A szobába visszatérve a papagáj fogadott. Fel kellett készülnöm délutánra, így megpróbáltam ignorálni a jelenlétét, és elsurranni mellette. De ő ezt nem hagyta.

-Szép műsor volt, mondhatom -kezdte gúnyosan Amelia -a barátnőimet egytől egyig sikerült lenyűgöznöd. Mirabell még el is ájult, mikor a kabátod lángra lobbant.
-Mit akar? -szorítottam ökölbe a kezemet.
-Azt, hogy ne adj magadról hamis képet -a papagáj egy kecses mozdulattal felállt, és elindult felém, jobb kezén egy gyűrűt tekergetve.
-Mind tudjuk, hogy nem tudsz harcolni. Gyengébb vagy, mint a többiek. Nem lennék biztos benne, hogy fogtál már egyáltalán konyhakést a kezedbe.

Hátrálni kezdtem.
-Ez nem igaz. Tudok harcolni.
Amelia félrebillentette a fejét.
-Tényleg? Biztos vagy ebben? -kérdezte, majd felém lendítette a bal öklét. Az utolsó pillanatban lebuktam így hajszál híján megúsztam. Felpillantottam Ameliára, aki viszont ebben a pillanatban a gyűrűs jobb kezével megütött. A lendülettől hátraestem, egyenesen neki a falnak. Fájdalmasan felnyögtem, Amelia pedig leguggolt mellém.

-Egy senki vagy, Stiles Stilinski. Egy szánalmas senki. Ha megismered a többieket, erre azonnal rá fogsz jönni.
Mi ez a folytonos szöveg arról, hogy a többiek másabbak, mint én?
-Mert Katniss nem mondta el neked, ugye? -mosolygott gonoszan -Nem fogom lelőni a poént. Katniss majd elmondja, ha akarja.
Aztán a szadista papagáj felállt, és otthagyott a nappaliban.

Lassan felálltam, és elindultam a fürdőszoba felé. Útközben valami végigfolyt az arcom jobb felén. Gyorsan megtöröltem a kezemmel.
A tükörbe nézve elismerően bólintottam. Van ereje a papagájnak. A jobb arcomon a gyűrű felsértette a bőröm. Szépen szétkentem rajta a véremet. A kezem, amivel megtöröltem az arcom, véres volt.

Gyorsan fogtam egy zsepit, és odaszorítottam a sebre. Közben nyílt a bejárati ajtó. Kimentem hát a szobából, és Katnisst láttam. Amint észrevett, összecsapta a két tenyerét.
-Stiles, mi történt?
-Kedves legyek, vagy őszinte? -kezdtem -Ha kedves, akkor megbotlottam a fürdőszobában, és nekiestem a tükörnek. Ha őszinte, akkor a papagáj megkínált egy jobbhoroggal, én meg elfogadtam, mivel a balegyeneséből nem kértem.

-Mondtál neki valamit, amivel felidegesítetted?
Még jó, hogy ezt kinézi belőlem.
-Pontosan ez az, hogy nem. Megpróbáltam észrevétlenül elmenni mellette, mire azt mondta, hogy egy szánalmas senki vagyok, aki még harcolni sem tud. Azt mondtam, tudok, mire meg akart ütni. Az első elől elhajoltam, de a másik telibetalált. Ráadásul a jobb kezén volt egy gyűrű. Azért vérzek.

-Na jó, gyere -intett Katniss -megyünk, és kezeltetjük. Délutánra a helye sem fog megmaradni.

.o0O0o.

Katnissnek igaza volt, a heg eltűnt, a nyoma sem maradt meg. Nemrég fejeztük be az ebédet, és Amelia szerencsére nem jött vissza a lakosztályba. Ebéd után gyorsan magamra vettem a reggeli szerelésemet, a fehér pólót, a zöld kapucnis pulcsit, a fekete farmert. És persze a fehér futócipőt. Utána elindultam az említett edzőterembe.

Egy kicsit tévelyegtem, de megtaláltam. Odabent egy óriási hely volt, tele fegyverekkel. Figyeltem az embereket. Allison épp íjazott. Egy darabig figyeltem távolról, ahogy minden egyes nyila a céltábla közepébe fúródik. Aztán mentem tovább.

