A film így sokadik nézésre is szívemig hatolt. Csodás film, szintén csodás színészekkel. Azért reméltem, hogy nem csak én pirultam el s jöttem zavarba a csókjeleneteknél. Olyasmit bevallom már elképzeltem, úgy mint a választottam és én. Nem is kellene megemlítenem, de elmondom, hogy fülig vörös voltam a film végére. Na és persze úgy is éreztem, hogy túl vagyok telve érzelmekkel. Na persze nem emiatt nem akartam a film után aludni menni.
"Mehetnék megint kicsit a próbatermetekbe? Ígérem sokkal jobban fogok vigyázni."
- Megkérdezem a többieket, hogy megy e valaki oda. Jó? Aztán beszélhetünk a dologról.
- Miről van szó? - azt hittem mindenki otthagyott minket, de tévedtem, mert pont Hongjoong volt aki maradt. Szégyen, de észre se vettem őt, pedig mellettem ült. Egy kissé zavarttá is váltam nagy hirtelen, ezért alig tudtam leírni neki a dolgot.
*Csak szeretnék az itthoni próbatermetekbe menni kicsikét. Bátyus ezért kérdez meg most mindenkit, hogy akarja e használni a termet.*
- Hm, értem. És mondd csak így akarsz ott lenni? - bökött fejével pizsimre.
*Oh.. Dehogy. Csak gondoltam megvárom a választ. Mert ha valaki mégis ott lesz akkor felesleges átöltöznöm. Nem?*
- Igaz. - mondta és bólintott is - Egyébként mit is tanulsz te? - újra s azonnal pír lepte arcom.
*Koreográfus leszek.* - lehet nem nagy dolog, de nekem sokat jelent.
- Az úgy nem semmi. - zavarba hozott, ismét - Mennyi van még hátra?
*Egy évem van még a suliban.*
- Komolyan nem értem ilyet Mingi miért titkol el előlünk. - fura volt, mintha elgondolkozott volna - De amúgy már értem miért ment olyan profin a múltkor. Komolyan mondom, hogy lehet egy nap még velünk fogsz dolgozni. Milyen menő lenne már nem?
*De, igen.* - újabb zavart okozott, főleg úgy hogy eme szavak nem kis elismerés volt tőle. Miért kell ilyen tökéletesnek lennie? Így csak még jobban odavagyok érte. - *Csak ahhoz nagyon sok idő kellene még.*
- Nem olyan biztos az. Na de én megyek most és elteszem magam holnapra. - ahogy ment el mellettem kicsikét megétintette vállam, melynek nyomán enyhe bizsergés futott végig rajtam.
Ezután nem olyan sokkal jött vissza bátyám és mondta, hogy mehetek a terembe mert ma senki nem akarja használni. Örömemben jól meg is ölelgettem őt, és meg is pusziltam arcán.
"Igazán nagyon szépen köszönöm bátyus."
- Ugyan..
"De komolyan! És ezért úgy gondolom hogy hs szeretnél kicsit Yunho-val lenni, aludni meg ilyenek akkor majd alszok itt kint.*
- Dehogy alszol itt.
"Úgyis megteszem. Különben meg ne hidd hogy nem láttam hogyan néztek egymásra." - vicces volt nézni hogy az én menő bátyám miként pirul el - "Úgyhogy itt alszok majd. Különben is még kicsit filmezni is akarok. Szóval... Nem mondhatsz nemet." - mosolyogtam is rá.
- Mondtam már, hogy te vagy a legjobb öcsi a világon?
"Azt hiszem nem elégszer." - mosolyogtam még, aztán megöleltük egymást újra - "De most komolyan bátyus, egy estét kibírok itt. Nem lesz baj."
- Rendben. De bármi van jössz és szólsz. Másként nem maradhatsz.
"Rendben." - ígértem így neki - "Szeretnéd ha megesküdnék?"
- Dehogy. - homlokon puszilt - Na menjünk. - és igen, eztán keltünk fel és mentünk fel a szobájába ahol átvedlettem, majd egy utcsó ölelés után otthagytam őt.
Nagy sietségemben mobilom is majdnem otthagytam. De csak majdnem. Így aztán tényleg lementem a próbatermükbe. Nem akartam a tanulást sem lógva hagyni, főleg úgy hogy amint a múltkori példa is mutatja nem megy olyan jól a dolog mint kellene. Ezért aztán ugyanazt a dalt indítottam el és ugyanazt a koreográfiát táncoltam hozzá. És mit ad isten ezúttal nem hibáztam, nem estem el. Az is igaz, hogy most nem volt senki aki megzavart volna. Bár ha lett volna sem hallom meg mert fülessel fülemben hallgattam a számot. Elvoltam így ... hát nem tudom meddig, csak azt tudom hogy a végére, mikor már eléggé elfáradtam, kissé leizzadva feküdtem ki a padlón. Akkor pattantam fel szinte, vagyis csak ültem fel hirtelen mikor egy értesítésem érkezett hogy valaki írt nekem. Nem lenne új dolog ha csak egy ismerős lett volna, de nem az volt. De nem ám! Mert Hongjoong volt az, az én imádott hyung-om. Egy kicsit késve így, de visszaírtam neki.
'''Nem kellene úgy hajtani. Gyere át inkább a stúdióba. Mutatok valamit.'''
Mondanom se kellene, de nagyon meglepett. Sőt, annál is jobban. Miért? Egy, honnan tudja a számom? Kettő, honnab tudja hogy nekem megvan az ő személyes száma? Megijedtem picit. Egyenként a számát még bátyus telefonjából lestem ki, hogy majd írok neki, de azóta se tettem meg.
És a kérdés még mindig az, hogy akkor ő most látott, nézett engem? Miért nem vettem észre?