Mrs. Scamander irdatlan rendet rakott a házban, amit Newt nehezen viselt el, habár csak néha kérte a segítségét valamiben is. A fiúnak elég nagy kihívásnak bizonyult a saját szobája is. Az anyja kétszer is ellenőrizte és visszaküldte rendet rakni, míg nem lett szép rend. December tizenhatodika éjszaka volt, tudta, hogy másnak jön a lány, éppen befejezte a rendet a szobájában és azért kezdett aggódni, hogy a narglik reggelre mindent felforgatnak és Sophia újra megjegyezheti, hogy kaotikus rend az egész. Lement a lépcsőn valami éjjeli nassolnivalóért, amikor a konyhába menet hallotta a szüleit beszélgetni. Hallotta, hogy arról beszélnek, hogy Theseus és a felesége beugrik szentestére. Örült ennek, ritkán látja a bátyát mióta nős. Ugyanakkor, remélte, hogy nem lesz már akkora feszültség Sophia és Theseus között. Megnyugodott, amikor eszébe jutott a sógornője, mert ő valahogyan mindig úgy forgatja a férjét, ahogyan neki tetszik, mintha teljes hatalma lenne Theseus fölött. Ennek ellenére, kellemes társaságnak találta, noha ritkán beszélgettek.

Mikor felért vissza a szobájába, egy hófehér bagoly huhogott az ablaka előtt. Newt kinyitotta az ablakot és megcsapta a jéghideg szél. Sophia baglya komótosan berepült és helyet foglalt az íróasztalán. Egy levelet hozott a lánytól, aki arról kérdezett, hogy jöhet-e már reggel hozzájuk. Még ma éjszaka jöhetsz, nevetett Newt amikor ezt megírta neki és elküldte a bagollyal. Kissé elvörösödött, amikor a válasz egy komoly 'jövök' volt. Bepánikolt és kinézett az ablakon, de semmi Sophia-gyanus embert nem látott. Mégsem jön akkor, de egy pillanatra bedőlt neki. Szinte egész éjszaka járt közöttük a bagoly és a fiú érezte, hogy lecsukódik a szeme és elpacázza a levelet, de mégis mosolyog. Hajnalodott, amikor Sophia végül elbúcsúzott, de humorral hozzátette, hogy most már tényleg jön. Ám ez a levél a fiút már álomba merülve találta. A bagoly ott toporgott az ablaka előtt egy darabig. majd a ház küszöbére dobta a levelet és üres kézzel repült vissza. Newt már horkolt az ágyon elnyúlva, a kezében volt még a penna, ami sötét foltot festett az ujjbegyére. A haja borzosan a szemébe lógott és mélyen aludt, de az ajkán egy apró mosollyal.

Az édesanyja költötte fel reggel nyolckor, hogy a jegyese ne találja még az ágyban, pizsamában. Newt még át sem öltözött, pizsamában ment le a konyhába és valami édesség után kutakodott. Mr. Scamander az újságot hozta be a küszöbről, de megpillantotta a fiúnak címzett levelet és a feleségével mindentudóan összenéztek.

- Newt, ez azt hiszem a tiéd. – nyújtotta át a címzettnek. 

A sütemény majdnem kiesett a kezéből, annyira meglepődött, azt hitte Sophia elaludt és nem írt neki vissza, de közben ő volt az, akit elkapott az álom hamarabb. Newt elvörösödött és kapott a levélért, talán túl gyorsan is. Zavarba jött, hogy a szülei tudják, ma éjszaka sokat levelezett a lánnyal.

x

Sophia toppant be alig egy órával később, rétegesen és vastagon felöltözve, friss hópelyhekkel a kibontott hajéban. Egy pontyásszal lépett csak át a küszöbön, amit Newt készségesen el is vett tőle, úgy érezte ez úriemberhez méltó cselekedet. A lány rámosolyodott és beköszönt a konyhában sürgölődő Mrs. Scamandernek. Mr. Scamander nem volt itthon, nem vett ki szabadságot és be kellett mennie a hivatalba. Felmentek a lépcsőn az emeletre, Newt pedig számolta, pontosan ötször majdnem orra bukott a lány nehézkes csomagja miatt. De sikernek érezte, hogy egyszer sem sikerült igazán elesnie. Letette a csomagot a folyosón. Az emeleten négy szoba volt, abból kettő vendég szoba és a többi a Scamander fivéreké. Newt büszkén vezette be a szobájába, ahol a narglik nem randalíroztak.

- Ó, kitakarítottál. – kommentálta meg Sophia - Szép. Megtisztelve érzem magam.

