- Mi történik itt?

A fakanál magát keverte a fazékban, edények repültek, a kefe a padlón súrolta magát. Newt pedig felvont szemöldökkel nézett a sertepertélő édesanyjára, aki többször is végigsuhant a konyhában és ellenőrizte a levest és irányította a bűbájokat. A fiú csak megállt a konyhaajtóban, ahol úgy ítélte biztonságos és nincs útban. Nézte a sürgölődő anyját, aki most a tűzhelynél ténykedett.

- Sophia fog ide jönni látogatóba vacsorára. –jött a válasz.

Newt álla leesett a meglepődéstől és csak lesokkolva nézett az anyjára. Miért kell mindennek Sophiával kapcsolatban hirtelennek lenni? Az a lány mindig rátör mikor készületlen, gyakran egy levél segítségével. A múltkor is a szívroham kerülgette, mikor megpillantotta a szép borítékú meghívót, akkor nagy kísértést érzett arra, hogy a késésre hivatkozva el sem megy. De végül túlélte az első perceket leszámítva, a lány szobájában már jól érezte magát. Ezt a mondatot nem így értette, a könyvekről beszélve jól érezte magát. De most nem tudta, hogy mivel fogja elszórakoztatni Sophiát, ha ide jön, neki nincsenek mugli könyvei, amiket érdekesnek találna, rajzokat sem tud mutatni. A torkában egy gombóc lett, egyből azt a következtetést, hogy Sophia unatkozni fog náluk és máris rosszul érezte magát, azért leszerepelni sem akart a lány előtt, hát még ha belegondol, hogy pár hónap és összeházasodnak, akkor már konstans együtt kell majd lenniük. Habár, eddig élményei szerint a lánnyal könnyebb csak úgy ellenni, mint a szülőkkel vagy más rokonokkal.

A hajába túrt és kétségbeesetten nézett az anyjára, aki nem vette észre a fiú ijedtségét a váratlan vendéget illetően.

- Mikor jön? –nyögte ki Newt - És miért?

Mrs. Scamander megfordult és kissé rosszállóan nézett rá. Megrázta a fejét, de nem haragudott rá igazán, már kisgyerekként is annyira nehéz volt kimozdítania otthonról és a vendégeket sem mindig szívlelte Theseusszal együtt. Hiába, a fiacskája túlságosan magába forduló volt és talán az is marad. Végignézett rajta és reménykedett, hogy a házasság annyira feloldja majd, mint Theseus, a bátya házassága. Egy megenyhült mosollyal nézett el, újra a takarításra koncentrált, de nem hagyta ki, hogy ne válaszoljon.

- Ma vacsorára.–jegyezte meg. – Ugyan, Newt, hiszen te is voltál náluk.

Igaz, gondolta keserűen, nem hiányzott neki a lány szüleinek a tolakodása. De nem akartam, morogta magában. Arra gondolt, hogy talán Sophia is ilyen gondolatokkal fog eljönni hozzájuk. Megrázta a fejét és még mindig keserű volt a torka, arra gondolt, hogy megint meg kell majd játszania magát és rosszul lett tőle. Az édesanyja nem vette észre a sápadtságát hirtelen, csak kihúzott az egyik fiókból egy borítékot és papírt, majd Newt felé nyújtotta:

- Írd meg a meghívót, kérlek.

Newt elvette a kinyújtott borítékot fanyar képpel. Nem szeretett sosem üzengetni, a múltkor is kutyafuttában írta meg a levelét és bevallása szerint Sophia biztosan nem tudta kiolvasni. Mrs. Scamander látta a vonakodást a fia részéről, előrelépett és rámosolyogott, majd felborzolta a haját, mire a fiú is kicsit nevetetett. Az anya-fiú kapcsolat mindig erős volt közöttük, Newt nagyon húzott az édesanyjához és mindig megtett mindent, hogy ne lássa csalódni, éppen ezért volt annyira elkeseredve, mikor eltanácsolták Roxfortból, mert tudta, hogy csalódást okozott neki. Newt a hajborzolásra elmosolyodott és jobb kedvet mutatott a nőnek, hogy ne aggódjon miatta, de még mindig gondterhelt volt belül. Mrs. Scamander megcsípte a fiú arcát, szerette úgy babusgatni, mintha kicsi lenne, most viszont tudta, hogy ezernyi dolga van, a leendő veje a házba jön, aminek ragyognia kell.

- Ne vágj ilyen képeket, Newt, minden jó lesz, ő a jövendőbelid, menj inkább és takarítsd ki a szobád.

