A vacsora szótlanul telt. Newt úgy érezte minden kanál a torkán akad. Az idegesség és félelem fojtogatta, ezek az érzések kipréseltek minden értelmes gondolatot a fejéből csupán a rettegés maradt. Holnap RAVASZ vizsgái lesznek és egész nap mindenki úgy tett, mintha semmi sem történne. Hálás volt részben azért, mert nem stresszelték pluszba. De hiányzott az, hogy valakivel megossza a terhet. A csendesség felbosszantotta, főleg most, amikor együtt vannak és nem mégsem beszélgetnek. A szülei vele szemben ültek, hallgatag modorban. Csak az evőeszközök élénk csattogása hallattszott. Theseus a jobbján ült, szolidaritásból nem szólalt meg, de ő maga is érezte a feszültséget.

- Nem fogok csalódást okozni,  újra. - jelentette ki a semmiből Newt.

De főleg, nem akart csalódást okozni az édesanyjának. Emlékezett még arra a roxforti útra, amikor eltanácsolták. Nem, most nem akar több bajt hozni a fejükre. Legbelül büszkévé szerette volna tenni a szüleit. Theseus oldalra nézett, egy lágy pillantást küldve az öccsének.

- Nem fogsz. - vágta rá kisvártatva Mr. Scamander.

Keserű,  hideg volt. Olyan félremény. Nem volt megnyugtató cseppet sem. Rosszul esett neki a vacsora is. A falatok nehezen csúsztak le a torkán. Newt remegett az idegességtől, s akármennyire is titkolta Theseus pontosan tudta min megy keresztül.

- Mi a helyzet, öcsi ? - lépett be az idősebb Scamander fiú.

Newt a könyvek halmazában feküdt. Az ágyon kinyitva hevert megannyi tankönyv, permanen tengerek vették körül a könyvszigeteket. A fiú igyekezett mindenre figyelni, de mindhiába. Egyik sor a másikba hanyatlott, Newt már képtelen volt koncentrálni bármire is. Az információk összekeveredtek a fejében, egy csúnya kavalkád lett belőle.

- Egy kicsit ideges vagyok. Sokat kell még ismételnem. 

Theseus sóhajtott, leült az asztalhoz és elgondolkodva nézett végig az öccsén. A kezében egy pohár kakaó volt, amit a fiúnak szánt. Tisztes távolságba helyezte a könyvektől az asztalon. Szótlanul figyelte a kapkodó öccsét, aki egyik sor után fut is a másokhoz. Néha a hajába túrt, kétségbeesetten. Megrázta a fejét, Theseus nem hitt abban, hogy bármit is érne utolsó pillanatban a tanulás. Newt csodálta a nyugodtságát. A bátyja mindig is sokkal nagyobb magabiztossággal és hideg vérrel nézett szembe az ilyesmikkel. A roxforti évei során megalapozott tény lett: Theseus briliáns. Meghazudtolva a feltételezéseket, hogy egy Hugrabugos nem vetekedhet az évfolyamelső helyéért. Szorgosan körmölt és tanult, hogy megalapozza az auror jövőjét. Eltökélt, célratörő, nem olyan, aki a fellegek felett lebeg folytonosan a gondolataiban. Az öccse sokszor kívánta helyet cserélnének. Most előnyösebb lenne Theseus természete.

- Bárcsak le tudnád tenni helyettem a vizsgákat. - sóhajtott Newt.

Nem volt magában egyáltalán biztos. Ha valami határozottan végig kísértette egész életében az ez volt. A végét nem érő kétség. Annyiszor ki volt szorítva a többi roxfortos által, hogy elhitte ő kevesebb másoknál. Félt, hogy nem elég jó ahhoz, hogy teljes értékű varázsló lehessen. Félt, hogy nem lesz elég jó a családjának és Sophiának. Attól nem félt, hogy nem lesz elég jó magának, mert az már régen bebizonyosodott.

- Nem lehet, ellenőrzik. - vágta rá kisvártatva Theseus.

Newt felkönyökölt és próbált egy mosolyt erőltetni az arcára, hogy ő csak viccnek szánta.

- Tudom, tudom. Csak... Te mindig tehetségesebb voltál nálam mindenben. - sóhajtotta Newt.

Theseus leült mellé az ágyra, a kezében lévő kakaót az asztalra tette, tisztes távolságban a pergamenektől. A kezét az öccse hátára tette, biztatás képpen. A szíve sajdult bele, hogy szenvedni látja. Bárcsak meg tudná mutatni mennyire bámulatos, akit ezer közül sem lehetne találni hasonlót.

