- Hát...tudod, én... Csak mert olyan kínos volt! Most megyek aludni. Szép álmokat, Jess! Álmodj azzal a fiúval!

- Jó éjt! Remélem vele fogok.-nevettem.

Láttam, hogy Aaront nagyon bántja valami és tudtam, hogy valami mást akart mondani. Nem akartam kérdezősködni, de bántott, hogy olyan rossz kedvű lett. Úgy gondoltam, hogy majd később úgyis megbeszéljük a dolgokat. 

Egy ideig csak feküdtem a sötétben és gondolkodtam, gondolkodtam mindenen. Ez a viharos nap felnyitotta a szemem. Meg kell változnom. Éreztem, hogy egyre álmosabb leszek...

Megint ott voltam. Ugyanaz az út, ugyanazok a házak, mint az előző álomban. Körbe néztem, de nem láttam a fiút, akivel tegnap találkoztam. Elindultam egyenesen, a lépteim megint könnyedek és rugalmasak voltak. A földön észrevettem egy cetlit, kissé elmaszatolódott írással:

Szia!

Tegnap találkoztunk itt, de neked haza kellett menned... Szerettem volna megkérdezni a neved, de már nem tudtam. Ma is jövök, ha ezt most olvasod akkor nemsokára. Remélem te, a rendőrlány olvasod el!

Jason

Meglepetten olvastam a furcsa levelet, de közben odabent nagyon boldognak éreztem magam. Tudni akarta a nevem! De mégis, hogy értette azt, hogy haza kellett mennem?! Egyszerűen csak elporladtam. A gondolataimba merülve álltam ott, kezemben a levéllel, amikor valaki hirtelen megérintett a vállamat. A dolog váratlanul ért, ezért egy elég hangosat sikítottam. A járókelők rosszallóan néztek rám. 

- Miért csináltad ezt?- kérdeztem tettetett sértődöttséggel Jasontől, aki szerencsére megjelent a beígért találkozón.

- Ha tudnád milyen fejet vágtál!- röhögött ki.

- Ja, úgy mellékesen Jess a nevem.

- Értem, úgy mellékesen Jess!

- Hahh...neked aztán vicces kedved van! Egyébként csak a nevemet szeretted volna megtudni? Csak ezért jöttél?

- Nem. Nagyon sok dolgot szeretnék megtudni és elmondani.- mosolygott rám sejtelmesen.

- Akkor lehetőleg ne álljunk itt egész végig! Mutasd az utat és üljünk le valahova. 

- Gyere!- nevetett.

Milliónyi kérdés kavargott a fejemben, de legalább már tudtam, hogy álmodom vagy valami olyasmit csinálok. Követtem Jasont és közben abban reménykedtem, hogy ő majd mindent megmagyaráz nekem. 

Egy kávézóhoz értünk, ahol idős párok sütizgettek nevetgélve.

- Öhmm... Biztos, hogy ide akarunk jönni? Itt csak öregek vannak.-suttogtam olyan halkan, ahogy csak tudtam.

- Ez a kávézó a családomé, tehát ide szoktam járni. Nem tehetünk róla, hogy a bácsik és a nénik körében ilyen népszerű. Legalább van forgalmunk.

- Ne haragudj! Én nem tudtam... nincs semmi bajom az idősekkel, csak olyan...

- Persze, értem!

Leültünk egy asztalhoz, ami kicsit távolabb volt a többitől. Természetesen nem kerülhettük el az idősek " Jajj, de aranyos fiatalok!" pillantásait.

- Figyelj, Jess! Tudom, hogy most nagyon furcsán érzed magad itt, de mindent elfogok mondani neked idővel.

- Mégis hogy érted azt, hogy idővel? Miért nem mondhatsz el mindent most?

- Azért, mert az túl hirtelen érintene. Gondolom azzal már tisztában vagy, hogy ez most az álmod. 

- Igen, ezt már sikerült felfedeznem tegnap! Azóta folyamatosan csak ez járt a fejemben.

- A mi világunk nagyon más, mint ahonnan te érkeztél. Vannak olyan emberek, akik csak az álmukban tartózkodnak itt, mint te. Vannak olyanok is, akik itt élnek, mint én.

- Hogy érted azt, hogy a Ti világotok?

