-Binnie... - nyöszörögte erőtlenül Felix. Fogalma sem volt róla, hogy mennyi idő telt el, hány óra volt, de az egész szobában kellemes félhomály uralkodott. Úgy emlékezett, hogy Changbin a kanapéra fektette le pihenni, de most mégis az ágyában volt, ami mellett hyungja térdelt.
-Yongbok-ah? - kapta fel a fejét a neve hallatán Changbin és ide-oda cikázó tekintettel vizslatta a kis szeplős arcát. - Hogy érzed magad? - Az idősebb fiú hangja végtelenül lágy volt és szinte csöpögött az aggodalomtól. Mély barna szemei oly' féltőn nézték Felixet amibe az ausztrál fiú lelke beleborzongott. Bin ujjai finoman kisöpörték a pici arcába lógó tincseit, mire Lixie elkapta hyungja kezét és a tenyerébe csókolt.

-Sokkal jobban vagyok, köszönöm - mosolyodott el halványan az ausztrál fiú. - Egész végig itt voltál velem? - kérdezte szelíden, mire Changbin fásultan sóhajtott egyet.
-Mégis hol lettem volna? - csóválta meg a fejét. - Megígértem anno neked, hogy soha nem hagylak magadra... - tette hozzá csendesen és szavai olyan érzést keltettek a kisebben, mintha mellkason rúgták volna.

Felix nem tudta, hogy mit mondhatott volna. Hatalmas baba szemeit egy pillanatra sem vette le Changbinról és pici kezecskéivel makacsul szorította hyungja ujjait. Fogása akarata ellenére folyamatosan erősödött, mert nem akaródzott neki elengedni a fiút.

Se fizikálisan, se pedig képletesen értve...

Az arcához emelte Bin kezét és jólesően bújt puha tenyerébe. Cselekedetének hála az alacsonyabb teljesen lefagyott és torkában hevesen dobogó szívvel várta Felix következő lépését. Legszívesebben magához ölelte volna a pici törékeny testét, de uralkodnia kellett magán... Túl nagy volt a szívén a seb és lelkében a sértettség, ezért makacsul ellenállt a vágyainak és nem omlott Felix karjaiba.

-Changbin - szólalt meg csendesen. Képtelen volt az idősebbre nézni, ezért összekulcsolt kezeiket szuggerálva próbálta összeszedni az erejét. - Kérlek bocsáss meg nekem...
-Miért? - pislogott semmit sem értve Bin és a finoman a fiú álla alányúlva kényszerítette Felixet, hogy ránézzen. De amint meglátta a pici összetört, könny áztatta pillantását, azt kívánta bárcsak visszaforgathatná az idő kerekét, vagy kitörölhetné ezt a képet az emlékei közül.
-Amiért én veled ellentétben magadra hagytalak - suttogta alig hallhatóan, majd hirtelen átkarolta Changbin nyakát és lehúzta magához az ágyra.

Az idősebbet felkészületlenül érte a dolog, de volt még annyi lélek jelenléte, hogy mindkét tenyerével Felix vállai mellett támaszkodjon meg. Hatalmasra tágult szemekkel bámulta az alatta fekvőt, akinek a könnyei megállíthatatlanul száguldottak végig csodaszép szeplős orcáin. Changbin legszívesebben lecsókolta volna a sós cseppeket, de a vészcsengő megszólalt a fejében és egy hang azt suttogta neki, hogy ne tegye.

Az a hang, mely elhitette vele, hogy mennyire értéktelen...

Mennyire szerethetetlen...

Mennyire kibírhatatlan...

És ezek miatt hagyta el őt Felix.

Ahogy az alatta fekvőt nézte akaratlanul is eszébe jutott az utolsó alkalom, amikor ilyen pozícióban voltak. Bár akkor Felix nem sírt, hanem önfeledten nevetett és az ő szíve sem volt millió darabra törve, mert akkor még őszintén hitt benne, hogy a pici örökre veled marad.

-Bokkie... - szólalt meg elfúló hangon Changbin. - Ne csináld ezt - mondta szinte könyörögve és nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy elsírja magát.
-Miért? - kérdezett vissza Felix és karjai segítségével még közelebb húzta magához hyungját.
-Ne csináld ezt, ha nem vagy biztos magadban, bennem, bennünk - felelte az idősebb és orgánuma tőle szokatlan szigorúsággal csengett. - Most azonnal állj le, ha a legkisebb esélye is megvan annak, hogy megint eldobsz magadtól!
-Hyung... - motyogta megszeppenve Lixie, de Bin azonnal félbeszakította őt.
-Nem Yongbok, ezt nem tudod ennyivel elintézni! - Szinte letépte a nyakából Felix karjait és az ágyon felülve idegesen a hajába túrt. - A picsába is, van fogalmad róla, hogy min mentem keresztül miattad?! Még csak nem is sejted... És elmondani nem tudom, hogy mennyire összetörtél - mondta a végét szinte suttogva, de ezzel megadta a végsőlöketet Felixnek ahhoz, hogy végre őszintén rázúdítsa azt ami évek óta a szívét nyomta.

