- Holnap vissza kell mennem.

Newt nehezen sóhajtott és úgy érezte ólom súlyú a szíve. Keserű volt ezt hallani, de az igazság hirtelen zuhany volt számára. Úgy érezte, hogy mióta Sophia itt van náluk, egy illúzióban. Egy gyönyörű illuzióban. Nem akart felébredni arra, hogy a szemben lévő szobában nem alszik valaki.

  - Tudom. - suttogta Newt.

Sophia belekarolt a fiúba, ahogyan sétáltak a hófedte kertben. Egy terhes, sűrű csönd volt közöttük, egyikük sem szólt. Newt az ajkát rágta, nem
Azt akarta, hogy örökre úgy maradjanak, itt a kertben törpéket etetve és Szélvészen lovagolva. Elveszik tőle a napsugarát. A lányra nézett, máris hiányzott neki. Belegondolt abba, hogy Pickettnek is fog nagyon. Miért kellett ennyire hamar eltelnie?

  -  Nem akarom ezt.

Sophia a fiú kétségbeesett  arcát látva egy kő lett a szívében, nem akarta bántani, de nem ő parancsol még a saját életében. Belegondolt abba, hogy majd házasság után annyit lehetnek együtt, amennyit akarnak. Először végre, nem rémítette meg a dolog. Egy halvány mosollyal fordult hozzá.

  - De nem sokára úgyis majd találkozunk. - próbálta jobbítani a helyzetet.

Newt szeme felcsillant és kicsit jobban érezte magát. Kereső szemekkel nézett rá, úgy nézett rá, mintha először látná, próbálná elraktározni minden részletét,  hogy aztán majd egyedül előhívhassa.
Palackba zárni a nap sugarait.

  - Tényleg?

Sophia mosolyogva bólintott. Newt rájött, hogy a lány tudja mennyire ragaszkodik hozzá. Ez már nem puszta kedvelés vagy könnyű szerelem. Kölcsönösen egybefonódott a lelkük abban a pillanatban, amikor egybeolvadt az ajkuk. Habár kicsit zavarban gondolnak arra a pillanatra, amikor elcsattant az első csók. Az azt követő csók sorozatról nem is beszélve. Egy halvány pír futott a lány arcára.

  - Nemsokára jön az eljegyzésünk, nem tudtad?

Newt intett a fejével, hogy nem. A lányra nézett, akinek az ajkán egy kedvetlen mosoly ült ki az arcán. Nem tűnt lelkesnek, pedig éppen, hogy lelkesnek kellene lennie, azért mondta el, hogy jobb kedvre derítse. De a merev tekintete ellenkező reakciót váltott ki. Newt kereste a tekintetét, azon gondolkodott, hogy mi bántja. Mielőtt még rákérdezhetett volna, a lány szemei  felgyúltak és legyintett, egy könnyedebb légkör jelent meg körülötte és eltűnt a baljós.

  - Nem várom, csupán miattad. - ismerte el Sophia - Nálunk lesz a kúriában, de csak egy felhajtás az egész.

Most már értette a fiú is, hol a hiba, Sophia nem szereti a nagy felhajtásokat, ahogyan ő sem. Szerette ezt a közöst bennük. Azt tudta, hogy az anyja bizonyára már problémázhatott az eljegyzés dolgon egy ideje, ha Sophiának ennyire elvette a kedvét az egésztől. Próbálta kitalálni mivel szerezhetné vissza a jókedvét. Egy kedves mosollyal nézett rá és kissé csalafintán jegyezte meg:

  - Majd felveszem a nyakkendőd. 

Sophia erre elmosolyodott és a szavak elérték a hatást. Örült, hogy hasznos lehetett. Ez az egész kárpótolja majd az anyja nyaggatása miatt, mert már előre látja megjegyzéseket fog tenni és bosszantani fogja, mert ehhez nagyon ért. Csak azt nem értette sosem, az anyjának miért van három gyermeke, ha olyan rosszul áll neki az anyaság. Ebbe a gondolatba merült bele, amiből Newt rántotta ki, mielőtt belelovalta volna magát.

  - De ma még nem mész el. Használjuk ki az időt. - javasolta egy mosollyal - Szánkózzunk?

