Mikor végeztek a pakolással, Nila rendbe tette a házikót, aztán együtt elhagyták az épületet. A pénzt felvették az illetékesektől, mivel igaz, hogy beleestek a folyóba, de Tom előtte mindenkit elrendezett, legalábbis ezt hallotta az auroroktól. Nem tudta, hogy és miként, de örült, hogy akkor nem volt ott, hogy lássa. Persze kíváncsi volt rá; de az elmúlt napok eseményei után nyugalomra vágyott, és nem a férfi múltjára.

Visszatértek a lakásába, hogy aztán két nappal később elé álljon a mágus.

- Itt az ideje, hogy nekiálljunk a gyakorlásnak; ha még mindig ezt szeretnéd - nézett rá kérdőn Tom, kissé oldalra billentett fejjel. Félve nézett fel rá, egyszerre érezte azt, hogy beleugrik a mélyvízbe és minél előbb álljanak neki a munkának; míg a másik része inkább menekült volna, nem akart kitárulkozni a mágus előtt. Persze ez oda-vissza működött, de akkor is, meg kellett nyílnia előtte és félt, hogy ez milyen következményekkel jár. Végül döntött a józan esze és határozottan bólintott.

Tom intett neki, hogy kövesse a vendégszobába, ami most teljesen átalakult. A padlót vastag, puha szőnyeg fedte, a pótágy eltűnt és minden más is, amire le lehetett volna ülni vagy nekiesni. Puha párnák hevertek mindenütt, alig látott az orráig, miközben a szobát átjárta a kellemes füstölő illata. Felvont szemöldökkel nézett a mellette álló mágusra.

- Füstölő?

- Segít, hogy ellazulj. De ha nagyon nem menne, akkor majd megpróbáljuk máshogy - vont vállat a férfi, miközben kezei a zsebében pihentek. Úgy tűnt, Tom ma sem hazudtolja meg önmagát. Levetkőzte fölényes mivoltát, és helyette csak egy egyszerű férfi volt, minden sötétségtől mentesen. Szokásává vált az elmúlt időszakban, hogy kényelmes melegítőt és pólót viseljen, egyszerű fekete magasszárú edzővel. Nem is értette, mi lelte a férfit. Pedig két hónappal ezelőtt ki nem állhatta a mugli ruhákat, ha tehette inkább ingben és nadrágban volt, de most... kész rejtély volt ez az alak. Végül becsukta maguk mögött az ajtót, majd törökülésbe helyezkedett Tommal szemben, aki a falnak döntve hátát ült előtte.

- Ne így! Fordulj nekem háttal és nyújtsd ki a lábaidat magad elé - pillantott rá Tom, hogy aztán nyögve megforduljon. Kényelmetlen volt ez a helyzet, egyáltalán nem tudta, mit akarhat a másik; és amúgy is, zavarban érezte magát. Háttal egy feketemágusnak nem épp a legjobb szituáció. Hirtelen érezte meg Tom kezeit a vállain, amiktől megriadt egy pillanatra, de aztán megnyugvással töltötte el a férfi jelenléte. - Dőlj a mellkasomnak.

Követte a mágus minden utasítását. Kinyújtotta a lábait, aztán óvatosan hátradőlt, hogy háta a férfi mellkasának nyomult. Eszébe jutott egy emlék, hogy ugyan így tartotta a karjaiban a fürdőkádban is, érezte a szívverését a hátán, miközben erős karjaival átkarolta. Önkéntelenül is mosolygásra késztette az emlék, bármennyire is zavarban érezte magát.

- Próbálj csak a hangomra figyelni, rendben? - suttogott mély hangon, amitől megborzongott. Annyira kellemes volt ez a hang, és ahogy beszélt, megnyugtatta és ellazította. Nem tudta, Tom hogy képes erre, de úgy tűnt, nagyon sokban tévedett a férfit illetően. Tudott ő kedves és megnyugtató is lenni, ha épp úgy akarta. Bólintott a szavaira, hogy megértette, miközben behunyta a szemét. - Koncentrálj a légzésemre. Pihenj és lazulj el, ne csinálj semmit.

