" Az álmok mindig jelentenek valamit, de az értelmét nem tudhatjuk"

Jason álma

A fiú egy szobában találta magát. Egy lány ült az ágyon egy naplóval a kezében. Azt vélte felfedezni, hogy nagyon hasonlított rá. A lány keze alatt sercegett a penna. Egy idő után becsukta a könyvet és kinézett az ablakon. Egy bagoly közeledett felé. Amikor odaért megkopogtatta a csőrével az üveget.
- Ez furcsa - mondta. Kinyitotta az ablakot, hogy a madár betudjon jönni. A bagoly a lány felé mutatta a karmait amire egy tekercs volt rákötve. Óvatosan leszedte a papírt és elkezdte olvasni. A kislány arcán látszott, hogy egyre meglepettebb lett.
- Aaliyah gyere le kész az ebéd! - kiáltotta valaki.
- Megyek már! - kiáltott vissza Aaliyah. Leszaladt a lépcsőn és lement a nappaliba. Hirtelen valaki betörte az ajtót és egy fekete ruhás alak jött be.
- Nem fog élni már minden idők legerősebb boszorkánya! -felemelte a pálcáját és a lány felé tartotta.
- Avada Kedavra!- ordította az alak. Zöld fénycsóvát lövelt ki a pálcájából a lány felé és mikor eltalálta a lányt a fény, összeeset.
- Na ez is megvan oldva - csapta össze a tenyerét boldogan. Felkapta a lányt és elhopponált. A lány szülei a nagy ricsajra kijöttek a konyhából. Mikor odaértek már késő volt. A lányukat többé sohasem láthatják. Hiába keresték, kiabálták a lányuk nevét, sírtak Aaliyah-t többé nem látták.

Barbara álma

Sötétség. Sötétség mindenhol. Ez volt az első ami az álmában történt. Majd hirtelelen fényeket látott. Nem tudta hogy hol van vagy mit keres itt, de egyet tudott. Nincs egyedül. Színes pacák mindenfele. Ennyit látott. Színes foltok és hangok. Torz, ki nem vehető hangok. Elnyújtott vagy megszaporázott beszéd. Különböző természetes és természetellenes ricsaj. Hol éles hol halk. Hol mély hol magas. Hol erős hol pedig gyenge. Éppen azt a szót hallotta hogy él. Ezt egy megnyugtató ismeretlen férfi hang mondta, majd hirtelen minden elsötétült. Egy ujjab de sokkal tisztább kép jelent meg. Egy emlék. Egy emlék arról az SVK óráról amikor a mumussal kellet szenbe nézniük. Jól emlékezett arra a napra. A mumusa pedig nem volt más mint egy lány. Egy rá borzasztóan hasonlító lány. De más volt. Nem emberi. A haja a bőre és a ruhája tiszta kosz és valami féle sötét anyag volt. Ez az anyag folyt a lány szájából és a szemeiből. Ezt a valamit visszatérő álomként látta. Valakiként aki mindenhová követi. Arra is emlékezett hogy elesett majd felállt amikor meglátt. Hirtelen az egész eltűnt és egy erdőben találta magát. Ismerős volt neki csak nem tudta honnan. A fák illata, a fű harmatos csillogása, a szelid reggeli szellő. Olyan volt mintha járt volna már itt. Valaki a nevén szólította. Valaki torz, nyávogó hangon. Azonnal rohanni kezdett a fák között. Hol fel hol le, hol jobbról került ki egy fatömeget, hol átcsúszott a félig kiálló gyökerei között. Egy pillanatra lefékezett és körbenézett. A hatalmas holdfény által bevilágított lombok fölött kőtornyok csúcsát pillantotta meg. Elmezdett felé rohanni, és már majdnem kiért a tisztásra hogy meglássa az épületet amikor az orra előtt felbukkant egy fa amit ezáltal le is fejelt. Viszont egyáltalán nem olyan érzése volt. Inkább mintha nekirohant volna egy téglafalnak mint fának. Ráadásul nem érezte hogy a harmatos fűben fetrengene, csak a hideg kőpadlót érezte. Érzékelt még egy közeledő fényforrást majd teljesen elvesztette az eszméletét.

