Hyunjin korán reggel dolgozni ment, így Felix egyedül maradt a lakásban. Vagyis pontosabban Kkamival, de a kis szőrcsomó nem sok vizet zavart. Békésen leheveredett a szeplős fiú lába elé, aki épp a reggeli kávéját kortyolgatta, miközben az agya folyamatosan pörgött...

Mit tervezett Changbin hyung? Miért kérte, hogy legyen ma szabad?

A fejében kavargó kérdésekre hamar megkapta a választ. Békés merengését a csengő éles hangja szakította meg és Felix úgy, ahogy volt egy szál boxerben ment ajtót nyitni.
-Szia Lix...ie - köszönt vigyorogva Changbin, de a mosoly elég hamar lehervadt az arcáról és szinte tátott szájjal nézett végig az ausztrál fiún. Alig bírta leplezni a zavarát és a sok csupasz bőrfelület látványától kiszáradt a torka.
-Szia hyung, gyere be - állt odébb az ajtóból a fiatalabb, hogy Bin betudjon menni az ajtón. Ahogy hyungja elhaladt előtte, majd az előszobába érve lehajolt, hogy kikösse a cipőfűzőjét, Felix az alsó ajkát beharapva gusztálta meg formás fenekét.

A kis szeplős vissza ült korábbi helyére és egyáltalán nem zavartatta magát. Sőt kicsit talán élvezte is, hogy a puszta látványa még mindig ilyen reakciót váltott ki Changbinból. Az idősebb fiú jobban kínban volt, bár megszokta Lixie szabad szellemét, furcsa volt neki, hogy már nincsenek együtt, de még is így látja a picit.

Furcsa volt neki, hogy nem simíthat végig bársonyos bőrén...

Hogy nem csókolhatja és nem hagyhat rajta apró szívás foltokat.

Az ablakon át beszűrődő fény Felixre vetült, ezzel szinte angyali aurát varázsolva a fiú köré. Changbin lazán a konyhapultnak támaszkodva nézte a másikat és csak arra tudott gondolni, hogy ezt a látványt soha nem tudná megunni. Kívül belül a legcsodálatosabb embernek tartotta Felixet és szíve mélyén remélte, hogy egy nap majd újra tudják kezdeni... Hiányzott neki a fiú ölelése, érintése, csókja, nevetése és a kedves szemei, melyekkel oly' aggódva és oly' szerelmesen tudott rá pillantani, hogy abba Changbin minden porcikája beleborzongott.

-Van itt a közelben egy kis galéria - törte meg a csendet Bin, mire Felix azonnal ráemelte a tekintetét. - Nem rég nyitották meg a legújabb kiállításukat, szóval arra gondoltam, hogy elvinnélek oda - vonta meg a vállát az idősebb, majd töltött magának egy adag kávét. Próbált közömbösnek tűnni, de inkább kevesebb mint több sikerrel. A múltat még valamennyire ki tudta zárni, de nem tudta semmissé tenni a tényt, hogy még mindig szereti a kisebbet.
-Ez remek ötlet hyung - derült fel rögtön az ausztrál fiú arca, mire automatikusan Changbin ajkai is széles mosolyra húzódtak. - Megyek, gyorsan felöltözök. Vagy lehet sminkelnem is kéne? Jaj biztos úgy nézek ki, mint akin átment egy úthenger - hadarta egy szuszra, miközben mindkét kezével az arcát gyurmázta.

-Állj már le! - lépett oda hozzá nevetve Changbin és óvatosan lefogta a kis szeplős mancsait. Nagyot nyelt az ausztrál fiú közelsége miatt, annyira különös érzés volt ennyi idő eltelte után megérinteni őt... Próbálta összeszedni a gondolatait miközben mélyen Felix szemeibe nézett, majd lágyan elmosolyodott. - Yongbok-ah... Te mindig a világ legszebb teremtménye vagy számomra - mondta csendesen és abban a pillanatban megállt körülöttük az idő. Lixie pupillái hatalmasra nőttek, ahogy hyungja arcát bámulta és tekintete automatikusan a fiú csábítóan puha, dús ajkaira tévedt.
-Kö-köszönöm hy-ung - dadogta, majd égő arccal gyorsan a szobájába iszkolt.