Valóban büszkének érezte magát, hogy Newt miatta takarított ki. A szobájában a könyvek katonás rendben voltak, minden szépen elrendezve, az egyetlen dolog, ami nem oda illett, az ágy mellett egy penna, aminek a végére rászáradt a tinta. De úgy döntött nem hívja fel a figyelmet erre, mert valószínűleg a fiú otthagyhatta, amikor neki akart visszaírni. Newt elégedett volt a teljesítményével és örült, hogy a lány is meg van elégedve vele.

- Megmutatom melyik lesz a szobád. – szólalt meg a fiú.

Sophia is úgy gondolta, hogy már bámulta eleget a szobáját. Látta, hogy az ő szobája a fiúéval van szemben. Legalább nem kell levelezniük, ha akarnak mondani valamit, ezt pozitívumnak számította és arra gondolt, milyen jó lenne ha beszélgetnének este. Mondjuk talán Newt szobájában. A sötétben. Suttogni. A lány elpirult, mit gondolhatnak majd róla, hogyha a fiú szobájában fogják találni az éjszaka közepén?

Kinyílt az ajtó és a fiú majdnem átesett a küszöbön, a csomaggal együtt. Sophia segített neki visszanyerni az egyensúlyát és Newt vörösödve látta, hogy csak sikerült valamit elrontania. Rosszul érezte magát, nem akart előtte ügyetlenkedni ennyit. Hogy elvonja a figyelmet a hibájáról, végignézett a szobán és megszólalt:

- Nem éppen olyan, amihez szoktál, de...

Sophia tudta, hogyan fogja befejezni a mondatot, ha hagyja, ezért inkább nem hagyta.

- Tökéletes lesz, ne aggódj. – szakította félbe.

Rámosolygott, hogy ne kételkedjen a szavaiban, mire egy szerény mosolyt kapott vissza. Végignézett a szobán, habár szerényen volt berendezve, ez cseppet sem zavarta, a falak világos zöldek voltak, Newt-on szintén egy zöld kötött pulóver volt. A fiú barna haja borzosan lógott a szemébe és ő nagyon igyekezett, hogy ne így legyen. Ez a mozdulat mosolyt csalt az arcára.

- Elaludtál az este? – kérdezte kedvesen.

Newt zavarba jött, nem tudta megvárni a választ és elnyúlt az ágyon.

- Igen.

Sophia nevetett és Newt elpirult, bocsánatot akart kérni, de a lány csak legyintett. Lehuppant az ágyra és a szemei még mindig a szobát pásztázták. Talán a házukról is gondolkodott, erről pedig az jutott eszébe, hogy a lány apja lerohanta a ház ajánlatával.

- Apád megállított nemrégen az Abszol úton.

A lány nem örült a hírnek, sóhajtott és a mosolya lankadt, Newt is osztozott a reakciójában. Habár nem volt annyira kellemetlen a találkozás, a ház vásárlás volt az.

- Ó, ez remek. – a hangja kissé gúnyos volt - A házunkról kérdezett, ugye?

Newt bólintott és figyelte a lány reakcióját, amint gondolkodóba esik és a fejét az öklének dönti. Remélte, hogy a lány tud valami kiutat abból, hogy három emeletes valamiben lakjanak. Sophia végül újra sóhajtott és a fiúra nézett.

- El kell fogadni, amit mond és felajánl. –szólt végül - Apától mindent el kell fogadni.

Feltűnt neki, hogy úgy mondta ezeket a szavakat, mintha valami aranyszabály lenne, amit idő közben kitapasztalt. Sophia csak tudta, hogy habár apja kissé felszínes, de nem rosszindulatú, a túlzásai csakis jószívből keletkeznek. Meg aztán, nem akarta elszomorítani az édesapját, még mindig jobb ajándék ez, mintha az anyja adná. Elgondolkodott, majd egy apró mosoly lett az arcán, hogy Newt-ot is jobb kedvre derítse.

- Ne aggódj, én is veletek megyek, és nem engedem, hogy valami ormótlan palota legyen.

A fiú erre elmosolyodott, olyan szeretettel nézett a lányra, hogy magát is melegség öntötte el. Kiállt volna érte bárki előtt. Annyira tetszett neki, hogy Sophia más, könnyeden kezeli a helyzetet, habár, neki volt ideje megszokni a szülei hóbortjait. De tudta, hogy a szülei ellen nem lesz könnyű kiállni, mégis, nem úgy tűnt, mintha a lány tartana tőlük.

- Ezért hálás leszek.

x

- Mit keresünk a kertben?