Most, hogy ennyire közel volt a másikhoz, megérezte a férfi leheletén a mentol és alkohol keverékét. Biztos, hogy ledöntött egy pohárral, még mielőtt bejöttek volna a szobába. Úgy tűnt, neki is kellett valami, amivel lazíthat, hisz neki sem lehetett egyszerű ez a helyzet. Még mielőtt többet agyalt volna az egész szituáción, inkább arra összpontosított, amire a férfi kérte. Figyelte a légzését, próbált kizárni mindent a fejéből, csak Tom szívverése maradt, amit a bőrén érzett.

Hirtelen érezte meg... olyan volt, mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj, és zuhant volna a sötétségben, de nem volt egyedül. Tom még mindig magához ölelte, érezte a karjait a teste körül, ahogy magához szorítja, hogy a következő pillanatban vízbe zuhantak és megriadt. Félni kezdett, ahogy a fejük felett összecsaptak a hullámok, próbált kapálózni, de Tom nem engedte, mikor újra azt a furcsa valamit érezte. A férfi kieresztette az erejét, olyan volt, mintha egy burkot formált volna kettejük körül, ami melengette a bőrét és a szívét. Körbezárta és elringatta a mágia, ami a férfi testéből áradt. Tudta, hogy ez már nem a valóság, hanem az elméjében történik minden, de annyira megnyugtató volt és kíváncsi lett. Lebegtek a vízben és a sötétségben, végül meglátta, ahogy halványan ugyan, de pislákolni kezdett a fény, így könnyebb volt felmérni maga körül mindent.

A sötétség tovatűnt, csak a tenger maradt és a víz kékje. Meglepve fordult meg Tom karjaiban. A mágus szemei egy pillanatra kéken felragyogtak, aztán már csak az ismerős zöld maradt. Önkéntelenül nyúlt az arcához, Tom pedig belesimult a tenyerébe. Tenyerén érezte a férfi borostáját, és a puha csókot, amit rányomott ajkaival. Mosolyogva nézett fel rá, aztán a következő pillanatban feljebb lendült, hogy ajkuk durván csattant egymáson. Érezte, hogy meglepte ezzel a másikat, végül a férfi ölelése szorosabb lett, miközben élvezte, ahogy Tom mágiája körülöleli kettejüket és megrészegíti. Hihetetlen volt a mágus, volt benne valami félelmetesen lenyűgöző! Önkéntelenül eresztette ki a saját erejét, hogy az nekifeszült a másiknak. Lehetetlen volt, mégis megtörtént! A forróság és a tűz körülvette kettejüket, nekicsapódott a víznek és érezte, hogy a két erő nem bír egymással. Tom riadtan szakította meg a csókot, hogy körbenézzen maguk körül.

Látták, ahogy a tűz és a víz egybeolvad, bármennyire is lehetetlen volt; hol a vörös, majd a kék tűnt fel előttük, aztán a következő pillanatban tudta, hogy valami történni fog. A zsigereiben érezte, és látta, hogy Tom is észrevette. Soha nem látott még ezelőtt ilyen félelmet a zöld szemekben; nem értette, mi ez az egész, de a következő pillanatban a két erő megint egymásnak csapott, hogy aztán durván kivesse kettejüket az elméjük alkotta világból.

Kapkodta a levegőt, akár egy fuldokló, mikor ellökte magát a férfi kezei közül és elterült a puha szőnyegen. Forgott vele a világ, a gyomra görcsbe rándult, érezte, hogy a mágia feszíti a testét, kitörni akar a bőre alól; a forróság körülvette, miközben szikrák pattantak a levegőben. Látta, hogy Tom sincs sokkal jobban, a férfi is a földön feküdt, erős fájdalmai lehettek, mert szemeit szorosan összezárta és próbálta minél kisebbre összehúzni magát. Tom pórusaiból fekete füst szállt a szoba levegőjébe, érezte a kén émelyítő szagát, hogy majdnem kiadta a reggelijét. Próbált nem mélyeket lélegezni, de nem sok ideje maradt! Kezének egy intésére az ablakok kitörtek, ezzel beeresztve a napfényt és a friss levegőt.