Lebiggyesztette az ajkát és rosszkedvűen bólintott, a takarítás sosem volt a kedvence, kerülte is rendesen. Azon kezdett gondolkodni, fel kell majd vinnie a szobájába, mert ő is volt az övében. Igen, de ő menekülés céljából, hogy ott ne érjék el a szülei, de Sophiának nem kell majd elbújni. Miközben felment a lépcsőn próbálta elképzelni a lányt és a szüleit beszélgetni valamiről, de sikertelenül.

x

Sophia az asztalon könyökölt és unottan nézte a papírokat aláíró anyját. Órák óta kínozva érzi magát, már jócskán a könyökén jött ki az esküvő, noha VÉGRE túltették magukat azon, hogy Newt-nak négy neve van. Mrs. Clearwater aláfirkantotta a pergament, majd újra a divatlapot kezdte nézni, Sophia undorodott már az esküvői ruháktól, felnézett az anyjára és a korához képesti kifogástalan megjelenése ismét szemet szúrt neki. A lányához hasonló vörös haja fel volt tűzve és a ruháján egy porszem sem volt, minden kimért és makulátlan volt. Még most is ad a divatra, amit a lány nem tud felfogni, már öregszik és látszik rajta a kora, kinek kell ilyenkor tetszelegni? Talán belőlem is ilyen lesz később? A lány beleborzongott a gondolatba is, nem akart az anyjára hasonlítani semmiben sem. Megrázta a fejét és megnyugtatta magát, hogy nem lesz, mert máshogy fog alakulni a jövője, mint anno az anyjának alakult: igaz, az Mrs. Clearwater sem szerelemből ment férjhez, de mindkét család dúsgazdag volt, Sophia esete viszont csak abban különbözik, hogy Newt-ék családja semmiben sem hasonlít az övékre és ez a lány számára maga a gyönyör. (Nem akarta sosem elismerni magában, de olyan kivételesen nagy élvezettel veti magát bele Newt világába, hogy azt már lassan szégyelli) Most először tevődött benne fel a kérdés, hogy miért éppen ő lett a jegyese, simán más is lehetne, annyi díszvacsorát tartottak, a szülei mégis mellette döntöttek. Sophia eltolta magától undorodva a divatlapot és hátradőlt a székén, a szobában csend volt, csak a lapok hangja szakította meg néha a csendet.

- Miért Scamanderék? –kérdezte hirtelen - Miért őket választottátok?

Mrs. Clearwater felnézett a laptól és egy erőltetett mosolyt varázsolt az arcára, nem tudta nem észrevenni a szemrehányást és az ellenségességet a lánya hangjában, ezt a két dolgot pedig sosem tudta elfogadni tőle, ő mindig is egy olyan lányt akart nevelni, aki jól tudja, mit kell tennie és mikor. Végignézett Sophián és az élő, harcias szemein és tudta, hogy nevelésben magához viszonyítva kudarcot vallott, a négy lánya közül csak a legkisebbiket nem tudta megnevelni úgy, ahogyan kell. De ha lenne egy szószóló ezen a birtokon, akkor ki lenne jelentve: semmi baj, egyik lányát sem szerette, úgy ahogyan kell, ebben azért nem hazudtolta meg önmagát. Hamis mosollyal nézett rá most is és tagoltan beszélt, ahogyan azt a lánytól is elvárta volna:

- Sophia, négyen vagytok testvérek, szeretlek titeket, de a dolgok nem így mennek.

Akár itt meg is állhatott volna, Sophia jól tudta ezeket, az ember érzi, ha nem szeretik és azt is, ha a dolgok nem szeretetből fakadnak, mégis maró érzés ezt hallani is. Diplomatikusan megfogalmazott hazugság, szívből gyűlölte ezeket a szavakat, mintha csak kígyót hallott volna beszélni. Keményen nézett az anyjára, tudta, hogy a mondatnak még nincs vége, jön a nagy 'de'.

- De a rangsor jelentős dolog, nem adhattunk neked is olyan férjet, mint Ellának, nem lehetett ő is gazdag, jól nevelt és épelméjű.

Igen, Sophia tudott a rangsorolási szabályról, már gyerekként megtapasztalta, hogy sosem volt egyenlőség közöttük és legkisebbként ő húzta mindig a rövidebbet. De mégsem ez volt a legerősebb része a mondatnak: nem lehetett... épelméjű? Úgy érezte mellbe vágták, az ajkai szétnyíltak és tudta, hogy csak a harag miatt szorult el a torka, csak hebegett és vöröslő arccal nézett az anyjára. Tudta magáról, hogy borzasztóan hirtelen haragú ember, érezte, máris időzített bomba, csak még nem találta meg a megfelelő módot, hogy kirobbanjon, mert még le van sokkolva.

- Várj, azt ti azt hiszitek, hogy bolondok?! - nyögte ki elsápadva.