Sophia derűs mosollyal nézett rá és elfogadta a kinyújtott kezét. A tájra nézett, egy derék hóval borított dombot látott, ami szinte feléjük kacsintott. Olyan rég volt szánkózni, még régen az apjával. Más is volt akkor a szüleivel. A lány csak az apját tudta elrángatni, persze nem úszta meg megjegyzés nélkül, hogy az elfoglalt apja idejét vesztegeti. A dologban az volt a varázslatos, hogy sokan voltak. Ez az egyik kedvenc emléke. De talán még kellene embereket toboroznia a programjukhoz.

  - Naná. - mosolygott rá - Tudod mit, vegyük rá a bátyádékat is.

Newt először furcsán nézett rá, de aztán kivirult az arca. Erről a kiskori viccelődéseik és csínyeik jutottak eszembe, amikről az anyja egy lajstromot állíthatna össze. Theseus nem rajongott az ötletért, de Nyssa egyszerűen újjongott. A férfi keresztbe tette a kezét és pufogott, mint egy rossz kipufogó. De a nő ezt kaján élvezettel nézte, hogy van valamivel bosszantsa. A kezét a férje mellkasára tette és a jeges szemeibe nézett. Nyssa pimaszul mosolygott:

  - Neked úgyis jeges a szíved, drágám.

Theseus forgatta a szemét, de mégis zavarba jött, Nyssa megcsókolta az arcát. Kiengedte az összefont karját és lenézett a feleségére, az ő arcán is egy kötekedő vigyorral. Ők nagyon könnyen elszórakoztatják egymást, ha így csipkelődve ülnek egymás mellett otthon.

  - Te beszélsz, Jég Királynő?

Sophia felfigyelt arra, hogyan hívta őt: Jég Királynő. Nem éppen így jellemezte volna Nyssát, hogy ő lenne a jeges. Eléggé el és pattog, mint a parázs, nem mondta volna rá, hogy hideg. Arra gondolt, hogy talán gúnynév a múltjukból, ami mégis rajta maradt. De mégis valamilyen szinten ezt aranyosnak ( Theseusról beszélünk, nála nem sok minden aranyos) találta a becézést, a szeretet jelének. Sophia rájött, hogy azért Theseus igazán szereti a feleségét, mert úgy tűnik belemegy mindenbe, amit ő szeretne. Még a szánkózásba is.

A szánkózásból kis idő múlva egy kisebb hógolyócsata lett. Sophia minden piszkálódásért és megjegyzésért bosszút állt, a hógolyócsatában megkóstoltatta a havat. Két csapat volt. Az ő csapatában ő volt a harciasabb, Newt nem igazán szerette a harc gondolatát, inkább találta egy játéknak. Pedig ez vérre ment. A másik csapatban Theseus és Nyssa volt, meglepetésre a nő agresszív volt és méltó ellenfele. A férje nem igazán akarta beleélni magát ebbe, az alkalmi káromkodás és ellenszenv viszont arra engedett következtetni, hogy mégis csak érdekelte a csata kimenetele. Végül megegyeztek egy döntetlenben. Kiderült, hogy Theseus nem szereti a havat. Éppen ezért volt hatásos a támadása. Mintha irtózott volna a hideg víztől. Akkor volt csak igazán vicces az egész, amikor a hó a szakállába fagyott.

X

Newt a szobába ballagott és nem talált senkit. Olyan hiányérzete van, mióta a lány elment. Már jó pár hete, de azért még reflexesen benézett a szemközti szobába. Tétlenül barangolt újra azokon a helyeken, ahol ők jártak. A kert, az erdő, Szélvész karámja. Már a végén magát szídta, hogy ne keseregjen ennyi kétségbeesetten, Sophia nem ment el örökre. A Januári mínusz fokok érződtek, de Newt akkor is, nagy kabátban sétált a kertben, Pickettel megbújva a zsebében. A kert fagyos gyönyör volt, a növények csonkján és a fákon a megfagyott dér csillogott. Olyan volt, mintha tartósítva lennének, a tél tartja épen őket. Newt elmerengve sétált, ám felkapta a fejét, mikor egy hóbagoly szállt elé. Megállt az egyik tönkön, hagyta, hogy a fiú kivegye a szájából a borítékot. Köszönöm, motyogta neki. Mindig megszokott mindent köszönni az állatoknak.