- Ez nem igaz, Newt. Csupán magabiztosabb vagyok. De nem okosabb.

Newt elkapta a tekintetét, Theseus nem akarta, hogy rosszul érezte magát. Egy nagyszerű ember, aki nem érdemli meg, hogy szenvedjen. Megsimogatta az öccse hátát. Nem volt rá jellemző. A szüleik nem bíztatták őket sosem a gyengéd gesztusokra. Éltek a sémával, hogy egy fiúnak nem áll jól az érzelmesség. Ehhez szoktak, éppen ezért érintette meg Newt-ot ennyire a mozdulat.

- Meg fogod csinálni  holnap, Sophia is bízik benned. - próbált újra lelket önteni belé - Talán egy kis kakaó majd segít az idegesség ellen. 

Newt csak most vette észre a kakaót. Hezitálás nélkül nyúlt a bögre után. Ahogyan a másik mondta, valóban segített az idegesség ellen. A fiú szeme egyre csak csukódott le. Borzasztóan álmosnak érezte magát. Theseus sóhajtott és rá terített egy pokrócot. Örült is, hogy még nem jött ki a bájitalfőző gyakorlatból.

X

Newt próbálta minden bátorságát összeszedni, hogy ne remegjen, mint egy nyárfalevél. Tétova lépéseket tett,ahogyan elhagyta a vizsgatermet, a lábai akármelyik pillanatban készültek felmondani a szolgálatot.

Úgy érezte magát, mint egy élőholt. A RAVASZ írásbeli után éppen nem a legfrissebb volt a gyakorlati részéhez. Csak remélni merte, hogy elégséges volt, amit produkált.

"Sok szerencsét, Newt Scamander. " meg mindig hallotta a fülében Albus Dumbledore szavait, mielőtt belépett volna a terembe. Zűrzavaros fejjel indult el, azon agyalt, hogy miket ronthatott el a vizsgán.

Annyira más világban érezte magát. Elszokott Roxfort dermedt kőfalaitól, kanyargózó lépcsőitől, az egyenruhától. Még attól is, hogy a festményekkel beszélgessen. Mindezek már ismeretlenek voltak számára. A birtok lett már az igazi otthona, a hipogriff karám, a kerti törpés udvar.

A csigalépcső alján egy hosszú fekete hajú lányt pillantott meg. A lányon Mardekár egyenruha virított. Név sorrendben hívták be őket, ezért lepődött meg, hogy a lány kint várta türelmesen. Newt lefogadni merte volna, hogy őt várta.

- Leta. - szólította meg egy mosollyal az arcán.

A lány szóhoz sem jutott az örömtől. Hónapok óta nem láttak egymást. Newt csak most jött rá mennyire hiányzott neki Leta az elmúlt időben. Hiányolta a barátságukat, a hosszú beszélgetések. Leta Lestrange volt az egyetlen barátja Roxfortban. Jó volt látni, hogy a lány szeméből nem aludt ki az a láng. Roppanó barna szemei megígézték helyben, varázspálca nélkül.

Valami mégis megváltozott közöttük,nem tudta megfogalmazni micsoda. Leta szeme többet időzött rajta, mint ezelőtt. A fiú nem tudta mit kellene reagáljon rá, kicsit tartózkodással viszonyult hozzá. Leta várt valamire.

Megszállta a nosztalgia szelleme őket és úgy döntöttek megnézik a régi osztálytermeket. Egy bájitalfőző teremben kötöttek ki. Newt leült a helyükre. Mindig is a harmadik sorban, bal oldalt ültek. A kezét az asztalra tette és hátradőlt. A bájitaltan professzorukat látta maga előtt, ahogyan meggörnyedten és mogorván szídja az egész társaságot.

Nevetve jártak a padok között. Leta keze a fiúéba csúszott a padon. Az ujjai végigsimították a hegeket a kezén, gyengéden és törődően, mintha egész életében a fiú sebeit ápolták volna. 

- Látom a házimanók nem kíméltek. - kommentálta Leta.

A szívverése az egekig ugrott. Kerülte a tekintetét, Newt félrehúzta a kezét. Nem támogatta, nem akarta ezt. Nem helyes, amikor ő Sophiával van. A kezét a talárja zsebébe dugta, hogy ne legyen többet kézügyben.

