Newt az Abszol úton tévelygett, mandragóra gyökeret akart venni, otthon kifogytak belőle és az édesanyja megkérte, hogy szerezzen be így. Szeretett néha a régiségboltban tallózni, kincsek lapulnak meg ott. Noha legtöbbször nem vett semmit, a légkör, ami ott volt, kárpótolta. Az ajtóban megtorpant és majdnem kiszaladt. Az elárusítóval alkudva megpillantotta Sophia édesapját. Mr. Clearwater egy csekély hetven Galleonért vett egy régi órát, amit százról alkudott le. Mégis, hetven Galleon sem kevés, sőt, nagyon is sok. De nekik ez nem pénz. Newt-ban újra összpontosult, hogy Clearwaterék túlságosan gazdagok. Remélte, hogy ha majd a lány a felesége lesz, nem vágyik ilyen árú holmikra, mert ő nem fogja azt tudni megengedni.

Mr. Clearwater elégedetten eltette az órát és tovább nézelődött, látszott, hogy jó szeme van a széphez, ehhez még egy üzleti érzékkel is társult. Newt az ajkába harapott és nem tudta mi tévő legyen, illanjon el vagy menjen oda a leendő apósához? Szégyellte volna, ha kiszaladt volna a boltból. Így megemberelte magát és tétova léptekkel odalépett, mintha csak most látta volna meg.

- Jó napot, uram. – köszönt bátortalanul.

A kopaszodó vörös hajú férfi meglepetten rápillantott, majd üzleti mosollyal viszonozta a gesztust:

- Szervusz Newt. – biccentett - Vásárolgatunk?

A háta mögé rejtette a kosár mandragórát és kissé zavarba jött. Amennyit ő költött, az még nem is számítana vásárlásnak Mr. Clearwater szemében.

- Igen. – motyogta végül.

Mr. Clearwater a szeme sarkából nézett rá, közben egy antik órát vett szemügyre. A fiú kissé furcsának találta a barátságos hangnemet és a tegezést, nem ilyennek ismerte meg Sophia apját, igaz csak kétszer látta eddig életében, minden alkalommal a saját lakásában, a sárga fényekben. Itt sokkal inkább tűnt normálisabbnak, habár abból, ahogyan mustrált mindent lerítt, hogy válogatós és nem hagy mindent a véletlenre. Lette az órát és fintorgott, talán látott benne valami hibát, amiért nem veszi meg.

- Én is, pedig úgy indultam el otthon, hogy semmit sem fogok találni. –csacsogott - Tudod, az órák a szenvedélyem.

Ehhez képest hetven Galleont elszórt, mintha semmi sem lenne., gondolta Newt és kissé aztán rosszul érezte magát a gunyora miatt. Eltiltotta magát az ítélkezéstől, nekik ez nem pénz. A másik dolog, ami meglepte, hogy az apósának ilyen szenvedélye van. Persze, nyugodtan, ha megengedheti magának. Csend volt közöttük, Newt már azt tervezte, hogy lelép valami oknál fogva, de akkor Mr. Clearwater megszólalt.

- Milyen szerencsés véletlen, hogy így összefutottunk, beszélni akartam veled valami fontosról, Sophiának is említettem már ezt.

Newt megfagyott és majdnem kiejtette a kezéből a régiséget, amit tartott. Sietve letette és nem tudott rájönni, hogy miről lehet szó. Ideges lett, sosem beszélt még eddig a férfivel négyszemközt, nem szokta meg a beszédstílusát.

- Miről szeretne beszélni velem? –kérdezte bátorságot nyerve.

Mr. Clearwater lassan a polcok között odázott és Newt kénytelen volt követni, hiszen hozzá beszélne.

- Szeretnék venni nektek egy házat. –jelentette ki – Oda fogtok költözni az esküvő után.

A fiú megfagyott és csak pislogott, az agya nem akarta felfogni a hallottakat.

- Tessék?

Letette az órát a kezéből, majd a lehető legnagyobb nyugodtsággal tette hozzá:

- Egy kis csekélység, persze, tudom. – folytatta aztán - Egy három emeletes éppen jó lesz, hogy legyen helyetek esküvő után.