-Elvesztettelek, de most újra megtaláltalak és soha többé nem fogom hagyni, hogy ez újra megtörténjen - jelentette ki határozottan. Könnyeit kapkodva letörölte, majd óvatosan felült és tekintetét mélyen Changbinéba fúrta. - Sajnálom hyung! Annyira kibaszottul sajnálom, hogy elmondani nem tudom! - mondta olyan kétségbeesetten, hogy abba még a másik fiú szíve is belefacsarodott. - Nem te voltál az egyetlen aki szenvedett, mert a te szíveddel együtt a sajátomat is összetörtem, de azt hittem helyesen cselekszem... A lehető legrosszabb időszakomban találtál rám és úgy éreztem nem ránthatlak le magammal a mélybe! - Felix már szinte kiabált és szeméből újra ömleni kezdtek a könnyek, de nem törődött ezzel.

Csak az érdekelte, hogy bármi áron, de visszakapja végre az ő szeretett hyungját.

-Megakartalak védeni, érted? Honnan a faszból tudhattam volna, hogy ezzel rontok el mindent?! Te voltál nekem az első és az egyetlen, semmilyen tapasztalatom nem volt és csak megakartalak kímélni a szenvedéstől - hadarta egyre elkeseredettebben, de szavai hallatán már Changbin sem bírt tovább csendben maradni.
-MÉGIS MILYEN SZENVEDÉSTŐL AKARTÁL MEGVÉDENI?! - kiabált rá a kisebbre, aki riadtan rezzent össze hyungja hangerejétől. - Hogy boldog legyek melletted és azzá tegyelek téged is?! - folytatta egy fokkal halkabban, de Felix ettől csak méginkább megijedt... Nem tudott félelmetesebbet elképzelni egy nem ordibálva veszekedő Changbinnél. - Komolyan mi járt abban a szép fejedben, amikor szó nélkül felszálltál arra gépre és itt hagytál engem ezer kérdéssel és fájdalmas gondolattal?!
-NEM TUDTAM, HOGY AMIT CSELEKSZEK AZ JÓ, VAGY ROSSZ! EGYSZERŰEN CSAK MEGAKARTALAK VÉDENI! - kiáltotta teljesen összetörve Felix és magában már el is könyvelte a "vereségét". - Nem akartam, hogy olyan állapotban láss és én is csak egy plusz teher legyek a válladon - zokogott fel és arcát két kezébe temetve hangosan sírt.

-Hogy lehetsz ilyen idióta Yongbok?! - rázta meg a vállait finoman Changbin és nagy nehézségek árán elvette Lixie arca elől a kezeit. - Szerinted egy kapcsolat csak móka és kacagás, ahol mindig tip-top állapotban látjuk a másikat? - húzta össze a szemöldökét mérgesen. - Úgy gondolod te soha nem láttál volna engem szomorúan, kiborulva, vagy dühösen? Ezért voltunk társak, hogy az ilyen pillanatokban támogassuk a másikat! Nem tudtalak volna mindentől megvédeni, de esküszöm az égre, hogy BÁRMIT megtettem volna érted! - sóhajtott reszketegen Bin és könnyes szemeit a plafonra emelte. - Most úgy megtudnálak verni...
-Tedd meg - suttogta Felix és közelebb mászva a másikhoz óvatosan letörölte az arcáról  a sós cseppeket. - Megérdemlem...

Changbin elmerengve nézte a kis szeplős arcát, melyben a csillagos égboltot vélte felfedezni, pillantásában pedig a végtelen univerzumot. Más szemébe nézve Bin csak az életet látta, de Felix lélektükreiben az egész világot. Felváltva nézett Lixie szemeibe, majd az ajkaira és a kívánatos párnácskák láttán akaratlanul felsóhajtott. Oly' régóta vágyott már arra, hogy ismét birtokba vegye őket... Így Felix tarkójába kapaszkodva húzta magához közelebb a megszeppent picit és megadta mindkettejüknek azt, amire két éve vártak.

Felix hangtalanul felzokogott amikor ajkaik végre egybe forrtak és képtelen volt uralkodni az érzésein. De ezzel Changbin sem volt másként... Az ő arcát is könnyek áztatták, miközben úgy csókolta Felixet, mintha az életük múlt volna rajta.

Szájuk és nyelvük újra ismerkedett egymással, olyan volt mintha akkor csókolták meg volna a másikat először. Testük lelkük beleborzongott ajkaik vad táncába és mindketten úgy érezték mintha zuhantak volna. Beleszédültek, ahogy szinte felfalták egymást és Felix felbátorodva átmászott hyungja ölébe, de Bint sem kellett félteni... Marka fogságába ejtette a pici keskeny csípőjét és úgy csókolta tovább egyre nagyobb szenvedéllyel.

-Hülye csirke... - morogta bele a csókba Changbin, majd lassan elvált Felix ajkaitól.
-Seggfej nyúlmalac - vigyorgott ezer wattos mosollyal a pici, majd homlokát a másikénak döntötte. - Annyira hiányoztál...
-El ne merj hagyni még egyszer! - lihegte az idősebb, majd erőfölényét kihasználva végig döntötte Lixiet a matracon és fölé kerekedett. - Megértetted? - kérdezte szigorúan, de íriszeiben végtelen szerelem csillogott, mely mélyebb volt mint az óceán.
-Soha többé nem leszek ilyen ostoba hyung! - komolyodott el Felix is, majd Changbin hajába túrva húzta le magához szerelmét egy újabb csókra.