem tudta levenni róla a szemét...

Nagy nehezen megszakította a bámulást és végül megszólalt.

- Üdvözöllek benneteket! - mosolygott nyájasan. - Mostantól én vezetem ezt a hotelt is. Nem garantálom, hogy minden nap itt leszek, tehát majd választok egy jó helyettest magam mellé... - mondta. - Remélem sikerül majd együtt dolgoznunk. - mosolygott rá a megszeppent kismacskára.

Minho érezte, hogy nagy baj lesz itt, de nem foglalkozott vele. Egyenlőre nem. A szemét a szemközti falra vetette és mindenre gondolt csak nem az új főnökére, nem hitte el, hogy a jövőben neki bármiféle problémája lehet.

A következő napok azzal teltek, hogy Chan megfigyelte ki, hogy dolgozik és aki neki nem tetszett nemes egyszerűséggel kirúgta. Nagyon feszült lett a légkör és a régi dolgozók rettegve várták mikor koppintanak a fejükre mert hibát követtek el a munkájukban. Chan, mint egy király úgy uralkodott a hotel felett. Mindent szemügyre vett, mérlegelt és döntött. Minden reggel pontban 6-kor megjelent az irodában és magához hivatott egy - egy dolgozót. Rákérdezett arra amit tudni akart, majd nemes egyszerűséggel elbocsátotta, ha úgy érezte az ember nem tiszteli, vagy nem tetszik neki.

✧༺♥༻✧

Minho szerencsés helyzetben volt, mert az új főnök még nem hívatta. Egy hete már, hogy megváltoztak a dolgok, de a munkáját ugyanúgy végezte és a kezdeti félelme Chan miatt kezdett elpárologni.

Engem úgysem fog hívni, megúsztam, mint a felelést. - gondolta és tette tovább a dolgát.

Chan eleinte kicsit neheztelt Jisungra, hiszen Minho szinte csak vele beszélt. Azt hitte együtt vannak. De aztán mikor Felix is munkába állt, rájött, hogy nem úgy van ahogy ő gondolta. Illetve, hogy azzal csak ártana Minhonak, ha a barátait kirúgná.

Ahogy haladtak az időben, Chan azt vette észre magán, hogy egyre többször pillant Minhora munka közben. Nem értette a viselkedését és sokszor megfordult a fejében hogy pontosan miért is teszi ezt, hogy miért érdekli ennyire a másik.

Ebből kifolyólag igyekezett mindig a kismacska közelében lenni, aztán pedig a lehető legtöbbet megtudni róla. Természetesen megtartotta a kellő távolságot, egy másodpercet sem beszélt vele.

Chan személyisége jobban illett a pokolban nyüzsgő ördögre, mint a jóságos tündérkeresztanyára.

Már el is kezdte tervezgetni mit fog tenni Minhoval, mert az biztos, hogy nem hagyja kicsúszni a kezei közül.

✧༺♥༻✧

Egy idő után Minho is észrevette, hogy az idősebb folyamatosan figyeli őt. Eleinte azt gondolta azért van ez, mert ki akarja rúgni, de miután már több hete tartott az ijesztővé vált leskelődés, kezdett tartani a főnökétől.

Két héttel késöbb a hotel személyzete megbízást kapott egy zártkörű találkozó megszervezésére. Senki nem tudta, hogy kik lesznek a vendégek, csak annyi derült ki, hogy gazdagok vesznek részt rajta, így a programtervet is eszerint kellett Minhonak megterveznie. Hatalmas nyomás nehezedett a vállára, mikor a kollégája covidban megbetegedett és rá maradt az egész tervezet.

Reggeltől estig a hotelben volt és csak aludni járt haza. A negyedik napon olyan fáradt volt már, hogy alig állt a lábán. Ezt Chan is észrevette, mert a találkozó miatt még több időt töltött körülötte, de megszólítani továbbra sem akarta. Mással üzente meg Minhonak a kívánságait.

✧༺♥༻✧

Csütörtökön este 8 óra fele Minho a lift felé botorkált azzal a szándékkal, hogy hazavezet. Minden lépésért meg kellett küzdenie. Pánikba esett, mert érezte, hogy holnap nem tud bejönni dolgozni, annyira kimerült.
Hirtelen felindulásból Chan irodája felé vette az irányt, hogy tudassa ezt a főnökével.

A találkozót most vasárnapra tervezték, direkt azért, hogy ne keltsenek feltűnést a vendégek számára akik a hotelben szálltak meg.

A főnök irodája a legfelső emeleten volt. Minho megnyomta a 50. gombot és a lift mozgásba lendült. Mikor felért, kilépett és bizonytalan léptekkel megindult a folyosó végére.

