2. W e ' l l b e f i n e
Az ég beborult, tudtuk, hogy ma esni fog. Én már kezembe a meleg kávémmal néztem, ahogy Ester pakol be a táskájába. Hosszú, tű egyenes szőke, selymes haja ráomlott a vállára.
- Kész vagy, hercegnőm? – kérdeztem tőle, mire észrevesz és egy hatalmas mosollyal az arcán felém rohan és átöleli a lábamat. Leteszem az ágya melletti kis polcra a bögrét, és felkapom a karjaimba őt.
- Adok esernyőt, jó? – ő továbbra is mosolygott és bólintott egyet. Leteszem, majd invitálom, hogy jöjjön utánam. Lemegyünk a lépcsőn, az ajtóhoz érve kinyitom azt, de előtte kihúzok egy kicsire összehajtogatható esernyőt az egyik fiókos szekrényből, ami az előtérben található. Megfordítottam Estert, hogy betehessem a táskájába az esernyőt, és visszahúztam rajta a zibzárat. (szerk.: utálom ezt a szót, fogalmam sincs hogyan kell leírni, és még a Word se tudja xD) Arca ragyogott, mosolygott, mint a tejbe tök. Fogalmam sincs, hogy min szokott, de üdítő volt őt mindig mosolyogva látni.
Megölelem és felállok, hogy kinyithassam az ajtót. Dzsekimbe belebújva kísérem ki a kapunk elé, ahonnan elindul sétálva az iskolába. Nincs olyan messze, így teljesen nyugodtan és könnyen el tud jutni odáig. Elmegy az utca végéig, ahol van egy zebra. Mikor menne át integet nekem.
Hirtelen csattanás, és éles dudaszó rontja el ezt az idilli pillanatot. Szemeim kitágulnak és sprintelve futok a kishúgom felé, akit az imént gázolt halálra egy autó.
Gyorsan felülök az ágyban. A lepedőt átizzadtam, hajam vizesen tapad a homlokomhoz a rémálomtól. Két hónapja jöttem haza a katonaságtól. Még rosszabb itthon lenni, mint emlékeztem. Minden egyes éjszaka ez történik.
Mióta ismét szokásos környezetembe élek, újra előjöttek a rémálmok. Minden éjszaka újra kell élnem a borzalmas emléket. A húgom halála senkire se volt jó hatással. Főleg nem rám. Beletúrtam izzadságtól vizes hajamba, kimásztam az ágyból és halkan végig menve a folyósón bementem a fürdőszobába. Melegítő nadrágomat és alsómat ledobtam magamról, majd beálltam a zuhanykabinba. Hidegvizet fröcsköltem az arcomba, hogy visszatérjek a szörnyű álmomból a valóságba. A bökkenő az volt az egészben, hogy az álmom is valóság volt.
Elzártam a csapot, és egy törülközővel a csípőmön a tükör elé igyekeztem. Arcom elnyűtt, államon újra ott ékeskedett a borosta. Végig simítottam rajta a kezemmel, szinte már irritált az arcszőrzetem tapintása. Úgy döntöttem nem borotválom le, hadd szokjak vissza rá. A katonaságban minden más volt, mint kint. Rövid, már-már kopaszok voltunk, mindig mindenbe precízek és kimértek kellett, hogy legyünk. Még a beágyazásnál is, sőt a ruhák elrakásánál is. Mióta visszajöttem be vannak rögzülve ezek a mozdulatok és reggel mindig várom a hangos kiabálást a fülembe, hogy ébredjek fel.
Akármennyire is szörnyűnek vagy nehéznek tűnik a katonaságban szolgálni, nekem hiányzik. Ott is voltak gondjaim, de legalább nem akkorák, amik most vannak, mióta visszajöttem. Talán örökre.
Meglocsolom az arcom hideg vízzel, majd felhúzom az ablakon a sötétítőt. A fürdőszoba ablakunk rögtön a velünk szembeni lévő ház látható. Pár másodperc múlva, megérkezik egy kocsi a ház elé. Fekete BMW, a tag pedig jól kiöltözött, hátrazselézett hajjal kiszáll a kocsiból. Neki sokkal több arcszőrzete van, mint nekem, de nem lehet több 30-nál. A ház ajtaja felé tart, zakóján biztos egy szőrszál se látható. Vajon ki ez a pasi?
Azt várom, hogy mikor kopog be az ajtón, de nem ez történik. Helyette előhúz a zsebéből egy kulcsot és beilleszti a zárba. Az ajtó kinyílik, ő meg beslisszol rajta.
Tehát a lány nem lakik egyedül. Azóta mióta odaadtam neki a sütiket semmiféle mozgást sem láttam a házban. Most meg megjön ez a pasi, aki az ég tudja, hogy eddig hol volt. A fogaskerekek mozogni kezdtek az agyamba. Mit keres egy ilyen pasas egy fiatal lány házába?
Kopogtak a fürdőszoba ajtón, mire összerezzentem. A gondolkodás közepette nagyon elkalandoztam, de annyira, hogy már kivilágosodott. Kinyitottam a fürdőajtaját és elmentem az előbb az ajtón kopogott anyám mellett. Szobámba felöltöztem és lementem a konyhába. Gondoltam kedveskedhetek, és mert nem volt semmi kaja kész, csináltam 3 főre reggelit. A tojásrántotta illata már az egész házat belepte. Megterítettem az ebédlőasztalnál és nem sokkal a szüleim is megjelentek. Mindkettőjük köntösbe, apám kócos hajjal, ásítva léptek be meglepetten az ajtókereten.
