꧁☾︎kicsit késett Nőnapi rész☽︎꧂
Boldog (késett) nőnapot és jó fangörcsöt, ha kaptok majd ettől :3❤️
[<~~~~~~~~~~>]
|'~Írói szemszög~'|
Egy átlagos, hétköznapi volt a mai is. Igaz, ez egy olyan nap volt, amit a fiúknak nem lehetne elfelejteni, és minden ablakban és minden háznál csak virágokat látott az ember. Tulipántól elkezdve a rózsáig, minden féle virágot láttál mindenhol, és érezted a finom illatát.
Minden lány és nő virágot kapott a párjától vagy a barátjától, néhányan pedig a lány testvérüktől vagy a lányuktól.
Eddig minden lány és asszony, a legtöbbet pedig a hercegnő. Hogy mért? Nem, nem azért, mert hercegnő volt, hanem megtisztelték a falusiak, ahogyan az apja is. Minden féle virág volt egy csokorba tekerve, majd lett mellé még egy, és lassan még egy. Három csokor virága volt, ahogyan az édesanyjának is. Szerették őket a falusiak és ennyit, ezen a napon, ezt meg érdemelték a falusi fiúktól, férfiaktól.
Viszont, a hercegnő nem ezeknek őrült, sőt, inkább csak egy erőltetett mosoly volt az arcán és úgy köszönte mind ezt meg. Csalódott volt, hogy nem attól kapta, akitől szerette volna, de egy kisebb boldogság volt benne, hogy azért kapott nem is egy-két szál virágot.
A napnak délutánja volt még csak, és minden férfi meg fiú ekkor adott minden nőnek és lánynak virágot. Az egész faluban és a mólón sürgés - forgás folyt, és minden ott lévő árus főleg rózsákkal rohangált, hogy minden férfi tudjon adni virágot.
A hercegnő ebben az időpontban volt kint a mólón, hogy sétál egyet, mert ő már mindenkitől kapott egy szál rózsát és más - más virágot. Mosolyogva nézte, ahogyan mindenki mosolyog és fel-alá futkároz. Egyszer - kétszer el is nevette halkan magát, hogy mi minden van körülötte és a férfiak mit megnem tesznek azért, hogy párjuk kapjon rózsát vagy éppen más felé virágot.
A lány nyugodtan sétált a mólón, azt nem is sejtve, hogy valaki éppen mosolyogva tart mögötte.
Katsuki, avagy a faluban elterjedt jó öreg Dynamite megnevezése. A szőke mosolyogva ment a lány mögött 10 méterrel és figyelte az árusokat, hogy melyiknél van szép, vörös rózsa. Hogy mért is vörös? Mert az a legszebb és úgy véli, hogy azt a lány jobban megérdemli, mint az összes többi virágot. Illik is a lányhoz, meg ahogyan észre vette, a lány nagyon nézegeti a vörös rózsákat a vár kertjében.
Miközben sétált, megpillantott egy koldust, akinél ugyan úgy voltak virágok. Több is, szebbek is, és ritkábbak is, mint ami az itt megjelent árus férfiaknál.
Oda ment a földön ülő férfihoz, és legugolt a rózsákhoz. Végig vezetette rajtuk a tekintetét, majd megállt egy olyan rózsán, amit az egész kertben vagy máshol nem találsz.
Vörös, piros és világos piros színekben pompázott az egész rózsa. A belseje világos piros, és ahogyan nyílik a virág, úgy lesz egyre sötétebb színe, amég el nem éri a szárát; ami már sötét vörös, lassan fekete..
A szőke szeme egy kicsit mintha felcsillant volna, mert át futott az agyán az a gondolat, hogy ez a rózsa pont ugyan olyan, mint a lány. Van bennük hasonlóság, és ahogyan ismeri a lányt, biztos benne, hogy tetszeni fog neki. De főleg úgy, hogy ezt tőle fogja kapni.
- Ez biztos tetszeni fog neki. Ezt elvinném.- vette el a rózsát halványan mosolyogva a szőke és az öreg felé nyújtotta a másik kezét amiben volt 10 yen
- Ingyen a magáé fiatal ember. Járjon szerencsével annál a bizonyos hölgynél.- mosolygott kedvesen a férfi Katsuki-ra
- Isten áldja meg magát uram.- egyenesedett ki a szőke és egy halvány mosolyt ejtve a férfira tovább is ment
Miközben ment, a rózsát nézegette ami a kezében volt. Megszagolta, majd egy nagyobb mosoly lett az arcán és (Y/N) után futott. Biztos volt benne, hogy a lány ennek a virágnak örülni fog, és meg lesz vele elégedve.
Gyorsan utol is érve a hercegnőt, megkocogtatta a jobb vállát, majd mire a lány hátra nézett, Ő már előtte volt.
- Ki az?- tette fel a kérdést a lány, de senkit nem látott maga mögött ezért inkább vissza is nézett maga elé
- Ez azt hiszem, hogy a magáé hercegnő.- mosolygott a lányra Katsuki
- Katsuki, ezt nem kellett volna.- mosolygott az imént említettre (Y/N) és mosolyogva elvette tőle a rózsát - Ez nagyon szép, köszönöm Katsuki.- ölelte meg a szőke kalózt hálája érdekében
- Tudod hercegnő, ennél van szebb virág is, csak azt nem tudom neked oda adni.
- Tessék? Katsuki, te miről hadoválsz? Ez is nagyon szép, még sosem láttam ilyen rózsát.- értetlenkedett a lány és egy kérdő pillantással nézett az előtte álló szőkére
Katsuki csak elnevette magát és mosolyogva átölelte a lány derekát, majd finoman az ajkaira hajolt.
- Rólad beszéltem kislány. Boldog nőnapot hercegnő.
- Jaj, te.- nevette el magát a lány a kalóz karjaiban, majd átkarolta mosolyogva a nyakát - Köszönöm Kalózkám.
- Ez csak természetes hercegnő.- mosolygott tovább a szőke és újra egy csókba vonta a lányt
[<~~~~~~~~~~>]
Igen, senki ne kérdezze, hogy mért késett, mert még én magam sem tudom, de csak tegnap volt időm megírni ezt az egészet (◍•ᴗ•◍)
TwT..
Remélem nem lett szar, és élvezhető is volt. Három órát ültem a gép előtt, mert mindig újra kezdtem, közben meg tömtem a fejem, hogy azért mégse haljak éhen ಠ◡ಠ
Btw..
Ennek lett volna egy másik felé oldala, de az ennél unalmasabb lett volna és amúgy kb ugyan ez lett volna, szóval maradt ez. Ez valahogyan jobban megfogott engem.
Nya, ennyi lett volna ez a rész. A következő pénteken jönni fog, addig is kellemes napokat nektek csajok. (≧▽≦)❤️
Utólag is Boldog nőnapot mindenkinek!<33❤️
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top