Voldemort, mikor felébredt, sokkal jobban érezte magát, annak ellenére, hogy majd megfagyott a nappaliban. A takaró, ami eddig rajta volt most a padlón hevert a párnával együtt, amit valamilyen oknál fogva kirántott a saját feje alól.

Kissé kótyagosan, enyhe hányingerrel ült fel a kanapén, ahol eddig aludt, s most már csak az utcai lámpák fénye világította meg a sötét helyiséget. Mégis; meddig volt ő kiütve, hogy már ennyi az idő? Tisztán emlékezett, hogy Nilával megreggeliztek, majd a pálcás eset, de utána teljes képzavar és időkiesés.

Összeráncolt szemöldökkel pillantott körbe a nappaliban, valószínű a nő még nincs itthon, különben már itt lenne, hogy ő felkelt. Vajon most is dolgozik? Biztos így van... viszont valami nagyon erőset itathatott vele, ha ennyire össze van zavarodva. Érezte, hogy gondolatai el-el kalandoznak a bájital utóhatásaként, ráadásul még mindig reszketett a hidegtől; pedig a lakásban volt vagy harminc fok.

Óvatosan felkelt a kanapéról, és elindult a fürdőszoba irányába, ami a konyha mögötti kis részen helyezkedett el. Teljesen átizzadt ruháit ledobta a padlóra, belépett a kicsi zuhanyzó fülkébe, s magára engedte a forró vizet. Mindig is imádta a víz érintését, megnyugtatta és lecsendesítette kavargó gondolatait már gyermekként is. Persze akkoriban nem túl sok része volt a forró vizes fürdőben, mindig ő volt az utolsó, így neki már nem maradt túl sok meleg víz az árvaházban.

A Roxfortban ugyan javult ez a helyzet valamicskét, de akkor sem maradhatott sokáig; sőt, ha nem volt muszáj, nem maradt tovább tíz percnél, annyi épp elég volt, hogy gyorsan lezuhanyozzon és rendbe szedje magát. Utálta, ha megbámulták, és a legtöbb vele akkor egy évfolyamba járó diák pontosan ezt tette a testét beborító sebhelyek miatt, amit még az árvaházban szerzett.

Később, mikor prefektus lett, hálát adott Merlinnek és az égieknek, hogy külön fürdőhelyiségbe járhattak, így megkímélte magát a kíváncsi tekintetektől, de ettől még abban a pár évben így is el kellett viselnie mindent.

Most azonban a forró zuhany jótékony hatása alatt teljesen elmerülhetett a gondolataiban, s ezzel együtt hagyhatta, hogy tovafolyjanak elméjében; elengedhette magát anélkül, hogy tartania kelljen bárki támadásától. A víz mindig is megnyugtatta, s ez most sem volt kivétel.

-o-o-o-o-o-

Nila, ha végre hazaért a munkából, egy kiadós zuhany után utána nézhet, hogy Tom hogy van. Amikor magára hagyta, elég ramaty állapotban volt, de talán már felébredt a módosított bájital hatása alól. Remélhetőleg nem lesz vele gond, s elbeszélgethetnek a továbbiakról, vajon meddig is tervezi azt, hogy mellette marad; és mégis, kicsoda ő valójában? Már akkor éjjel is észrevette, hogy valami nem stimmel a férfi körül, de ma reggel nyilvánvalóvá vált a tény, hogy valamit rejteget.

Ráadásul azok a diagnosztikai jelek is nyugtalanítóak voltak. Miért produkálta azokat, pedig nem érzett körülötte semmit, annak ellenére, hogy pontosan tudta, ez mit jelent? Vagy lehet, csak véletlen az egész... Mindenképp újra meg kell vizsgálnia a férfit; lehet, hogy csak ő ennyire vészmadár, és nincs is semmi gond.

Persze, valamit titkol a másik; de ezen kívül semmi egyéb nincs körülötte. Adják az égiek, hogy így legyen.

Mikor elérte a kis lakás ajtaját, azonnal feloldotta a védővarázslatokat, s amint lehetett, már benn is volt a nappaliban. Azonban a férfi aki körül egész nap kavarogtak a gondolatai most sehol sem volt, viszont nagyon is jól hallotta a zuhany jellegzetes hangját.