"HIVATALOS MEGHÍVÓ" állt szép, kerek betűkkel a borítékon. Newt azon gondolkodott, hogy igen különös, hogy a saját eljegyzésére is meghívja valaki. Ezt valójában ők ketten kellene szervezzék, de Clearwateréknek túl nagy szervező hatalmuk van már az elejétől fogva. Így az egyik rángatja macagon a másikat. Jobban megfigyelte a borítékot és kis, szálkás betűkkel látott valamit utólag hozzáadva. "Pffff" Ez Sophia véleménye erről. Erre felnevetett, hiányzott neki a lány, egy hónapja, hogy nem látta. Egy puccos bált képzelt el, azzal a hatalmas függő csillárral és mindenféle dologgal, amitől húzná a száját, de aztán lelki szemei előtt látta a lányt is, a gúnyos humorával és megjegyzéseivel. Nem lesz az olyan rossz, gondolta. Majd boldoggá teszi azzal, hogy felveszi a nyakkendőt.

  - Köszöntök mindenkit és köszönöm, hogy eljöttek a legkisebbik lányom, Sophia  Clearwater, eljegyzésére Newt Scamanderrel. Kívánjunk az ifjú párnak minden jót az életben és boldog házasságot!

Mr. Clearwater beszélt, szépen formálva a szavakat, szokás szerint tekintélyt parancsolva. Newt-nak nem volt baja a férfival, csak, ahogyan a lányán, rajta sem tud kiigazodni. A vendégek tapsoltak és mindenki őket nézte, Newt zavarba jött, de Sophiát utánozva egy elég műmosolyt varázsolt az arcára. A taps elhalkult és az eddig figyelem is lankadt, aminek örült. Egy adott ponton már senki sem figyelt rájuk. A lány szülei és elmentek a vendégekkel beszélgetni. Az eljegyzési est eléggé nem az ő asztala, gondolta Newt. A lány hozzá fordult és suttogott:

  - Kész, ennyi, csak ezért a pillanatért öltöztünk ki. Két percig ránk figyeltek de most már senkit sem érdekel, hogy itt vagyunk. Ez unalmas lesz. 

Newt kedvetlenül bólintott. Ez az este sokkal jobban telne, ha senki sem lenne, csak ők. Sophia sóhajtott és végignézett a termen, a zenészek zenéje töltötte be a helyet. Arany fény színezett meg mindent, a csillár miatt. Newt még így, csokor nyakkendőben is alulöltözve érezte magát. A lány felé fordult, unott arccal, pont úgy festett, mint amikor megismerkedtek. De most, hogy megismerte, sokkal szebbnek látta, mint amikor találkoztak. A természete tette szebbé a szemében.

  - Menjünk inni valamit  - szólalt meg Sophia.

A fiú követte, habár nem nagy rajongója az alkoholnak, de valamit valóban inna. A lány rávette, hogy igyon a csokilikőrből, ami második kóstolásra már egész jó ízű volt. Egy kevésbé forgalmas részére álltak a szobának és bámészkodva kortyolták a likőrt. Sophia végignézett a vendégeken és látott egy ismerős arcot. A szeme elkerekedett és azt kívánta bárcsak ne ismerné az alakot.

  - Őt meg ki hívta meg? - sziszegte ő.

Newt csak akkor vette észre, hogy mennyire fel van zaklatva, de nem hallotta mit suttogott. A lány rázta a fejét és szinte remegett a kezében a likőrös pohár. A Newtnál egy évvel idősebb fiú rossz emlékeket ébresztett benne és gyomorgörcsöt. Csak mereven  nézett előre, a fiú pedig kezdett aggódni érte.

  - Tessék?

Sophia összeszedte magát és uralkodni kezdett a dühén, mert annyira utálta azt a fiút, hogy azt nem lehet kifejezni. Kirázta a hideg tőle, ő lehetne az igazi Jég Herceg. De ő Nyssa vagy Theseus nyomába sem ér, ők belül jó emberek, míg Henry valamikor ezt a jelzőjét elvesztette. Hogy ne nézzen rá kérdően Newt, a fejével felé bökött:

  - Az a férfi kék öltönyben, Henry Wong, ő egy régi kérőm. - magyarázta lankadtan Sophia - Hogy kerül ide?

