Mintha lassított felvétel lett volna az a néhány másodperc.
Láttam, ahogy Jackson elindul, de mintha egy felére lassított videót néznék. Amíg odafordítottam a fejem Lydia felé, úgy tűnt, mintha órák teltek volna el.
Láttam, hogy Allison csigalassúsággal felveszi az íjat, és valakit meglő vele. Hallom a fájdalomkiáltást, és ez végre felébreszt. Utána viszont túl gyors lesz minden.

Elkezdek futni a baseballütőért, felkapom, majd tovább futok a hátizsákért. A szemem sarkából meglátom Maliát, ahogy fut ugyanarra, amerre én. Nem tudom eldönteni, hogy a táskáért fut, vagy azért, hogy engem legyilkoljon. Nem is érdekel túlzottan, inkább rákapcsolok, egy szempillantás alatt felkapom a táskát, és felveszem a hátamra. Aztán elfutok, be az erdőbe. Mindegy merre megyek, a lényeg, hogy maradjak minél távolabb a vérfürdőtől.

És akkor meghallom meghallom az első ágyúdörrenést. Valaki meghalt. Tíz percet sem élt túl. Vissza akarok fordulni, de nem tehetem. Csak rohanok tovább nem másért, mint az életemért.
Elsüvít egy kés a fejem mellett. Megtorpanok, és hátrafordulok. A lehető legrosszabb dolog, amit tehetek. Látom, ahogy Jackson már készül eldobni a második kését. Ismét szedni kezdem a lábam, majd  a fejemhez húzom a táskát. Érzem, ahogy beleáll a táskába a kés. De nem állok meg, nem állhatok meg.

Végre beérek a fák közé, és elkezdek szlalomozni, így Jackson kevesebb eséllyel fog eltalálni. Úgy tűnik, ez használ, mert több kés nem süvít el a fejem mellett. Nem merek megfordulni, így viszont nem tudom megállapítani, hogy Jackson követ-e még.
Egy bokorban mozgást hallok, majd belém rohan valaki. Én a földön kötök ki, és tudom, hogy végem. Látom, hogy magas, sötétszőke, de... Ez nem Jackson. Hanem Isaac.

Néhány másodpercig csak nézzük egymást. Várom, hogy csináljon valamit, de úgy tűnik, ő is erre vár. Végül Isaac hátrébb lép, aztán elfut valamerre. Én is feltápászkodok, és elfutok Isaac-kel ellenkező irányba. Körülnézek, és örömmel konstatálom, hogy Jacksonnak semmi nyoma. Viszont az is feltűnt, hogy teljesen eltévedtem, és úgy elkeveredtem a Bőségszarutól, hogy már a csatazajokat se hallom. Ráadásul teljesen egyedül vagyok.

Nem tudom, hol van Lydia, Allison, vagy éppen Scott. Magamra vagyok utalva. Megigazítom a hátizsákot, és elkezdem teljesíteni a második fontos feladatot. Keress vizet. Mondani nagyon könnyű, a gyakorlatban ez sokkal nehezebb.
Hirtelen megbotlottam, és beleestem egy bokorba. A bokor után azonban egy lejtő volt, így azon szépen lebucskáztam. Mire végre leértem az aljára, tele voltam karcolásokkal, zúzódásokkal, horzsolásokkal, illetve a ruha, amit Saraphine adott, teljesen össze lett sározva. Tényleg, Saraphine... Vajon most mi lehet vele?

Eszembe jutott, hogy bár nem hallom most őket, még mindig nagyon közel lehetek a többiekhez. Minél távolabb kell jutnom. Nagy nehezen feltápászkodtam, és elindultam. Nem futottam, mert nem hallottam a közelben senkit. Ez két dolgot jelent, vagy tényleg nincs a közelben senki, vagy valaki iszonyat jól tud lopakodni.
Közben próbáltam jegyezni, hogy merre megyek, az apró részletekből magam körül. Láttam egy óriási törzsű fát, egy kiszáradt bokrot a sok zöldellő között, satöbbi. Idáig egész nyugodt volt a környezet.

