Allison rohant legelöl, én utána, bár bicegésem lassított rajtam. Legvégül pedig Lydia ment, hogy ne én legyek az utolsó.
A lehető legrosszabb lehetőséget választottuk menekülés szempontjából. Nem fordultunk meg, és rohantunk el, hanem egyenesen továbbmentünk befelé, a őszi erdőbe.

Már nem is éreztem a lábam, alapszinten is úgy sajgott, mintha épp a recés élű késemmel szabdalnák darabokra. Egyre lassultam.
-Allison, lassíts! -szólt hátulról Lydia -Stiles alig bírja az iramot.
Allison vette az adást, és sétálni kezdett. Így szépen lassan utolértem, Lydia pedig még mindig fedezett minket hátulról.

-Figyelj, Stiles -kezdte Allison -Szimpi srác vagy, úgyhogy most kérdezek valamit tőled.
Allison felém fordult.
-Bejön neked Lydia?
Hátrahőköltem.
-Te... Tudsz róla?
Allison mosolygott -Mindenki tud róla kettőtökön kívül. Ahogy egymásra néztek, ahogy törődtök egymással...
-Mire akarsz kilyukadni? -kérdezem halkan Allisont.
-Valld be neki. Mondd meg, hogy tetszik neked. Hidd el, nem fog megharagudni rád.

-Honnan veszed? Mondta?
Allison megállt velem szemben.
-Igen, Stiles, mondta. Amikor csak kettesben vagyunk, rólad áradozik. Hogy milyen figyelmes vagy, milyen helyes vagy, ma ilyen kedves volt velem, blablabla, stb... -mondta a végét egy kicsit unottan.
Én csak hallgattam. Szóval tetszem Lydiának. Allison azt mondta. És nekem is tetszik Lydia. De... Mi van, ha mondjuk...
Megint túlgondolod az egészet, Stiles. Hallottad a tényeket.
-Ennyire lesokkoltalak? -kérdi Allison.
-Hát -megvakarom a fejemet -Kicsit. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy...

-Stiles...? -szakított félbe egy hang mögülünk. Allisonnal hátrafordultunk, és egy halálra rémült Lydiát láttunk nem messze tőlünk, aki valamiért nem mert megmozdulni. Odasiettünk.
Allison látszott a rémület, mikor meglátta, hogy mi is történt Lydiával.
Az egyik lába egy medvecsapda közepén volt, mely kicsit már le volt nyomódva. Tudtam ez mit jelent. Ha lejjebb engedi a lábát, a csapda összecsapódik, és vérfürdő lesz. Ha feljebb engedi, ugyancsak összecsukódik a csapda, és vérfürdő lesz. Lydia pontosan eltalálta azt a pontot, amelynél se feljebb, se lejjebb nem jó.

-Segítsetek... -mondta Lydia halkan, ahogy az arcán legördült egy könnycsepp. Halálra volt rémülve.
Ijedten Allisonra néztem, aki feltartotta a kezét.
-Láttam már ilyet otthon -kezdte -Apáék használnak ilyeneket, de nem tudom hogy működnek, mert annyira szuperérzékenyek, hogy apa nem engedett a közelükbe.
Mint egy varázsszóra, a csapda egy pillanatra megremegett, és úgy tűnt, mintha összeakarna csapódni.

-Lydia, ne mozdulj! -szóltam rá, mire Lydia lefagyott az aktuális helyzetében, és szipogott.
Megnéztem jobban a csapdát. Bele volt ágyazva a földbe, a széleit pedig befedték avarral, hogy elrejtsék.
Allison fel-alá járkált gondolkodva.
-Ezeken szokott lenni használati utasítás.
-Miért lenne egy medvecsapdán használati utasítás? -kérdezem.
A választ Lydia adta meg.
-Mert az állatok nem tudnak olvasni! -mondta hisztérikusan.

Lehajoltam, hogy megnézzem azt a csapdát mégegyszer, közelebbről. Kell lennie egy használati utasításnak. Nem hagyhatom, hogy Lydiának ne legyen többé lába. Az idegességtől remegni kezdtem. Viszont használati utasítást nem találtam. Semmit.
-Nincs használati utasítás!
-Az nem létezik. Mindegyiken van.
-Ezen nincs! -ismételtem meg.
Néhány másodpercig néma csendben álltunk mind a hárman. Végül Lydia törte meg a csendet.

-Akkor találjátok ki! Nem akarok itt állni örök időkig!
Lydia megtörölte a szemét.
-Stiles... Te olyannak tűnsz, aki mindig kitalálja a dolgokat. Szerintem neked soha nem kellettek használati utasítások, rájöttél mindenre magadról, mert okos vagy. Érted?
Ettől felébredtem.
-Úgyhogy szedd össze magad -mondta Lydia a sírás határán -És találd ki.
Allison rám pillantott, én pedig elgondolkoztam.

Hogyan tudnám kiakasztani a csapdát? Hatástalanítani? Késleltetni a csapódást?
És akkor megláttam a csapda mellett egy pici avarkupacot, ami addig elkerülte a figyelmemet. Odahajoltam, és odébb söpörtem.
Egy csapot találtam alatta, és hirtelen megvilágosodtam. Tudtam mit kell tennem.
-Oké, Lydia... Megpróbálok valamit. Háromra ugorj el minél messzebbre. Jó?
Lydia bólogatott, Allison pedig a körmét rágva figyelte az eseményeket.

