Felírta a dátumot a tábla tetejére, alá pedig elkezdte írni a szokásos marketing szöveget, hogy új vásárlókat vonzzanak be.

"2016.6.8.
Élvezzék a friss édes nyalánkságainkat és hűsítő italainkat. Nagyon meleg lesz ma, ugorjon be hozzánk egy jeges teára, limonádéra vagy smoothiera, mielőtt a strandra menne!"

A lány csak sóhajtott, bármit írhat a táblára, ez bukott ügy volt. Egy új, modern és sokkal jobb helyen – közelebb a parthoz – lévő bolt nyitott a múlt hónapban, és őrült tempóban vette el az összes vevőjüket. Szegény kis Miss Mulder's Sweets elvesztette az üzletet. Ez a bolt nem csakhogy pékség, de cukrászda és cukorkanolt is volt. Lehetett ott kapni mindent, ami édes. Süteményeket, kalácsokat, cukorkákat, üditőitalokat, fagylaltot, muffinokat és minden mást, ami csak szem-szájnak ingere.
Miután krétás kezét beletörölte a nadrágjába, belépett a boltba és beált a pult mögé. A munkatársa, Amy, a konyhában épp a konyhában szorgoskodott – a nyers tésztát formákban kivagdalta, majd berajta a sütőbe.

Nem igazán kellett egyenruhát hordaniuk, csak egy hajhálót meg kötényt, ha épp sütöttek. Végülis senki sem szereti, ha hosszú hajszálat kell kihúznia a szájából, miután beleharapott az ínycsiklandó süteményébe.
Ezenkívül csak egy névtáblájuk volt, amúgy pedig azt viselhettek, amit akartak, egész addig, míg azt kulturáltan tették.

Audra elégedetten mosolygott, mikor meglátta Mrs. Dolant, feléjük sétálni – a bolt eleje hatalmas üvegablakokból áll, így hamar észrevehették őt.
Kedves, öreg hölgy volt, aki minden nap bejött egy csésze teára és epres süteményre. Egyáltalán nem volt gazdag, de mindig talált alkalmat, hogy elköltsön pár dollárt itt, és mindig hagyott a lányoknak bőséges borravalót. Néha, ha nála volt az unokája, őt is elhozta. Aranyos kisfiú volt, nemrég töltötte be a nyolcat, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy ne legyen fülig belezúgva Amybe.

– Sziasztok kedveseim! – lépett be az öreg hölgy a boltba.

– Jó reggelt Mrs. Dolan! – válaszolták kórusban a lányok.
Audra már elkeszte elkészíteni a rendelését, ahogy a nagymama helyet foglalt a szokásos ablak melletti asztalánál, amely a Red Lake belvárosára nyújtott remek kilátást.
Azért hívták így a várost, mert volt ott egy tó, aminek a vize valamilyen különleges ok miatt sötétvörös színekben hullámzott.
Ez a jelenség rengeteg kutatót vonzott a városba, köztük ennek a boltnak a tulajdonosát is, Mrs. Mulder szüleit.

A tó nem mindig volt azonban vörös. Sok évvel ezelőtt, 1876 decemberében még szép kristálytiszta vize volt, ugyanolyan átlagos, mint mindenhol máshol. A tó vize azon a télen befagyott, majd tavasszal, mikor kiolvadt olyan vörös volt, mint a vér, és azóta is úgy maradt.

– Csodás napnak ígérkezik ez a mai. Máris rengeteg turista van odakint – jegyezte meg Mrs. Dolan, ahogy Audra kihozta a rendelését.

– Az időjárás előrejelzés szerint, meleg, napos idő lesz egész héten. Kivéve vasárnap, akkor esni fog – informálta a hölgyet Amy, majd a társával együtt nekiláttak egy újabb tepsi süti elkészítésének.

Szerencséjükre, miután Mrs. Dolan fizetett, három család jött be a boltba, egy csapat kisgyermekekkel, akik rögtön össze-vissza mutogattak az árukra, hogy ők ezt is szeretnék, meg azt is szeretnék. Márpedig köztudott, a kisgyermekeknek nem lehet ellenálni.
Ezután a vásárlók kézről kézre adták a kilincset, egészen délután egyig, mikorra a bolt kihalt.

Audra hallotta az embereket, ahogy odakint nevetnek és arról beszélgetnek milyen szép idő volt a parton, vagy hogy hol tudnának eltölteni egy késői ebédet.

A lány elkezdte feltölteni a sütiállványokat, mikor hallotta, hogy megszólal a csengő, jelezve, hogy egy újabb vevő lépett be a helységbe. Felemelte a fejét, hogy üdvözölje az újonnan érkezőt, de meglepetten vette észre, hogy nincs ott senki. Sőt, az egész járda a bolt előtt üres volt.

– Amy – hívta összezavarodva a göndör, szőke lányt. –  Valaki elfutott itt és szórakozásból belökte az ajtót vagy ilyesmi?