Egy kétszárnyú elsötétített ajtóhoz ért, mikor a bátorsága úgy döntött elhagyja. Megtorpant, nem tudta mitévő legyen. Mély levegőt vett, hogy lenyugtassa heves szívverését, majd egy határozott mozdulattal kopogott. Mikor senki nem szólt bentről a kilincsért nyújt és belépett a terembe.

Chan az íróasztal mögött ült, feltett lábakkal, kezében az elektromos cigarettával. Minho orrát rögtön megcsapta az Elf bar édeskés illata, amitől önkéntelenül köhögni kezdett. Sosem értette sok ember miért szívja ezt a szart, ha drága is, meg állandóan tölteni is kell. Az egészséget előrébb tartotta, mint a dohányzást és elvetett minden drogot is ami most népszerű volt a fiatalok körében.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte tőle Chan, de nem állt fel az irodai székből. A seggfej még arra sem méltatta, hogy köszöntse Minhot.

Anyád. - gondolta a fiatal kismacska, pedig a káromkodás távol állt tőle.

- Szép estét! - köszönt Minho tisztelettudóan, napszaknak megfelelően. Bárhova lépett be, az volt az első, hogy az illemet betartja.

Chan sötétbarna szeme úgy villant a kismacska irányába mintha robot lenne, akit irányítanak. Tetőtől talpig végigmérte, majd alattomosan megnyalta a szája sarkát és beleszívott az elektromos cigarettába.

Minho megköszörülte a torkát és belevágott.

- Attól tartok nem tudok holnap bejönni dolgozni. Nagyon kimerültem a napi 12 órától és szabadságot szeretnék kivenni pár napra. Ha megengedi természetesen. - jött zavarba a kérésétől. Attól félt nem talál jó fogadtatásra.

Chan kifújta a füstöt, amitől az íroda még jobban bepárásodott. Az ablakok csukva voltak és az időjárás őszre fordult. Még nem volt fűtésszezon, de már most hideg volt.

- Mindennel végeztem, csak pár simítgatás van hátra. - bizonygatta Minho és közelebb lépett. Csendben várta a halálos ítéletét, mint a nebuló az első versmondása után.

- Legyen. - morogta Chan. - De a vasárnapi találkozón ott kell lenned. Világos? - kérdezett vissza mély hangján.

- Persze, persze. - könnyebbült meg Minho, de még akkor nem is sejtette mi vár rá a jövőben. - Ott leszek. - vágta rá kapásból. - Számíthat rám. - tette hozzá és kezét összetapasztva meghajolt, így megköszönve a szabadnapot.

Chan szája széle ravaszul elmosolyodott. Már tudta, hogyan fogja véghezvinni a tervét vasárnap.

✧༺♥༻✧

- Piszok egy időjárás van. Majdnem lefagy a tököm, neked nem Minho? - kérdezte Jisung vasárnap este a vendégekkel teli teremben. A találkozó este 7 órakor kezdődött el, aminek már egy órája "vége".

Minho és Jisung az egyik félreeső sarokban beszélgettek mindenféle szarságról. Most a szokásos téma került felszínre.

A kismacska csak bólogatott. A fejében teljesen elkalandozott, nem figyelt a barátjára.

- De de. - mondta és belekortyolt a borába. - Láttad valahol a főnököt?

Jisung körbenézett a beszélgető emberek sokaságán és arra jutott nem avatja be a barátját az igazságba. Az elejétől fogva tudta, hogy a főnökük nem egy átlagos vezető, hanem egyenesen egy maffiavezér. Ahogy azt is tudta, hogy Minho erről nem tud. Ő ehhez túl ártatlan, a lelke nem bírná el a maffia sötét ügyeit.

Nagyon fékeznie kellett magát nehogy kikotyogja.

Most jól esne egy pohár ital. - gondolta de mivel ő a pultos a hotelben nem tehette meg, hogy iszik egy kupicával, bár már elvileg rég vége a "rendezvénynek".

Megköszörülte a torkát és inkább töltött még egy kört a kismacskának.

- Most sétált ki az erkélyre két fiatalemberrel. - válaszolt.

- Remek. - motyogta Minho. - Utána megyek. - tette le a poharat a bárpultra és még mielőtt Jisung tiltakozott volna otthagyta.

A vendégek szépen lassan szállingóztak el a teremből, de Minho nem foglalkozott velük. Az erkély felé ment, hogy beszéljen a főnökével.

Mielőtt elkezdődött a találkozó az egyik kollégája szólt neki, hogy Chan beszélni akar vele és menjen oda hozzá, ha vége lesz az estének. Minho így is tett, egyáltalán nem sejtette mi vár rá.