Newt végigmérte az említett személyt és látta, hogy jól öltözött, de nem csak, vannak emberek, akiknek jól áll az öltöny, megesküdött rá, hogy neki nem. Kicsinyesnek érezte magát Henry mellett. Látta a figyelmet, amivel a lány követte minden mozdulatát.

  - Valaki meghívhatta. - jelentette ki a nyilvánvalót.

Sophia viszont nem igazán nyugodott, látta. Azon kezdett gondolkodni, vajon miért zaklatta fel a régi kerője jelenléte. El kellett ismernie, neki sem tetszett, hogy itt van egy fiú, aki lehetett volna Sophia férje. Zavarta,persze, hogy zavarta, kritikus szemmel méregette a fiút, remélve, hogy mivel egyszer vereséget szenvedett meg egyszer nem fog csatába vonulni.

  - De ki? Van egy olyan érzésem, hogy anyám. - szólalt meg újra Sophia. - Várj meg itt, Newt, most veszekednem kell.

Mielőtt még megszólalhatott volna, a lány már ott is hagyta, nőies méreggel vágtatott Henry felé és Newt fülét megcsípte az, amit mondott, hogy megy egyet veszekedni. Tudta, hogy hirtelen haragú, de nem ennyire. A lány arca vörös volt az idegtől. Megállt és nézte, hogy elmegy, a szoknyája lobogott. Csak azt remélte, hogy nem fog ezért bajba kerülni Mrs. Clearwater előtt. De nem állt az útjába, nem az őre, ha Sophia veszekedni akar, akkor veszekedjen. Megkereste a kék öltönyt, ám mielőtt még valamit szólhatott volna neki, szembetalálta magát az anyjával, aki eléggé rejtetten csúnyán nézett rá. 

  - Sophia éppen téged kerestünk. - szólt hozzá nyájasan - Emlékeszel még Henry-re?

Megnézték egymást, de fél évvel ezelőtt is pontosan így festettek, mint most, ugyanúgy is viselkedtek. A tekintetük találkozott, de azért újra felmérték egymást, mint az ellenfelek. Sophiának újra szaltózott egyet a gyomra. Rossz értelemben. Húzta a száját és még mindig vörös volt az idegtől.

  - Hogyan is felejthetném el? - szólt gúnyosan.

Henry nem is lepődött a válasz rejtett szídásán, nagyon is tudta mit gondol róla igazán a lány. Egy pofon kíséretében egyszer már tisztázták. Ugyanaz a láng maradt a szemében, a vörös haja mellet valóban egy fáklya, ami mindig el akarja űzni, megégetni. Sophia kérdően ránézett az anyjára, dühös volt, most már biztos volt, hogy ő hívta ide.

  - Mivel olyan közel álltatok, gondoltam meghívom. -  folytatta Mrs. Clearwater - Nem mentek táncolni?

Sophia arca megfagyott és azon a ponton volt, hogy elküldjön mindent és mindenkit egy melegebb éghajlatra. Nem értette miért csinálja a saját anyja ezt vele, miért bosszantja. A dühtől összeszorította az állkapcsát és hallgatott, nem válaszolt. Nézte a jól öltözött nőt és a kárörvendő vigyort az arcán. Minden jól működött, éppen  ezért kellett belekavarjon, még akkor is ha kicsit az esküvő ellen tehetne, de a lány tudta, hogy ez az esküvő már tűzön-vízen keresztül meg lesz tartva.

  - Sophia ne légy udvariatlan!

Ezt a mondatot hallotta egész életében. Így csak tömör undort váltott ki belőle. Csak még jobban felébresztette benne a vágyat, hogy udvariatlan legyen, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy lány. Most is annyira feldühítette a dorgálás. A szeme sarkából az anyját figyelte, majd a sötétkék öltönyös fiúra nézett.

  - Akkor gyerünk. - vetette oda méreggel, nem érdekelte az illem.

Henry, tettetve lovagiasságot kinyújtott kézzel várta. Csak addig nem kezdték el sértegetni egymást, míg látókörben vannak. A zene amúgy is tompítja a szavak késeit. Magán érezte a fiú tekintetét még mielőtt hozzá fordult volna. Körülnézett és remélte, hogy az emberek kitakarják őket míg egyet táncolnak és Newt nem veszi észre őket. Mocskosul érezte magát, hogy nem a jegyesével táncol, de a haragja célpontja mégis az anyja és Henry volt. Főleg Henry, de azért még vetekedtek egymással.

