A kiállítás végére érve látszólag Changbinnak kicsit jobb lett a kedve. Sokat beszélt Felixhez, kérdezősködött, de a kis szeplőst nem tudta átverni... Látta a hyungja szemében a fájdalmat és képtelen volt figyelmen kívül hagyni. Hiába hozott a múltban egy rossz döntést, szerette a másikat, fontos volt számára és azt akarta, hogy Bin boldog legyen.

Tulajdonképpen csak erre vágyott az életben.

-Jól érezted magad Bokkie? - kérdezte Changbin mikor kisétáltak a galériából.
-Ohh, igen - pislogott nagy szemekkel a másikra Felix, akit az idősebb hangja rántott ki a gondolatai közül. - Nagyon szépen köszönöm hyung! Remek programot találtál ki, szuper volt ez a nap - hálálkodott szégyenlősen mosolyogva.
-És még nincs vége! - lelkesült be az idősebb, ám Felix elmerengő arcát látva kicsit visszább vett a lendületből. - Vagy esetleg már nem szeretnél átjönni hozzám iszogatni?
-Micsoda kérdés ez hyung??? - háborodott fel az ausztrál fiú. - Természetesen átmegyek, főzünk valami finomat és jól leisszuk magunkat - hadarta lelkesen a terveit, majd a mellkasa előtt keresztbe fonta a karjait. - Nem tudsz ilyen könnyedén lerázni!
-Nem is akarlak... - mosolyodott el halványan Bin.

Hyungja szavai hallatán a kis szeplős szíve kihagyott egy ütemet és hatalmas bambi szemeivel nagyokat pislogva bámulta Changbint. Annyi mindent szeretett volna mondani neki, de egyszerűen belé fagyott a szó. Az alacsonyabb fiú látva Felix zavarát nevetve megfogta az apró kezét és finoman húzni kezdte maga után a közeli kisboltba.

Egyiküknek sem akaródzott elengedni a másikat...

Az ajtón belépve azonban úgy rebbentek szét, mint a rajta kapott szeretők és különválva egy-egy sorban kezdtek el nézelődni. Zavarban voltak mindketten és szükségük volt egy kis levegőre, hogy hevesen dobogó szívüket letudják nyugtatni.

-Hyung epres soju jó lesz? - bukkant fel hirtelen Lixie a másik oszlop mögül kihajolva, mire Changbin akaratlanul elnevette magát.
-Nekem tökéletesen megfelel - somolygott, miközben tovább nézte a chips kínálatot.
-Mit ennél vacsorára? - jött az újabb kérdés a picitől.
-Ne törd magad, van otthon instant rámen és fagyasztott pizza - felelte az idősebb.
-De... - kezdett el méltatlankodni, mire Changbin ösztönösen a szájára nyomta a mutató ujját. Ezzel azonban nemcsak a fiatalabbat sokkolta le, hanem saját magát is.

Onnantól csak arra tudott gondolni, hogy mennyire hiányzik neki Felix puha szája...

-Nincs de - köszörülte meg a torkát Bin. - Majd legközelebb főzünk együtt, de most csak inni akarok, lazítani, beszélgetni és esetleg megnézni veled egy filmet.
-Oké hyung, te vagy a főnök - adta be a derekát Felix szélesen vigyorogva.

Felvillanyozta a tudat, hogy Changbin máskor is szívesen töltené vele az idejét.

-Milyen nasit kérsz Bokkie? - váltott témát hirtelen az idősebb.
-Rád bízom magam hyung - felelte könnyedén, nem is sejtve, hogy Changbin ezt a szimpla választ is "ki tudja forgatni".
-Mmm, ezt a választ akartam hallani - kacsintott szemtelenül mosolyogva a picire, aki fülig vörösödve követte hyungját a pénztárhoz.

