Másnap hajnalban Mr. Scamander a segítségét kérte. Korán volt, tudta még Sophia alszik így a program nem ütközik. Newt nem értette miért volt szüksége a segítségére, hiszen elég aprocseprő dologról volt szó. Az apjának nem éppen a legstabilabb a munkája a Mágiaügyi Minisztériumban. Sokszor annak a határán volt, hogy elbocsássák. Általában könyvelői munkát végzett, vagy ami éppen akadt, amihez olcsó munkaerő kell. De Mr. Scamandert nem érdekelte, mert ugyanúgy egyenértékű tagjának érezte magát. Ő is ugyanott léphet be a Minisztérium kapuján.

Newt és az édesapja London utcáján várták a kóbor Grimbuszt, hogy onnan tovább az Abszol útra menjenek. A fiú dörzsölte a szemét, ténlyeg kicsit bánva, hogy hajnali ötkor felkelt. Miután kicsapták a Roxfortból és otthoni fogságra lett ítélve sok időt töltöttek együtt. A maihoz hasonlóan ment segíteni a munkájában. Az elején lelkesebb volt, most viszont már inkább megszokásból tette. Úgy érezte tartozik valamilyen szinten neki. Hogy vezekelnie kell előtte a kudarca miatt.

Félelemmel vegyes tisztelet övezte az apját. Sosem veszekedett velük, sosem emelt rájuk kezet ennek ellenére szigorúan vezette a családot. Azon gondolkodott, vajon ő majd milyen apa lesz, ha eljön az ideje? Oldalra pillantott, titkon figyelte. Tudta, hogy sok külső tulajdonságát tőle örökölte. A kusza szálú, barna haját, a magasságát, a szeme színét. Theseus más volt, az éjfekete haja az édesanyjuktól eredt, a göndörsége úgyszintén. De a gének játéka, hogy míg a bátyja inkább természetben az apja, addig ő az anyjától csent el tulajdonságokat. Az idősebb Scamander fiú sokkal inkább törtető és akaratos, de főleg Newt-tal ellentétben karrierista. Sosem tartotta rossznak a bátyját ezen tulajdonságai miatt, csak elfogadta a tényt, hogy ő sosem lesz Theseus.

- Tudom, hogy ellenkeztél a házasság miatt. De sejtem rájöttél azért tettem, hogy jobb jövőd legyen.

Newt a gondolataiba merülve nézett egy távolban lévő piros telefonfülkét. Valahogy nem tudta ezt hova tenni hirtelen. Más azt felelte volna: késő bánat. Lesütötte a tekintetét.

- Megértem. - nyögte ki vérszegényen Newt.

Értelmetlennek érezte vitatkozni vele, hiszen ami történt már megtörtént. Mr. Scamander bűntudattal küzdködött. Igen, a hatalmát kihasználta. Éppen most? Newt idegei megfeszültek, megnősül két nap múlva és az apja felkavar benne ilyen érzéseket.

- Te más voltál, mint Theseus. - sóhajtotta az idősödő férfi.

Newt erre nem válaszolt. Keserű volt újra ezt hallani. A hasonlítgatás mindig is képben volt a rokonoktól. És nemcsak. Emlékezett, hogy mennyire büszke volt Theseus minisztériumi állására. Mrs. Scamander sikeres fiúkat akart, akik a Minisztériumban dolgoznak. Bennük talán azt akarta megvalósítani, ami ő már nem lehet. De tudta megérteni, Newt mumusa az irodában dolgozás. Nem, nem kérhette tőle ezt. Talán egy ponton az idős férfi is rájött, a szeleburdi és szabadszellemű fia nem adja az életét erre és taktikát váltott.

- Itt volt az ideje, hogy te is jó döntéseket hozz. - mondta, majd biztatóan a kezét a vállára helyezte.

Newt nehéznek érezte a kezét, lehúzták, lenyomták a mélybe. Azok a kezek fel akarták egyáltalán segíteni? Az ajkába harapott, a Scamander fiú torka hirtelen keserű lett. Akármennyire jó is most minden, hónapokkal ezelőtt annyira felkavarta ez a házasság. Egy nagyon megpróbáló időszakon ment keresztül az eltanácsolása után. Igen, feldúlta az életét ez a felelősség. Csak azért, hogy nagyobb társadalmi státuszra tegyen szert?