  - Te ugyanolyan szép maradtál. - bókolt Henry

Megfogta a kezét és a másikat a vállára helyezte, rosszul esett érezni a kezét a derekán. Sophia kifeszítette a távolságot közöttük, csak ne kelljen annyira közel állnia hozzá. Henry sötét szemeibe nézett és a kárörvendő csillogást el akarta tüntetni, valahogy vissza akart vágni.

  - Te meg ugyanolyan elviselhetetlen.

Néhány percig csend volt, csak a hegedű zene és a beszéd hangjait lehetett hallani. Sophia egyre kellemetlenebbül érezte magát Henry-vel. Egy pillanatra nem nézett a szemébe, félig becsukott szemmel próbálta azt képzelni, hogy Newt-tal táncol. De ez lehetetlenségnek tűnt. Henry nem lehet a szerelme. Newt nem táncolna. És nincs erős parfümje.

  - Nem hittem volna, hogy a szüleid ezt a szerencsétlent választják. Nincs pénze, úgy néz ki ahogy... - szakította félbe a csendet Henry.

Sophia dühösen felvonta a szemöldökét és érezte, hogy a szíve a fülében dobog, mindig ennyire hevesen reagált; ha valaki Newt-ot kritizálta. A keze szorítása erősebb lett a vállán.

  - Kértem, hogy véleményt mondj?

Henry erre csak nevetett. Mindig ezt csinálta, szerette bosszantani és kihozni a lányt a sodrából, hihasználni azt, hogy gyenge a kapcsolata az anyjával. Éppen ezért jött most is ide, csak egy kis szelet kavarni, elvégre már úgysem veheti el Sophiát. Bosszú volt az, amiért jött.

  - Mindig is szerettem, hogy ilyen harcias vagy. - válaszolta megnyerő mosollyal.

Olyan mosolya volt, hogy... Henry az a fiú volt, akitől eltiltották volna, a veszélyes fajta, de így öltönyben ez nem látszott rajta. A gonosz szépen ki volt öltözve, Sophia már régóta megtanulta, hogy annyira nem érdemes külső alapján ítélkezni. Olyan idegen volt az a szó, hogy szeretet, egy olyan érzéstelen embertől.

  - De nem szerettél.

Henry egy laza mosolyt engedett, sosem hitte el valamiért igazán, hogy Sophia utálja, csak azt hitte kéreti magát. Kicsit erőteljesebben húzta magához a lányt, aki ennek cseppet sem örült, küldött is neki egy pillantást.

  - Ne mondj ilyet.  - suttogta Henry.

Érezte, a kezei elhagyják a derekát és olyan helyekre ment, ahová nem kellene. Bátor volt és felelőtlen. És úgy volt, hogy miért ne? A szoknyáján keresztül is érezte az érintését.

  - Tedd helyre a kezeid.  

Henry morogva húzta vissza a kezeit. Sophia dühösen nézett rá, közel volt ahhoz, hogy felképelje. Nem fogja elviselni a játékait. Vissza akarta adni amit kapott, ő is mocskosan játszani legalább egyszer; hogy megtanulja, vele nem játszadozhat. Hogy lefagyjon a fiú képe, ne jusson eszébe Newt-ot szerencsétlennel hívni.

  - Milyen elviselni, hogy miatta nem kaptad meg a pénzem? - kérdezte mézes hangon Sophia - Pedig annyira próbálkoztál, tudod, az volt a szánalmas. 

Nem tetszett neki Sophia kemény ítélete, fintorgott, de aztán gondolt egyet és előre hajolt, a szándékai nyilvánvalóak voltak. A lány félrehúzott és elnyomta magától, hogyan merte egyáltalán megpróbálni? Égett az arca a dühtől, annyira gyűlölte, undorodott mindentől, ami ő, még ha levegőt is vesz visszataszító. Tőle aztán nem fog csókot lopni, itt, mindenki előtt.. A kezei ökölbe szorultak.

  - Ha még egyszer próbálsz megcsókolni, nem érdekel mit mond anyám, én felképellek. - préselte ki a fogai között Sophia

Henry nézett rá egy darabig, nem kételkedett abban, hogy a lány valóban képes lenne rá. Viszont szeretett a haragjára játszani, bosszúként, mert hoppon hagyták ő és a szülei. Oldalra pillantott, a ravasz barna szemei elégedettek voltak. Nem érdekelte ki mit gondol, vagy érez, az emberek mindig is csak egy eszköz voltak számára, ahogyan gyermekkorban maga is eszköz volt. Elemi részévé vált ez a játék.

