Már két hónap telt el mióta Felix újra Szöulba költözött. A napok szinte csak úgy repültek a fiú mellett, de az élete olyan eseménydús volt, hogy úgy érezte mintha már legalább egy éve ott lenne. A munka, a tanulás szinte minden idejét felemésztette és mikor volt pár szabad perce azt természetesen a barátaival töltötte.

Leginkább Changbinnal...

Hyunjin előszeretettel ugratta az ausztrál fiút, hogy elhanyagolja őt és alig töltenek kettesben időt, pedig együtt laknak. Felix ilyenkor mindig csak somolyogva megforgatta a szemét, hiszen tudta, hogy a magas szőke csak viccből drámázik. Hyun volt az egyetlen, akinek bevallotta az érzéseit, a többiek előtt minden erejével megpróbálta titkolni. Na, nem azért mert nem bízna bennük, csak elég volt neki Hyunjin csipkelődését és jó tanácsait elviselni. Úgy érezte beleőrülne abba, ha még öt másik embertől kellene ugyan azt hallgatnia folyamatosan.

Nem igazán haladt jól a "hozzunk ki érzelmeket Binnie hyungból" projektje, sőt igazából sehogy sem álltak a dolgok. Changbin kedves volt, aranyos, vicces és törődő Felixel, de neki ilyen volt az alap természete, mindenkivel így viselkedett akit egy kicsit is kedvelt. A kis szeplős célja az volt, hogy direkt felé táplált érzéseket csalogasson elő hyungjából és ne olyanokat, amiket mások is megkapnak tőle. Kezdett kétségbeesni és bár nem gondolta úgy, hogy az idősebből kihaltak volna az emóciók, de egyre jobban erősödött benne a meggyőződés, hogy már nem olyan különleges Changbin számára, mint régen és ez nagyon fájt neki. Hiába tett felé a másik apró, bizonytalan lépéseket, Felix ezekből semmit sem érzékelt.

De az nap minden megváltozott...

Az ausztrál fiú gondolataiba merülve törölgette a poharakat, miközben Jisung a kávégépet takarította, Changbin pedig a raktárban szorgoskodott. Nyugalmas napjuk volt, nem kígyózott a sor a kis kávézóban, de minden asztalnál ült 1-2 vendég, így volt idejük közben takarítani és ki is használták az alkalmat. Utáltak zárás után bent maradni, bár titkon Felix szerette ezeket a lopott perceket, amiket Changbinnel tölthetett. Sokszor vállalta be a takarítást Jisung helyett, hogy addig is hyungjával lehessen.

Ezek az esték mindig jó kedvűen teltek, általában egy kis alkohol és zene társaságában, majd a dolguk végeztél Changbin mindig haza kísérte a picit. Felix gyakran behívta magukhoz kedvenc hyungját, így nem ritkán fordult elő, hogy rögtönzött pizsama partit tartottak Hyunjinnal kiegészülve. Jókat ettek, ittak, beszélgettek, nevettek hármasban és az ilyen esték mindig ugyan úgy végződtek... Nem volt olyan alkalom, hogy Binnie ne a kis szeplőshöz bújva aludt volna, amikor két barátjánál maradt éjszakára. Szerették az életet, élvezték az együtt töltött időt, de Demoklész kardjaként ott lógott a fejük felett az a bizonyos kimondatlan dolog, bármennyire is próbálták a szőnyeg alá söpörni...

-Felix? - rántotta vissza a valóságba egy ismerős hang az ausztrál fiút. Óvatosan lerakta a kezéből az üvegpoharat, majd kíváncsian hátrafordult és arcán rögtön széles mosoly terült el.
-Channie hyung - kiáltott fel boldogan és a mosogatórongyot eldobva rohant ki a vendégtérbe, hogy barátja nyakába vesse magát. Az elmúlt hetekben beszélni is alig tudtak Bangchan munkája miatt, találkozni pedig főleg nem volt lehetőségük, ezért Felix nagyon meglepődött, hogy hyungja random felbukkant a kávézóban.

Boldogan lógott az idősebb karjai közt és szinte sírni tudott volna a boldogságtól. Chan volt az egyetlen akivel nem szakította meg a kapcsolatot, aki tudott mindenről. Bár nem értett egyet a viselkedésével, de mindig támogatta és segítette a kis szeplőst, ami miatt Lixie elmondhatatlanul hálás volt neki.

Amit természetesen Changbin félreértett...

Az alacsonyabb fiú pont akkor lépett ki a raktárból, amikor Bangchan megérkezett, így premierplánból nézhette végig Felix reakcióját. A szíve fájdalmasan dobbant egyet, majd úgy érezte, mintha egy jégcsappal leszúrták volna. Hideg, gyötrelmes érzés áradt szét minden porcikájában, miközben lefagyva bámulta a jelenetet, hogy a kis szeplős mennyire örül másnak, aki nem ő volt. Egy elbaszott kdrámában érezte magát...

Addig a pillanatig különlegesnek gondolta magát Lixie életében, de aztán megjelent Chan és mindent megváltoztatott. Changbin képtelen volt elviselni a látványt, ahogy Felix szemei felcsillantak amint megpillantotta a legidősebbet. Émelygett a pici ezerwattos mosolyától, amiről azt gondolta csak rá ragyog oly' fényesen mint a nap az égen, de most a másik ausztrált is megjutalmazta vele. Vékony karjai, amik addig csak őt ölelték szorosan, indaként fonódtak Bangchan dereka köré és úgy bújt a másikhoz mintha az élete múlt volna rajta és ezt látva Changbin nem bírt tovább uralkodni magán.

-Hé, Yongbok! - szólt oda keményen a fiúnak, amire még Jisung is felkapta a fejét és semmit sem értve bámulta Changbint. - A munka időd nem arra van, hogy másokkal enyelegj - köpte szinte a pici felé a szavakat, aki leforrázva állt egy helyben és tanácstalanul pislogva bámult felváltva Bangchanra és Jisungra.
-Téged is jó látni Binnie - húzta oldalra a száját Chris, mire Changbin válaszul öles léptekkel visszament a raktárba, majd olyan erővel csapta be maga után az ajtót, hogy a többiek attól féltek tokostól fog kiszakadni szerencsétlen nyílászáró.
-Ezt a faszt - lépett oda hozzájuk fejcsóválva Jisung, majd finoman végig simított a megszeppent szeplős karján. - Menj és sétálj egyet hyunggal, ezt majd én elintézem - intett a fejével a mosatlanok felé, de Felix tudta, hogy a fiú valójában Changbinre gondolt.

-Köszönjük Han - mosolyodott el Bangchan, majd óvatosan átkarolta a szőkeség karcsú derekát és a kijárat felé irányította. - Gyere Lixie, rád fér egy kis friss levegő.
-Oké... - sóhajtott fásultan a fiatalabb és hagyta, hogy hyungja kivezesse a kávézóból. Felix még soha nem látta így viselkedni Changbint, így kicsit megrémítette a reakciója, de aztán ahogy egyre többet gondolkozott a történteken leesett neki a tantusz...

Changbin féltékeny volt.