- Remélem, nem fogyasztja ki az összes meleg vizet, mert akkor megcsapkodom az újsággal... - dünnyögte maga elé, miközben bepakolta a vásárolt ennivalót a hűtőbe, s türelmesen várt, hogy a fiatalúr kimásszon a zuhany alól; azonban ez tíz perc után sem következett be.

- Nem hiszem el, ez belefulladt a zuhanyba, vagy mi az ördög? – Miközben dühösen fújtatott maga elé, a fürdőszobához sétált, és kicsapta annak ajtaját, amitől a kilincs élesen csattan a falon. Erre egy vörös átok csapódott felé, de még épp időben ugrott el az útjából, hogy lássa, ahogy a falba vágódik a varázslat.

- Mi a jó büdös franc?! Eszednél vagy, ember?! – kiabált a férfira, aki most - hogy is fogalmazzon -, Ádámkosztümben feszít előtte, csurom vizesen és csodálatosan. Na, jó, talán kissé sápadtabb volt, mint az ő ízlése; viszont a feszes izmok; magas, erőt sugárzó testalkat és azok a ragyogó zöld szemek a koromfekete rövid hajjal mindent vittek. Megbabonázva bámulta a másikat, aki eközben mérgesen fújtatott.

- Te beszélsz? Teljesen meghibbantál, hülye tyúk?! – Tom olyan dühös és éles hangon beszétl, amitől Nila testén végigszaladt a hideg borzongás. Ez az a hang, amit éjjel, egy sötét sikátorban soha nem akarnál meghallani, főleg nem nő létedre. – Minek kell azt az ajtót csapkodni?!

- Jólvanna, nem kell úgy felkapni a vizet, nagyuram. Talán nem kéne kifogyasztani a meleg vizet, más is szeretne zuhanyozni – motyogta maga elé Nila zavarában. Való igaz, ezt nem így kellett volna; de annyira hozzá van szokva, hogy akkor jön és megy a lakásában, ahogy neki tetszik, és egyébként is; ez soha senkinél nem volt gond. Persze az is igaz, hogy eddig nem sötét varázsló volt az otthonában, hanem átlagos mugli férfiak, de azok sem reagáltak így, mint most Tom.

- Merlinre, mennyi eszed van neked, bolond nőszemély? – Miközben a férfi maga elé motyogott, elzárta a vizet, s végre maga elé kapott egy törölközőt. Úgy tűnt, sikerült megfeledkeznie arról, hogy anyaszült meztelenül ácsorog épp a zuhanyzóban. Nila még mindig a földön ülve figyelte a férfi ténykedését, azonban nem kerülte el a figyelmét a rengeteg kisebb-nagyobb heg a másik testén. Csak nem bántalmazták volna? Elég réginek tűnnek ezek a sérülések... de akkor miért nem gyógyította meg őket, vagy használt bájitalos krémeket?

Nila ilyen, és ehhez hasonló gondolatai közben Tom kilépett a zuhanyzóból, a dereka köré csavarta a törölközőt, majd minden szó nélkül felvette a padlóra dobott ruhákat, s nemes egyszerűséggel elsétál a nő mellett, végül bevágta a hálószobája ajtaját. Már csak a zár éles kattanása hallatszott.

- Mi a... biztos, hogy csak álmodom, ilyen nincs... - Erre egyáltalán nem számított, most megsértődött? De őszintén, honnan szalajtották ezt az embert?

Nila összezavarodva felkelt a földről és inkább ő maga is lezuhanyozott, mielőtt még valami olyasmit tesz, amit ő maga is megbánhat később. Nem tartott tovább a zuhanyzás tizenöt percnél, mivel urasága tényleg kifogyasztotta a meleg vizet. Arra még volt ideje, hogy hajat mosson; de a habot magáról már csak hideg vízzel tudta lemosni a végén.

Kissé reszketve gyorsan kikászálódott a zuhanyzóból, megtörölte magát és felvette szokásos esti öltözékét, ami egy zöld ujjatlanból és egy kényelmes, francia bugyiból állt. Nem fog csak azért változtatni magán, mert egy férfi is lakik most vele. Igaz, a fiatalember úgy sem dugja ki az orrát egyhamar a hálóból ezek után.