  - Csak műsort akarok adni. - vigyorgott ő  

Sophia felvonta a szemöldökét és nem értette miről beszél, senki sem nézi őket. A szüleinek egyéb dolga sincs, a vendégek meg szokásosan papír alakok, nem törődnek ők mással saját magukon kívül. Egy gondolat fogant meg benne, de félt megfordulni.

  - Kinek?

A fejével az asztalok felé nézett és a lány végre megpillantotta mire utalt. Az asztalnál Newt állt, elveszetten és összetörten. A haja a szemébe lógott, de is tudta, hogy a fiú rosszul van, valami fojtogatja. A keze ökölbe szorult és le sem vette a szemét róluk. Sophia ellökte magától Henryt, amit nemsokára egy pofon követte. A bőre égett és nem érdekelte a megbámuló tekintet a vendégek részéről. Hevesen szedte a levegőt és utoljára szemébe nézett a kék öltönyös fiúnak. Dühe tetőfokán inkább ment és kérdőre vonta az anyját és nem ment egyből Newt-hoz. Úgy érezte megalázták, ezt kitervelték, hogy neki és a fiúnak ártsanak. Ám míg a lány elment, a dolog nem állt meg ennyiben. Az arcát dörzsölve, Henry az italok felé indult, mikor meglátta az ott álldogáló Newt-ot. Elvigyorodott. Kettőn áll a vásár. A két fiú farkasszemet nézett egymással. A Scamander fiú úgy érezte valami megtelt benne, hirtelen felindulásból szólt oda:

  -  Vedd le a szemeid a jegyesemről.

Sosem érezte magát meg így, ennyire dühösnek és ... féltékenynek? Nem volt eddig még alkalma Sophia miatt féltékenynek lenni. Nem volt senki sem, aki közéjük álljon és most jött csak rá, hogy elbízta kicsit magát, máris magáénak érezte a lányt, pedig még nem is törvényesen a felesége de máris a másik felének tekintette. De féltette a lányt, szerinte Henry ártó és olyan éhes szemekkel követte a mozdulatait. Henry hunyorított és végignézett a másik fiún.

  - Csak a szemem, a kezem maradhat? - válaszolt Henry - Nincs szükség féltékenység drámára. Mintha szeretne...

Most az egyszer érezte magát úgy, hogy erőtlen, nincs hatalma senki fölött. Nem akadályozhatja meg Sophiát, hogy ne szeressen mást és azt sem parancsolhatja meg másnak, hogy ne nézzen rá a jegyesére. Nincs eléggé kigyúrva, hogy megfélemlítő legyen, vagy befolyásos. Egy senkinek érezte magát Henry mellett, akin valóban jól állt az öltöny, viszont ő úgy nézett tükörbe, hogy egy fogast látott, amire rá van akasztva az öltöny, ő csak megtartotta a ruhát magán, de nem érezte jól magát benne.

  - Nem hozzád fog feleségül menni. - vetette oda Henrynek

Elhívta táncolni Sophiát, folyton beszélt hozzá, ez már több volt a soknál, csak el akarta tőle ragadni a lányt, megmenteni mint egy hercegnőt a sárkánytól. Hős akart lenni és nem lenézett. Amíg táncoltak folyton méregette őket, azt suttogta magában, hogy ez a fiú nem való Sophiának, csak káros és rossz rá. Henry legalább tud táncolni. Ez már vereség, ő sosem hívta volna táncolni a lányt.

  - De nem is téged választott. - vágott vissza Henry - Te azért vagy itt, mert a szülei választottak és nem ő. 

Mintha pofon vágtak volna, nem kapott szóhoz és a mondatok kavarogtak a fejében. Newt úgy érezte nem bírja tovább ezt, faképnél hagyta a vigyorgó Henry-t. Lezuttyant az egyik székre és erőtlenül nézett maga elé. Mit tud ő adni Sophiának? Kertitörpéket a kertben, Bowtruckle-ket az erődben, egy repülést, egy szerény csókot...

Author's note: végre frissítettem 😳