Csekélység? Newt hüledezett. Csak úgy vesz nekik egy házat. Három emeleteset. A fiú megfagyott és most először borzadt el ennyire. Mégis mennyire gazdagok ezek? Eddig soha sem gondolkodott ezen el, és arra sem gondolta, hogy ők fognak valamit is kapni ebből. Arra főként nem gondolt, hogy egy házat fognak adni nekik. Az a rész főleg nem tetszett neki, hogy ' legyen helyetek...' Miért lenne okuk annyira eltávolodni? A vörös hajú férfire nézett, aki közben újabb remek órára vadászott.

- Uram...

Mr. Clearwater beleélte magát már a dologba, nem is hallotta a fiú gyenge hangját. Nem is nézett rá, csak áradozott tovább.

- A nyaralótok is állnám szívesen, de Sophiát még erre is nehéz volt rávenni. De semmi baj, Sophiának is van már bőven pénze a nyaralótokra.

Nagyon örült, hogy Sophia így vélekedett a dologról. Kicsit megkönnyebbült, bárcsak le tudta volna beszélni arról is, hogy ennyit költsön rájuk, mert a stílusuk ismerve ebből fényűzés lesz.

- Nos, mikor tudnál még esküvő előtt eljönni, hogy kinézzük a házat? – kérdezte üzleti komolysággal. 

Nem tagadta, kicsit imponálni akart az apósának. Habár kételkedett abban, hogy ő fel tudna mutatni olyasmit, ami lenyűgözné őt.

- Nekem akármikor jó, uram.

Mr. Clearwater elégedetten bólintott.

- Helyes, rendben, majd értesítelek.

Newt zavarban volt újra, a csend miatt. Úgy érezte már most adós, pedig még nincs is semmije tőle. Habár lesz, gondolta, a lánya az enyém lesz. Elvörösödött és megvakarta a nyaka tövét. Nézte a vásárolgató férfit, aki szeszélyesen letett egy másik órát, valójában szenvedélyesen vadászta az órákat, ez szimpatikussá tette.

- Köszönjük. – motyogta végül. 

A férfi túl lazán kezelte a helyzetet, de Newt nem tudta ezt tenni. Nem jelentett neki semmit sem a pénz, de a szülei annyira keményen dolgoztak érte, így megbecsülte azt.

- Igazán semmiség, fiam. – legyintett Mr. Clearwater - Azt hiszem már beszéltük a szüleiddel, de az esküvőt is mi álljuk, persze, emiatt sem aggódni.

Zavarban volt, csak azt érezte, hogy ennek nem így kellene lennie, nem helyes, hogy ez az egész egyoldalú. Lehet, hogy nekik nincs annyi pénzük, de szívesen adnák ők is, mert itt két ember házasodik össze és nem egy egyedül. Úgy érezte, a Clearwater család szükségtelenül állni akar mindent, bosszantóan fel akarnak vágni, dobni a pénzt.

- Uram, nem kellene ennyire leköteleznie minket. – mondta csendesen. 

Mr. Clearwater csak rázta a fejét. 

- Rá se ránts, fiam, ez nálunk családi szokás..

Fura szokás, sőt, rossz szokás, állapította meg Newt, de nem szólt semmit. Mr. Cleatwater hirtelen felé fordult és kihúzta magát, leseperte a talárját a portól. Newt szembenézett vele, kissé megszeppenve.

- Azért ez csak a fele, amire szükségetek lesz. – jelentette ki, majd kissé szigorú arccal tette hozzá - Szeresd majd a lányom, rendben?

Most először érezte magát úgy, hogy beszélgetnek apa és apósként, hogy ő az apja annak a lánynak, akit a feleségeként tudhat majd. Elvörösödött és az ajkába harapott, a férfire nézett, aki ugyanolyan vörös hajú volt, mint a lánya. Először látott féltést a szemében, amit soha nem látott még a lány anyja szemében, ez végre olyan érzés volt, ami semmibe sem került. Végre, elismerte, hogy a pénz csak a fele, habár a fiú a felének sem tartott. Newt megszeppent, de pontosan tudta mit fog válaszolni

- Feltétel nélkül.