- Igen, néha összetévesztették a sütit az ujjammal. - magyarázta zavarban Newt.

A szeme sarkából látta, hogy Leta kicsit leengedi a fejét, határozottan csalódottan. Az egyenes fekete haja keretezte az arcát, a pokolsötét szemeit még jobban kiemelve.

- Szóval igaz, hogy megnősülsz? - szegezte a Scamander fiúnak a kérdést.

Azt akarta hinni, hogy Leta csak tévedett és nem akart rosszat. Newt kerülte a tekintetét, inkább a zsebéből kikandikáló Pickettre figyelt. Remélte, hogy a lány nem annyira epés lesz, amikor majd Sophiának bemutatja. Nem akart viszályt a hozzá közel álló emberek között. De ugyan miért lenne mérges a másik lányra, amikor ők csak barátok voltak mindig?

- Alig várom, hogy megismerd Sophiát. - válaszolt vonakodva Newt - Mindenképpen meg szerettelek volna hívni az esküvőnkre. 

De Leta nem osztozott a lelkesedésével. Newt a lány helyén ült a teremben, így ő állt. Dühösen villanó szemekkel nézett le rá, mintha elítélné. Sosem kapott még tőle ilyen pillantást. Határozottan rosszat mondott. Newt vére megfagyott, rosszul érezte magát. Kész, most már gyűlöli? Úgy érezte szöget vertek a nyelvébe.

- Nem hiszem, hogy elérek. - vágta rá Leta hevesen.

- Leta, várj! 

Trappoló, gyors léptekkel hagyta el a termet. Newt utána nyúlt, de nem érte el. Hirtelen felállt a padból, de Pickett emiatt kiesett a mellzsebéből. A padról akarta felkapni, de akkor megakadt a szeme a padra vésett írások közül egyen: L+N.

Nem fért a fejébe. Ha nem dőlne össze a barátságuk a házassága miatt, el sem hinné. Leta, mindazon évek alatt, amit a Roxfortban töltöttek, szerelmes volt belé? Sosem sejtette, sosem merte volna ezt hinni sem, túl édes ábránd lett volna ebbe belegondolni, hogy valaki eképpen szereti. Ha ezt egy évvel ezelőtt tudta volna meg biztosan vörös arccal fogná meg Leta kezét és elhívná egy téli sétára a havazásban. De most nem viszonozhatja az érzéseit. Nem, amikor az álmait már egy vörös hajú lány képe tölti meg.

A lábai összerogytak alatta, lezuhant a székre. Tökkelütöttnek érezte magát. Sót szórt Leta sebébe, ha még nem is szándékosan. Nem akarta ezt! Miért kell minden balul elsüljön? Könnyebb lenne most hazamenni a mennyasszonyához, elfelejteni a másik lányt, aki talán most a helyére pályázik. Nem akarta keverni a szálakat. Morálisabb lenne, ha megbeszélné a helyzetet Letával. Ha megmondaná, hogy hűséges lesz a mennyasszonyához. Könnyebb lenne mindkettejüknek elengedni.

Sejtette, hogy a lány merre tarthatott. A torkában gombóc volt, amint az elhagyatott csillagvizsgálótorony lépcsőin vágtatott felfelé. Félúton felfelé meg kellett állni, hogy kifújja magát. Kijött már a gyakorlatból, a lépcsők pedig nem kegyelmeztek. Mikor felért, meglepődött. A személyes kis zugát látta, teljes pompájában. A kis kuckó, ami öt és fél éven keresztül menedékül szolgált neki. Olyan mintha megállt volna az idő, mintha ő sosem ment volna el a Roxfortból. A szemeivel már leltározta is a lényeit, amiket fájó szívvel hagyott itt.

- Mi történt a hipogriff fiókákkal? - lihegte Newt.

Leta elfordította a fejét, dacosan.

- Elrepültek. Felnőttek.

Newt tátott szájjal pásztázta a helységet. Leta rendben tartotta. Felnevelte a fiókáit, gondosan. Nem gondolta volna, hogy ilyen odaadással bánt volna a lényekkel. Bűntudatos volt, mert megbántotta. A lány visszavárta. Talán a száműzetése érzéseket ébresztett benne. Newt a hajába túrt, kellemetlen most így a szemébe nézni.

- Sajnálom, Leta. Nem akartalak megbántani.

Leta püffögött. Belül, remélte, hogy Newt nem találja meg. Nos, talán akkor nem a közös helyükre kellett volna menekülni. Bűnös megszokássá vált az, hogy a fiú hiányában is a zug nyújtott neki megnyugvást.