- És ha nem működött volna köztünk? - kérdezte halkan a fiú - Akkor is ezt mondanád most?

Az élete egy játék? Sophia élete is az? Newt tekintete égett, habár a hangja jeges volt. Soha sem ellenkezett neki, talán ő itt hibázott. Azzal hibázott, hogy tisztelte és remélte az édesapja a legjobbat akarja neki, de ebben az elképzelésben az akaratuk egy. Mr. Scamander nem válaszolt, a kérdés szó nélkül hagyta. Éppen meg is jött a Grimbusz.

X

- Ejha. Jó téged is látni végre. - szólt egy hang a háta mögött.

Nem is gondolta volna, hogy valaki ilyen korán meglepi. Newt már elment az apjával, Mrs. Scamander pedig nem volt itthon. Sophia annyira rákoncentrált a kávé töltésre, hogy először meg sem tudott fordulni. Letette a bögrét, majd a váratlan vendéghez sietett. Az ajtófélfánál egy régen nem látott ismerős állt. Nyssa Blackthorn állt kitárt karokkal, mosolygó arccal. Egy fekete selyemköpeny fogta át az alakját, az alatta lévő fehér hálóingje kilátszott kicsit. Az egyenes, szénfekete haja patakzott le a hátán. A szemei még kicsit álmosan csillogtak.

- Én is örülök, hogy látlak. - elfogadta el Nyssa ölelését - Tényleg régen nem találkoztunk. Mikor érkeztél?

A nő erősen megölelte, Sophia pedig még mindig boldogan mosolygott. Hiányzott neki a barátságuk, még ha nem is olyan régóta ismerik egymást. Megkedvelte őt pár hónapja, amikor legutoljára látta.  Nem mintha a férjével több időt töltött volna. Igazán üdítő volt a bíztatása Theseus ellenségességvel ellentétben.

- A tegnap éjszaka érkeztem. - válaszolta Nyssa lelkesen, a szeme csillogott - Északon voltam, Svédországban, delegációban. Jelenleg a Kisebbségi Jogok Világszervezetének követségének tagja vagyok. A Kvibli Jogokért harcolunk, el sem tudod képzelni, milyen rossz sorsuk van szegényeknek.

Nyssa leült az asztalra, míg Sophia neki is egy csésze kávét töltött.

- Főleg, ha még egy boszorkány és egy mugli gyermeke... kegyetlen sors. Biztosan egy csomó kéregetőt láttál már az Abszol úton. Nagy részük kvibli.

Sophia csak figyelt. Sosem értette Theseus hogyan lehetett ennyire szerencsés. Megfogta az Isten lábát Nyssával. A lány sokszor irigyelte az összeszedettségét, a határozott kisugárzását, sokszor kívánta bárcsak rendelkezne azzal az önbizalommal, amivel ő. Annyira felnézett Nyssára, még külsőleg is idolizálta kicsit. Sophia a hajába túrt, próbálta nem feltűnően megigazítani a tincseit. Nem akart versenyezni, ugyan. Csak volt benne egy természetes hiúság.

- De szólj rám, túl sokat beszélek. - legyintett Nyssa.

Sophia csak rázta a fejét. Csak ámulatba ejtette Nyssa, mindig is tudta hogy különleges ember, de azt nem sejtette, hogy ennyire. A múltkor, amikor találkozott vele még feltörekvő krimí író volt, most meg jó ügy érdekében kampányol. Őszintén örült a sikerének.

- Dehogy is, ez fantasztikus, Nyssa. - mondta Sophia -  A világnak több kedvességre és emberiségre lenne szüksége. Ők is ugyanolyanok, mint mi. Apám biztosan támogatná a terveket pénzzel. Csak meg kell kérdeznem.

Nyssa belelendült újra a témába. Elmosolyodott, Sophia észrevette, hogy akkor a szarkalábai megjelennek.

- Azt hálásan megköszönnénk minden segítség számít. - hálálkodott Nyssa - Ezért akarunk nekik is munkahelyet, jobb jövőt biztosítani. Minden élet egy lehetőség.