Fagyos volt a levegő, a lány a zsebébe dugta a kezét, hogy ne fagyjanak meg az ujjai. A fákon is dér csillogott, nem sok maradt meg abból a kevés hóból, ami akkor hullott, amikor a lány megérkezett. Házat körülölelő kihalt kertben sétáltak, az egyetlen zöld a fenyőfák voltak. Newt nem válaszolt, csak sejtelmesen mosolygott. Sophia a homlokára csapott és felkiáltott:

- Persze, kertitörpék!

A fiú bólogatott, örült, hogy emlékezett az ígéretére. Sophia izgatottan nézett ide-oda, nem tudva hol keresse azokat a lényeket.

Newt próbálta megrázni a fát, mire az kissé megmozgott és két kertitörpe esett le. Sophia még életében nem látott ilyen lényt élőben, csak könyvben. Aránytalan testük volt, csúnya arcú lények voltak, akik Newt-ra morogtak és elszaladtak, be a földi lyukakba.

- A bokrokban szeretnek tanyázni, de most ezt nem tehetik meg. – magyarázta Newt – A fára másznak fel a bátrak.

Sophia nézte a magas fenyőfát, amit Newt sikerült egy picit megrázzon. Tétlenül lenézett a fiúra, aki a földet nézte, ahová lebújtak a kertitörpék.

- És mi most mit csinálunk?

Newt intett neki, hogy jöjjön közelebb és a lány úgy tett, egymás mellé álltak. Fogalma sem volt, hogy mi fog történni, de tudja, hogy jó lesz.

- Fogd ezt meg. Ezzel csaljuk ki őket.

Egy marék, apró mézeskalácsot húzott ki a zsebéből és a markában tartotta a lány felé, aki készségesen elvette. Felismerte, hogy ezek az édesanyja süteményei, valamikor elcsenhette őket. Édességgel fogják kicsalni a lyukaikból. Leguggoltak egy lyuk mellé, a lány felé tartotta az egyik darabot. Egy kertitörp dugta ki a fejét rajta, de mielőtt elérhette volna a nyalánkságot Sophia elhúzta tőle. A lény morgott és feljebb emelkedett a lyukban, de a teste beszorult, annyira kövér volt. A fiatalok együtt nevettek rajta. Sophia végül odaadta neki a kalácsot, a törp pedig nehezen húzta magát vissza.

- Ki kell tágítani ezt a lyukat. – motyogta Newt.

A kezével a fagyott földet morzsolta és a lány úgy tekintett rá, mint egy hős, hogy segít szegény törpéknek. A keze kissé sáros lett és barnák az ujjai. Kemény munka volt meglazítani a földet, Newt arca piros volt és egyszer megtörölte a homlokát a kézfejével. Azt hitte a kézfeje tiszta, mégis egy barna csíkot hagyott maga után a bőrén. Sophia elmosolyodott és nézte a fiú koncentrálását, amit nem szakított félbe egyéb, mint a lány.

- Itt is volt egy kis föld. – suttogta és felemelte a kezét a fiú arcához.

Letörölte a homlokáról a sarat és az ujjait finoman húzta végig az arcán. Newt megfagyott és úgy érezte nem bír meg sem mozdulni. Zavarban, nem tudott a lányra nézni. Kissé behunyta a szemét, élvezve a legutolsó pillanatig a lány érintését. Azt a csöppnyi meleget a fagyott arcán. Úgy érezte mégis melegség önti el az egész testét. Sophia végül visszahúzta a kezét és ő valamennyire megszeppent. Egymásra néztek és a fiú csendben megköszönte. A pillanatot egy fejét kidugó kertitörpe szakította félbe, süteményért jött.

A törpék falánkak voltak és hálátlanak, úgy kaptak a kalács után, mint akik erre vártak egész életükben, hogy Mrs. Scamander-től elcsent kalácsot egyenek. Sophia etette az egyik lyukból a törpéket, míg Newt a másik rést tágította ki, hogy ott is kíváncsiskodó és mogorva lények bújjanak elő. A lány annyira élvezte ezeket a rusnya lényeket, hogy azt nem tudta szavakba önteni, viccesnek találta az egészet, olyan felszabadítónak, hogy Newt-tal van. Ha az anyja meg fogja kérdezni mit csináltak, megmondja nekik, hogy a volt kérőit tömték mézeskaláccsal. Azokat is annyira törpe-származásúnak tartotta, mogorvák voltak és kapzsik.