Hirtelen halk zúgást hallottam. Sőt nem is igazán zúgást, talán inkább morajlást, vagy... Vízcsobogást. Víz. Arra kell mennem.
Szedni kezdtem a lábamaimat, hogy minél előbb odaérjek a vízhez. Egy problémával kevesebb.
Ahogy odaértem, láttam, hogy ez egy kis patak. Annyira tökéletesen elég, hogy az ember igyon belőle.
Óvatosságból körülnéztem, majd leültem egy kidőlt fatörzsre, viszonylag takarásba. Ideje átvizsgálni a táska tartalmát.

Leveszem a hátamról, és szemügyre veszem. Kihúzom a Jackson által belehajított kést, és megszemlélem. Nem túl nagy, egy kis dobókés. Leteszem magam mellé, mert lehet, hogy jól jön még.
Kicipzározom a táskát. Az első dolog ami a kezem ügyébe akad, az egy kulacs. Megrázom, de üres. Legalább lesz miben tárolnom a vizet.
A következő tárgy egy... Vastag szigetelőszalag volt. Megforgattam a kezemben, majd felnéztem az égre.
-Ez most komoly? -kérdeztem, feltartva a szigszalagot. De persze ahogyan az várható volt, válasz nem érkezett.

A táska tartalmazott még egy masszívnak tűnő kötelet, egy esőkabátot, illetve egy hosszabb pengéjű recézett élű kést. Ezzel együtt már három fegyver volt a birtokomban. A dobókés, a baseballütő, és a recézett élű csodakés. Az utóbbit beletűztem az övembe, nem baj, ha kéznél van, majd odamentem a patakhoz, és megtöltöttem a kulacsomat.

Ekkor azonban hangokat hallottam. Nevetgélést, kiabálást. Csupa fiúhang.
Visszamentem a hátizsákért és a baseballütőért, és lekuporodtam a földre. A bokrok és a fatörzs takartak, de a hangok egyébként is a patak másik partja felől jöttek.
A hangok egyre közeledtek, én pedig kilestem a bokor ágai közt. Négy fiú tűnt fel. Elöl Jackson, mögötte Theo, hátul pedig Derek és...
Igen, és.

A negyedik fiú Scott volt. Ott jött közöttük, egy késsel a kezében, komor arccal. A tetoválása kivillant a pólója alól.
Ennyit arról, hogy bízhatok benne. Ennyit arról, hogy a "haverom".
A nevetgélő csapat egyszercsak megtorpant. Suttogtak, de a víz jól hozta a hangot, így minden egyes szavukat hallottam.
-Hallottátok? -kérdezte Derek.
-Azt hiszem igen -mondta Theo -Ha a reccsenő gallyra gondoltál, igen.
-Tudjuk, ez mit jelent -súgta Jackson -Valaki jár a közelben. És annak a valakinek most vége lesz...

A fiúk bólogattak, kivéve Scottot. Én viszont rettegni kezdtem. Mi van, ha engem hallottak? Mondjuk én meg se mozdultam egy jó ideje. Több perce itt lapulok néhány bokor és egy kidöntött fatörzs takarásában.
Azonban láttam, hogy a fiúk nesztelenül visszalopóznak az erdőbe, így megnyugodtam. Biztonságban vagyok itt, bár fura ezt mondani az arénában. Nem feledve persze a tényt, hogy hátulról teljesen védtelen vagyok, így bárki hátba szúrhatna bármikor.

A következő pillanatban egy hangos, de... Állatias üvöltésre lettem figyelmes. Utána jött egy lány sikolya, majd a jól ismert dörrenés. Meghalt.
Kérlek, istenem, mondd, hogy nem Lydia vagy Allison volt az. Bár Scott pálfordulása után nem tudom, mit gondoljak. Szabad egyáltalán bíznom valakiben?
Hallottam, hogy a csapat visszatér, így lejjebb lapulok a talajra. Látom, ahogy lepakolnak, és tüzet gyújtanak. Pedig még nincs este.