– Nem – nézett Audrára furcsán. – Miért?

– Hallottam, hogy kinyílt az ajtó – magyarázta a lány idegesen.

– Persze, biztos – válaszolta gúnyosan Amy. – Az ajtó felé bámultam végig, és hidd el, meg se moccant. – Hirtelen egy hangos csengő szólalt meg Audra fejében, és folyamatosan zúgott. Térde esett és a kezeit a fülére téve próbálta védeni magát a hangtól, de mit sem ért. Felnézett az ajtón lévő csengőre, ami hevesen rázkódott.
Sikítani kezdett, majd megérezte könnyeit végigfolyni kipirosodott arcán. A barátnője hozzá futott, és mellé rogyott a földre.

– Audra – kényszerítette, hogy emelje fel az állát, így a szemeik egy vonalba kerültek. – Mi a baj? Minden rendben lesz, oké? – a zúgás tompult, míg teljesen el nem hallgatott. A két lány egymást bámulta, mindketten össze voltak zavarodva.

A megzavarodott vörös hajú lány levette a kezeit a füléről, mindketten felálltak, és hitetlenkedve meredt barátnőjére.
– Szóval azt mondod, te nen hallottad az előbb azt a szörnyű csengő hangot?

– Audra ez nem vicces! – csattant fel a lány. – Az egyetlen dolog, amit hallottam, az a te sikításod volt. Azt hiszem megőrültem. Mi lehet velem a baj? Gondolta halálra rémülve Audra.

– Szerintem az lenne a legjobb, ha hazamennél – szólalt meg Amy nyugodt hangon. – Biztos keveset aludtál, ne félj egyedül is bírok a bolttal. Különben is, Mrs. Mulder is nemsokára megjön, hogy segítsen. – Audra csak bólintott, még mindig az idegösszeomlása miatt megrázva. Muszáj annak lennie, egy idegösszeomlás az idegesség miatt. Egész nap az egyetem és a jegyek miatt aggódtam. Valószínűleg ez teljesen kimerített, és tegnap este is nehezen tudtam csak elaludni.

Megragadta a táskjátát és a kabátját, majd gyorsan elhagyta a helyet. Közvetlen utána egy anyuka a kislányával együtt belépett a boltba. Még szerencse, hogy nem akkor jöttek be, mikor volt ez a kis balesetem. Gondolta, miközben felpattant a rózsaszín biciklijére.

A nap melegen sütött rá, ahogy Red Lake belvárosának zsúfolt járdáin tekert hazafelé. A nyári meleg ellenére Audra hűvösnek érezte az időt, még úgy is, hogy felvette a kabátját.

Amikor hazaért, az apját a pincében találta, aki egy újabb állatos projekten dolgozott – madáretetőt barkácsolt. Nemrég rúgták ki, és amíg nem kap új állást, újabb és újabb hobbikat talál magának. Ennek általában odaégett húss, összezúzott ujjakkal, vászon illetve festékvásárlásokk, meg persze rengeteg kikölcsönzött könyvvel jár.

Azt mondta, ha a barkácsolás se megy majd neki, akkor az asztronómiával fog foglalkozni. Az eperszőke lány lerakta a kistáskáját a konyhaasztalra, és miközben elkezdett kibontan egy banánt, hallotta, ahogy apja felkiált.

– Ezaz! Befejeztem! – A hangja áthatolt a falakon és a csukott ajtókon. A lánya kuncogva elindult felfelé a szobájába. Ahogy elindult felfelé, nem tudta nem észrevenni, hogy a hőmérséklet csökkent.
A meleg levegőnek elvileg fel kéne emelkednie, a felső szint, nyáron olyan szokott lenni, mintha sütőben lenne az ember.

– Apa biztos maxra állította a légkondit – mormolta csak úgy magának, miközben befejezte a banánját, majd kinyitott egy ablakot, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. Ezután lefeküdt a puha ágyára, mélyen belesüppedt szilvaszínű ágyneműjébe.

Hallotta, ahogy az apja odakint sétál, a szomszéd golden retrivere hangosan ugatja a mókusokat, egy csapat gyerek valahol az utcán bolsogan játszik, a madarak énekelnek, és enyhe szellő fújdogála fák között. A szélcsengő megnyugatóan, békésen csilingelt a teraszukon.

Az anyukájának két óra múlva haza kell érnie, akkor majd tudnak együtt vacsorát főzni. Audra úgy döntött, addig alszik egyet, és ezután a gondolata után, meglehetősen hamar álomba merült.

* * *

Nem tudta, hogy az emberek bármit is tudnak érezni az álmukban, de most a sötét éjszakában, a bőrét hűvös, csípős hideg ütötte meg.
Ahogy körbenézett maga körül látta a várost, Red Lake-et, egy kihalt téli estén, vastag hótakaróval elfedve.
A jégen áttörő víz hangja, és fagyosan ordító szelek hangja törte csak meg a csendet.
A Fő utcán haladt a víz irányába, elhaladt boltok mellett, amiket nem ismert fel, de alakra olyanok voltak, mint a mostaniak, csak régimódiak.
Audra meg akart állni, hogy bemehessen a boltokba körbenézni, de a lábai nem engedték, kényszerítették, hogy a tóhoz menjen, minrha valami vonzaná oda.