Mikor kilépett az erkélyre az arcát megcsapta a hűvös éjszakai szellő. A félhomály miatt hunyorognia kellett, hogy kivegye a főnökét és két barátját, akik a korlát előtt álltak és beszélgettek.

Félve ment oda.

- Haza szeretnék menni, álmos vagyok. - nyafogott az egyik férfi a legalacsonyabbnak.

- Jólvan baba, mindjárt megyünk. - Minho nem látta, de sejtett, hogy az illető szája mosolyra húzódik.

- De én most akarok... - nyaggatta tovább, mire a kis törpe nagyot sóhajtva felé fordult.

- Jólvan. Megyünk! - adta utasításba. - Menj el a kabátokért és gyere vissza! - majd egy puszit adva a szájára hagyta a kiskutya kinézetű férfit távozni. Ekkor vette észere az ajtóban ácsorgó Minhot, aki megszeppenve figyelte őket.

- Hát te? Mit akarsz itt? - kérdezte megvetően. Erre már Chan is odakapta a fejét.

Minho-nak pont az hiányzott, hogy kipécézzék, mint egy horogra akadt halat.

- Changbin ne bántsd az alkalmazottaim! - szólt rá erélyesen. - Neked meg azt üzentem, hogy akkor gyere, ha már nincs itt egy vendég se! - nézett rá a kismacskára Chan és kezét hanyagul a nadrágja zsebébe rejtette - Menj! Küldj el mindenkit! Utána gyere vissza! - bökött a fejével az ajtó irányába azzal a jól ismert mély hangjával.

- Rendben! - válaszolt Minho megszeppenve. Nem tetszett neki a hangnem, ahogy beszéltek vele. Még, ha a főnöke meg is védte attól az idegentől.

Aztán meg azt is furcsállta, hogy kettesben kell találkoznia a főnökével. Kissé félt ettől a beszélgetéstől, de mit volt mit tenni végig kellett csinálnia amire kérték.

Megfordult és visszament a fényárban úszó terembe, maga mögött hagyva a furcsa alakokat az erkélyen.

✧༺♥༻✧

- Ne beszélj így többet Minhoval! - mordult rá barátjára az idősebb. A szemei szinte szikrákat szórtak, sőt, akár ölni is lehetett volna velük.

- Szóval akkor ő az, aki elcsavarta a fejed. - mosolygott Bin, az előbbi hangnemet figyelmen kívül hagyva.

- Igen! Úgyhogy bánj vele tisztelettel! - morogta.

- Jól van jól van... - hagyta rá. - Mi van Brysonnal? Úgy hallottam el akarja tüntetni a koreai maffát New York-ból. - váltott át komoly hangnemre.

- Nem kell aggódnod, már elintéztem. - nézett rá sejtelmesen. - Mit gondolsz miért szerveztem ezt az estét... - vigyorgott kivillantva a hófehér fogsorát.

- Aha... Gondolhattam volna... - nevetett jóízűen. - Mi lesz most az ő üzleteivel? - kérdezte.

- Még nem tudom... - válaszolt hanyagul. - Egyenlőre várjuk, meg a reggelt. Akkor majd intézkedek... - sóhajtott unottan.

- Chan! Én a barátod vagyok! Előttem nem kell titkolóznod! - bátorítólag rátette a kezét a maffiavezér vállára.

- Tudom. De most kurvára nem érdekel ez a téma! - nézett rá nyílt tekintettel - Ne aggódj, mindent meg fogsz tudni időben! De most menj haza és hallgattasd el Seungmint! Látszik rajta, hogy rég basztad meg jól.

- Hülye! - vágta oda mérgesen. - Igenis jó a szexuális életünk! - morogta.

Seungmin ezt a pillanatot választotta, hogy megjelenjen mellettük, így Changbin köszönés nélkül tolta ki a fiatalabbat az erkélyről.

✧༺♥༻✧

Minho Igyekezett mindenkit a lehető leggyorsabban elküldeni, hiszen nem akart hajnalok hajnalán hazasétálni. De még taxizni sem.

Jisungot küldte el legelőször, mivel rá várt otthon Felix, na meg ő volt az egyetlen barátja aki jelen volt az eseményen. Illetve még gyorsan megejtette neki, hogy megpróbál egy kicsit több szabadságot kérni a főnöktől.

Mikor végre az utolsó vendég és alkalmazott is elhagyta a hotel báltermét, illetve a bár területét végre kicsit kifújhatta magát.

Összeszedte a gondolatait és lassan visszasétált az erkélyre, ahol a főnöke egy pohár pezsgővel a kezében áll és őt várja.