Antoinette álma

Álmodott. Ez volt az első gondolata, amikor meglátta a bárányokkal teli szobát. Az egyik bárány fejest ugrott egy üveg lekvárba, a másik pedig épp virágot locsolt.
- Betolakodó!!!-üvöltötte az egyik bari.
- Én?-kérdezte félve Nette.
- Ki más?!?!?!?! ELKAPNI!!!!
És Nette futott. Egyik szobából a másikba. Labdamedencéken úszott át egy hordóban ülve, majd mikor lerázta a barikat fáradtan rogyott le egy gumilabdára. Most, hogy szétnézett észrevette, hogy egy fitnesz óra kellős közepén van.
-Gyerünk lányok!! Egy-Kettő-Három-Négy! Ne lazsáljatok!
Nette meglátott egy ajtót, ahol azonnal besietett. Egy ember ült neki háttal az asztalnál és ebédelt.
- Már vártalak. Velem tartasz ebédre?-Kérdezte a bácsi
- Ömm... aha?
- Nem kell tőlem félned gyermekem.
- BEHATOLÓ BEHATOLÓ NAGYAPÓ!!!- rontott be a szobába egy katonának öltözött bárány.
- Itt az idő lányom. El kell tűnnöd, mielőtt a bárányok elkapnak!-Miután a bácsi ezt mondta, Nette homlokára tette a kezét. Abban a pillanatban felébredt, és magában megfogadta, hogy elalvás előtt sosem iszik zöldteát.

Eugén álma

Elaludt. Eugén a Roxforti tónál találta magát. Épp Sarah - val sétált. Ahogy lepillantott a kezére meglátta, hogy az ujjaik össze voltak fonódva. Hirtelen nagyon melege lett. A lány felé fordult és alaposan végigmérte. Sötétbarna haj, a zöld szeme ami boldogan csillogot, és a tökéletes alak. Ez a lány aki vele sétált teljesen olyan volt, mint egy modell. Már majdnem odaértek a fúriafűzhöz amikor Sarah megtorpant. Szembe fordult a fiúval és várakozóan nézett rá. Vette az adást. Elkezdett közeledni felé. Lassan már az orruk is összeért. Amikor már majdnem összeért a szájuk Eugén felébredt. A  hugrabugos hálószobájában találta magát, amint majdnem megcsókolt egy párnát. Hirtelen minden eszébe jutott. Nem is történt semmi, hiszen ez egy álom volt. Mérgesen belepokszolt egyet a falba. Mégsem történt meg!

Scarlett álma

A szőke lány saját szobájában ült és a bálra készülődött. Emlékezett, hogy ez az esemény már megtörtént. Ekkor volt a 13. szülinapjuk Scorpiussal, és a szüleik bált rendeztek, ahova meghívták a fél Roxfortot. Éppen a tükörben nézte magát, hogy jól rakja be a csattot a hajába, amikor a szobájában sötétség lett. Azonnal felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő szeblámpáját és kisurrant a folyósóra. De ott is sötétség honolt, ahogyan az egész házban. Kicsit megijedt. Árohant ikertestvére szobájába, de ott nem talált senkit.
- Apa, anya, Scorp!- kiabálta egyfolytában, miközben szaladt lefelé a kúria lépcsőjén. Senki sem válaszolt. Nem volt senki a házban. Scarlett egyre jobban pánikolt, de próbálta magát lenyugtatni, és arra gondolt, hogy mire tanította az apja. Kinézett az ablakon. Már este volt, a hold kereken világított az ég közepén.   -Pedig az előbb még reggel volt! Hogy lehetett ez?- gondolta magában a Malfoy lány kétségbeesetten.
Pár másodperc múlva nagy fény támadt a nappali közepén és fekete testek bontakoztak ki a füstből. Scarlett megpillantott egy szőke fejet is.
- Scorpius, Scorpius- szaladt volna oda testvéréhez, de egy nagyon intenzív erő megállította és a falhoz lökte.
- Állj, állj kicsilány! Előbb el kell végeznünk valamit!- utasította egy mennydörgő hang. Scarlett meg sem mert szólalni. Lassan eloszlott a köd, és a fény körül felvillantak olyan kis lámpák, amik eredetileg ott sem voltak. Most már Scarlett mindenkit látott, de még mindig félhomályban voltak. Az ifjú boszorkánynak kikerekedett a szeme. Az egész családja ott állt előtte. Az apukája, anyukája, ikertestvére, nagyapja és nagyanyja is ott voltak, talpig feketében. Viszont nem az a hagyomáyos, hosszú ujjú halálfó ruha volt rajtuk, ha nem egy ujjnál kiszaggatott darab. A bal alkarjukon ott virított a Sötét Jegy. Scarlettet azonnal émelygés fogta el, és úgy érezte neki ez sok. Ránézett testvérére, aki gonosz, gőgös arccal nézett vissza rá. Nem az a régi, védelmező és kedves Scorpius volt. A szeme vörösen ragyogott.
- Át fogsz állni hozzánk! Át kell állnod hozzánk!- jelentette ki az apja, monoton, de parancsoló hangon. Anyja és apja is úgy nézett rá, mintha nem is ismernék. Sőt, mintha szánakoznának miatta.
- Nem! Soha nem leszek halálfaló! Mind őrültek vagytok!- ordított rájuk a Malfoy lány. Bár abban a pillanatban rögtön elhagyta volna a családnevét.
- Gyenge- nézett a szemébe a tulajdon bátyja. Scarlett könnyezni kezdett.
- Mihaszna- köpte apja az arcába. Ekkor már sírt.
- Rusnya- fordította el a fejét az anyja. Egyre jobban sírt.
- Buta- fordította felé szikrázó szemét nagyapja.
- És még szolgának se jó- mondta rosszindulatúan nagyanyja.
Scarlett egyre jobban zokogott. Hátra felé araszolt, de a csapat halálfaló sarokba szorította. Leguggolt a sarokba és befogta a fülét. Tovább sírt. De a családja csak mondta és mondta. A fülében visszhangzottak a szavak.
Scarlett zokogva ébredt fel a gyengélkedőn. Még mindig az álom hatása alatt volt. Próbálta lenyugtatni magát, de nem nagyon sikerült, ezért bevett egy nyugtatót, amit még Madam Pomfrey készített ki neki. Halkan sírva temette a fejét párnájába és próbált visszaaludni.