- Úgy, ahogy mondtam. Ez egy másik világ, ahová a legtöbb ember az álmában érkezik. 

- Huhh...várj egy kicsit! Ez nekem máris sok!

- Muszáj folytatnom, mert nincs olyan sok időnk. Szóval, én tudtam, hogy te mikor fogsz jönni. De ez csak azért történt így, mert volt valami látomásom vagy legalábbis én annak nevezném. Velem még soha nem fordult elő ilyen, de most előre láttam, hogy te idejössz és meg foglak ismerni.

- Komolyan?- kérdeztem teljesen ledöbbenten. 

- Igen, de a látomásomnak volt egy olyan része is, hogy körülötted a másik világban elromlanak a dolgok és sírni fogsz. Nagyon sokszor. Ezt meg kell akadályoznunk.- nézett rám olyan édesen, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna.

- Sajnos, már elromlottak a dolgok, de kedves tőled, hogy segíteni szerettél volna. Lassan mindenkit elveszítek...

- Én itt vagyok és meg fogjuk oldani! Sokat segítettem már olyan embereknek, akik a másik világban élnek.

- De mégis mit tudnál tenni?

- Csak annyit, hogy támogatlak. Persze, csak akkor, ha szeretnéd.

- Hát... nagyon köszönöm. Nem árt, ha van egy barátom, akivel még nem vesztem össze. Tudod, úgy érzem, hogy ma este megbántottam egy olyan embert, aki elég fontos volt nekem. A szétszórtságom miatt reggel rettenetesen magamra haragítottam a legjobb barátnőmet.  De nem akarom magam sajnáltatni, hiszen mindenkinek vannak problémái az életben.

- Nekem tényleg nyugodtan elmondhatod a gondjaidat! Egyébként szeretnék mutatni neked egy helyet, még ma! Gyere, sietnünk kell.- húzott fel a székről.

Gyors léptekkel indultunk el és nekem továbbra is nagyon nehezen sikerült megtartanom az egyensúlyom. 

Jason egy tóhoz vezetett, ahol a vízen gyönyörűen csillogott a napsugár.

- Nagyon szép hely!- néztem körbe és csak mosolyogni tudtam a látványon.

- A víz is szép, tehát bele is lökhetlek.- mosolygott rám "aranyosan".

Elindult felém és úgy tett, mint aki bele akar tolni a tóba, de nem jön össze neki. Nekem persze rögtön jobb kedvem lett és végre nevettem is egy jót.

- Nem vagy elég erős! Ráadásul a sok sör nincs rád jó hatással!- röhögtem.

- Na, hát ez a hála? Segíteni akarok neked, erre te is gyanúsítgatsz? 

- Most komolyra fordítva  szót, nagyon köszönöm, hogy kihoztál ide! Olyan felszabadultnak érzem magam és kész vagyok visszatérni a hétköznapokba.- mosolyogtam rá.

- Ne mondd ezt! Lehet, hogy nemsokára felébredsz. 

- Hidd el, még nem akarok elmenni...

- Hát...akkor jó.-mondta bizonytalanul.

Némán álltunk egymás mellett és néztük a vízen táncoló sugarakat. Úgy éreztem magam, mint egy nyálas romantikus filmben, de egy cseppet sem bántam.

- Holnap is eljönnél velem valahova?- nézett rám Jason.

El sem tudom mondani mennyire boldog voltam, hogy ezt megkérdezte. Szinte szárnyakat kaptam és felrepültem képzeletben a holdig.

- Persze. Gondolom sok ilyen szép hely van itt, hiszen ide az álmodó emberek jönnek.

- Igen, pont ezért szeretném neked megmutatni az összeset!

Újra elkapott az elhalványulás érzése és tudtam, hogy visszatérek Aaronék vendégszobájába és az igazi életembe. Jason szomorúan integetett, aztán minden elsötétült. Kinyitottam a szemeim és láttam, hogy odakint még mindig esik az eső...

Aztán eszembe jutott, hogy vajon Aaron mit szeretett volna mondani tegnap este? Fájt, hogy utána olyan szomorúnak láttam.

Mindenesetre azt kell mondjam, hogy Jason nagyon sok erőt adott. Azt is meg kell mondjam, hogy valószínűleg belezúgtam...