Minho megigazította a makulátlan öltönyét, lesöpört pár porszemet és odasétált Chan elé, aki közeledtére megfordult és odanyújtotta a pezsgővel teli poharat.

A kismacska összevonta a szemöldökét, mert nem értette miért kínálja itallal. Ma este sokkal több alkoholt elfogyasztott, mint amennyit illendő lenne, ezért elhatározta, hogy nem iszik többet.

De nem akarta megtagadni főnöke felajánlását, ezért elfogadta.

- Hosszú napunk volt igaz?. - kezdte barátságos hangnemben Minho.

- Igen. - mondta csendesen az ausztrál és rágyújtott.

A hold magasan járt az égen, jócskán benne voltak az alvásidőben.

Chan úgy alakította a dolgokat, hogy majdnem minden alkalmazottnak adott egy nap kimenőt, hogy összeszedjék magukat. Így másnap, azaz kedden frissen és kipihenten jöhessenek dolgozni. Persze ez csak egy álca volt a terve megvalósítása érdekében.

Minho is beletartozott ezen alkalmazottak listájába, de arról fogalma sem volt, hogy minden miatta történik.

Az idősebb sokáig nem akart megszólalni, amitől a csend kínossá vált kettőjük között. Végül megköszörülte a torkát és odafordult a kismacskához.

- Tudod, régóta figyelem a munkádat és azt kell mondanom, hogy remekül helytállsz.

- Köszönöm uram! - hajolt meg illedelmesen, bár furcsállta a hirtelen jött dicséretet. Főleg, azért mert a főnök eddig senkit, nem dicsért meg, csak szidta az embereket.

- Hmmm - morgott az idősebb. - Nem kell meghajolnod előttem... - tette rá a kezét Minho vállára. Bár a hangjában érezhető vol némi perverzítás. - Különben sincs itt senki. - mosolygott.

A fiatalabb válaszul csak bólintott egyet és belekortyolt a pezsgőjébe. Sajnos mivel már ígyis sokat ivott, kezdett megártani neki, de nem akart tiszteletlen lenni a főnökével. Így, hát az újabb csend miatt lassan iszogatni kezdte.

Chan mosolyogva nézte végig a folyamatot és közben kisebb apróságokról kérdezte a fiatalabbat. Például, hogy kik a barátai, mennyire vannak jóban, a szülei itt élnek-e, van-e háziállata és még sok ilyen alap kérdés.

Az idősebb mindent elraktározott a fejében, hogy később nehogy ezekből legyen esetleg problémája.

Minho pedig végig élvezettel beszélt, hiszen olyan dolgokról kérdezték, ami vele kapcsolatos. Na meg az alkohol miatt egyébként is sokkal felszabadultabb volt.

- Szóval Soonie mindig felmászik az ágyra, ha én is ott vagyok. Nem tud nélkülem rendesen aludni... - nevetett bájosan - Doongie egy igazi királynő... Mindenből csak a legjobbat fogadja el...  Dori pedig nagyon kis félénk... - motyogta a végét, mert összeakadt a nyelve a nagy igyekezetben.

Lassan azt kezdte érezni, hogy valami nincs rendben vele ezért minél hamarabb el akart menni.

- Ki kell mennem a mosdóba. - szólt szerényen. Már érezte, hogy kezd igen a fejébe szállni az alkohol, így jobbnak tartotta, ha felfrissíti magát. - Mindjárt visszajövök. - ígérte és az üres pezsgős poharat letette a dohányzóasztalra.

Gyorsan megkereste a legközelebbi férfi mosdót, bement és hideg vízzel megmosta az arcát. A tükörben egy jól öltözött fiatal férfi arcképe nézett vele farkasszemet. Minho nem tartotta se gyönyörűnek, se csúnyának magát. Ő valahol a kettő között volt.

Fogott egy papírtörlőt és megtörölte az arcát, majd bedobta a szemetesbe.

Akkor kezdett rosszra fordulni a helyzet mikor vissza akart sétálni Chanhoz. Kezdetben még egyenesen lépett, de egy idő után egyre kuszábbá vált a környezet körülötte.

Nem részegedhetek le ilyen gyorsan! Lehetetlen! - fordult meg a fejében.

Minho feje hirtelen hasogatni kezdett és azt hitte nyomban összeroppan. Valami bódítószert adhattak be neki, mert a látása elhomályosult és a szívverése is felgyorsult, mintha maratont futott volna le.

Valami nem stimmel. - gondolta.

Tántorogva oda botorkált a kerek asztalhoz amit a terem közepén helyezték el és lehajtotta rá a fejét. A keze annyira remegett, hogy véletlenül levert egy tucat poharat ami szilánkosra törött a padlón.