Ahogy közelebb ért a partjához, megfigyelte, hogy a tó széle majdnem mindenhol jéggel borított, de a tó közepén a vízen apró fodrozódások vannak, ott nen fagyott be.
A másik dolog, amit észrevett, hogy a víz sötét, de nem valami megmagyarázhatatlan vörös árnyalatban csillog, hanem csak az éjszakai eget tükrözi. Hirtelen az egész teste riadtan rezzen össze, egy ijesztő, hangos kongástól.

Zihálva, a félelemtől kitágult pupillákal ébred, majd még mindig levegő után kapkodva felül az ágyában.

– Csak egy álom, csak egy jelentéktelen álom – mondogatja magában, miközben próbálja normalizálni az oxigénbevitelét. Lassan megnyugtatta magát, de még mindig zavarta a furcsa rémálmom.

A hátsó ajtó hangos becsapódása elterelte a figyelmét.
– Audra! Daniel! – Az anyukája hívta a családját, a lány pedig kapva az alkalmon lerohant a földszintre, minél messzebb akarta tudni magától a rémálmot. A konyhában aztán találkozott a szüleivel.

– Milyen volt a munka kicsim? – kérdezte az apja, miközben megsimogatta a haját. – Nem is hallottam, hogy hazajöttél.

– Ugyanolyan, mint máskor – rendezte el egy vállrándítással ezt az apró hazugságot. – Persze, még mindig szeretem. – A szülei bólogattak, majd elkezdtek beszélgetni. Eközben segítettek kipakolni az elfáradt anyukának a vásárolt dolgokat.
Wanda Wilson egy bankban dolgozott, és mérhetetlenül szerette volna a munkáját, ha nem lett volna a főnőke egy beképzelt tuskó. A munkájával ki tudták fizetni a számlákat, de mióta Danielt kirúgták és a megtakarításaik csökkentek, a dolgok egyre csak rosszabbodtak.
Audra úgy tett, mintha nem zavarná, vagy észre se venné az furcsa, új szokásokat, melyekhez lassan hozzászokik a család.

Audra visszatartott egy sóhajt, mikor rájött, hogy megint  tészta lesz a vacsora.
Igazából nem is nagyon zavarta, hogy mi van most, hanem inkább a jövője miatt aggódott. Nem volt túl sok saját pénze, és ha eszébe jut, hogy mennyibe fog kerülni az egyetem tandíja... Állandóan ezen járt az agya.
Ez az oka, hogy azt hitte a stressz miatt kapott idegösszeroppanást a boltban. Nem akarta megemlíteni a szüleinek, hisz volt nekik elég dolguk, ami miatt aggódhatnak.

Megterítette az asztalt, kiszedte az ételt, és elmondták az imáikat. A vacsora kínos csendben zajlott, egyikőjük sem akarta elmesélni, hogy telt a napja. A vacsora befejeztével bepakolta a tányért a mosogatógépbe, majd felment a szobájába. Elalvás előtt beszélgetett még egy keveset a barátaival, olvasott egy keveset a bibliájából, végül lekapcsolta az olvasólámpáját, és kényelmesen elhelyezkedett az ágyban.

Majdnem teljes volt a csend. Elég késő volt már, az összes gyerek abbahagyta a játékot, a madarak is lepihentek már fészkeikbe.
A holdfény besütött a nyitott ablakon, kísérteties fénybe vonva a selyemfüggönyt, ami lengedezett az enyhe szellőben.

Várjunk csak... Ha van szél, miért nem hallja a szél hangját vagy a falevelek susogását?

Hirtelen egy furcsa zaj ütötte meg a fülét, ami megtörte a csöndes éjszakát. Egy emberi hang. Először Audra nem tudta kivenni mit mond, mert túl halk volt, és egyszerre több több szólamban ismételgette magát.
De úgy hangzott, mintha ugyanazt mondaná újra és újra. Reszketve bújt el a takarója alá, mintha az mindentől megvédhetné.
A félelemtől megdermedve sikítani akart, de csak halk nyöszörgésre telt tőle. Felállni se tudott, hogy a szülei biztonságos ölelésében keressen menedéket. Csapdába esett.

Aztán megértette. A hang hideg volt és gyönyörű.
– Audra, engedj be! – A lány sikításra nyitotta a száját, de hang nem hagyta el elfehéredett ajkait. Némán sikított, majd ájultan rogyott a földre.

Haliii! Meghozták az első részt, remélem elnyeri a tetszéseteket😘
A második fejezet nem tudom mikor lesz kész, mert még nagyon az elején vagyok a fordításában.
Jó olvasgatást!

Vantana
2016.11.13.