Állatkereskedés

Bár ez a téma, probléma most nem a ,,nagyobb" állatokat érinti, hanem a kisebbeket, de az Együtt a Kisállatokért Alapítvány önkénteseként úgy érzem mindenképpen szentelnem kell minimum egy részt ,,A Kicsiknek" is. Akiknek pontosan ugyanúgy van lelkük, pontosan ugyanúgy vannak érzéseik, és igényeik, mint a többi más állatnak.

Állatkereskedés. Az ember ha meghallja ezt a szót, valószínűleg először az aranyos cuki állatok jutnak eszébe. Gondolná az ember, hogy állatokat lehet vásárolni, mi ezzel a baj?
A helyzet az, hogy ha valaki nem ért a kisállatokhoz, akkor nagyon könnyen a kereskedők csapdájába tud esni.

Igazából nem írnám le újra az okokat, mert már nem tudom hánymilliószor leírtam ezeket az érveket másnak máshogy fogalmazva mindenféle platformon :D Szóval most szimplán átmásolom a ,,Mindent a hörcsögökről" című irományomból az állatkereskedésekre, szaporítókra vonatkozó részt. (És persze kiegészítem, vagy kicsit átírom). Ha valakit érdekel a teljes rész, megtalálja nálam ;)

Lejjebb a szaporítókról is szót ejtek, bár azt is kisállatokkal kapcsolatban írtam, de kutyákra, macskákra, minden állatra ugyanúgy vonatkozik.



(Tehát itt most hörcsögökre van vonatkoztatva a szöveg, de vegyétek úgy hogy az összes állatkereskedésben lévő állatra vonatkozik)

Állatkereskedés❌❌❌❌
A lehető legrosszabb hely, ha innen vásárolsz állatot. Az állatkereskedésekben tulajdonképpen egy nyílt állatkínzás folyik. Először is, minden állatot bezsúfolnak egy kis helyre, példának okáért 5-6, de van hogy több hörcsög van egy A4-es lapnyi területű terráriumban, alig van helyük mozogni, ráadásul ők még ennek tetejébe magányos állatok is, tehát tépik szanaszéjjel egymást, csak hát nyilván ez nem a gyanútlan vásárló szeme előtt történik. Ugyanez van tengerimalaccal, deguval, csincsillával, stb... Esetleg a hörikhez be van rakva egy rácsos kerék, amivel mostmár tudjátok mi a baj, hogyha olvastátok az előző részeket, balesetet, hatalmas fájdalmakat okoz, életveszélyes. (Kieg.: a rácsos kerék átmérője kicsi, így hajlik benne az állatok gerince, ami fájdalmakkal jár, és ha hosszútávon használ egy állat kis átmérőjű kereket, akkor előbb utóbb eldeformálódik a gerince, így már a puszta járás közben is fájdalmai lesznek. Ezen kívül iszonyúan kemény azokon a rácsokon futni, jobb esetben talpfekélyt okoz, rosszabb esetben eltörik az állat lába, ami sokszor halállal végződik)
Nem törődnek a kereskedésben az állatok érdekeivel, tárgyként tekintenek rájuk akik pénzt hoznak.
Azzal, hogy együtt tartják a höriket, nyilván sajnos együtt jár a szaporulat is, csakhogy itt nem választják külön a hörcsögöket nemek szerint sem, tehát anya fiával, apa lányával, tesó tesóval boldogan szaporodhat. És mi is lesz ebből? Gondoljunk csak egy emberi példára, ott sem szép látvány az ilyen... A hörik lehet hogy eleve meghalnak pár naposan, pár órásan, vagy az anya hal bele a szülésbe, esetleg megöli a kölykeit, de könnyen lehet hogy bár megszületnek a hörik, és pár hónaposan a gyanútlan gazdinál váratlanul meghalnak, vagy kijön rajtuk egy idegrendszeri betegség, ami gyógyíthatatlan, a neurológiai betegséggel küzködő höriknek a sorsa sajnos az altatás szokott lenni, mert ahogy telik az idő, egyre jobban szenvednek :( Sanszos hogy a beltenyésztett hörik rengeteg betegségben fognak szenvedni, folyamatosan orvoshoz kell velük járni, akár fogkorrekcióra, akár folyamatosan atka, gomba elleni kezelésre szorulnak majd, és ezen kívül még számtalan betegség van.
Persze előfordulhat hogy egészséges hörit szerzel be a kereskedésből aki sokáig él, de kérdem én, megéri kockáztatni? Megéri támogatni a pénzeddel a szaporítást, az állatkínzást? Hogyha a kutya szaporítókat elítéled, akkor a kisállatszaporítókat miért nem? Nem ugyanaz a kategória?

