Lydiával utána már nem sokat beszélgettünk. Én még kértem egykét tanácsot tőle, hogy hogyan érdemes viselkednem a bemutatkozáson.
Azt mondta, hogy üljek lazán. A lábaimat tegyem egy kényelmes kisterpeszbe, könyököljek a szék karfáján, vagy valami, de keltsek természetes hatást. Beszélgetés közben legyek közvetlen a műsorvezetővel, de ne illetlen, csak kedélyes. Olyan volt egy kicsit, mintha Lydia már tapasztalatból beszélne.

Miután befejeztük a beszélgetést, elköszöntem Lydiától. Azt mondta, hogy ő még marad egy kicsit, őt nem fogják keresni. Visszamentem a tizenkettedik emeleti lakosztályba. Az órára pillantottam. Elég későre járt. Elvonultam a szobámba, és ruhástól ledőltem az ágyra.

Valószínűleg elaludhattam, mert a következő pillanatban már világos volt. A nappaliban motoszkálást hallottam, így feltápászkodtam, és kimentem a nappaliba. Odakint Saraphine fogadott.
-Stiles, szia! -köszönt vidáman. Emlékszem, mikor először láttam, még nagyon félénk volt, de mostmár egész jól kijövünk.
-Helló, Saraphine. Mit csinálsz itt?
-Csak jöttem, hogy szóljak: kész a ruhád. Megnézed még reggeli előtt, vagy...
-Megyek -vágtam rá gyorsan. Amelia az étkezések előtt általában már itt tobzódik, fontoskodik. És nekem ez egyáltalán nem hiányzik.

Követtem Saraphine-t ugyanabba a kis műhelyszerűségbe, ahová első alkalommal is vitt.
-És a mostani ruha mit fog tudni? Tudok vele repülni? Láthatatlanná tesz? -pimaszkodtam.
-Nem és nem -mondta Saraphine, miközben a szekrényben turkált. Nem értem, hogy fér el annyi ruha abban a szekrényben. Kívülről nem tűnik olyan nagynak.
Leültem egy székre, és vártam, hogy Saraphine végre odaadja a göncöt, amit magamra kell vegyek.
-Ez az -motyogta Saraphine, bár lehet, hogy én hallottam halknak, mivel a lány félig már bemászott a szekrénybe.

Saraphine egy egyszerű sötétkék szmokingot vett elő. Kérdőn néztem a heterokrómiás lányra.
-Ez is tud valamit?
-Persze, hogy tud, kinézed belőlem, hogy nem teszek bele valami csavart? Saraphine kissé sértettnek tűnt, de én vettem a lapot.
-Egyértelműen nem. Tudom, hogy minden vágyad, hogy egyszer felgyújts, vagy valami -nevettem.
-Te sokkal jobb fej vagy, mint az eddigi kiválasztottak a Tizenkettedik Körzetből.
Ez a mondat nem igazán illett a beszélgetésünk témájába, így fel is kaptam rá a fejem.
-Hogy érted?
-Hát csak... A te körzetedből mindenki olyan félénk volt, és visszahúzódó. Próbáltam beszélgetni velük, de annyira magukba fordulóak voltak, hogy képtelenség volt. Te azonban nagyon jó beszélgető partnernek bizonyulsz, Stiles.

Halványan elmosolyodtam, majd belegondoltam a körzetekben élő gyerekek helyzetébe. Igen, lehet, hogy nem mi vagyunk a "legvidámabb barakk", de azért volt ott néhány humoros srác. Persze őket nem válogatták be. Meg ha ki is lettek választva, utána szerintem elment a kedvük a hunorizálástól.
-És neked nincsenek itt barátaid a Kapitóliumban?
-Dehogynem. Van néhány barátnőm, ők is stylistok itt. Jóban vagyok például... A Negyedik Körzet öltöztetőjével, Karával. Aranyos lány, meg tud nevettetni -mosolygott Saraphine -Aztán ott van Celty, a Hetedik Körzet öltöztetője, Crystal, Tizenegyedik Körzet, satöbbi, satöbbi. Tudom, hogy nem igazán érdekel -nevetett az öltöztetőm.

-Még egy kérdésem lehet? Utána foglalkozhatunk a ruhával. A hajad eredetileg vörös, azt tudom.
Saraphine-nak tátva maradt a szája.
-Honnan tudod?
-Kezd egy picit lenőni a fekete hajfesték, és látszik a vörös. Viszont heterokrómiás voltál világéletedben, vagy ezt szerezted valahonnan?
Saraphine pislogás nélkül meredt rám. Rosszat szóltam?
-Bocsi, ha indiszkrét a kérdés, csak érdekel -feltartottam a kezem megadóan.
-Nem, nem indiszkrét -Saraphine a füle mögé igazított egy fekete hajtincset -sőt, nagyon szívesen elmondom neked, csak... Eddig senki nem érdeklődött a heterokrómiámról. Igazság szerint, néha kicsit megbámulnak, és összesúgnak a hátam mögött. Amit persze nem értek, mert egyes emberek zöldre műttetik a bőrüket, meg pikkelyeket varratnak magukra, olyan a ruhájuk mint amire szivárványt hányt egy unikornis, és még én vagyok fura! -a végére Saraphine már kiabált, de a dühe elszállt, mikor látta, hogy könnyezek a visszatartott nevetéstől.
-Bocsi, bocsi... De a szivárványhányásos résznél nem bírtam tovább -mondtam neki nevetés közben. Erre Saraphine is kacagni kezdett.