- Nem fogjuk ezt megbeszélni, Newt.- vágta rá ridegen. 

- De, de meg fogjuk. - erősködött a fiú, lágyan szólt hozzá - Nem mondtad.

Leta az ablak felé fordult, a körmeit a talárja anyagába mélyesztette. Ki szerette volna zárni most a fiú hangját. Elsüllyedni a tenger mélyén, hogy a habok nyeljék el a szégyenét. Nem azt szégyellte, hogy érzései vannak Newt Scamander, a kirekesztett iránt, hanem azért égett az arca, mert ezeket sosem fogják viszonozni.

- Nem mondtam, mert nem kellett volna tudnod! - csattant fel Leta, a hangja visszapattant a csillagvizsgáló színes festett üvegeiről. Lihegett, a haja a szemébe lógott. A pillantása a megrőkönyödött barátjára esett. A beszéde csendesebb lett, érzésekkel csőretöltött - Megnősülsz. Mindkettőnknek jobb, ha nem mondom ki.

Newt leeresztette a fejét, bólintott. Egy része belül el akarta temetni ezt a pillanatot, hogy ne emlékezzen már semmire sem csak a kedves együtt töltött idejükre. Nem akarta ennyire rosszul zárni a barátságot. Nem, nem akarta elveszíteni azt, ami ők voltak, de kénytelen most elfogadni hogy Letának időre van szüksége. A Mardekáros lány visszafordult az ablakhoz. Képtelen volt Newt arcát nézni, bámulni első sorból ahogyan tönkre teszi a barátságukat. Az üvegen visszatükröződött a saját zilált megjelenése. Rázta a fejét, nem, még nem fejezte be.

- Minden annyira gyorsan történt. Hét hónapja hagytad el Roxfortot és most..  Most! - Leta itt megállt, próbált lehiggadni, de a dühe nem ismert határokat. Minél jobban fojtotta el annál jobban kitörni készült - Csak tudod, egy dolgot nem tudok lenyelni. Azt mondtad mindig,  hogy legyek más, menjek a szüleim parancsa ellen. Erre te elveszel feleségül veszel egy lányt, aki nem is szeretsz!

Newt úgy érezte az érzések szétfeszítik. A szemei kis híján könnybe lábadtak. Sosem gondolta volna, hogy Leta ilyen epésen megtámadja. Tiszteletben tartották egymás döntéseit, eddig. Megsebezte a megállapítás, hogy kinézné belőle, hogy végigvinne ilyesmit. Teljesen szerelem nélkül megházasodni... Azt hitte ennél többre becsülte, jobban kiismerte.  Azt sem türhette, hogy Sophiát ilyen módon beszéljen.

- Lehet, hogy az elején nehezen fogadtam el, de.. Szeretem Sophiát.

Leta nagyot nyelt. Kihúzta magát, a sötét szemei, amik egykor nevettek rá most könnyben úsztak, utálattal bámulták. Olyan mintha nem is önmaga lett volna, csak rádobták ezt a szerepet. Newt nem ismert rá, Leta sem magára. Egy dologban a lány biztos lett, hogy már nincs meghátrálás, amit kimondtak az ki lett mondva. Bugyutának érezte magát. Amikor meghallotta a hírt a lányról, aki a jegyese lett átkozta a nevét napokig. Azon elmélkedett mivel múlhatná felül, hogyan bizonyíthatna, mikor Newt visszatér. De sosem tért. Minden nap az állatait gondozta, szeretettel suttogott neki semmiségeket, ahogyan a fiú tette azelőtt. Aztán, semmi. 

Most viszont a haragja új irányt váltott. A sárga-fekete kombó jól áltt rajta, kiemelte a szőkésbarna haját. Newt kedves volt vele, sosem bántotta, nem ítélte el. Leta el kellett ismerje magában, kissé élvezte a kirekesztettséget. Vele. Olyan volt, mintha a világ az övék lenne. Ezért érezte magát most annyira megsértve. Beengedte abba a világba, amiknek a pillérjét maga Newt építette. Azt hitte ő lesz az egyetlen, aki kulcsot kap oda. Azt kívánta bárcsak ne szeretné ennyire, bárcsak ne érdekelné se ő, se a világa, ami beszippantotta. Rá kellett jönnie, hogy nem tudja emelt fővel elviselni a kudarcot.  