A kis szeplős úgy érezte, ha még egy másodpercig kell néznie Changbint, ahogy hatalmas szemeivel úgy bámulja őt, mintha a világ nyolcadik csodája lett volna, biztos valami meggondolatlan dolgot tett volna... Ezért jobbnak látta, ha gyorsan elsiet öltözködni és a jövőben megpróbálja elkerülni az ilyen helyzeteket. Jobb félni, mint megijedni és szentül hitte, hogy jobban járnak mindketten, ha nem bolygatják a múltat. Hiába volt még mindig fülig szerelmes Changbinbe és vágyott úgy rá, mint még soha senkire és semmire élete során.

Bin nagyot sóhajtva nézett Felix után. Valahol örült neki, hogy elment inkább öltözködni, valahol pedig a pokolba kívánta az egészet... Mert ha még egy pillanatig úgy maradtak volna, akkor biztos megcsókolta volna a picit, akinek ajkai oly' csábítóan rózsaszínek voltak, mint a cseresznyefavirágok tavasszal. Nem jutott önmagával dűlőre. Gyűlölnie kéne a fiút, de minimum utálni őt, vagy haragudni rá... De egyszerűen képtelen volt erre.

Mert Seo Changbin életének az értelme még mindig Lee Felix volt.

-Kész vagyok Binnie - lépett be a konyhába nem sokkal később az ausztrál fiú és vigyorogva megfordult a tengelye körül. Egy sima pink pulóvert és világos kék szaggatott farmert vett fel, de Changbin mégis képtelen volt levenni róla a szemeit. - Jó leszek így?
-Tökéletes... - suttogta alig hallhatóan az idősebb, majd az előszobába ment, hogy visszavegye a cipőjét és közben megpróbálja rendezni a légzését.

-Messzire megyünk? - karolt bele Felix vidáman, mikor elhagyták a lakást és ezzel az egyszerű, ártatlan cselekedetével kétszázra vitte fel a másik pulzusát.
-Nem, de amúgy is kocsival jöttem - köszörülte meg a torkát Changbin, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót Lixienek és segített neki bekötni magát. Az idősebb is elfoglalta a helyét a volán mögött, beindította a motort és óvatosan kikanyarodott a főútra. A zene automatikusan elindult és ezzel segített a két fiúnak, hogy véletlenül se alakuljon ki köztük kínos csend. Hangosan és vidáman énekeltek egész úton, miközben mindkettejük fejében egy valami járt.

Az, hogy hányszor csinálták ezt régebben az éjszaka közepén...

A galériához érve kisebb vita alakult ki köztük, de hamar megbeszélték a dolgot és mindenki jól járt. Felix nem akarta hagyni, hogy az idősebb fizesse a belépőket, de végül megegyeztek, hogy este cserébe a kisebb fogja állni az italokat. Bin szó szerint egész napos programot talált ki kettejüknek és úgy tervezte, hogy később este az ő lakásán fognak vacsorázni és iszogatni. Nem volt semmi hátsószándéka, egyszerűen csak szeretett volna minél több időt Lixievel lenni.

Az ausztrál fiú pontosan tudta, hogy hyungját annyira érdekli a művészet, mint őt a kuvuki törzs ceruza hegyezési szokásai, ezért elmondhatatlanul hálás volt neki, hogy mégis ilyen helyre hozta el őt. Mindent megtett azért, hogy Changbin is jól érezze magát, végig beszélt hozzá, viccelődött vele, kielemezte neki a képeket, elmondta a saját véleményét és gondolatait egy-egy alkotással kapcsolatban. Kész művészt történet órát tarott az idősebbnek, aki olyan őszinte figyelemmel és érdeklődéssel csüngött Felix szavain, hogy az már szinte zavarba ejtő volt.

Lassan a kiállítás végére értek, már csak egy festmény volt hátra, amit Felix nagyon különlegesnek tartott. Maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de mikor ránézett a képre, mely egy üres szívű embert ábrázolt, úgy érezte, hogy nagy jelentéssel fog ez neki bírni a jövőben. Bár őszinte figyelemmel tanulmányozta a festményt...

Mégis sokkal jobban érdekelte hyungja, aki végtelenül szomorú tekintettel bámulta a képet.