Miután kifizettek mindent a jól megpakolt szatyrokkal visszamentek a parkolóba, ahol Changbin autóját hagyták, majd hazaindultak. Igyekeztek semleges témákról beszélni útközben és viszonylag egész jól ment nekik. Mindkettejüket meglepte, hogy a múltban történtek ellenére milyen jól el tudnak lenni a másik társaságában, azt gondolták kínosabb lesz a dolog... De az egymás iránt érzett szerelmük minden haragjuknál nagyobb volt.

A lakásba lépve Felix levette a kabátját és a cipőjét, majd elkezdte kipakolni a zacskót tartalmát, míg Changbin kezet mosott és azonnal neki is látott az instant rámen elkészítésének. A sojut pár percre berakták a mélyhűtőbe, hogy hamarabb lehűljön, így mire kész lett a vacsorájuk már az alkoholos ital is kellemesen hideg lett. A kis szeplős megterített, Changbin kiszedte az ételt, majd Lixie töltött mindkettejüknek egy-egy adag sojut. Egyszerre ültek le az asztalhoz és ahogy tekintetük találkozott ösztönösen elmosolyodtak. Ahogy elvesztek egymás pillantásában mindketten egy dologra tudtak gondolni...

Hogy még mindig tökéletesen össze tudnak dolgozni.

-És... - törte meg a csendet Bin. - Hogy érzed magad itt? Sikerült beilleszkedni?
-Sokkal jobban ment, mint gondoltam volna - mosolyodott el halványan Felix. - Őszintén sok mindentől féltem, főleg attól, hogy titeket nem kaplak vissza, a suli az utolsó pillanatban elutasít, de lekopogom minden jól sikerült - sóhajtott megkönnyebbülten, majd keserűen oldalra húzta a száját. - Már csak munkát kéne találnom...
-Van kilátásban valami? - kérdezte Changbin, miközben koccintott az ausztrállal és mindketten egybe lehúzták a poharuk tartalmát.
-Igen, holnap megyek állásinterjúra.

-Akkor nem kéne sokáig vigadnunk - töprengett hangosan az idősebb. - Az még hagyján, hogy én másnaposan megyek be dolgozni, de neked frissnek fittnek kell lenned!
-Egy kör még bele fér hyung - nézett lebiggyesztett szájjal az idősebbre Felix, aki képtelen volt ellenállni a picinek
-De ez az utolsó! - fenyegette meg játékosan az ausztrál fiút.

És az utolsó kört természetesen még sok másik követte...

Éjfél felé járt már az idő, miközben ők még mindig a nappaliban ültek és hangosan nevettek egy filmen. A soju egyre csak fogyott és a két fiúnak kezdett az ital a fejébe szállni. Hiába volt látszólag mindkettejüknek jó kedve, Felixet továbbra sem hagyta nyugodni amit a galériában látott... Hyungja szomorú tekintete örökre a szívébe égett.

-Hyung - fogta meg hirtelen Changbin kezét, majd teljes testével a másik felé fordult. Fejét a felhúzott térdére hajtotta és úgy bámult az idősebbre. - Kérdezhetek valamit?
-Csak bátran Lixie - mosolyodott el halványan Bin és finoman megszorította Felix tenyerét.
-A galériában volt egy kép, aminél elég sokat időztél és... - kezdett bele Lixie, majd hirtelen elhallgatott. Úgy érezte már semmi joga ilyet kérdeznie az idősebbtől, de nem bírt tovább lépni a történteken. - Nem tudom, olyan szomorúnak tűntél mi közben a festményt nézted.
-Még mindig jó megfigyelő vagy Yongbokkie - bólintott elismerően Changbin. - Valóban szomorú voltam - felelte kurtán, de Felixet nem lehetett ennyivel lerázni.
-Miért? - pislogott hatalmas szemeivel a másikra.
-Mert fájdalmasan beletudtam képzelni magam - mondta csendesen, majd még egy sojut töltött magának, amit rögtön meg is ivott.

-Miért mondod ezt Binnie? - kérdezte szelíden Lixie és tekintetével Changbinét kereste, aki minden figyelmét a televíziónak szentelte.
-Nézd Felix... - fordult a kicsi felé pár perc elteltével. - Sok minden megváltozott az elmúlt két évben, mióta elmentél, de leginkább én - mondta semleges arckifejezéssel, de a hangja időnként megremegett. - Már nem az a fiú vagyok aki elhagytál.
-Hyung... - suttogta a kis szeplős és nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy sírva fakadjon.