- Gratulálok az esküvőhöz, Scamander. Sok boldogságot.

X

Newt alig találta a hazautat. Keserű szájjal közelítette meg a házukat, gyalog trappolt át a kerten. Nem tudott lenyugodni, noha annyit töprengett mit mást tehetett volna. Minden felháborodás ellenére, kissé megértette Letát. A döntése a semmiből jött, s noha ott voltak a levelezések mégsem tudta annyira megértetni magát vele. Leta szeretett a szabályok ellen menni, lázadó volt, ezért érezhette árulásnak az engedelmességet. Noha nem bánta meg egyáltalán, hogy Sophiával van, belátta, könnyen másképpen is elsülthettek volna a dolgok. Csak azt sajnálja, hogy valószínűleg soha nem lesz már semmi sem köztük ugyanaz. Emlékképek röpködtek a szemei előtt. Leta igaz barátja volt, mindig kiállt mellette. A szíve szakad most meg, mert megbántotta. Bűntudat gyötörte, a mai nappal talán mind Letát, mind Sophiát megbántotta.

Belépett az ajtón, mélabúsan. Nem is sejtette, hogy az édesanyja és a jegyese egyből le is rohanja. Theseus a lépcsőn ült és tapsolt, az arca rég látszott ennyire őszintén boldognak.

- Sikeres a RAVASZod!  - kiáltotta Sophia, egy megsárgult levelet lóbált a kezében  - " Örömmel közöljük önnel, Mr Newt Scamander, hogy sikeresen teljesítette a RAVASZ vizsgáit. A következő eredményeket érte el.. ''

- Olyan büszkék vagyunk rád! - ölelte meg Mrs. Scamander, szorosan, erősen, anyásan.

Newt elkerekedett szemekkel állt, a lábait a földhöz tapasztották mozdulni sem tudott. Alig akarta elhinni, hogy megcsinálta. Nem, nem még mindig szkeptikus maradt, noha mindenki gratulált neki. Nem számított ilyen gyors eredményekre. A sokktól alig állt a lábán, így leültették. Betessékelték a konyhába, Mrs. Scamander kakaót főzött neki. Sophia leült vele szembe, az izgatottságtól képtelen volt egy helyben maradni. A fiú elé tett egy tálca citromos süteményt.

- Én sütöttem. - dícsekedett, majd a fejével oldalra bökött - Anyukád segítségével természetesen.

A fiú lelkesen megkóstolta és elégedetten hümmögött. Hozzá tudna szokni efféle bánásmódhoz. Jóízűen kért repetát, megdícsérte a jegyesét.  

- Fejlődőképes. - morogta a sarokból Theseus, gúnyosan.

Sophia a kezét a derekára helyezte, forgatta a szemét a csipkelődését látva. Minden kommentálása ellenére Theseus semmit sem hagyott ott a tányéron, amit a Clearwater lány megfőzött. Körülülték az asztalnál és a rivaldafény újra rajta volt. Newt beszámolt a vizsga lefolyásáról, az izgalmakban dús próbákról. Az ujján még mindig érezte a penna nyomát, ahogyan szorgosan körmölt. De Leta érintése is a bőrén maradt.

A bátyja észrevette a gondterhetségét a mosolyok mögött is. Túlságosan átlátott rajta.

Mi piszkálja a csőröd, öcsi? kérdezte Theseus szeme.

Newt csak megrázta a fejét, nem akart belemenni. Nem most, amikor az édesanyja és

Felmentek az emeletre, Newt még mindig mámoros volt az örömtől. Sophia könyveit szorgosan rendszerezte, hogy most már ünnepélyesen is tanulás-böjtöt tarthasson.  Hiába minden, még mikor leült az ágyra, még mindig Létán gondolkodott.  A szeme a vörös hajú lányra esett, aki egész végig mellette állt. Talán nélküle meg sem lenne most az összes RAVASZ vizsgája.

Sophia egy nagyszerű lány, gondolta bűntudatosan Newt. Hazudnék neki azzal, ha nem mondanám el Letát. Noha, meg volt az esélye, hogy ő sosem szerezne tudomást az egészről. De Leta potenciális esküvői meghívott volt, fontos ember. Rájött volna lehet előbb-utóbb egy szomorúbb sóhajnál.

- Én elvesztettem egy barátomat ma, Sophia.

A lány felemelte a tekintetét rá, a szemei tiszta meglepettséget sugároztak. 