Skye álma

Skye, miután elaludt a puha paplanába temetkezve, rögtön elragadta az álmok világa.
Egy épületben találta magát, ami hihetetlen magasan volt.
- Hol vagyok?- kérdezte halkan, és körbepillantott. Elkezdett szaladni egy irányba, majd hirtelen megállt. Egy erkély közelében találta magát, és lassan odalépkedett a széléhez.
Lehajolt, de rögtön vissza is hátrált.
- Úristen- suttogta holtsápadtan. Az épület tetejéről talán még a talajt se lehetett látni, csak sötétséget.
- Oké, akkor irány vissza- mondta, és megindult egy ajtó felé. Halkan benyitott és körbenézett a helyiségben.
Egy hatalmas könyvtár tárult elé, ami hihetetlenül festett, mint egy ókori várban.
- Hol vagyok?- kiabált, majd körbeforgott.
A saját hangját hallotta visszhangozni, majd odalépett egy polchoz, ami szinte összeroskadt a sok tehertől.
Csak egy pillanatra, de látott a szeme sarkában egy sötét alakot. Ezzel mit sem törődve, Skye nyugodtan levett egy könyvet, és készült megfordulni.
Mikor megfordult egy sötét alakkal találta magát, és ijedtében sikoltott.
Az árnynak zölden felvillant a szeme, majd kinyújtotta a lány felé kezét.
Skye szája elé kapta a kezét, nehogy újra kiáltson, majd a könyvet ledobva a szőnyegre, elszaladt. Minden másik ajtó és folyosó eltűnt körülötte, és csak egy út vezetett volt.
Az erkély.
Skye-nak nem volt más választása, ezért elszaladt az erkély felé, ami a biztos halálba vezetett.
Újra lenézett a mélységbe, majd hátra, és látta, hogy az árny még mindig követi. Nem volt más választás. Le kellet ugrania.
Felállt az erkély peremére majd utoljára elmondott egy imát magában.
Nem volt vallásos, de ilyen esetekben minden szükséges.
Levette a dzsekijét, majd ledobta a földre és felnézett az égre.
Egy kötelet vett észre, ami függőlegesen lógott nem messze tőle.
Hátra pillantott, és felfedezte azt, hogy az árny már csak pár méterre van tőle.
Nincs más választása, el kell kapnia a kötelet.
- Most, vagy soha!- mondta, és elrugaszkodott. A kötél után nyúlt, ami rögtön abban a pillanatban el is tűnt.
- Mi a!- mondta volna ki, de már nem tudta, hisz a sötétség kezdte felemészteni. A levegő után nyúlt, de hiába. Az csak szemfényvesztés volt.
- Valaki...- suttogta. Utoljára egy alakot látott, aki feltételezhetően fiú volt, aki utána kapott, de már későn.
Skye lezuhant, és ezzel elnyelte a teljes sötétség.

Skye lihegve és fulldokolva ült fel az álmában, és a szívéhez kapott.
- Még élek- suttogta.
- Jól vagy?- kérdezte egyik barátnője, aki később vissza is feküdt aludni.
- Asszem igen- motyogta a barna hajú lány, majd  visszatette fejét a párnára.
Az ablakot bámulta, és nem volt képes visszaludni.
- Másnap biztos hulla fáradt leszek- mondta, majd ásított és folytatta az ablak nézését.