Egy kis storytime:

Amikor kicsi voltam, a legjobb barátnőmmel rengeteget tornásztunk. Ő nagyon hajlékony volt, én már akkor sem voltam egy nagy szám hajlékonyság terén, de moderntáncoltam és voltak dolgok amiket meg tudtam csinálni.
Szóval lényeg ami lényeg, ezzel a barinőmmel állandóan kézenálltunk, cigánykerekeztünk, meg tancoltunk, mindig ugra-bugráltunk.
A múlkor néhány hete, csak úgy poénból, amig a hugim bógnizott, én odaálltam mellé és megpróbáltam kézenállni. Alig hittem el de sikerült, elsőre, bemelegítés nélkül ráadásul nem húzódott meg semmim és nem is dőltem el.
Ugyanannyira meglepődtem mint amikor tesiórán osztályzatra ment a talajtorna és nekem egyből sikerült a híd.
Szóval én bizonyítottam magamnak, hogy ha valamit az ember megtanul azt sohasem felejti el teljesen.
Tudom nem nagy történet, de gondoltam megosztom veletek hátha valakinek egy kicsit feldobja a napját hogy történhetnek még szinte csodának minősíthető dolgok.