-o-o-o-o-o-

Voldemort sokat gondolkodott azon, hogy vajon tényleg jó ötlet lesz-e Nilát okklumenciára tanítani, de ha már egyszer elhatározta magát, akkor most nem léphet vissza. Miután visszatértek Nila lakásába, volt ideje alaposan átgondolni mindent, mégis hogy kellene ennek nekifogni, mi az, amit elárulhat a nőnek, és mi az, amit az elméje mélyére száműz, hogy még véletlenül se láthasson semmit abból, valójában ki is ő.

Átalakította a vendégszobát, elvégre ott már nem lakott egyikük sem, mióta együtt voltak. Mikor végzett, határozott léptekkel lépett oda a boszorkányhoz, ideje volt elkezdeni az okklumenciát. Látta Nilát, hogy egy pillanatra átfutott az arcán az, hogy inkább elmenekül, de úgy tűnt, a nő elhatározta magát. Követte a szobába és minden utasításának eleget tett.

Próbálta olyan kényelembe helyezni a másikat, amennyire tőle tellett. Sejtette, hogy sokkal több erejébe fog ez kerülni, mint egyébként egy tanár-diák kapcsolatnál. Miután olyan durván betört a nő elméjébe, nem tehette meg, hogy ugyan azzal a módszerrel próbálkozik, amit a legtöbb mágus annyira szeretett. Nem fogott rá pálcát és nem kiabálta azt, hogy legilimens. Volt ennek sokkal jobb és kifinomultabb módja is. Annak idején mindent a saját bőrén tanult meg, kínkeserves munkával sikerült oda eljutnia, ahol most volt. Persze még így is sokkal könnyebben ment, mint bárki másnak. Úgy tűnt, Mardekár öröksége most a segítségére volt, elvégre nem véletlenül volt a hatalmas mágus leszármazottja.

Ahogy megérezte, hogy Nila teljesen ellazult a kezei között és már nem kellett sok, úgy vonta szorosabbra az ölelését, és merült el a nő elméjében. Elvégre a fizikai kontaktus hatalmas előny volt ebből a szempontból, nem kellett mindenhez az, hogy a tekintetük összekapcsolódjon. Érezte az ellenállást, hogy valami falat alkot körülötte, de könnyedén túllendült az egészen, hogy aztán a boszorkánnyal együtt zuhanjon a sötétségben. Egy pillanatra sem engedte el, tudta, hogy mi fog következni.

Belezuhantak a tengerbe, érezte, hogy a boszorkány pánikolni kezd, elvégre úszni sem tudott és majdnem belefulladt a folyóba. Tudatosan kieresztette az erejét, hogy körbeölelje kettejüket és ezzel csitítsa Nila pánikját. Úgy tűnt, sikerrel járt, mert világosodni kezdett és a nő is ficergett egy kicsit a kezei között, hogy most szemben legyenek egymással. Önkéntelenül belesimult Nila tenyerébe, mikor az arcához ért, és egy puha csókot lehelt rá. Arra azonban nem számított, hogy a nő fellendül hozzá és megcsókolja. Nem tudta, mi vezérelte a másikat; egyszerűen elveszett az élvezetben, amit a puha ajkak okoztak.

Akkor érezte meg először; forróság és tűz perzselte a bőrét, az eddigi nyugodtság odalett, helyét a lángok vették át. Hirtelen megszakította a csókot, hogy tisztán lásson, és teljesen elámult.

Méghogy Nila nem tud okklumentálni! Valójában egy őstehetség volt, történetesen olyan védelmi vonallal, ami még neki is sok volt abban a pillanatban. Látta, ahogy a tűz a vízzel vegyül, ahogy a két erő egymásnak feszült. Érezte a mellkasába csapódó erőt, ami a következő pillanatban hanyatt vágta és ezzel elszakította Nilától.

Újra a szobában voltak, a feje majd szétszakadt, alig kapott levegőt, csillagokat látott maga előtt. Tudta, hogy valami nagyon nincs rendben, ennek nem lett volna szabad megtörténnie, egy belső hang folyton azt súgta, hogy hatalmas hibát követett el, hogy aztán a következő pillanatban egy érces, mély hang szólaljon meg a fejében.

- Végre megtaláltalak, elveszett gyermekem! - A hangtól még így is rosszul lett, tudta, hogy egyszerre ismerős és mégis zavarba ejtő volt az egész helyzet. Félt ettől a hangtól, retteget, hogy újra hallani fogja. Csak egy pillanatra nézett fel, bele a ragyogó kékségbe, aztán teljesen elsötétült előtte a világ, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt, és megint zuhant a sötétségben.