- Meg szerettem volna hívni az egyik barátomat az esküvőnkre és nemet mondott.

Sophia elszomorodott, tudta, hogy Newt igen kevés barátra támaszkodott, egyáltalán nem hiányzott még egy szakadék. Ugyan nem értette mi késztette az illetőt ilyen meggondolatlanságra, de a fiú megbántottságából ítélve nem sejtett jót.

- Nagyon sajnálom. Mi történt?

Newt mély sóhajt engedett ki. Itt jött a komplikáltabb része. Nem akarta azt éreztetni a lánnyal, hogy nem ő lett volna az egyetlen opciója. Röviden próbálta összefoglalni az egyelőre hanyatló barátságukat. Rájött, kicsit kezdte jobban érezni magát, mintha segített volna ez engedni őt. Sophia megértően fogadta, habár valószínűleg sosem tekint majd Letára barátként ezek után.

- Butaság volt meghívni. - rázta a fejét Newt, elég együgyünek érezte magát - Hiszen te sem hívtad meg az előző kérőidet.

Sophia közelebb húzódott, megfogta a kezét az ágyon. Sugárzott belőle a támogatás és megértés, a fiú szívéről egy kő esett le. Azt hitte, hogy magára fogja haragítani a ma történtekkel. Esze ágában sem volt kijátsszani egyik lányt sem.

- Én és Henry sosem voltunk barátok. - húzta a száját Sophia, majd félig elmosolyodott - De te és Leta igen. Lehet, hogy idővel jobb lesz minden.

Azt a tényt ismerve, hogy ők sosem veszekedtek azelőtt, Newt elég borulátó maradt.

- Lehet.- hagyta rá szomorkásan Newt.

Sophia visszahúzta a kezét, újra a könyvekkel kezdett foglalkozni. Newt szinte féltény lett arra a pergamenhalmazra. Hátradőlt a falnak, csendben figyelte.

- Rúzs van rajtad? 

- Nem. 

- Biztos?

Sophia felvonta a szemöldökét, Newt nem az a kétkedő típus, nem értette mi késztette most erre mégis. Egy sejtelmes mosoly jelent meg az ajkain. Felállt a székből és a fiúhoz sétált, a szemei egy pillanatra sem elhagyva az övét. Newt megbabonázva állt, a teste egészével várta mi fog történni. A lány aztán megállt és lehajolt, az ajkait meglepetésszerűen a fiúéhoz olvasztotta. Newt szeme elkerekedett, sosem csókolta meg még úgy, hogy nem volt előtte figyelmeztetés. De nem csak hirtelenség volt új, hanem a hevesség is. Nem tűnt semmi ártatlan abban, ahogyan Sophia az ajkaikat csókba vonja. Newt próbálta tartani a tempót, túlságosan elsöpörték az érzések. Mintha egy helybe szögezték volna, mozdulni, ellenkezni sem akart. Ám azon kapta magát, hogy a kezeit a lány derekára ragasztották. Ösztönösen magához nyomta, még jobban ha az lehetséges. Sophia a hajába túrt, a kusza tincsei még kuszábbak lettek, Newt pedig elveszett az érzésben. Éppen mikor próbálta viszonozni a szenvedélyés csókjait, Sophia megszakította a csókot. Nem tudott egyből visszahúzni a kezeitől, így egy pillanatig csak félig nyitott szemekkel bámultak egymásra.

- Látod? Semmi rúzs. - mondta ártatlanul.

Newt érezte az ajkán, hogy nem volt rúzs. Az ajkai meg bizseregtek és nem tudott visszatérni a tiszta gondolataihoz, még mindig a csók bűvöletében maradt. Vörösödött és már szégyellni kezdte magát, hogy Sophiának sikerült egy mozdulattal tévelyedetté tenni. Félrehúzott és felállt az ágyról.

- Megyek hozok még neked egy szeletet. - kacsintott a lány.

A hátát a falnak döntötte és úgy érezte nem áll meg a remegésben. Behunyta a szemét és érezte a lány ajkait és arra gondolt milyen lenne újra érezni. Sosem ébredt fel még ennyire tisztén benne a vágyakozás érte. A teste minden porcikája összhangban egyetértett ezzel. Milyen lenne együtt aludni vele, efféle nem puritán gondolatokat mindig is próbált kiűzni magából, nehogy elsiessen bármit is. De ez most már volt, most elvesztette az uralmat maga fölött, a gondolatai megszabadultak a saját bilincsüktől.