Kinyílt a konyhaajtó és az idősebb Scamander fiú jelent meg. Theseus nem igyekezett kifogástalan külsővel mutatkozni. A hosszú, göndör fekete tincsei röpködtek mindenfelé. Nem akarta kritizálni Nyssa ízlését, de a férfi valóban egy karakteres külsejű egyén volt. Mint egy reneszánsz festményből kilépett alak.

- Nyssa nélkül a szervezet semmire sem menne. - szólalt meg tudálékosan Theseus - Végre felhasználhatod a Mardekáros tulajdonságaid.

Nyssa felvonta a szemöldökét, de elfogadta a csipkelődését. Látszott, hogy Theseus olyan büszke rá. Jó volt rájuk nézni. Olyan szerelmesek és boldogoknak tűntek. Sophia egy szomorú mosollyal nézett rájuk. Ő is ilyesmit szeretne majd Newt-tal. Boldog lenni.

- Hát, ha minden jól megy a következő lépés nyílt tárgyalás a londoni Mágiaügyi Minisztérium. Ott sem lenne jó felsülni. - szólalt meg Nyssa, miután Theseust is kiszolgálta kávéval.

Sophia teljesen elkalandozott már, a jövőjéről kezdett álmodozni. A bal kezével megtámasztotta a fejét. Nyssa megfogta a kezét az asztalon, mire felkapta a fejét. A nő kíváncsi tekintettel nézte a gondolatban elbarangolt lányt, aki megszeppent.

- Na de most beszéljünk rólad. Hogy vagy?

Hirtelen, Theseus is felé fordult azzal a mérlegelő és számító szemével végigszántotta. Mintha vizsgáztatnák, félt rossz választ ad erre az egyszerű kérdésre. A váratlan figyelemtől elpirult, zavarba jött egy pillanat alatt. A férfi szigorú pillantásával farkasszemet nézett. Akármennyire balhé mentesen mentek köztük a dolgok nem kételkedett abban, hogy nem esett ki a védelmező bátyj szerepéből.

- Izgulok. - felelte velősen.

Theseus arca érzéstelen maradt, de nem szólt semmit sem, még várt valamire. Sophia az ajkába harapott és inkább gyorsan lesütötte a szemét. Nyssa visszahúzta a kezét az asztalról, a kávéját kavargatta lustán.

- Mit szólnál, ha én készíteném el az esküvői frizurádat? Vagy van már esetleg időpont egy fodrászhoz?

Theseus a háttérben forgatta a szemét, Nyssa viszont nem látta. Nem tetszett már neki a női téma. Sophiának hirtelen nehezére esett, hogy visszafojtsa a nevetését, ahogyan a férfi sunyiban kioson a konyhából a felesége tudta nélkül. Nos, azt se tudja miről marad le.

-  Nem, tudtommal nincs, nem akarok nagy felhajtást.- vonta meg a vállát a lány, majd  De nagyon örülnék, ha te csinálnád meg.

Nyssa lelkesen összecsapta a tenyerét.

- Akkor ezt megbeszéltük. - kacsintgatott Nyssa. - Most pedig jöhet egy kis próba.

A lány háta mögé állt és már el is kezdett hajstílusokkal kísérletezni, nagyon elemében volt. Beszélgetni kezdtek, végre kevésbé kötetlenül. Nyssa a hajával babrált közben. Sophia megjegyezte, hogy reméli ő csinálja meg Theseus haját is. Nevettek, csajos idő volt. Hiányzott neki ilyesmi. Nem is emlékezett arra, mikor töltött az egyik nővérével is minőségi időt együtt.

X

Sophia egy szokatlan látványra bukkant, amikor benyitott Newt-hoz. Az álla kis híján leesett. Az említett fiú és a bátyja egymás előtt állt, az egyik kezük felemelve és összefogva. Newt másik karja Theseus derekán volt. Mindketten feléfordultak az ajtó nyitást hallva. A nyelve hegyén volt: Öhm, zavarok?

Newt arcának színe kezdett a lány hajához hasonlítani, lesütötte a tekintetét. A boszorkány megszeppenve pislogott rájuk. Mielőtt még rákérdezett volna, Theseus előtte termett, rámenősen. A tekintete peckén végigfutott a lányon, mérlegelve mintha. 

- Táncolni tanulnánk, de Newt nem a kecses fajta. - magyarázkodott Theseus, sóhajtva megrázva a fejét - Remélem te jobb vagy nála.