Mrs. Clearwater bólintott és arra hivatkozott, hogy milyen félkegyelműek foglalkoznak mágikus lényekkel és ez ' roppant nevetséges', saját maga nevetett a viccén aztán nemtörődöm módon visszatért a divatlaphoz. Sophia a fejét fogta és nem jött, hogy elhiggye, amit hallott, nem is, inkább nem tudta felfogni, hogyan lehetnek ilyenek a szülei. Idő közben megszokta őket és elfelejtett őjra csalódni bennük, de ez most túlment egy határon. Nem tudta, mi rosszabb, a feltételek, ami alapján kiválasztották neki New-ot, vagy az, hogy bolondnak hiszik a családja legkedvesebb dolgát. Hogyan lehet valamit nevetségesnek nevezni, amiért mások élnek-halnak? Földhözragadtak. Csak rázta a fejét és végtelenül dühös volt, úgy érezte képes lenne felborítani az asztalt. Csúnyán nézett az anyjára, aki rá sem figyelt, évek óta ez a felállás: ignorálva van minden szempontból és megfosztva a döntésjogtól. Annyira felgyűlt benne a keserű harag, hogy ordítani lett volna kedve és már éles szavak érlelődtek a szájában, egyszer végre annyira meg akarta mondani a magáét, életében egyszer kilépni a szerepéből és elérni, hogy a szülei végre komolyan vegyék. Hirtelen felpattant a székben, a kezével már készült lecsapni, de akkor egy hang zökkentette ki.

- Levele jött, kisasszony. – jött egy kimért hang a terem bejáratából.

A komornyik belépett a fényes terembe és vonakodva szakította félbe a jelenetet. Sophia szinte kikapta a kezéből a levelet, annyira ideges volt. Már a borítékon megpillantotta a szálkás betűket és

Szeretnél eljönni nálunk vacsorára? NS.

Semmi buta formalitás, Newt lényegre törően fogalmazott. A betűk és az, hogy a fiú írása kedves volt neki, még az üzenet is, jobbkor nem is hívhatták el ebből a hideg pokolból. Az ujjai bizseregni kezdtek, égett, hogy minél gyorsabban megírja a választ: Nagyon szeretnék, Newt. Ennyit írna, semmi felszínes kellékek vagy cicoma.

- Meghívtak magukhoz vacsorára. –jelentette ki dacosan az anyjának.

Mrs. Clearwater felnézett a lapból és egy kedélyes műmosolyt villantott, de a szeme még mindig gúnyolta a fiú családját. Kárörvendően nézett végig a lányon, aki nem tudta letagadni a szemével, hogy mennyire megörült a meghívásnak.

- Egyél, mielőtt elmész. – jegyezte meg gúnyosan.

Sophia becsapta az ajtót maga után és élvezettel hallotta a visszhangot. Bolond nőszemély, Newt-ék nem annyira szegények, meg aztán, inkább nem eszek máshol, minthogy itthon vacsorázzak, gondolta fellángolva. Felment a szobába és nem tudta megfékezni, hogy ne törjenek elő belőle dühös könnyek. Sajnálta, hogy ilyen helyen kellett élni ilyen hosszú ideig. Mindig a fekete báránynak lenni nagyon fárasztó, ha még nem is lett kimondva, hogy lelkileg másmilyen, azért érezte mindenki, a szülei, a testvérei is. Mégis, a testvérei már annyira nem érdekelték, már úgyis férjhez mentek és ritkán fogja látni őket, majd csak azokon a kínos családi összejöveteleken. De a szüleivel még hónapokig fog együtt lakni, az esküvőig, a testvérei közül ő repült ki legkésőbb és ez az átka így. Amikor csak a szüleire gondolt, méreg öntötte el, annyira próbálkozott megfelelni nekik, de most már annyira értelmetlennek érezte az egészet. A szüleim azt hiszik, hogy megaláztak, de megszabadítottak, gondolta és felpattant az ágyról, az íróasztalhoz ült és szipogva megírta a választ a fiúnak.

Azt írta le, ami legelőször eszébe jutott, nem cifrázta tovább, mert minél hamarabb akarta elküldeni a bagollyal a válaszát. Amikor viszont újraolvasta, rájött, hogy nem tudja pontosan hová kell mennie, így erre is rákérdezett a levelecskében. Végignézett a levélen és igazgatottan állt fel a széktől, alig bírt magával, már a fiú házába hopponált volna. Mosolygott és letörölte a könnyeit.

x

Newt a könyvek rengetegében ült és éppen 'rendet rakott'. A takarítása kudarcba fulladt, mert leragadt véletlenül pár könyvnél. Az egész szoba rosszabbul festett, mint takarítás előtt, hát, nagyjából mindig így sülnek el a takarításai. A szoba ablakán kopogtatást hallott, Newt felpattant a földről és kinyitotta az ablakot, amin villámgyorsan besuhant egy fehér hóbagoly. Ismerős volt neki a madár megesküdött volna rá, de amíg meg nem látta jellemző aranyszegélyes borítékot, nem mertem rámondani, hogy a Clearwater család baglya. Leoldotta az üzenetet és gyorsan elolvasta, aztán a fejéhez kapott, mert sehogy sem állt a takarítással. Pánikolva futotta körbe a szobát, valami toll után kutatott, hogy megírja a választ. Az arca vörösödött, de mégis izgatottság járta át, a betűi szálkásabbak lettek, mint általában, de lelkesen írta le a házuk helyét és azon gondolkodott, a lány mindjárt betoppanhat és még nincs kész. Mégis, várta a találkozást, jobban, mint az előzőt.

Author's note: Rövidke 2000 szavas rész, majd jobb is lesz :)