- Jaj ne. - tátogta, de hang nem jött ki a torkán.

Tett pár bizonytalan lépést, mikor a karját megragadta egy idegen ember és maga elé penderítette, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

Chan sötétbarna szemeivel találta szemközt magát, ami szinte átdöfte a kismacska zavart képét, mégis a helyzet annyira abszurd volt, hogy a megmentője éppen a főnöke, hogy maga sem értette mi folyik itt.

A találkozónak régen vége volt, akkor ő miért van egyedül? - fordult meg a fejében.

Vagy talán haza akart menni, mielőtt elkábították? Mikor történt ez? - már gondolkodni sem volt képes normálisan, sőt, nem is emlékezett az utolsó fél órára, teljesen kiesett az emlékezetéből.

- Hát itt vagy cirmos cicám! - búgta Chan Minho fülébe az édes szavakat. - Már mindenhol kerestelek. - tette hozzá és megnyalta áldozata álla ívét.

Minho úgy rezzent össze, mintha egy lego darabra lépett volna mezítláb. Próbált elhúzódni az idősebb elől de a végtagjai nem engedték. Mintha sárban próbálna futni, hasztalanul.

- Mmmff. - nyögte, de értelmes szavakat nem tudott kiejteni a száján.

- Most velem jössz. - folytatta Chan és a fekete ingjéhez szorította Minhot. Úgy bánt vele mintha a párja lenne, de a kismacska tudta ez nem így van.

Chan óvatosan elvonta a kerek asztaltól és ki vezette a folyosóra. Az egyik karját a derekára fonta, míg a másikkal az arcát simogatta ahogy mentek előre egyenesen a lift felé. Belépve megnyomta a gombot, majd már indultak is lefele.

A gép rögtön engedelmeskedett a maffiavezér akaratának és mozgásba lendült. Seperc alatt a parkolóban voltak, ahol az összes autó eltűnt, kivétel Chan legújabb fekete Suzuki vitarája, mellette a kettő legmegbízhatóbb testőrével.

Oda vezette hozzájuk a félájult Minhot és megkérte Hyunjint, hogy segítsen neki beültetni.

Ha azt hiszitek Chan segíteni akar a kismacskán akkor el kell, hogy keserítsünk benneteket, de nem. Chan legfőbb vágya Minho birtoklása volt. Csak magának akarta, hogy csak ő láthassa, hogy csak ő érhessen hozzá... Az egész testét és lelkét birtokolni akarta. Mindenét!

- Induljunk most azonnal! - adta ki az utasítást a maffiavezér amint a testőrei is beültek az autóba. - Minél előbb haza akarok érni.

✧༺♥༻✧

Minho kótyagos fejjel ébredt fel a bágyadt reggeli napfényben.

Amint nyitogatni kezdte a szemeit, ösztönösen meg akarta dörzsölni. Oda emelve a kezét észrevette, hogy az össze van bilincselve. Ijedtében teljesen kipattantak íriszei és akkorát ugrott, hogy majdnem leesett az ágyról, amin feküdt.

Ekkor vette észre, hogy a bilincs ami a kezén van, hozzá van kötve egy lánccal az ágyhoz.

Rémülten nézett körbe a szobában, hátha talál valamit amivel kiszabadíthatja magát. De sajnos egy olyan tárgy, vagy eszköz, sem volt amivel megszabadulhatott volna a bilincstől.

Feleslegesnek tartotta a kiabálást, hiszen, ha itt van összekötözve, egészen biztos, hogy aki meg is hallja, csak valami rosszat tenne vele...

Így, hát óvatosan kikelt az ágyból és alaposan végignézett a szobán.

Az ágy amin feküdt a szoba közepén helyezkedett el, vele szemben egy ajtó. Minho rögtön felpattant, hogy megnézze mi van mögötte. Szerencséjére nyitva volt és a szeme elé egy kisebb fürdőszoba tárult.

A láncot maga után húzva lépett be a helyiségbe és rögtön a csap elé állt, hogy megnézze magát, illetve, hogy megmosakodjon.

A tükörből egy ijedt, sebezhető kisfiú nézett vissza rá. A feje lüktetett a hirtelen mozdulatok miatt és az alkohol okozta másnaposság lassan eluralkodott az egész testén. Illetve a beadott drog mellékhatása révén ezek az érzések egyre csak erősödtek.

Megnyitotta a csapot és hideg vízzel megmosta az arcát. Nem akart fürdeni, mert attól tartott az elrablója a legrosszabb pillanatot választja a felbukkanásra és semmi kedve nem volt mégjobban megszégyenülni.