Theseus hosszú fekete tincseit kénytelen volt összekötni egy nagyon férfias copfban. Keresztbe fonta a karjait, de így is püffeszkedve kinyomta a mellkasát. Sophia igencsak megjegyezte magának, hogy a férfi valóban beillik a Minisztériumba. A főnökösködése megmutatkozott, ahogyan az állhatatossága is, mivel az esküvő előtt sem rest táncot gyakorolni az öccsével. Értékelendő igyekezet, a lányt kicsit meglepte a segítőkészség.

Ezen a ponton Sophiának nem sok választása volt ellenkezni. Újra abban a helyzetben találta magát, hogy könytelen volt megpróbálni megfelelni ennek a férfinak. Sophia kétkedett abban, hogy vérbeli táncmester lenne, de remélte csak annyira jó, hogy Theseus orra alá borsot törjön. Magabiztosan bólintott válaszként, felvette a kesztyűt.

- Nos, tégy próbára, Theseus.

Ám ahelyett, hogy Newt vette volna tesztalanynak maga Theseus lépett hozzá és derekán ragadta. A lány köpni nyelni nem tudott, de nem mert ellenkezni. A fiatalabb fiú csak felvont szemöldökkel nézett rájuk. Hagyta magát sodorni az árral, ahogyan Theseus kissé darabos mozdulatokkal és merev lábbal igyekszik keringőzni vele. Sophia visszafojtott egy gúnyos nevetést. Nem, nem lenne ennyire vicces az egész, ha a férfi az imént nem lett volna annyire eltelve önmagától. Úgy tűnik Theseus is sokat felejtett, csak nem akarta beismerni és inkább őt vetette teszt alá, minthogy a tulajdon öccse előtt felsüljön.

Amikor Theseus egyszer érezhetően a bal lábára trappolt, Sophia egy segélykérő pillantást küldött a másik fiúnak. Newt köhinteni kezdett.

Nos, a fiúnak szerencséjük volt, hogy olyan lánnyal volt dolguk, aki ismeri a legszofisztikáltabb táncokat is. Így pár lépésből kitalálta Theseus mire is gondolt igazából. A férfi valóban berozsdásodott. A legutóbbi előkelő táncesemény, amire elkísérte Nyssát évekkel ezelőtt volt. De nem kellett olyan sokat csiszolni rajta, Newt kicsit kétballábasabb volt. Sophia csak azt sajnálta, hogy Theseus közéjük vágott, nem engedve, hogy ők is táncoljanak. Állítólag úgy szép ha az esküvőn a táncparketten bénáznak először. Newt sokszor nézett rá kérlelő szemekkel, de mindhiába. Kissé szíven ütötte, hogy a bátyja ennyiszer megfogja a jegyese kezét, míg ő csak karbatett kézzel ül.

Viszont mindannyian jóízűt nevettek Theseus és Newt kétballábas produkcióján. Sophia soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd tényleg örülni fog, megtanulta azt a sok táncot, amire rákényszerítették.

A táncpróba végén Theseus magukra hagyta őket. Amint kiment az ajtón a lány azon elmélkedett vajon kinek szólt a próba? Newt-nak vagy Theseus-nak?

A lány segített mindent visszarendezni a szobában, hogy eltüntessék az előbb elővarázsolt helyet a táncparkettnek. Newt a szeme sarkából a kipirult arcú tüneményt figyelte, visszaemlékezett arra, hogy ugyanennyire kivörösödött az arca, amikor az első sétájukat tették Clearwaterék birtokán. Akkor még nem ismerte Sophiát, nem hitt a szerelmükben, nem gondolta, hogy egy nap ennyire fog szeretni egy lányt.

- Most is van B terved? - törte meg a csendet Newt - Elszökni egy vámpírral?

Sophia csak rázta a fejét. Emlékezett arra, hogy régen ez volt a B terve minden eltervezetten kudarcba fulladt házasságának. Belül örült, hogy ezekre sosem került sor. Kicsit meglepte, hogy Newt megjegyezte ezt a vallomását, elvégre akkor még nagyon a kapcsolatuk elején jártak.