Changbin szavai olyanok voltak neki, mint egy tőr a szívébe.

-Nincs semmi baj, ez teljesen természetes - mosolyodott el szomorúan Bin. - Az emberek idővel megváltoznak, valaki bátrabb lesz, valaki erősebb, valaki gyengébb és valaki kétségbeesettebb - vonta meg a vállait könnyedén, mintha nem fájna neki erről beszélni. - Én pedig üresebb és teljesen halott belül.
-Ne mondd ezt, kérlek Binnie - csóválta meg  a fejét Felix és arcán lassan végig gördült pár kósza könnycsepp. Ezt látva Changbin rögtön oldalra fordította a fejét. Gyűlölte Lixiet sírni látni... De most úgy érezte nem ő az, akinek vigasztalnia kéne a másikat.

-Későre jár, menjünk aludni - mondta csendesen, majd felállt a kanapéról és Felix is követte őt.
-Köszönöm a vendéglátást hyung - hajolt meg kissé. - Holnap az állásinterjúm előtt beugrok egy erőt és legyőzhetetlenséget adó kávéra - mondta és ahogy tekintete Changbinra tévedt egy mosolyt erőltetett az arcára. Nagyon igyekezett nem elsírni magát...
-Azt hittem elég egyértelmű volt a meghívásom - forgatta meg a szemeit Bin és finoman megragadta a kis szeplős kezét. - Velem alszol, vagy a kanapén? - kérdezte és ez annyira meglepte Felixet, hogy ösztönösen bukott ki belőle a válasz.
-Ve-veled... - motyogta elvörösödve. - Mármint, ha nem bánod! - tette hozzá gyorsan.
-Miért bánnám? - vonta fel a szemöldökét Bin és a háló felé kezdte el húzni a kisebbet.

Changbin sietve megágyazott maga mellett a kis szeplősnek, majd kölcsön adta neki az egyik pólóját és boxerét pizsama gyanánt. Egymás után szépen sietősen lezuhanyoztak és alig fél óra múlva már tisztán, illatosan bújtak be egymás mellé az ágyba.
-Jó éjt Yongbokkie - suttogta Changbin és miután megsimogatta Felix buksiját hátat fordítva a fiúnak kényelembe helyezte magát.
-Szép álmokat Binnie hyung! - felelte a pici, majd hasra feküdt és magához ölelte a takarót.

Pedig szíve szerint hyungjához bújt volna...

Felix már majdnem elaludt, mikor furcsa hangokra kapta fel a fejét. Egy ideig némán fülelt, majd a szíve összefacsarodott, mikor rájött, hogy Binniet hallja sírni. Tudta, hogy nem lenne a legjobb ötlet, ha most vigasztalni kezdené a fiút, hiszen lehet ma éjjel a karjai közt zokogna, de holnaptól teljesen távolságtartó lenne vele... Volt pár éve kiismerni és megfejteni az idősebb viselkedését, ezért köztes megoldásnak azt találta ki, hogy továbbra is alvást színlel és úgy bújik hozzá a másikhoz. Egyik karját átdobta Changbin derekán, majd arcát a nyakába fúrta és olyan hangosan kezdett el szuszogni, mintha tényleg aludna.

Changbin egy pillanatra ledermedt, de Lixie olyan jó színész volt, hogy az idősebb simán elhitte, hogy alszik. Ettől megkönnyebbülve még hangosabban és még elkeseredettebben kezdett el zokogni. "Hogy mondhatod magadra, hogy meghaltál belül, miközben ilyen kétségbeesetten és keservesen sírsz...?" - gondolta magában Felix és akkor értette meg hyungja érzéseit.

Changbinnek nem az volt a baja, hogy üres volt belül, épp ellenkezőleg!

Túlságosan is tele volt érzelmekkel...