Lassan kisétált a fürdő helységből és a szobában kezdett járkálni. Hátha talál magyarázatot az itt létére, vagy esetleg valamit amivel leveheti magáról a bilincset.

A szobában volt egy régi könyvespolc telis tele rengeteg olvasmánnyal, köztük régiséggel is. Továbbá volt egy szekrény ruhákkal meg alsóneművel. Az ablak alá egy asztalt helyeztek el két székkel, meg egy ocsmány terítővel, ami Minhot a nagyanyára emlékeztette.

Az elrablója valószínűleg a második ajtón fog bejönni, ezér Minho nem próbálkozott kinyitni mert tudta, hogy úgyis be van zárva.

Unalmában körbenézett újra hátha valami elkerülte a figyelmét, de be kellett látnia, hogy innen nincs kiút.

Végül szomorúan befeküdt az ágyba és ott várakozott.

Nem sokkal ebédidő után Chan jelent meg a kis szobában és úgy nézett körbe, mint egy király a népén. Minho értetlenül bámult rá és hirtelen felindulásból kikelt az ágyból. Bizonytalanul előrelépett, majd rögtön meggondolta magát.

Nem értette, hogy most mi történik, a főnöke rabolta el, vagy jött megmenti?

Ezernyi kérdés forgott a fejében.

De legbelül érezte, hogy valami nagyon rossz fog történni vele.

- Kis cicus! - mosolygott vágytól égve . - Látom felkeltél. - Minho annyira meglepődött, hogy egy szót, de még egy betűt sem volt képes kiejteni a torkán.

Egyszerűen nem hitte el amit lát és hall.

Az nem lehet, hogy a főnöke rabolta el.

Remélte, hogy azért van itt, hogy kiszabadítsa. De legbelül érezte, hogy ez csak hiú ábránd.

- Mondanám, hogy "mi van elvitte a cica a nyelved"... - mosolygott nyájasan. - De itt te vagy a macska... - kacsintott, majd közelebb lépkedett a fiatalabbhoz, mire az hátrálni kezdett. De sajnos az ágyba ütközött és ennek hatására le is huppant rá. - Én pedig... - simított az arcára. - A nagy farkas... - hajolt közelebb hozzá. - És elkaptalak! - suttogta az ajkaira. - És most már az enyém vagy. - érintette össze az övével. - Csak az enyém! Örökre! - fogta meg az állkapcsát és megszorította, hogy kinyissa a száját, majd újra az ajkaira hajolt bevetve a nyelvét is.

Minho mozdulatlanul, megsemmisülve ült, képtelen volt feldolgozni a történéseket. Egyszerűen lefagyott.

Remélte, hogy éppen álmodik, de amikor az idősebb hátra döntötte és teljes testével ráfeküdt rájött, hogy ez a színtiszta valóság.

Miből is gondoltam, hogy ez egy álom? - kérdezte saját magától.

Mikor realizálta, hogy mi történik vele a szervezet reagált. Az egész teste elkezdett remegni, alig kapott levegőt, szorított a mellkasa és hányinger kerülgette. A félelem teljesen felemésztette. Tudta, hogy most mi fog történni vele és azt egyáltalán nem akarta.

Ki akarná, hogy megerőszakolják?

Megsemmisülten és reszketve tűrte a csókokat, szívásokat, harapásokat a nyakán, kulcscsontján...

Attól félt, hogy ha megpróbál ellenkezni csak rosszabb lesz.

Chan nehezen ugyan, de elvált a kismacskájától. Még nem akarta teljesen magáévá tenni. A fiatalabb majdnem egy napja nem evett semmit, ráadásul a drog és az alkohol utóhatásai is szemmel láthatóak voltak rajta.

Milyen úriember, nem igaz?

- A személyzet nemsokára hoz ételt. Fürödj le addig... - szagolt bele a levegőbe grimaszolva - Bűzlesz... - jelentette ki a nyilvánvalót, amit Minho is érzett - Gyerünk... - Húzta fel az ágyról és tolta be a fürdőbe a rémült kismacskát.

Bármennyire is vágyott arra, hogy két kezével mossa le a testét, nem tehette. Volt még néhány elintézni való dolga.

Többek között egy igen kényes telefon beszélgetés egy üzlettársával...

A tegnap este elintézett riválisa nagyobb figyelmet igényelt, mint azt elsőre gondolta. Sajnos nem ment olyan könnyen az üzleteinek az átvétele.

De valahogy már az sem érdekelte igazán, mert itt volt vele Minho.

A kismacska akkora sokkban volt, hogy legalább 10 percet állhatott a fürdőszoba közepén, mikor végre sikerült összeszednie magát annyira, hogy nekiálljon a fürdésnek.