x

Sophia unatkozott otthon, ide-oda járkált aztán a városban, Newt-nak keresett karácsonyi ajándékot, de elég tanácstalan volt, nem tudta minek örülne. Egy vagyont kiadott volna érte, csak örüljön neki. De aztán rájött, hogy hagynia kellene a 100 Galleon-os dolgokat, őt úgysem fogja érdekelni mennyibe került. Rázta a fejét, sajnos ő is már csuklóból úgy gondolkodik néha, mint a családja. Vigyáznom kell a szavaimra, ha majd Newt-tal leszek., gondolta. Bejárta az egész Abszol utat és csalódottan vágott neki újra, a legjobb tippe az volt, hogy egy varázs lényes könyvnek örülne, de ötlete sem volt melyiket vegye, hogy ne legyen már amúgy is meg neki. Végül benyitott egy kissé lerobbant üzletbe, a helységet gyertyák világították meg, állt a por azokon a helyeken, ahol nem volt forgalom. Sophia húzta az orrát, nem szokott hozzá az ilyesmihez. Vigyázott, hogy ne koszolja össze a ruháját és manőverezett a porcok között. Mindenes bolt volt, régiségekkel tele. Az elárusító egy idős néni volt, kontyba kötött, az arcán egy segítőkész mosollyal közelítette meg a lányt.

- Mit keres, fiatal hölgy?

Sophia rámosolyodott, de még maga sem tudta mit keres itt. Semmi sem elég jó Newt-nak. Körülnézett a polcokon, a csecsebecséken és nem volt lenyűgözve. Tudta magáról, hogy szeszélyes és nehéz őt lenyűgözni.

- Valami különlegeset. –magyarázta a nőnek - Talán... valami könyvet vagy naplót.

Elképzelte, amint Newt lapozgat valamit, egy aranyos mosollyal az arcán, talán egy enyhe pírrel az arcán. Sophia sóhajtott, annyira akarta így látni. Az boltos nő egy pillanat alatt visszatért egy könyvszerűséggel a kezében. Egy sötétkék kötéses könyv volt, csillogó sárga szegéllyel, a lapjai kissé megsárgultak már, de épnek tűnt. A boltos egy szerény mosollyal nyújtotta felé.

- Ez a napló nagyon különleges ám, kisasszony.

Felhúzta a szemöldökét és kinyitotta, a lapok teljesen üresek voltak, egy paca nélküliek. Csak arra vár, hogy Newt teleírja. Az ajkába harapott, azon gondolkodott a fiú mivel töltené meg? Sophia megkérdezte, hogy az a szegélyen arany, de a válasz az volt, hogy nem, csak festék. Azon kezdett ezért gondolkodni mi teheti különlegesség ezt a jegyzetfüzetet. Markáns kötés, de elég ez? Bizonytalan volt.

- Miért különleges?

Egy pennát nyújtott át neki, a vége tintától csepegett. Egy titokzatos mosoly volt az ajkán.

- Inkább lássa maga.

x

Az asztalnál ültek a szülei, amikor Sophia lejött az emeletről. Mrs. Clearwater egy divatlapot böngészett, a férje pedig Rita Vitriol egyik cikkét olvasta, fintorral az arcán. A lány úgy döntött nem ül le közéjük, nem szerette soha sem ezt a kimért hangulatot. Megállt az asztal mellett és kihúzta magát.

- Newt-ék magukhoz hívtak karácsony hetére. –jelentette ki.

Az anyja felkapta a fejét és húzta az orrát, alaposan analizálta ok nélkül a saját lányát, mintha valami hibát keresne benne. Ám az apja szólalt meg hamarabb, habár fel sem nézett az újságból.

- És elmész? – kérdezte Mr. Clearwater.

Sophia válaszra nyitotta a száját, de az anyja éles hangja hamarabb csattant fel:

- Persze, hogy elmegy, szokjon csak hozzá a dolgokhoz.

Nem tetszett neki ez a hozzáállás, olyan mintha a lány rossz helyre menne és ahhoz az állapothoz kellene hozzászokjon. Sophia rázta a fejét, úgy beszél, mintha egy átok lenne a házassága. Úgy döntött, mielőtt felhúzná magát inkább kimegy, de akkor Mrs. Clearwater nem hagyta annyiban.

- Vajon a családjuk meg tudja fizetni azt, hogy Sophia ott legyen?