A másik dolog, hogy ha bemész egy kereskedésbe, akkor SOHA DE SOHA DE SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE (!!!!!) HALLGASS AZ ÁLLATKERESKEDŐ TANÁCSÁRA!!!! Nem értenek az állatokhoz. Ez egy tény. Rádsózzák a kis ketrecet, a három féle magból álló szar értékű tápot, magányosan élő állatot párban adnak el, párban élő állatot magányosan adnak el, adnak jó kis rácsos kerekeket szemrebbenés nélkül, stb stb stb...
Amúgymeg tényleg, gondoljátok csak végig, milyen ,,hozzáértő" az aki nem tudja meghatározni az állatoknak a nemeit? Milyen hozzáértő az, aki kutatások alapján világszerte bizonyított tényt megcáfolva egy magányosan élő állatot párban ad el? Milyen hozzáértő az, aki vemhesen ad el állatokat a gyanútlan gazdiknak mindenféle lelkiismeret furdallás nélkül? Számtalan ezermillió eset volt már, amikor almokat kellett átvennie a Hörcsögmentésnek, mert a gazdi megvett a kereskedésből egy hörcsögöt, aztán lebabázott, ő meg nem számított rá. Vagy ugyanez a kategória, amikor mondjuk vesz két hörcsögöt az ember, ami már eleve rossz, a kereskedő azt mondja hogy azonos neműek, aztán lássanak csodát, pár napon belül leellik az egyik, és kiderül hogy amúgy ellenkező neműek is ráadásul.
Vagy eleve nem értenek az állatokhoz, vagy pont nem érdeklik hogy mi lesz annak az állatnak a sorsa, az a lényeg hogy a vásárló vegyen meg minden szart, a többi nem számít, csak legyen pénz, legyen profit, pénz pénz pénz pénz pénz...

Ez egy ördögi kör sajnos, nyilván a kereskedésben szenvedő állatok is megérdemelnének egy sokkal jobb sorsot :( De amíg van kereslet, addig mindig lesz kínálat is sajnos, nem szabad megvásárolni őket, ez tudom csúnyán hangzik, de egyszerűen nem lehet ezt máshogy megfékezni.







-Szaporítók❌❌❌❌
A másik legrosszabb fajta, a házi szaporítók. Talán nem tűnik olyan drasztikusnak, mint kutyáknál, pedig ha belegondolsz, ugyanaz a kategória, végülis a kutyákat is bezárják kis helyekre, szaporítják őket kimerülésig, stb. Ugyanez van höriknél is (meg amúgy másik állatfajoknál is, amiket itt írok, az minden kisállatfajra visszavezethető, ugyanezek a problémák mind megvannak a többi állatnál is)
Mondjuk nyilván höriknél nincsen ilyen hatalmas szaporítótelep, mint kutyáknál, hörcsögöknél általában az van hogy egy A4-es lapnyi ketrecben szépen hozza le az almokat emberünk, és eladja a babákat. De hogy mi is ezzel a baj? Hozzáértés nélkül ilyet nem lehet csinálni, rengeteg hátulütője van, beteg babák születnek, a beltenyészetre sem figyelnek, rosszzak a tartási körülményei a höriknek, nem figyelnek oda a táplálásra sem, stb... Nem beszélve arról hogy rengeteg kidobott höri van (igen, sajnos bármennyire hihetetlen is, az ilyen kisállatokat is minden megbánás nélkül utcára dobnak, ezzel tulajdonképpen halálra ítélve őket), tehát a szaporító gyártja a felesleges beteg almokat, semmi szükség több hörire, és állatok életével játszadozik.

Azért leírom, ha esetleg valakinek nem tiszta a két fogalom. Hogy mi is a különbség a tenyésztő és szaporító között.

Bár itt kutyára írja, de igazából ugyanez van hörinél is, meg az összes többi állatnál is.

(Forrás: www.horcsoginfo.hu)