- Hálás vagyok, Newt.- sóhajtotta a lány, majd amikor a fiú mellé huppant az ágyra egy Ugyan miért? kérdéssel az arcán; folytatta -Mert te önmagad vagy. Ott voltam a kétségek rengetegében. Kérő után kérő. Belefáradtan találtál rám. Én nem éltem addig, míg veled nem találkoztam. Mindig arról álmodtam, hogy valaki szeretni fog. Nem gondoltam, hogy egyszer valóra fog válni.

Newt megfogta a kezét, erősen. Sophia megkésetten vallott neki szerelmet, de nem tudta volna ezt felróni neki. Sokszor megfogalmazódtak benne is kétségek a jövőjüket illetően, de ezeket most elfelejtette. Nem, már tudta, hogy Sophiát akarja és senki mást. Előre hajolt és megcsókolta a lányt, úgy mint ahogyan eddig még soha. Az ajkaik kecses táncot jártak egymással. Veled akarok lenni, gondolta Newt, amint magához húzta a leendő feleségét.

Theseus éppen akkor nyitotta ki az ajtót és a szerelmespár szétröppent. Elkerekedett szemekkel, szégyellősen pillantottak rá, a betolakodó pedig megtorpant az ajtóban. Ő is kellemetlenül érezte magát, de nem sejtette fontos pillanatot szakít félbe. Newt paprikavörös arccal felállt és megköszörülte a torkát. Annyira zavarban volt, hogy kénytelen volt kimenni a szobából.

A lány is megszeppent. Megköszörülte a torkát, de nem követte a leendő férjét, inkább hátradőlt az ágyon és a maradék könyvekkel babrált, amit Newt nem sikerült elpakoljon. Theseus körbenézett a szobában, mintha keresne ott valamit, ám csak tétován állt. Egyet gondolt aztán és leült az ágy szélére, a lánytól tisztes távolságban. Ez feszélyezte, valahogy a házassága azon része volt az idősebb, kötekedő bátyj, amit nem szívesen fogadott el. Számított a szídásra, ám ehelyett csak Theseus lágy hangja szólította meg:

- Sophia?

Az említett boszorkány nagyot nyelt. Szinte tudta, hogy egy rendkívül epés megjegyzést fog kapni arról, hogy elég pofátlanul összemelegedett az öccsével. Nem emelte fel a tekintetét rá, csak továbbra is lenézett és rendezgette a fiú könyveit.

- Igen, Theseus? 

Mély csend lappangott. Sophia felvonta a szemöldökét, nem értve a tétlenséget. Végül A férfi megvárta, míg ráfigyel. A fekete fürtjei körbefogták az arcát, a jeges szemek rendületlenül figyelték, mint aki bármikor ugrásra kész. Egy jó ideig erősen tartották a szemkontaktust, majd a fiú megenyhült. Egy mélyről jövőt sóhajtott.

- Sajnálom. - nyögte ki Theseus, majd mire Sophia felvonta a szemöldökét folytatta - Sajnálom, hogy rosszindulatú voltam veled. Csak meg akartam óvni Newt-ot, de tőled nem kellett volna. Félreismertelek.

Theseus maga is megkönnyebbült. Ő sosem téved. De most az egyszer jó volt tévedni. Minden alkalommal, amikor figyelte a lányt, amikor tudta az nem figyel vissza rá. Kíváncsi volt hogyan viselkedik az öccsével, amikor nincsen tét. Mindazon alkalommal, amikor a lány a konyhában ügyeskedett meglepte, mert nem hitte egy olyasféle neveltetésben részesült hajlandó bemocskolni a kezét. Hogy képes-e változni, áldozatot hozni. Látta hogyan beszélt a két fiú édesanyjával, motiválja Newt-ot. Mérlegelte, tesztelte titkon magában. De Sophia mindig és mindenben maradéktalanul megfelelt neki. Már csak arról kellett megbizonyosodjon, hogy ne haraggal egymásközt menjen férjhez az öccséhez. Tartozott neki annyivel, bűnösnek érezte magát, mert ennyire elkapkodottan ítélkezett, mert ugyanabba a hibába esett, mint anno Nyssával. Ki akart bekülni. Új lappal kezdeni, most már barátokként.

- Semmi baj. - kinyújtotta a kezét Theseusnak - A szándékaid végül is jók voltak. Legyen szent a béke.