Körülnézett, hol találhat törölközőt és váltóruhát magának, amit végül a szekrényben talált meg.

Viszont amikor realizálta, hogy bilincsben van és úgy bizony nehéz lesz az öltözködés. Rémülten nézett maga elé, vagy ingben fürdik, vagy kimegy az elrablójához és megkéri, hogy vegye le róla a bilincset.

Minho nagy levegőt vett és óvatosan kinyitotta a fürdő ajtaját. Félve ki dugta a kis buksiját, remélve, hogy a főnöke ott van még.

Chan amit észrevette a kisebbet az ajtóban kikukucskálni sejtelmesen elmosolyodott. Tudta, hogy mért nem fürdött még le az ő kismacskája. Pontosan ezért maradt bent a szobában.

- Mit szeretnél? - kérdezte semlegesen, de belül nagyon is élvezte a helyzetet.

- Í... Így... - motyogta. - Így nem tudok fürdeni... - mutatott a bilincsre bizonytalanul.

- Hmmm... Valóban... Ahhoz le kéne vetkőznöd. - mosolygott perverzen.

- De így... - kezdte ismételten. - Így nem tudok... - motyogta megsemmisülve és lesütötte a szemét szégyenében.

- Mmmm... Gyere ide! - utasította.

Minho engedelmeskedett és közelebb lépett a főnökéhez. Még mindig nem mert nyíltan a szemébe nézni és az egész szituáció annyira kínos volt neki, hogy legszívesebben felszívódott volna a Föld színéről.

Chan egy határozott mozdulattal megragadta és letépte az inget Minho testéről. A gombok szanaszét röpködtek, néhány begurult az ágy alá, vagy a szekrény mögé.

- Semmi baj baba, majd kapsz másikat. - mosolygott. Nagyon élvezte Minho arcán megjelenő pírt. El tudná képzelni azt az arcán szex közben, az orgazmusa hevében.

A gondolatra teljesen felizgult és kis híján majdnem meg is valósította.

- K... köszönöm. - hebegte Minho és megfordult, azzal a szándékkal, hogy most már tényleg megfürdik. Nem tett sok lépést, mikor Chan elkapta hátulról, megragadta a derekát és egy erőteljes fogással rámarkolt nadrágon keresztül a férfiasságra. Egy aprót szorított rajta, amitől a kismacska felszisszent.

- Tetszik amit csinálok? - kérdezte a fülébe lehelve. - Vagy talán többre vágysz? - hogy bebizonyítsa, még jobban magához szorította Minhot, akinek erre a torkára forrt a szó.

Hagyta, hogy a főnöke azt tegyen vele amit akar. Túlságosan félt, hogy ellenkezni merjen. Ráadásul, ha akart volna sem tudott volna, hiszen a teste cserben hagyta őt...

Hátrahajtotta a fejét, ezzel felkínálva a nyaka vonalát és Chan élt is a kínálkozó lehetőséggel. Végignyalta a rózsás bőrt, nem felejtkezve meg a kulcscsont domborulatáról sem.

Minho apró nyögéssel díjazta, de mire belelendült volna Chan elhúzódott tőle, ördögi vigyorral a képén, amit ő nem láthatott.

- Indulj fürdeni, mert olyan büdös vagy, mint egy ázott ürge. - majd nemes egyszerűséggel kilépett a szobából és kulcsra zárta az ajtót.

✧༺♥༻✧

Minho agyában egymást kergették a rosszabbnál rosszabb gondolatok, amik megtörténhetnek vele a fogsága alatt.

De nem elég a rabság, még a saját teste reakcióját sem értette.

Mi a fene ütött belém? - motyogta maga elé. - Miért élveztem, amit csinált velem az előbb? - tette fel magának a kérdést.

A kezdeti pánik enyhülni látszott, amikor kilépett a fürdőből és megkönnyebbülve látta, hogy az elrablója készített ki neki tiszta ruhát. Az ágyhoz sétált és elkezdett felöltözni, mikor rájött arra, hogy a fehér pólót nem tudja felvenni.

Kelletlenül forgatta a ruhadarabot a kezei között, majd végül egy határozott mozdulattal mérgében levágta a földre.

- A franc essen beléd. - mondta a pólónak, de nem csak annak címezte a szavakat, hanem az ördög Channak is.

Bemászott az ágyba, magára terítette a takarót és várakozóan nézett körbe a szobában, mikor kinyílt az ajtó és egy szolgáló lépett be egy tálcával a kezében.

A Kimchi illata megcsapta Minho orrát, dalra fakasztva éhes gyomrát.