-Oké, oké, a téma kicsit kihozott a sodromból. Viszont akkor mesélek -Saraphine is kerített valahonnan egy széket, és leült rá.
-A szemem eredetileg zöld. Olyasmi, mint Lydia Martiné. Sőt, úgyis néztem ki nagyjából, mint ő a vörös hajammal. Csak anyámnak nem tetszett a zöld szemem. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy kígyó, mikor ránéztem. Ezért hároméves koromban elvitt, és megműttetett, hogy legyek különleges, és ne egy kígyó. Azóta jegeskék a szemem. De utáltam piszkosul.
Tátva maradt a szám.
-Három évesen?
-Igen. De folytatom, jó?
Saraphine hatalmasat sóhajtott.
-Tudtam, hogy nem csinálhatom vissza ugyanolyanra, mint amilyen volt. Főleg, mivel új műtétre egyébként sem volt pénzem, az anyám pedig nem fizette volna. Ezért, megjegyzem 10 éves voltam akkor, összebarátkoztam egy sebész rezidenssel, és délutánonként segédkeztem nála, így ingyen vállalta. Viszont hogy jobban kiborítsam anyámat, csak az egyik szememet változtattam meg, és barnává műttettem. Aztán mivel tudtam, hogy anyám kedvenc dolga rajtam a vörös hajam, vettem egy rakás fekete hajfestéket. Mire aznap hazaért, én már nagyjából ugyanígy néztem ki, csak jóval fiatalabb kiadásban.

Csendben emésztettem a hallottakat.
-És... Lett valami következménye? Megbüntetett?
-Elküldött ide, hogy itt dolgozzak. De igazából ezt nem tekintem túl nagy büntetésnek, mivel így legalább kiélhetem a kreativitásom.
Mosolyogtam. Érdekes történet. Ezek szerint a kapitóliumiak élete sem mindig csak játék és mese.
-Viszont rátérhetünk akkor a ruhádra? -kérdezte Saraphine.
-Ja, persze.
-Szóval. Az emberek visszajelzései alapján az a jeges-tüzes jelmez bombasiker volt. Komolyan, Stiles, az emberek imádták!

Nem akartam hinni a fülemnek. Az embereknek... Tetszett valami, amit én csináltam?
-Ebből kiindulva készítettem ezt a szmokingot.
-Ugye nem fog spontán kigyulladni a színpadon? -Ironizáltam. Saraphine forgatta a szemét.
-Persze, hogy nem. Annyi a dolgod, hogy csettints. Ugye tudsz csettintenteni?
Felemeltem a jobb kezem, és improvizált bemutatót tartottam.
-Megfelel, köszi! Na, most menj, és próbáld fel.

Elvonultam a paraván mögé, és nekiálltam átöltözni. Nem tudom, Saraphine hogy csinálja, de ahogy előzőleg, most is eltalálta a méretet.
-Ha kész vagy, gyere ki.
Végigtúrtam a hajamon, és előléptem.
-Ez elképesztő! De tényleg, eskü... Nem magamat dicsérem, de baromi jó lett -lelkendezett.
Láttam, hogy a zsebéhez nyúl, és előveszi a mobilját.
-Öhm, most akarsz csinálni egy fényképet rólam?
-Persze csak ha nem baj.
-Nem, dehogy, már megszoktam -mondtam, majd odaálltam a paraván elé.

-Tudod mit? Most állj oda a falhoz.
Odasétáltam a fehérre meszelt fal elé, Saraphine felemelte a telefont, hogy képet készítsen.
-Oké, oké, mondjuk, állj velem szembe.
-Mondjuk -vágtam rá, majd egyenesen felé fordultam.
-Tedd ide előre a kezed. Nagyjából így -Saraphine megmutatta, én pedig leutánoztam.
-Jó, most... Túrj egy kicsit bele a hajadba, álljon szanaszét.
Na jó, mi van? Fogtam, és csináltam, amit mondott.
-És most mosolyogj!
Egy kicsit forgattam a szemem, majd megpróbáltam mosolyogni. Saraphine a következő pillanatban hatalmas vakuvillanás kíséretében lefotózott. Hunyorogtam egy kicsit, és zöldben láttam a világot.
-A vakut muszáj volt? Basszus, alig látok.
-Azt a rohadt... -ámélkodott Saraphine, majd felém tartotta a a telefont.

Elismerően bólogattam.
-Ezt is ki akarod rakni arra a... Izé, oldalra?
-Csak ha megengeded.
-Arról ne is álmodj.
Saraphine elkomorodott, én meg nevetni kezdtem.
-Ne aggódj már, csak viccelek. Felőlem megoszthatod.
Saraphine ujjongani kezdett.
-Ez az, ez az, köszi, köszi, kösziii! -sikongott, mint valami fangörcsölő kislány, majd odaugrott mellém, és adott egy puszit az arcomra.

Lefagytam. Saraphine abbahagyta az ugrándozást, és sokkolt ábrázatomat látva elbizonytalanodott.
-Valami rosszat csináltam? Te jó ég, ugye nem baj, hogy adtam egy puszit? Basszus, neked van barátnőd? Tudnom kéne, ugyanis sokat javítana a helyzeten, ha nem lenne...
-Mi? Nem. Nem csináltál semmi rosszat. Amúgy pedig nincs barátnőm.
Saraphine egy darabig még fürkészte az arcomat, végül elmosolyodott.
-Na jó, akkor ezt most vedd le, és majd estefelé találkozunk.

Elvonultam a paraván mögé, és gyorsan visszaöltöztem. Nem tudtam mire vélni azt a dolgot. Talán csak annyira örült, hogy a pillanat hevében... Mondjuk, minek is izgulok ennyit, nem szájra adta, csak az arcomra. De attól még ez így eléggé szokatlanul fura volt. Főleg tőle.
Elköszöntem Saraphine-tól, majd visszamentem a tizenkettedik emeletre, hogy elköltsem a reggelimet, illetve hogy felkészítsem magam lelkileg a rám váró esti borzalmakra.