Órákkal később Nila végül úgy döntött, hogy ideje nyugovóra térni. Megvacsorázott, s készített annyi ételt, hogy Tomnak is jusson, ha esetleg előbújik éjszaka a szobából; azonban tovább már nem fog rá várni. Épp elég volt így is, hogy próbált csendben jönni-menni a lakásban; fene sem tudja, miért. Nem a barátja, még csak a szeretője sem, akkor meg miért figyel rá? Mindegy... mikor mindennel végzett, inkább a saját hálójába ment, hogy végre lepihenhessen. Egyébként is fárasztó volt a mai nap, túl sok mindent kellett elintéznie még munka előtt a minisztériumban.

A férfi pálcáját azonban a dohányzó asztalkán hagyta, hisz csak napközben jött rá, hogy a sajátját otthon felejtette, és Tom pálcája van nála. Hátha kell neki még így este...

-o-o-o-o-o-

Voldemort a kisebb incidens után dúlt-fúlt magában. Hogy lehet valaki ennyire ostoba?! És miért kell állandóan csapkodni az ajtókat? Rendben, csak most először csinálta, de ha megöli egy átokkal, ahhoz mit szólt volna? Egyébként is, miért érdekli őt, hogy él vagy hal a nő?! Nincs semmi közük egymáshoz azon kívül, hogy most együtt laknak, és megosztják a dolgaikat. Vagyis inkább Nila oszt meg vele mindent, bár nem érti, miért...

Ennyire naiv lenne a másik, vagy egyszerűen csak ennyire jószívű? Biztos, hogy nem... Akkor este ott valami más is megcsillant a zafírkék szemekben. Valami sokkal erősebb és ösztönösebb, mélyről jövő mágia és kisugárzás. Sokkal több volt benne, mint amit megmutatott magából. Jó lesz vigyáznia, ha nem akar balhét a jövőben.

Még órákkal később is azon töprengett, vajon milyen indítékai lehetnek a másiknak, amiért egy teljesen vadidegen férfit fogadott be magához, és segít neki. Talán túlságosan is paranoiás lett az évek során? Elképzelhető... ha az ember annyi időt tölt feketemágusok között, mint ő, akkor rá is ragad valami az ő őrültségeikből.

Végül korgó gyomra jelezte, hogy ideje lenne étel után néznie, ha nem akar éhesen ledőlni az ágyba. Sok dolga egyébként sem volt, és amúgy sem érezte magát álmosnak. Majd keres magának valami olvasnivalót, biztos lesz egy-kettő, ami még neki is tetszik.

Óvatosan nyitotta ki szobája ajtaját, s körbepillantott a sötét nappaliban. Ezek szerint Nila már alszik... annyi baj legyen; akkor körbenézhet a lakásban.

Halk léptekkel áthaladt a nappalin, de még előtte magához vette a saját pálcáját. Eddig fel sem tűnt neki, hogy nincs nála, de a zuhany alatt döbbent rá, hogy a barna hajú magával vihette még napközben. Mindegy, talán nem lesz belőle gond... Mikor elérte a konyhát, orrát megcsapta a finom étel illata. Csak nem vacsorát készített?

Mikor végre sikerült megtalálnia a falon a villanykapcsolót, s végre világosság lett a kicsi konyhában; az asztalon valóban ott pihent lefedve az este elkészített étel, melegen tartó bűbájjal ellátva. Meglepi ez a figyelmesség, nem igazán szokott hozzá. Biztos, hogy valami hátsó szándéka van ennek a nőnek, csak úgy valaki nem kedveskedik a másiknak... Vagy talán mégis?

Mielőtt nekilátna a vacsorának - tetszik, nem tetszik majd a másiknak -, diagnosztikai bűbájokkal átvizsgálja, hogy nincs-e benne méreg. Azonban tény, ha meg akarta volna mérgezni, akkor a fejfájásos incidens tökéletes alkalom lett volna. De mégsem tette ezt, vagy legalábbis nem tud róla. De ha meg is mérgezte, akkor már tudna a dologról.

Most viszont semmi ilyesmiről nincs szó, ezért csendesen nekilátott elfogyasztani a finom ételt. Érzékeny gyomrának tökéletesen megfelelt, mintha a fiatal nő pontosan tudná, hogy most min megy keresztül. Csak nem legilimens?