De ők csak beszélgetnek. Olyan nyugodtak, mintha már előre éreznék a szájukban a győzelem ízét. Pedig azt várhatják. Itt vagyok még én is.
Oké, ezt én sem gondoltam komolyan. Egy baseballütővel akarok legyőzni négy erős vérfarkast? Mi vagyok én, Batman? Hát nagyon nem.

Lassacskán kezd besötétedni. Nem tudom, hogy valós időben sötétedik, vagy ezt is irányítják. Mindenesetre, érzem, hogy a kimerültség erőt vesz rajtam, és szép lassan elalszom. Ám mielőtt tényleg mély álomba zuhanhatnék, az ágyúdörrenés felriaszt. Három. Fél nap is alig telt el, és máris hárman kiestek. Legalább én nem vagyok köztük. Ez a tudat boldogít.

A következő pillanatban felcsendül Panem himnusza a semmiből, én pedig feltekintek az égre, tudva, mi fog következni.
Panem címere után végre meglátom azokat, akik ma meghaltak.
Kira Yukimura, Harmadik Körzet.
Ethan Steiner, Nyolcadik Körzet.
Liam Dunbar, Tizedik Körzet.
Ezek után az ég újra elsötétül.

Így sok minden értelmet nyer. Például az, hogy Kira volt az, akit Jacksonék megöltek. Tényleg, Jacksonék! Itt vannak még egyáltalán?
Óvatosan kilesek a bokor mögül, és látom a fiúkat. A tűz már csak parázslik, így nem füstöl. Jó taktika. Valamennyi fény és meleg van, de nem feltűnő. Ezt megjegyzem.
Látom továbbá, hogy Jackson, Derek és Scott alszanak, Theo viszont őrködik egy fának dőlve, egy kést forgatva a kezében. Valamiért nem szeretnék a kezei közé kerülni.

Semmi baj. Csak meg kell várnom, amíg Theo elalszik, és akkor meglóghatok innen. Ez a hely túl veszélyes.
Túl könnyelmű voltam. Theo még sokáig ébren maradt, sőt, Jacksont is felébresztette, hogy leváltsa őt.
-Ébreszd fel Dereket, vagy Scottot, engem hagyj békén -morogta Jackson.
Theo forgatta a szemét.
-Egy alkalom a kivétel -fordult meg Jackson -Ha Stilinskit látod. Akkor azonnal riassz. Saját kezűleg akarom elvágni a torkát.

Egy óriásit nyeltem. Még egy indok, hogy miért kell minél hamarabb eltűnnöm innen.
Theo eközben felébresztette Scottot, majd lefeküdt aludni. Scott odaült a fához, és őrködni kezdett. Észrevettem, hogy Jackson visszaaludt, de azt is, ahogy Scottnak szép lassan lecsukódnak a szemei. Itt az én időm.

Felálltam, hátamon a hátizsákkal, kezembe vettem a baseballütőt, majd sietős, de óvatos léptekkel elindultam  felfelé a patak mellett, vigyázva, hogy minél kisebb neszt csapjak. Ez sikerült körülbelül tíz méterig, amikor is akkorát roppant a talpam alatt egy gally, mint egy bombarobbanás.
Visszafordultam, és láttam, hogy Scott felébredt a hangra. Ó, basszus.

Vártam, hogy szóljon Jacksonnak, vagy valami, de semmi ilyesmi nem történt. Egy jó ideig csak némán farkasszemet néztünk. Végül szépen lassan hátrálni kezdtem. Scott azonban nem mozdult. Sőt, mintha intett volna a fejével, hogy menjek csak, de lehet hogy ezt csak halálfélelmemben képzeltem be magamban.
Végül megfordultam, és elrohantam. Követtem a patak folyását felfelé. Nem értettem ezt az egészet. Miért csinálta ezt Scott?

Azt hiszem, sok minden lesz még ezen a viadalon, amit nem fogok megérteni. Ezzel a gondolattal lelassítottam egy közel gyalogtempóra, és folytattam az utamat, hogy minél messzebb kerüljek Jacksontól és bandájától.