Kezet fogtak, Theseus orcán egy mosoly terült el, a lány még sosem kapott ilyen mosolyt tőle. Teljesen másképp festett így. Nem volt zord és fenyegető, ahogyan azt első találkozásukkor tapasztalta. Sejtette, hogy Nyssa a kedves, pimasz énjét szerethette, nem azt, akinek akart sokszor tűnni.

- Fejlődőképes. - idézte Theseust Sophia.

x

Elváltak, tudva, hogy nemsokára újra találkozni fognak. Newt fejébe se fért hogy a legközelebb amikor látják egymást már férj és feleség lesznek. A szíve nehéz volt mindennel, de nem merte kiönteni. Nem most, nem most.

Másnap készülődéssel telt, a ház szaladt. Mrs. Scamander mindenáron le akart nyisszantani Newt hajából, amit mindkét fiú hevesen ellenzett. A nyisszantás elmaradt, a rakoncátlan tincsek megúszták ezt a napot is. 

A patyolattiszta, kivasalt öltöny a vállfán lógott. Newt lámpalázas volt, és borzasztóan aggódott mindenért. Régen nem látta Sophia szüleit, ideges volt a táncparketten nyújtott teljesítménye miatt. De főleg a nászéjszakája miatt aggódott. Merlin szakállára, még a táncuk miatt is aggódott. Amikor már teljesen idegkimerülés szélén állt, a szobája ajtaján szapora kopogást hallott. Sóhajtott. Nem, nem fogja újra megkeresni azt a régen elveszett nyakkendőjét. A narglik már úgyis fagyöngyre cserélték a kertitörpékkel. Kemény az árfolyam.

Nem válaszolt semmit sem. Annyit hajszolták ma, hogy nem akart több embert látni. Theseus lépett be hozzá, egy előzékeny mosollyal az arcán. Átérezte az öccse szétesettségét. A félelmét is, hiszen ezeken ő maga is átesett. Azt kívánta bárcsak igazán fel tudná bíztatni, lelket önteni bele. Egyelőre csak éreztetni akarta, hogy nincs egyedül. Hiszen testvérek, itt vannak egymásnak. Belépett már, de a neki háttal álló Newt nem látta. Megtorpant és az ajtófélfában kopogtatott.

- Zavarok, öcsi?

Most már legalább megkérdezte, hogy zavar vagy sem. Newt felé fordult, akkor látszott csak, hogy mit tart a kezében. Nagy erőfeszítéssel és koncentrációval próbált nyakkendőt kötni, sikertelenül.

- Dehogy. Éppen..- motyogta.

- Segítek.

Theseus hozzá sietett, pár pillanat alatt megkötötte, majd ellazította, hogy Newt le tudja venni még egyszer. Látszott a gyakorlat a mozdulataiban, a Minisztérium erre megedzette. A kisebbik fiú hálálkodott, hogy kiszabadították a gonosz nyakkendő fojtogatásából.

- Többet kellett volna gyakorolnom, nem a nagy nap előtti éjszakán. - mondta elcsüggedten Newt.

Ledobta magát és a rakoncátlan ruhadarabot az ágyra, elterült végtelenül kimerülten. A férfi lecsüccsent mellé az ágyon, még így is fölé kerekedett egy kicsit. Mindig ő maradt a magasabbik közülük. Már kicsi koruktól kezdve Newt erős védelmezője volt, szerette ezt a szerepet. Az álmosan pislogó öccsére nézett, aki annyira fél a másnaptól. Holnap megnősül. Fenéket, gondolta Theseus, hiszen még olyan fiatal. Olyan gyorsan felnőtt. Bármilyen nehezen jutott erre a felismerésre, Theseus sóhajtott, úgy érezte nem áll készen arra, hogy elengedje.

- Emlékszel, amikor kicsik voltunk és folyton felborultam a szánkóval télen?- kérdezte Theseus

A fiú bólintott, nosztalgia csillogott a szemeiben.

- Te tanítottál meg kikerülni a fákat. - folytatta az idősebb Scamander fiú - Az egy fontos dolog volt. Nem adtam fejest a fenyőfáknak.

Newt nevetett. Annyi időt töltöttek távol, hogy el is felejtette: Theseus vidám és mosolygós gyerek volt mindig. Emlékezett, ahogyan mindig fel tudta vidítani még az édesapjukat, aki fáradtan érkezett haza a munkából. Sülve-főve együtt voltak, minden balhéban és játékban. Jóban és rosszban. Egymásnak tanították, hogyan kell élni, miközben ők maguk is csak belekóstoltak a világba. A legvidámabb emlékeik együtt voltak.