Kira kezében egy kard volt. Pontosabban egy katana. Felismertem a pengéjéről. Kira remek kardforgatónak bizonyult, alig láttam a mozdulatait, olyan tempóban suhintgatott a karddal. De hát mit értek én ehhez?
Elindultam, hogy megkeressem Lydiát. Ő viszont sajnos nem volt itt. Ahogy Jackson sem. Az utóbbit inkább szerencsének mondanám.

Kiabálásra lettem figyelmes. Ethan éppen Liam pólójának nyakát szorongatta.
-Hová vitted a késeimet?
-Nem... Nem vittem sehová -nyöszörgött Liam.
-Ne hazudj! Hol vannak?
-Tényleg nem tudom!
Valami azt súgta, hogy nézzek fel. Felpillantottam a plafonra. A plafon előtt egy rács volt. A rács és a plafon között pedig észrevettem Maliát, kezében négy darab pillangókéssel.

Majdnem felnevettem, de tudtam, hogy meg kell mentenem Liamet. Intettem Maliának, hogy dobja le a késeket. Megrázta a fejét.
-Azt akarod, hogy beköpjelek? -suttogtam.
Malia forgatta a szemét, majd egyesével ledobta a négy kést. Sikerült elkapnom mind a négyet. Odamentem Ethanhez.

-Itt vannak -mondtam, majd odaadtam neki. Ethan elengedte Liamet, aki gyorsan odébb is húzódott, és ijedt tekintettel nézett minket. Ethan felém fordult.
-Miért voltak nálad? Talán te vetted el?
Nem tudtam válaszolni. Ha azt mondom nem, Maliát köpöm be. Ha azt mondom igen, akkor nekem végem. Ott álltam teljes csöndben.

-Kérdeztem valamit? Te loptad el?
-Nem. Te raktad máshová.
Egy hang szólalt meg mögülem, és odafordultam. Scott ott állt, majd odasétált mellém.
-Két polccal odébb volt. Amúgy meg örülj, hogy Stiles megtalálta -intett felém a fejével Scott -és gondolkozz el azon, hogy majdnem kinyírtad Liamet, ráadásul ártatlanul.
Az utolsó szót különösen kihangsúlyozta.
-Lesz még alkalmad embereket ölni, ne aggódj -mondta Scott.

A bent lévők szétszéledtek, én meg Scotthoz fordultam.
-Mondd csak, miért mentettél meg?
-Mert egyéb esetben most felmosó ronggyal kéne feltörölni a maradványaidat.

Elképzeltem. Fúj. Aztán kirázott a hideg.
-Nyugi már -nevetett Scott. Görbe az álla, jegyeztem fel magamnak, de nem nagyon, csak enyhén.
-Csak arra céloztam, hogy ne packázz Ethannel.
-Ja, oké.
-Tehetek még valamit a lelki békédért? -kérdezte Scott.
Eszembe jutott, miért is jöttem ma le ide.
-Egy dolgot talán. Taníts meg harcolni. Kérlek.
-Végülis, miért ne? -mosolygott Scott.

.o0O0o.

-Tartsd fent a kezed! -kiabált Scott. Már lassan egy órája próbált tanítani, hogyan védjem meg magam.
-Próbálom! -válaszoltam -De kezdek fáradni. Te hogy bírod még mindig?
Scott megvonta a vállát.
-Gyere, pihenjünk egy kicsit.
-Megszületett az új kedvenc mondatom -lihegtem, miközben ledobtam magam a ring melletti padra.

-Miért, mi volt az előző kedvenc mondatod?
-Hmm... Talán a "Szombat van".
-Nekem azt hiszem, kedvenc mondatom a "Gyere Scott, vacsora!"
Felnevettem. Ez a második kedvenc mondatom, csak az én nevemmel.
-Volt valami különös oka annak, hogy szeretted a szombatokat? -kérdezte Scott.
Felpillantottam rá.
-Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod -mondta.

-Szombatonként mindig kiszöktem a kerítésen. Panem határán. És mászkáltam az erdőben. Olyankor mindig meglátogattam anya sírját.
-Nagyon sajnálom.
-Köszi. Volt egy barátom, Kathy. Ilyenkor ő is jött velem. Mikor kisebbek voltunk, az egyik tisztáson mindig versenyeztünk. Hogy ki ér át rajta gyorsabban -mosolyogtam.
-És ki nyert?
-Én -nevettem -De épphogy csak. Kathy nagyon jó futó volt. Ha alkalomadtán rendeztek futóversenyeket, megnyerte az összeset.