Azonnal saját magára kezd el fókuszálni, de a pajzsai tökéletesen a helyükön vannak, ezen nem hatolhat át senki. Akkor mégis honnan?

Végül, inkább a finom ételre koncentrált és arra, hogy megvacsorázzon. Mikor befejezi, elmosogat maga után mindent, és a helyükre teszi a dolgokat. Bármennyire is furcsa, néha jobb ezt mágia nélkül elvégezni; nem tartja egyáltalán alantas munkának azt, ha saját maga után rendet rak kézzel. Vajon régen miért érezte azt, hogy ezt egy manónak kell megcsinálni, vagy épp mágia segítségével?

- Ahh, mindegy is... - motyogott maga elé, s visszatért a nappaliba, ahol szintén villanyt kapcsolt, majd átnézte, vajon milyen könyveket birtokol a lakás tulajdonosa.

Van itt minden, amit olvashat az ember. Mugli szépirodalomtól elkezdve a fekete mágián keresztül a gyógyító varázslatokig. Nocsak, mégis ki vagy te, Nila? Valójában, azon kívül nem tud semmit a nőről, hogy táncos és hogy Nilának hívják. Átnézte a könyvespolcot, és még a fiókokba is belenézett. Nem talált semmit, egy képet családról, semmilyen személyes okiratot egy igazolványt leszámítva.

- Szóval Nila Rehvenge. Legalább már azt is tudom, hogy hívnak pontosan. – Kezében forgatta a varázsló igazolványt, viszont a születési dátumon és helyen kívül; illetve, hogy mi a legmagasabb képesítése, más nem volt feltűntetve.

Olyan, mintha egy alig létező személyről lenne szó. A lakásban is észrevette már, hogy nincs túl sok személyes holmi. Igaz, Nila szobájában még nem járt, de a többi helyiségben a szokásos dolgokon kívül, ami alapvetően is egy háztartása része, nincs túl sok minden.

- Miért vagy ennyire titokzatos, ki vagy te valójában? – elmélkedett hangosan, miközben az egyik könyvet leveszi a polcról, s leült vele a kanapéhoz. Mára már úgy sem tud meg többet, ha felforgatja a lakást, akkor sem. Így inkább belekezdett az olvasásba, ezt a tevékenységet egyébként is szereti. Ritka dolgok egyike, amiről elmondhatja, hogy kedveli Naginin kívül.

Vajon mi van most a kígyóval? Ugyan szabadon engedte, hogy kedvére jöjjön-menjen, de figyelmeztette, hogy ne kerüljön a halálfalók útjába; mert nem lesz mindig ott, hogy megvédje.

El kellett ismernie magában, hogy hiányzik Nagini társasága. Nagyon felvágták a kígyó nyelvét, de szerencséje, hogy csak ő érti, valójában mit is mond neki, mikor beszélgetnek.

Észre sem vette, ahogy elmerült a gondolataiban. Ezek között szerepelt egy-kettő olyan, amiben a kígyóval veszekednek ostobaságokon, s ennek hatására apró mosoly kúszott az arcára. Ha ezt valaki látná, el sem hinné, de ugye senki nem lát semmit, tehát megengedhet magának egy kis nyugalmat és békét.

Igazából nem is tudta, mikor érezte magát ennyire biztonságban, és hogy nem kell tartania semmilyen váratlan eseménytől. Vajon neki volt valaha ilyenben része? Hiába próbált visszaemlékezni, semmi hasonló nem jutott eszébe, talán azokon kívül, amikor Naiginivel volt kettesben egy régi elhagyatott helyen, amit már nagyon rég nem is használt. Egy ház vidéken, amiről a halálfalók és senki más sem tudott, egy menedék, amit még régen vásárolt a felemelkedése első idejében. Soha nem engedte, hogy bárki is megtudja ezt a kis titkot, és hogy ellátogasson arra a helyre. Talán visszatérhetne oda valamikor...

Fel sem tűnt neki, ahogy a gondolatai közben lassan elfeküdt a kanapén, s a könyv koppanva ért földet, miközben őt magát elnyomta az álom, s egy alak csendesen lekapcsolta a szoba világítását és visszatért a saját szobájába mosolyogva.