De ez olyan régen volt. Azóta sok minden eltelt. Newt álmosan pislogott, az ajka lefelé konyult. A testvére, aki mindig megnevettette, megöregedett. Felkönyökölt, szinte értetlenül nézett rá, mintha csak most döbbent volna rá, hogy az idő eljárt a feje fölött. A saját harcai, a kihívások a munkában pecsétet tettek rá. A koravénség jeleit vélte felfedezni benne: a pár szál hóka hajszál, a ráncok néhol, amit már nem a mosolygás okozott. Fájt a szíve belegondolni abba, hogy egy nap nem lesz vele, mert a homokórában elfogy a homok.

- Azt kívánom bárcsak veled több időt töltöttem volna. - szólalt meg Theseus, csendesen.

A Minisztérium helyett, tette hozzá magában. Most, hogy kirepülni látta, tömény bűntudat szállta meg. Azt kívánta bárcsak máshogy tett volna dolgokat, noha tudta, hogy az idő kerekét vissza nem lehet fordítani. Szomorúságot tükröztek a szemei. Newt megveregette a hátát, hogy kissé felvidítsa mindkettejüket.

-Semmi baj, Theseus, te csak az utadat jártad. - mondta Newt,  Hiszen mindig testvérek leszünk, akármi is történjen.

Theseus csillogó szemekkel nézett rá. Igen, mindig azok lesznek. Megköszörülte a torkát, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy megilletődött.

- Holnaptól már nős leszel. - jelentette ki a magától értetődőt, hogy oldja a feszültséget - Nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan eltelik az idő.

Newt egyetértően bólintott. Egy izgatott remegés ment végig a testén.

- Várom, de közben félek is.- húzta a száját.

Most Theseus csak legyintett. Rajta volt a sor, hogy jól meglapogassa a másik fiú hátát erős szeretettel. Sokszor úgy érezte, hogy ő apáskodott fölötte az apjuk helyett. Sajnálta, hogy egész életében volt egy szakadék apa és fia között. A marta a szívét a tény, hogy Newt-ot ez mélyen bántja és tanácstalan a dolog miértjét illetően. Egyedül Theseus tudta, hogy miért és a sírjába viszi a titkot.

- Ez normális. Minden rendben veled, Newt. - mondta, mire a másik kissé megkönnyebült.

Mindig is sokat adott a bátyja szavára, nem mert így a mostaniban sem kételkedni.  

- Ezt neked hoztam. - pattant fel Theseus, és elépakolt egy barna bőröndöt - Szeretném ha már most kibontanád, mert lehet a nászékszakádon mással leszel elfoglalva.

Pimaszul kacsintot egyet, mire Newt annyira elpirult, hogy csak annyit motyogott:

- Stílusos.

Egy méretes, aranybarna bőrönd feküdt előtte az ágyon. Newt végigsimította az ujját a finom, feszes bőrszegényeken. Sejtette, hogy az ajándék inkább átvitt értelemben különleges. Theseus egy kis útravalót ad, most hogy a szárnyait fogja próbálgatni.

- És hasznos is. - tette hozzá lelkesen a másik.

Theseus felnyitotta a fedelét és peckén belemászott. Newt álla teljesen leesett, izgatottan követte a mágikusan felnagyított térbe a bőrönd belsejébe. Ámulatba ejtette a tágasság.

• Megmozgattam pár követ érte. - dícsekedett tovább Theseus.

Előtte állt egy kitöltetlen tér. Meg is ijeszthette volna az üresség. De éppen ellenkezőleg, felcsigázta a lehetőség, amivel kitölthetné. Egy kézben vihető álmot kapott ajándékul. Most rajta volt a sor, hogy megilletődjön, a bátyjához fordult.

• Köszönöm, köszönöm.- lihegte.

AN: igen, tudom, az én Theseusom nem konvencionális. Az a helyzet, hogy én már hamarabb faceclaimeltem, minthogy a második film kijöjjön és már Mark Ryder arcát tudom csak elképzelni Theseusnak. Szeretném őt megtartani a külön ficemhez is.

Titeket mennyiben zavar a faceclaim változás?