Meg is ragadnám az alkalmat hogy megemlítsem az egyik legnagyobb szaporítót, akivel küzdünk, aki hatalmas reklámot csinált magának, ott van jófogáson, youtubeon, facebookon, saját weboldala is van, éppen ezért sajnos sok vevője is van. Ez az aranyhorcsog.hu szaporító. Bármennyire is reklámozza magát, bármennyire is szépnek tűnik az egész, ő sajnos egy szaporító, és nyíltan lehetett is látni egyszer a weboldalán, hogy beltenyészet volt nála. Rengeteg panasz jött, hogy az emberek vásároltak tőle hörit, aki pár hónap múlva meghalt, vagy rengeteg betegsége van, sokat kell orvoshoz járni vele, stb...
A höriket tulajdonképpen egy kis helyen tartja, úgy működik az egész mint egy kereskedés, bemész az üzletébe, és elvihetsz hörit, nem kérdezi meg hogy hova kerül a hörcsög, semmi. Van nála minimum 70 (!!!!) babahörcsög, szóval ez a kategória az amit inkább egy szaporítótelephez tudnék hasonlítani. Egy tenyésztőnél maximum 2-3 alom van egy időszakban, de lehet hogy sokat mondtam, ez függ attól hány szülőpár van. Ja, és a tenyésztő figyel arra, hogy a hörcsög ne merüljön ki a szülésben, van egy bizonyos időszak amit ki kell várni, míg újra lehet alma, egy szaporítót ez pl hidegen hagy, megállás, pihenés nélkül szaporítja a höriket.
A tenyésztő külföldről hozatja be a két különböző nemű állatot, külföldi híres tenyészetekből, és általában a két höri két külön országból származik. A szaporító bemegy a kereskedésbe, megvesz két hörit, otthon összerakja őket mindenféle felügyelet nélkül, és ennyivel letudja a dolgot.
Igazából egy tenyésztő nem hirdeti magát jófogáson. Nagyon sok hörit jófogásról, vagy marketplace-ről mentünk. Onnan már könnyen fel lehet ismerni egy szaporítót, hogy milyen körülmények között tartja az állatait, mennyire lelkiismeretes, mennyire ért a hörikhez. Ha látsz egy kis ketrecet benne egy rakás hörivel, egyből tudod hogy szaporító. Ha látsz egy rácsos kereket a háttérben, rögtön tudod hogy szaporító. De tulajdonképpen nem is nagyon kell felismerni, hiszen összesen kettő hörcsög tenyészet van, a Pezsi Aranyhörcsög Hobbytenyészet, illetve a Smallsteps Hamstery.

Akit érdekel kifejtettem még a höris könyvecskémnél az előbb említett kettő tenyésztőt, illetve a Hörcsögmentést.




Amire buzdítanálak titeket, hogy fogadjatok örökbe.
Ne vásárolj, fogadj örökbe!!!

Messziről kerüljétek az állatkereskedéseket, szaporítókat. Kutyák macskák ezrei várnak gazdira országszerte, és a szaporítók tőlük veszik el az esélyt. Szerencsére kisállatból azért valamennyivel kevesebb van kidobva, gazdira várva, de ugyanaz a kategória, nagyon sokan várnak gazdára, és a szaporítók elveszik előlük a gazdisodási esélyeket.

Kisállatmentések is vannak, mindenképp az örökbefogadást ajánlom, ezeket most fel is sorolnám nektek, ha már a kicsikről van szó.

Együtt a Kisállatokért Alapítvány (EKA)

Egérmentés
Patkánymentés
Degumentés
Csincsillamentés (Welovechin)

Nyúlmentés - Bunny rescue

Hörcsögmentés

Magyar Tengerimalac-védő Egyesület (MTVKE)

Viszont ha jól tudom nincs mindegyik mentéshez külön oldal, a malacosoknak, höriseknek, EKA-nak, nyuszisoknak, csincsillásoknak tutira van. A többi állathoz az EKA-t kell keresni.
Iderakom a hivatalos csoportokat is, amikbe az adminok általában a mentések tagjai is, szóval profik, a tagok is nagyon segítőkészek, kedvesek.

Hörcsis csoport: Hörcsög imádók :)
Tengerimalis csoport: Tengerimalacok - értük és velük, vagy a Felelősségteljes tengerimalac tulajdonosok!
Csines csoport: Csincsilla imádók
Degus csoport: Ilovedegu.hu
Pateszos csoport: PatkányVarázs
Egeres csoport: Egerentyűk
Nyuszis csoport: Törpenyuszisok

Összefoglalva a dolgokat: a kereskedések, szaporítók állatkínzók. A kereskedésben nem figyelnek az állatok igényeire, rosszul tartják őket, ha betegek lesznek nem viszik el őket orvoshoz, nyíltan látható beltenyészet folyik, beteg állatokat adnak el, félretájékoztatják a vásárlókat, szemrebbenés nélkül eladják a beteg, vemhes állatokat, illetve az olyan felszereléseket, ételeket amik az állat halálát okozhatják... Ugye te sem szeretnél egy ilyen helyet támogatni a pénzeddel?
Ha egyet elhozol az nem mentés, annak az egy állatkának persze megváltás ha elhozod, de másnapra a helyére tíz másik kerül sajnos :/ Amíg van kereslet, addig sajnos mindig lesz kínálat is.

Támogasd az örökbefogadást az erőszak, és állatkínzás helyett!❤️






///Szerintem ide így ennyit akartam😁 Ja, a fenti képen a Hörcsögmentéses Panír látható, aki azóta már gazdis, de olyan gyönyörű a kis habtestével😂😍❤️ Bármi kérdésetek van nyugodtan tegyétek föl❤️ Találkozunk legközelebb, köszönöm ha elolvastátok, sziasztok❤️///

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top