-o-o-o-o-o-

Négykézláb kúszott vissza a földön a fetrengő férfihoz, látta, hogy valami nagyon nincs rendben, ennek nem lett volna szabad megtörténnie; aztán megtörtént. Tom egy pillanatra kinyitotta a szemeit, kezével felé nyúlt, hogy megint zuhanni kezdtek a sötétségben. Nem látták egymást, de tudta, hogy ott van; egy apró zöld villanás volt csupán, de a mágus keze után kapott a levegőben, magához rántotta és szorosan átölelte a hideg testet.

A mágia, ami a bőrét feszítette most kitört, lángok csaptak fel körülöttük, perzselte a bőrüket, úgy érezte, hogy elevenen fognak elégni, mégsem engedte el a férfit. Szorosan simult hozzá, és akkor meghallotta. Egy apró suttogás volt, de tisztán kivehető.

- Végre megtaláltalak, elveszett gyermekem! - Nem akart hinni a fülének, ettől a hangtól folyamatosan a hideg cikázott fel-alá a bőrén, úgy érezte, mintha hideg tűvel szurkálták volna össze minden egyes porcikáját, a csontjaiba hatolt. Émelyítő kénszag csapta meg az orrát, érezte, hogy Tom próbálja ellökni magától, de nem engedte, még szorosabban ölelte magához, egész testével a férfira csimpaszkodott zuhanás közben, és kieresztette a mágiáját, ami már jó ideje szabadulni akart.

A lángok olyan intenzitással csaptak fel körülöttük, akár a futótűz, már nem arany színben pompáztak, hanem helyüket a hideg kék vette át, sokkal félelmetesebb, erősebb volt. Maga volt az élő pusztítás, de ez nem a férfi ellen irányult, hanem a harmadik fél ellen, aki Tom elméjében volt. Minden idegszálával arra összpontosított, hogy kiűzze onnan az idegent, hogy őt támadja a tűz, miközben kettejüket védte.

És megtörtént, amire soha nem számított! Lágy dallam volt csupán, de neki az életet jelentette. Egy pillanatra kinyitotta a szemeit, hogy lásson; vörös kígyószem meredt rá a lángok között, amibe a következő pillanatban egy fekete, lángba borult madár csapódott. Hát tőle származott az ének... egy fekete főnix!

- Aries!

Úgy tűnt, mintha megállt volna az idő, a fekete főnix ráemelte ónix szemeit, elsuhant a fejük felett, hogy a következő pillanatban Tom is végre felnézzen. A férfi egyik szeme smaragdzölden ragyogott, míg a másik vörös lett, kígyópupillával. Nem akarta elhinni, mégis mi a fene folyik itt?! Ahogy Tom ránézett, meglátta benne a félelmet, rettegést; minden olyat, amit eddig soha nem látott még ezelőtt a ragyogó szemekben. A mágus eddig a megtestesült biztonság és erő volt, most azonban olyan lett, mint egy ártatlan gyermek, aki a sötétség elől próbál meg menekülni.

Ösztönösen cselekedett és hajolt közel a másikhoz, hogy puha csókot leheljen a hideg ajkakra. Tom úgy tűnt, végre kezd magához térni, mert szorosan magához ölelte, és elveszett a karjaiban. Teljesen leengedte a védelmét, cserébe azért, hogy vigyázzon rá. A kék lángokba feketeség vegyült, Aries védte mindkettejüket, aztán hirtelen elcsendesedett minden.

Már nem hallották a hangot, nem volt ott a furcsa jelenlét, csak Aries borult rájuk védelmezőn fekete szárnyaival és lágyan dúdolt kettejüknek.

Nem fogta fel, meddig maradtak így, ölelkezve és reszketve, mikor végre magukhoz tértek a szobában, ami most teljesen fekete lett, és úgy tűnt, hogy azok a lángok valóban felcsaptak. Megperzselték a falakat, a szőnyeget, mindent; kivéve kettejüket.

Fáradtan és kimerülten nézett le a karjaiban tartott félig ájult férfira.

- Azt hiszem... lesz mit megbeszélnünk...