Sophia dühösen fújt és összeszorította az öklét, néha annyira az asztalra csapna és kikérné a magáét és Newtét is. Utálta, amikor a szülei, különösen az anyja, lenézően beszél Scamanderékről, mert szegényebbek. Szegényebbek, gondolta a lány, A naplementéjük minden pénzt megér.

- Muszáj lesz nekik. – válaszolta Mr. Clearwater, még mindig passzívan, fel sem nézve az újságból

Húzta a száját és újra fújt, kitépné az újságot mindkettejük kezéből. Már kicsi kora óta mindig volt valami fontosabb nekik, minthogy rá figyeljenek. Az ajkába harapott, annyira szívesen megmondta volna nekik, hogy ő is, akárcsak Newt, szívesebben lenne náluk Karácsonykor, mint itt. És nem csak Karácsonykor. Az ajtó felé indult, de aztán mégis megállt.

- Sophia drágám, vigyázz majd ott. – szólalt meg Mrs. Clearwater, gúnyos hanggal

Sophia megfordult és ráncolt szemöldökkel nézett rá. Annyira szereti megalázni Newt-ot, csak azt nem érti akkor mégis miért volt annyira buzgó, mikor hozzáadták. Volt egy fájó teóriája, hogy az anyja gyűlöli, de nem talált soha sem annyi erőt, hogy megbizonyosodjon erről vagy hagyja az ötletet.

- Mire kellene vigyáznom?

Bezárta a divatlapot és egy másik után nyúlt, abba is élvezettel belelapozott. Olyan tökéletesen felszínes, hogy az már kiemelkedő. Sophia keresztbe fonta a karját és úgy közeledett, mint aki támadni készül, mintha azt mondaná: gyerünk, merd szídni őt a szememben. Az anyja minden további nélkül, hidegen nézett a szemébe és kimondta, amit akart.

- Elég bogaras az a család, még valamit elkapsz tőlük.

Az ajka remegett és úgy érezte széttépi a lapjait, egyesével, a szeme előtt. Mert jobban szereti azokat, mint őt. Hogy azokat becsben tartja, de őt mindig szídja és provokálja, ott szúr, ahol fáj. És rátapintott a lényegre, Newt egy olyan pont, ahol sebet lehet okozni.

- Megtennétek, hogy ne beszéljetek így róluk? – sziszegte Sophia- Ők jó emberek.

Ők jó emberek, mi nem, gondolta a lány szomorúan és undorral fordult el az anyjától. Mrs. Clearwater becsukta a száját és nagyon csúnyán nézett rá, de őt nem érdekelte, mert legalább elhallgatott. Mr. Clearwater felnézett először az újságból és a szemük találkozott, Sophia azt hitte valami rosszat fog mondani, de aztán újra lenézett és kisvártatva válaszolt csak, meglepő őszinteséggel és cinizmus nélkül a hangjában:

- Igen, jó emberek. – hagyta rá a lányára.

Sophia megdermedt. Érezte a bűntudatot a hangjában, vagyis olyasmi volt, mint bűntudatos lenne valamiért. Megbánta, hogy gúnyolódott Newt családján. A lány a szavai után bámulta még egy darabig. Megállapította újra, amit régen is már megtett egyszer: az apja kevésbé lenne rémes az anyja nélkül. Eszébe jutott a buta szokásuk. Valamint, hogy az anyja középső gyerek volt a sorban a nővérei mellett, nem ő kapta a legjobb férjet az ő rossz felfogásukban. Mr. Clearwater gazdag volt már akkor is, nagyon, de valamilyen szinten mentes volt a pénzvágytól és ez volt az egyetlen hibája, amiért csak a középső lányt kaphatta. De a felesége, Sophia anyja megváltoztatta, és szegény csak néha ébredhet erre rá. A lány torkában gombóc volt. Azon kezdett gondolkodni vajon Newt és ő is így lesznek majd? Valamelyikük megváltoztatja a másikat? Csak én ne változtassam őt meg, nem akarom elrontani őt.

Mr. Clearwater megköszörülte a torkát és lapozta az újságot. Sophia keserű torokkal indultam az emeletre, elveszni a klisé könyveiben.

Author's note: Kissé eseménytelen és csak 2000 szó, de legalább frissítés :/