Felix megnyerte a pályázatot és a környezetében élők közül ez csak őt lepte meg igazán. Mindenki más előre borítékolta a kis szeplős sikerét, aki még akkor sem fogta fel a történteket, mikor szépen kiöltözve ott álltak a galéria megnyitóján. Changbinon kívül természetesen mind a 6 barátja elkísérte, hogy támogassák Felixet, aki már-már bosszantóan szerény volt. Hyunjin és Bin kivételével egyikük sem látta még a festményt, így felváltva mentek Lixie idegeire és faggatták a képpel kapcsolatban.

-Tulajdonképpen mit is festettél? - kérdezte Minho, majd elvett két pohár pezsgőt a mellette elhaladó pincér tálcájáról és az egyiket Lixie felé nyújtotta.
-Köszönöm - koccintott a kis szeplős Linoval. Nagyot kortyolt az italból és szélesen elmosolyodva végig nézett a barátain. - Mindjárt meglátjátok!
-Aish, ne csigázz már minket tovább - bokszolta vállba Jisung.

-Legalább azt áruld el, hogy mi volt a téma? - kérlelte kedvesen Jeongin.
-Az érzelmek - felelte unottan Felix  és nagyot sóhajtva átkarolta Bin derekát.
-Na, akkor tuti valami nyálas, cuppogós képet láthatunk majd - forgatta meg a szemeit Seungmin, mire Changbin bemutatott a pimasz fiúnak.
-Köcsög - nézett a fiatalabbra nevetve Felix. - Egyébként is miért nem tudtok várni egy kicsit? Rosszabbak vagytok mint a gyerekek - sóhajtott fásultan.
-Mert büszkék vagyunk rád és érdekel minket a munkásságod - szólalt meg Chan, majd társalgásukat egy férfi mély orgánuma szakította félbe.

A teremben lévő összes ember a kis pódium köré csődült és figyelmüket a galéria tulajdonosának szentelték. A férfi nem húzta sokáig az időt, gyorsan elmondta a kötelezőt, megköszönte mindenkinek, hogy eljött és röviden beszélt a szponzorjaikról. Mikor a beszéde végére a szemével valakit keresni kezdett a tömegben és mikor tekintete megakadt Felixen szélesen elmosolyodott és felhívta a színpadra őt, hogy röviden mutassa be a festményét.

-Baszki erről nem volt szó - sápadt el a kicsi és kétségbeesetten Changbin kezét szorongatta. 
-Hajrá baby, ez a te nagy pillanatod - suttogta a fülébe az idősebb biztatóan és a többiek is bátorítani kezdték a megszeppent Lixiet.
-Elfelejtetted, hogy miért kezdtél bele? Hogy honnan jött a festmény ötlete? - hajolt hozzá közelebb Hyunjin, mire a kis szeplős megrázta a fejét. - Akkor meg? Csak mondd el nekik, hogy mi inspirált és hidd el még jobban imádni fogják - lelkesítette Felixet, aki még egyszer végig nézett a többieken és határozottan bólintott egyet.

Ahogy a galéria tulajdonos mellé lépett és kezébe vette a mikrofont hirtelen minden félelme elszállt. Mosolyogva nézett végig az embereken és alig bírta visszatartani örömkönnyeit amikor tekintete találkozott Changbinéval. Pár szóval röviden bemutatta a festmény, majd lerántotta róla a fehér leplet és felfedte a közönség előtt is.

-Changbin ez te vagy - kiáltott fel meglepődöttségében Jisung.
-Mégis ki más lenne, ha ő a szerelme? - forgatta meg a szemeit Minho, mire a mókusarcú párja elegánsan bordán könyökölte őt.
-Bizony, hogy én vagyok - húzta ki magát elégedetten Changbin, miközben úgy vigyorgott mint a vadalma. Az összes tapsoló és éljenző ember közül természetesen ő volt a leghangosabb és elmondani nem tudta volna, hogy mennyire büszke volt a párjára. De nem csak azért, mert megnyerte a pályázatot...

Hanem mert sikeresen visszanyerte az ő szívét is.

Felix egy igazi harcos volt. Bár nem volt tökéletes, ahogyan senki sem, de képes volt belátni ha hibázott és bocsánatot kérni érte. Az elbaszott döntéseit nem söpörte a szőnyeg alá, hanem addig foglalkozott velük, amíg helyre nem hozta őket. Tele volt félelemmel, amikor eldöntötte, hogy visszahódítja Changbint és bár néha megingott, de sosem adta fel.

Tulajdonképpen ez olvasztotta meg igazán az idősebb fiú jéggé dermedt szívét... Ő bármennyire is mufurc, bunkó, időnként elutasító volt a fiúval, Lixiet akkor sem tudta eltántorítani a céljától. Bin sok mindent értékelt az életben, ha az emberekről volt szó, de leginkább azt ha valaki tudott küzdeni és felelősséget vállalni a tetteiért. Felix fiatal felnőtt férfi lett és már csak nyomokban tartalmazta azt az édes kisfiút, aki volt a kapcsolatuk kezdetén. Játékos és kedves természete semmit sem változott, csak társult melléjük egy nagy adag érettség is. Changbin tudta, hogy jól döntött mikor kibékült a picivel és egy pillanatra sem bizonytalanodott el, mert Felix jelentette számára az egész világot.

A kis szeplős miután lemászott a színpadról rögtön a fiúkhoz szaladt és könnyeit nyeldesve fogadta a gratulációikat. Mindannyian jól megölelgették a pityergő fiút és legalább ezerszer elmondták neki, hogy milyen tehetséges, csodálatos művész.

-Gratulálok Felix - mondta neki már sokadjára Changbin és kihasználva, hogy a többiek "kettesben" hagyták őket futólag szájon csókolta szerelmét.
-Nélküled nem sikerült volna hyung - vallotta be kisfiúsan kuncogva és pici kezeivel lassan Binnie tincsei közé túrt. - Köszönöm hogy lefesthettem a szívedet - mosolyodott el lágyan és egymás tekintetében elveszve teljesen kizárták a külvilágot.

Binnie huncutul vigyorgott a kicsire és ujjaikat összefűzve feltűnés mentesen kihúzta őt a helységből. Az egyik üres kiállító teremben vonultak félre a kíváncsi tekintetek elől, hogy egy picit tényleg kettesben lehessenek.
-Köszönöm, hogy lefestetted a szívem jagiya - suttogta Changbin, majd Lixie csípőjébe markolva finoman a falnak tolta a fiút és fokozatosan egyre közelebb hajolt hozzá. - Nélküled fakó vagyok és szürke, de melletted színes és élettel teli - mosolyodott el és ajkaival finoman végig cirógatta Felix párnácskáit. - Senki nincs rám olyan hatással, mint te! - mondta és vallomását egy mézédes csókkal pecsételte meg.

-Ez kölcsönös hyung - felelte az ausztrál egy pillanatra megtörve a csókot. - De nem is akarom, hogy mások hatással legyenek ránk... Nekem csak rád van szükségem!
-Örökké? - kérdezett vissza Changbin, majd Felix a kevéske magasság fölényét kihasználva vette birtokba hyungja ajkait.
-Még annál is tovább, mert képtelen vagyok betelni veled...