Remegő kézzel megfogtam a csapot. Ezen áll vagy bukik minden. Ha ez sikerül, Lydia túléli. Ha nem, előbb-utóbb meghal vérmérgezésben, vagy szimplán csak elvérzik.
-Jól van... Akkor egy...
Éreztem, ahogy kiver a víz. Gyorsan megtöröltem a homlokom.
-Kettő... -Lydia szipogott.
-Három! -egy hirtelen mozdulattal eltekertem a csapot, Lydia pedig egy rövid sikítással kísérve félreugrott.
Gyorsan felálltam, és elkaptam Lydiát, mert láttam, hogy elveszítette az egyensúlyát. A csapda pedig ebben a pillanatban csapódott össze egy hatalmas csattanással.

Hallottam, ahogy Allison megkönnyebbülten sóhajt. Összenéztem Lydiával, aki hálásan pislogott rám néhányszor, majd... Olyat tett, amit eddig senki. Belesimult az ölelésembe és hozzám bújt. Egy félős kiscicára emlékeztetett.
Pár pillanatra lehunytam a szemem. Megígértem Lydiának, hogy megéri a 15. születésnapját. Hogy együtt fogunk nyerni. Nem hagyhatom meghalni. Ha meghalna, elveszteném a józan eszem.

Még néhány másodpercig így álltunk, ám ekkor Allison halkan köhintett.
-Ezt folytassátok szobán, légyszíves, ne itt.
Lydia elhúzódott, majd felnevetett.
-Ez kész -nevetgélt. Elmosolyodtam. Most felszabadultnak tűnt, annak ellenére, hogy az imént majdnem ketté lett vágva a lába.
-Nem azért... De láttuk, mi minden van ebben az erdőben. Nem ártana minél előbb kikeveredni innen -mondta Allison kissé tompa hangon. Mintha félne.

-Igaz -helyeselt Lydia -Gyere Stiles, menjünk tovább.
- Jó ötlet. Nem akarok újabb csapdába ütközni -mondtam poénkodva, majd a következő lépésnél éreztem ahogy valami rászorul a bokámra, és egy pillanat múlva már fejjel lefelé néztem a világot.
-Öhm... Lányok... -szólaltam meg. Ők megfordultak, és láttam rajtuk a meglepetés ezer arckifejezését.
-Komolyan? Minden második lépésnél csapdába fogunk botlani? -sóhajtott fel Allison, majd mellém lépett, hogy kibontsa a csomót a bokámon. Csakhogy a szorítás nem engedett.

-Gyerünk már... -hallottam Allisont idegesen motyogni. Éreztem, ahogy a vér a fejembe tolul, és mintha szét akarna robbanni. Tuti, hogy szép vörös a fejem. Mint valami rák.
Közben Allison idegesen rángatta a csomót.
-Próbálom -motyogta Allison. Ha tehettem volna, kérdőn néztem volna rá, de abban a pillanatban erre nem igazán volt lehetőségem.
-Nem megy! -morogta Allison -Tudom, és próbálom...
Allison hisztérikusan rángatta a bokámon lévő csomót.
-Érzelemmentes hozzáállás... -motyogta Allison.

Amennyire láttam Lydia fejjel lefelé fordított arcát, egy eléggé fura arckifejezés ült rajta, ahogy valószínűleg a szenvedő Allisont nézte.
-Segítsek? -kérdezte Lydia.
-Nem kell -mondta Allison, majd átváltott franciára.
-Nous protégeons.. ceux qui ne peuvent pas... se protéger eux-mêmes... Stiles vigyázz a fejedre!

Jókor szólt... Egy másodperccel később a földön landoltam, természetesen a fejemen. Fájdalmasan felnyögtem, majd felültem, és éreztem, ahogy a fejemből eltűnik az a szörnyű feszítő érzés. Lydia otttermett mellettem.
-Jól vagy? Nem ütötted meg nagyon a fejed?
-Nem... -válaszoltam.
-Éljen. Legközelebb nézz a lábad elé -figyelmeztetett Allison.

Fémes csillogást vettem észre a földön, nem sokkal Allison mögött. Feltápászkodtam, és óvatosan megközelítettem. Egy fémkarika volt az, rajta egy lánccal, mely befedték vastagon avarral. Remegő kezekkel odanyúltam, nem akartam aktiválni, ha nem muszáj.
Felemeltem a földről a fémkarikát, és nekiálltam csigalassúsággal kihúzni a láncot az avar alól. Milyen hosszú lehet vajon? És mi lehet a másik végén? Egy pillanatra hátranéztem a két lánnyal, akik rémülten, bár érdeklődve figyelték, hogy mit csinálok.

A lánc három méterrel odébb ért véget, és a végén ott csüngött... Egy ugyanolyan fémkarika, mint az elején. Mégvizsgáltam jobban, de semmi különös nem volt rajta. Csak egy sima fémlánc.
Szarkasztikus taps hallatszott mögülem.
-Köszi, Stiles, hogy kihúztad a földből azt a láncot. Nem tudom, hol lennénk most nélküled.
Allisonra néztem, aki közben elindult felém.

A következő pillanatokat fel sem fogtam igazán. Egy kiáltást hallottam.
-Allison, vigyázz!
Aztán láttam, ahogy Allison lába egy vékony zsinegbe akad, majd egy kattanást hallottam, ahogy a csapda aktiválódott.
Valami elsüvített mellettem, Lydia rémülten a szája elé kapta a kezét, az érzékeim pedig itt kezdtek el ismét teljesen működni. Végre felfogtam mi történt, bár jobb lett volna, ha nem teszem.

Nagyjából velem szemben ott állt Allison döbbenten, ahogy a mellkasából egy nyílvessző állt ki.