Az incidens után Jisung inkább haza engedte Felixet. Ismerte barátját, nagyon jól tudta, hogy mennyire lelkis és képes a szívére venni Changbin viselkedését, ezért pihenő napot adott a szőkének. Lixie nem akart belemenni, de látva Jisung arckifejezését inkább fejet hajtott előtte és elment Bangchannal ebédelni.

Egy közeli étteremben ettek, majd az evés végeztével sétálni mentek a parkba és bubble teát ittak. Bangchan szája be nem állt, ezzel szemben Felix szokatlanul hallgatag volt. Amíg az idősebb ausztrállal volt megpróbálta minden figyelmét rá összpontosítani, de gondolatai sűrűn Changbin felé tévedtek. Ilyenkor ajkai automatikusan mosolyra húzódtak, miközben tekintete végtelenül szomorú volt. Fájt neki a hangnem, ahogy az alacsonyabb fiú beszélt vele, de a szíve másik fele repesett a boldogságtól.

Hiszen végre sikerült érzelmet kiváltania Changbinból...

-Haza kísérjelek? - jutott el a tudatáig Chris hangja, mire riadtan rezzent össze és tekintetét a másikra emelte. - Látom nagyon elcsigázott vagy - mosolyodott el lágyan az idősebb és finoman megsimogatta Lix felkarját.
-Öhm? Igen, köszönöm, kérlek kísérj haza hyung - motyogta a kis szeplős. Bangchan lágyan átkarolta a fiú vállait és úgy sétáltak tovább, miközben megpróbált lelket önteni belé.
-Ne vedd ennyire a szívedre Bin viselkedését! Ismered, hogy milyen...
-Honnan tudod, hogy ő a bajom? - sóhajtott fásultan a pici.
-Átlátok rajtad Felixie - nevette el magát Chan. - Ne aggódj, holnapra elmúlik a hisztije, bár azt nem igazán értem, hogy miért pont rám féltékeny...

-Szerinted is féltékeny? - kapta fel a fejét Felix és lélektükreiben remény csillogott. Az idősebb lopva a kis szeplősre nézett, majd vigyorogva megrázta a fejét.
-Elég egyértelmű, nem? - vonta meg a vállát Chris. - Máskor mindig úgy örül nekem és olyan kedvesen, szépen beszél veled is...
-Mondasz valamit - értett egyet Lixie és magában már tervezni kezdte, hogy hova fogja pingálni a sárga pacát a festmény Changbin szívében.

-Hyunjin otthon van? - köszörülte meg a torkát Bangchan és Felix arcán széles vigyor terült el a témaváltástól. Jól ismerte már hyungját, így jól tudta, hogy mit jelent AZ a nézés...
-Tudod mit hyung? Derítsük ki - ragadta meg hirtelen Chan kezét és újult erőre kapva futva húzni kezdte maga után az idősebb fiút.

A rohanásnak hála hamar a fiúk lakásához értek, bár utána még percekig kapkodták a levegőt a kapualjban állva. Bangchan nem tudta eldönteni, hogy azért remegtek a lábai mert nem volt hozzászokva a futáshoz, vagy a tudat miatt, hogy hamarosan láthatja a magas szőke fiút... Évek óta tetszett neki Hyunjin, tulajdonképpen az első pillanattól amint meglátta. Ez szépen lassan szerelemmé változott, ahogy egyre több időt töltöttek együtt, de Chan makacs volt és se Hyunjinnak, se másnak nem valotta ezt be.

Sokszor még magának se...

-Hyunjinnie hyung - kiáltotta el magát a kis szeplős, amint átlépték a küszöböt. Kkami rögtön feléjük rohant és nem kellett sokat várniuk a gazdája felbukkanására sem, aki a festőszobából lépett ki. Felsőtestét semmi nem takarta, szürke melegítője hanyagul lógott a csípőjén és csupasz bőrét itt-ott színes pacák borították. Bangchan nagyot nyelt a látványra és biztos volt abban, hogy valójában meghalt és épp Isten legszebb angyala sétál felé.
-Szia Felix - köszönt vidáman Hyunjin. - Ohh? Vagyis sziasztok - javította ki magát amint észrevette a másik ausztrál fiút is, majd futólag magához ölelte Christ.

-Nem számítottam vendégre, ezért nem készítettem semmit - biggyesztette le kisfiúsan a száját, amitől imádnivalóan nézett kis és Bangchan szíve kihagyott egy ütemet. - Még mindig nem kávézol, igaz hyung? - érdeklődött kedvesen és válaszul egy fejrázást kapott. - Az alkoholhoz még korán van... Mi lenne ha összedobnék egy ráment? - kérdezte olyan szélesen mosolyogva, hogy még a szemei is eltűntek.
-M-mi m-mo-most ett-ettünk ne-nem rég - dadogta Chan, mire Hyun száját egy csalódott "oh" hagyta el, a kis szeplős pedig flegmán megforgatta a szemeit.
-Akkor igyatok egy teát - "balfaszok", tette hozzá magában Felix és ezzel kettesben hagyta a megszeppent hyungjait.

Rögtön a festő szobába ment és mivel nem "játszós" ruhában volt magára kapta a kötényét. Halkan zenét indított el a telefonjáról és ajkain halvány mosollyal tette fel az állványra a festményt. A palettára egy kevéske sárga festéket nyomott, majd a kedvenc ecsetje segítségével felvitte az első színt Changbin szívébe. Érezte, hogy innen már nincs megállás, eltökéltsége a tetőfokára hágott. Ha ezerszer el is bukik, akkor ezeregyszer áll fel, hogy bebizonyítsa az igazát.

-Remélem még sok és pozitív érzelmet tudok belőled kicsalogatni hyung... - suttogta maga elé. Gyorsan elmosta a kellékeket, rendet rakott maga után és a rozoga kis sámlira ülve gyönyörködött a remekművében. Felix ritkán elégedett a munkájával, de most nagyon is az volt. Minden porcikájában érezte, hogy ez a festmény mindkettőjük életét meg fogja változtatni.

Őszintén remélte, hogy pozitív irányba...

Hello minden kedves idetévedőnek! 💕

Mivel már elérkeztünk a könyv feléhez, így itt is van a szokásos kérdezz-felelek by Raven. Tudom még nem igazán indultak be a dolgok és a java még hátra van, de nagyon érdekel, hogy eddig mit gondoltok a történetről. ^^

Hogy tetszik idáig a könyv?

Melyik a kedvenc részetek/jelenetetek?

Ki a kedvenc szereplőtök?

Végezetül szívesen olvasok teóriákat, hogy mi fog még történni szerintetek:

Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, kommenteltek, csillagoztok! 🥰

Vigyázzatok magatokra és legyen szép napotok! 💕

Szeretettel: Raven.💜