Newt egyszer csak felállt és kitartotta az üres kezét a törpéknek, hogy neki nincs már kalácsa. Sophia a markába nézett, neki is csupán egy maradt. Szintén felállt és nézte, hogy a fiú beleéléssel veszekszik a kertitörpével, kiforgatva a zsebeit, bizonygatva neki, hogy tényleg nincs több süteménye.

- Nincs több-

A szája be lett tömve az utolsó mézeskaláccsal, amit még nem ettek meg a törpék. A fiú megfagyott és pislogott, Sophia a szájába dugta a mézeskalácsot és kedélyesen rámosolygott. Megsimogatta az arcát és a fiú újra érezte az ismerős melegséget. Főleg, hogy a lány közel jött hozzá, a lehelete látszott a levegőben.

- Te is megérdemled az édességet. – kacsintott rá a lány.

Nézett a lányra, a mosolygós, a hidegből pirospozsgás arcát és olyan gyönyörűnek látta abban a pillanatban, vörös ajkakkal és csillogó szemekkel. Newt elvörösödött, úgy gondolta fogja ezt majd a hidegre újra.

x

Mrs. Scamander kikiáltott az ablakon, behívva a fiatalokat a kertből. Newt és Sophia átfagyottan jöttek be a házba. A lány át fagyott és valami forrót kívánt, Newt is ugyanígy volt, besurrantak és titokban forrócsokoládét csináltak maguknak, aztán Mrs. Scamander megpirongatta őket, mert édességet ettek vacsora előtt. De hagyta őket az italt kortyolgatni, közben a fiáról rángatta le a sapkát és a sálat, aki vörösödve tűrte a babusgatását.

- Newt, látom te már megint nyakig kosz vagy. – pirongatta a fiát, szeretettel.

Sophia rámosolygott, amikor a fiú szabadkozott és zavarba jött. Leültek aztán mindannyian vacsorázni és a lány örült, hogy most már eltűnt az a hangulat, hogy ő itt az új, nem minden szól róla, így csendben meghúzta magát és pár szót szólt a fiúhoz. Hallotta, hogy a fiú szülei arról beszélnek, hogy Theseus be fog ugrani hozzájuk Szenteste. Ennek nem örült annyira, de remélte, hogy mivel Karácsony lesz nem fogják piszkálni egymást. Vacsora után felindultak az emeletre és Sophia fáradtan jelentette ki, hogy neki sajnos pihenni kell, mert az este nem tudott ugyebár aludni a levelezés miatt. Newt nem erőltette, de azért remélte másik este fognak még csinálni valamit ketten. Na, de nem úgy.

- Holnap mit fogunk csinálni? – kérdezte izgatottan a lány.

Megálltak a folyosón, egymással szemben mindketten a szobájuk előtt. Newt tervezett előre erre a hétre, de úgy gondolta, hogy mindent csak szép sorjában, nem akarta elijeszteni a lányt a furcsaságaival.

- Amit akarsz. – válaszolta megvonva a vállát.

Sophia nevetett, keresztbe tette a karját. Hetekig ábrándozott erről a helyről, milyen lesz majd a fiúnál, már akkor vonzotta az a sűrű fenyőerdő, ami olyan szépen mutat a naplementével együtt. Remélte meg fogják majd nézni újra a naplementét, páratlan élmény.

- Szeretném megnézni az erdőt a ház körül.

Newt bólintott és neki is tetszett az ötlet, már el is képzelte ahogyan belépnek a sűrű erdőbe, a lány piros arcát a hidegben és talán az átfagyott ujjaik talán találkoznak... Megállította a gondolatait.

- Benne vagyok, van ott egy lény, amit szívesen megmutatnék.

Gyorsan szót értettek egymással, megnyugtató volt, hogy a lány ennyire bízott benne. Sophia úgy érezte az ajtónak dőlve elalszik, kifárasztotta a mai nap és egyre csak pislogott, egy boldog mosoly nyugodott az ajkán, a pillanataira Newt-tal, arra fog majd emlékezni mikor visszatér a szüleihez. Szeretettel nézett a fiúra, a kusza barna hajára, ami a szemébe lóg és arra gondolt, mennyire zavarba hozta ma azzal, hogy hirtelen a süteményt a szájába nyomta. Nézték egymást, mintha nem tudnának búcsút inteni, elválni, noha csupán pár méter fogja csak elválasztani őket egymástól.

- Jó éjszakát, Newt. – törte meg a csendet.

Látta, hogy a lány szemei álmosak és alig áll a lábán, hirtelen szintén ráeszmélt, hogy ő sem csattan ki az energiától, sőt, az ásítás ragályos.

- Jó éjt.