- Meghoztam az ebédet. - mondta és letette a négyzet alakú asztalra. Nem nézett Minhora hanem egyenesen kiment, mikor megjelent a küszöbön Chan alakja.

A fiatalabb meredten figyelte a két személyre elkészített kaját, észre sem vette a főnöke jelenlétét.

Chan becsukta maga mögött az ajtót, majd leült a székre.

- Gyere ülj le velem enni.

Minho nem akart megmozdulni, mert szégyellte, hogy nincs rajta póló, de attól is tartott, hogy Chan bódítószert csempészett az ebédjébe. Ezért még szorosabban húzta magára a takarót.

Az idősebb észrevette Minho félelmét és magában jót derült a helyzeten. A kismacska összehúzta magát a takaró alatt, mint egy félénk óvodás.

- Ne akard, hogy én menjek oda. - mondta fenyegetően Chan és kihúzta magát a széken. - Most azonnal gyere ide és egyél! - parancsolt rá a megszeppent alkalmazottjára.

Minho annyira megijedt, hogy rögtön engedelmeskedett és odasétált az asztalhoz, de a takarót nem engedte el, azt maga köré csavarta amitől úgy nézett ki, mint egy bebábozódott hernyó.

Viszont ez megnehezítette a leülésben amit Chan is észrevett.

- Arra semmi szükséged. - mondta, de Minho nem foglalkozott vele.

Chan megelégelte az ügyetlenkedését és felállt az asztaltól. Odalépett Minhohoz és óvatosan letekerte róla a takarót.

A kismacska ennek nem örült, mert meztelenek és sebezhetőnek érezte magát nélküle, de mit volt mit tenni, látta Chan szemében a feszültséget, amit ő gerjesztett.

Úgyhogy beletörődve a sorsába leült az asztalhoz.

Chan nyugodtan evett, mikor észrevette, hogy Minho meredten bámulja a kajáját de nem eszik.

- Egyél. - parancsolta újra, amítől Minho összerezzent, mint akit megcsíptek és ijedten kapott a pálcikához. Majd egy nem túl elegáns mozdulattal belapátolta a kaját a szájába.

Mikor befejezték az ebédet Chan elégedetten hátradőlt a székében és kíváncsian nézte Minhot.

- Mostantól itt fogsz lakni velem. - kezdett bele. - Először ebben a szobában élsz, majd ha jó kisfiú leszel leveszem a bilincset. Fontos, hogy minden utasításomat véghezvidd és akkor meggondolom milyen jutalomban részesülsz. Ha ügyes vagy odáig is eljuthatsz, hogy átköltözhetsz hozzám. Sőt akár a macskáidat is idehozathatom.

Erre Minho kikerekedett szemekkel nézett Chara, nem értette honnan szerzett tudomást a főnöke a macskáiról.

Mikor beszéltem róla? Tegnap este? Arra még emlékszem, hogy elkezdtem beszélgetni Channal, de, hogy a macskáimat is megemlítettem? Az teljesen kimaradt. Biztos sok volt a pia amit megittam. - gondolta Minho. - Vagy a drog okozta az emlékezet kiesést?

Chan tovább folytatta.

- Bár nagyon nem szeretet azokat a dögöket. - az idősebb utálta a macskákat, inkább a kutyákat szerette jobban, de Minho kedvéért szemet hunyt felette. - És, ha nagyon, nagyon jófiú leszel, talán! Mondom talán! - vitte fel a hangsúlyt. - Beszélhetsz a barátaiddal is. De tudnod kell, hogy csak az enyém vagy, senki más nem érhet hozzád csak én, és mindenben elszámolással tartozol nekem! - fejezte be és várta a kismacska válaszát.

Minho nem válaszolt, hiszen egyáltalán nem akarta ezt. Hányingere volt, már csak annak a gondolatától is, amit most az idősebb mondott.

- Megértetted? - kérdezte sokkal erélyesebben. Mire a kisebb hátraugorva bólogatni kezdett. - Nem hallom! Megértetted?

- Meg... - motyogta megtörten.

- Megértetted? - ismételte meg.

- Meg, Uram! - mondta most már sokkal hangosabban Minho és felpillantott a tányérjából.

Sokáig még csendben ültek egymással szemben, mikor a kismacska megszólalt.

- Nem értem miért raboltál el, mikor megtehetted volna, hogy udvarolsz nekem, vagy ehhez hasonló. - suttogta elgondolkozva.

Chan sunyin elmosolyodott és csak ennyit mondott.

- Nem szeretem a hétköznapi dolgokat babám. 

➴➵➶✽➷➵➹

Sziasztok. 

Nemsokára hozzuk a következő részt. 😇😇😇