-És te? Te nem indultál?
-Nem -nevettem -utáltam a versenyeket. Mondjuk az egy jó kérdés, hogy akkor mit keresek a viadalon.
-De várj... Te gyorsabb voltál nála, nem?
-De. Mikor csak mi ketten versenyeztünk, legyőztem őt mindig.
Scott összevonta a szemöldökét.
-Gyorsabb voltál egy futónál?
-Igen.
Scott felugrott -Új taktika. Vége a pihenőnek.
-Ne... -felnyögtem, majd állásba küzdöttem magam.
Visszamentünk a ringbe, Scott pedig így szólt:
-Most ha ütök, próbáld meg kikerülni. Hajolj el. Használd ki, hogy gyors vagy.

Scott megállt velem szemben, és lendült a keze. Vártam, hogy nekem csapódjon, de nem. Elhajoltam. És próbáltam nem elkövetni azt a hibát, amit Ameliánál. Nem álltam meg. Scott következő ütései elől is félreugrottam.
-Nagyon jó! Így tovább!
Sikerült. Meg tudom védeni magam. A következő ütés után gyorsan a földre vittem Scottot.

-Wow, ügyesebb vagy, mint hittem.
-Kösz -mondtam egy kis iróniával.
-Pihenhetünk?
-Nem hiszek a fülemnek. Scott McCall és a pihenés? Hogy fér össze ez a két dolog?
-Kifárasztottál. Ez a te taktikád. Kifárasztod annyira az ellenfeled, hogy padlóra tudd vinni.
Elismerően bólintottam. Nekem ez soha nem jutott volna eszembe.

Ekkor gúnyos taps hallatszott, és megpillantottam Jacksont a ring mellett.
-Ügyes vagy, kislány, gratulálok -intézte hozzám a szavait. Ökölbe szorult a kezem.
-Mit akarsz, Jackson?
-Csak egy bunyót. Velem.
-Stiles, ne menj bele -szólalt meg Scott, kiskutya szemeiben aggodalom ült.
-Ha túlságosan félsz, az sem baj -nevetett Jackson -legfeljebb bebizonyosodik, hogy tényleg olyan szánalmas senki vagy, amilyennek elsőre is tűntél.

-Jól van, Jackson. Gyere.
-Mi? -hűlt el Scott -Stiles, ne csináld!
-Nahát, Stilinski, erre nem számítottam. Akkor gyerünk.
Jackson beszállt a ringbe, és megállt velem szemben.
-Miért hiszed, hogy győzhetsz, Stilinski?
-Talán mert nem félek a hozzád hasonlóktól.

Ez egy hatalmas blöff volt, és még nagyobb hazugság. Valójában abban a percben rettegni kezdtem, hogy Jackson mindjárt megkóstoltatja velem a padlót. De csak vártam a támadást.
-Gyerünk, Stilinski! Vagy nem mersz támadni?
Így van. Nem merek támadni.
-Te hívtál ki, tiéd az elsőbbség -mondtam, mire Jackson nekem esett... Volna, ha nem ugrok félre.

-Azt hiszed, hogy velem eljátszhatod ezt a kisded játékot, Stilinski?
-Nem hiszem -mondtam két ugrás között -hanem tudom.
Jackson bedühödött, és egyre erősebben és hevesebben kezdett csapkodni. Mikor látta, hogy minden ütését kikerülöm, elkezdett futni felém.
-Stiles, fuss! -kiabált Scott -Ez az egyetlen esélyed! Fuss!

Kiugrottam a ringtől, és futni kezdtem amilyen gyorsan csak tudtam. Jackson utánam. A többi kiválasztott érdeklődéssel figyelte, ahogy Jackson üldöz. A bejárati ajtónál azonban megtorpantam, és bevártam Jacksont.
Jackson teljes gyorsasággal kezdett rohanni felém, én viszont az utolsó pillanatban elugrottam, így Jackson nekivágódott az ajtónak egy hangos koppanás kíséretében. Odaálltam mellé.

-2:0 Stiles és a futás javára.
Majd otthagytam őt a gyilkos tekintetével együtt.