- Jó reggelt álomszuszékok! – utánoztam még régebbről anyám beszéd stílusát. Ilyen se volt még. Előbb fent vagyok, mint a szüleim, és még reggelit is én csináltam. Mindketten ránéztek a megterítetett, gőzölgő étellel teli tányérjukra, és esküszöm hallottam megmordulni a gyomrukat.
- Mi van veled? Te nem a fiam vagy. – mondta viccelődve apám, közben leült az egyik székre. Anyám követte őt aztán én is helyet foglaltam. Csendesen majszoltuk a finom reggelit, ittuk friss narancslevet, de senki sem szólal volna meg. Annyira imádom. Mindenki olyan magába forduló nyomorék, hogy már nem tudunk normális családként viselkedni. Próbáltam valami értelmes dolgot csinálni, mint például reggelit csinálni a családomnak, de nem sikerült a folytatásból jót csinálni.
R a c h e l
A csokoládés süti szinte összeomlott a számban. Íze miatt a mennyekbe voltam, egyre többet és többet akartam enni belőle. De nem lehet. Ha Kyle megtudja még ezt az egy falatot is, akkor nagyon kegyetlenül megbánom majd. Az étel megáll a számban a gondolatra. Kiköpöm a kukába, a csodálatos sütiket tálcástul beledobom a szemetesbe. Felrohanok az emeletre, levetem magam a vécé elé, majd ledugom ujjam a torkomon. Rögtön megéreztem a torkomba ujjamat, amire már jött is az öklendezés. Ezt megismétlem még néhányszor majd lihegve kifújom a levegőt és megmosom a szám.
Belenéztem a tükörbe, de rögtön el is fordultam. Nem bírtam a saját tükörképembe belenézni. Undorodtam magamtól. A penge megint csábított, szinte már sikított, hogy vegyem a kezembe és használjam. A karomra pillantottam. Szinte semmi hely nem volt rajta, és a zúzódás nyomok még jobban eltorzították sápadt bőrömet. Lemondtam az ötletről, így is túlfáradt vagyok.
Kyle megint elment valami üzleti útra, megint több hétig nem fogom látni. Akármennyire is gyűlölöm, hiányzik néha. Nélküle olyan üres ez a nagy ház. De mikor ez a fiú átjött és odaadta a sütit, azt akartam, hogy maradjon. Mégis féltem. Talán Kyle-tól? Kyle-tól és a haragjától, ha ezt megtudja? Vagy maga a fiútól félek? De miért is félnék egy fiútól, aki csak sütit hozott nekem? Kyle-tól kéne félnem és tőle tartok is, de nem vagyok képes ott hagyni. Végül is ő mentett meg. Félig...
2 hónap. Mi a fene? Kyle még sose volt el ennyi ideig. Mi történhetett? És a bizonyos megmagyarázhatatlan szükségletei? Azokkal mi van? Nem mintha az akarnám, hogy ismét fájdalmat okozzon nekem, de mégis fura. És lehet, hiányzik is valamennyire. Aminek nem örülök. Sajnos túl mély szálak fűznek ehhez a szörnyű emberhez. Ha elhagynám, akkor minden csak rosszabb lenne. Mintha az eddigi életem megszűnne létezni. Viszont, ha ez így folytatódik, ami nagy valószínű, akkor ebbe fogok belehalni. Az elején még élveztem, de ahogy Kyle jobban megmutatta foga fehérjét, annál inkább félni kezdtem. Kitalálta a hülye szabályait, és hogyha megszegtem őket, akkor jött a büntetés.
Sóhajtottam egyet, összeszorítottam a szemeimet, kényszerítve, hogy ne kezdjek el zokogni. Nincsenek érzések. Ezt fogadtam meg magamnak.
A félelem is egy érzés... Ugye?
C a m
Sose szerettem futni. A katonaság se szeretette meg velem, de muszáj volt csinálnom. Még úgy is, hogy itthon vagyok. Ha leállok, akkor nem fogom tudni megtartani a fittségemet. És valamiképp a mindennapi feszültségemet is oldja.
Több útvonalon meglehet közelíteni a házunkat, részben ezért jöttem az utcánk másik feléről. Semmi lelkierőm nem volt azon a zebrán átkocogni.
Már láttam a házunkat és azt is láttam, ahogy a szembe szomszéd egyik ablakában valaki mocorog. Először nem tudtam kivenni, hogy pontosan mit látok, de mikor hátranyúlt a hátához és kikapcsolta a melltartóját, azt hittem majdnem ott helyben összeesem. A fekete anyag lecsúszott a vállán, és előre húzta a haját. Még innen is látszott a gerincének vonala. Egyszerre borzadtam el és lettem lenyűgözve. Elborzadva azért, mert lehetetlennek tartottam, hogy valaki ilyen sovány legyen. Így jobban belegondolva biztos nem ezért ilyen sovány, mert az anyagcseréje ilyen, hanem szerintem direkt sovány. Valami arra készteti... Vagy valaki. De még így is megvolt az alakja. Láttam melle vonalát, ahogy egy picit oldalra fordult, de gyorsan el is szégyelltem magam, hogy így képes vagyok kukkolni.
Egy kocsi halk dorombolására figyeltem fel és arra, ahogy abba marad. Az érkezett felé néztem, aki a lány háza előtt állt meg. A fekete autó ajtaja kinyílt és rögtön tudtam, hogy ebből nem fog kisülni semmi jó. Az a fickó szállt ki az autóból, akit múltkor is láttam. Haja ugyan úgy le volt simítva, körszakálla volt, de nem olyan sok, és bosszús tekintettét rajtam legeltette.
Két lehetőségem van. Oda megyek hozzá és elkezdek vele dumálni vagy megfordulok, úgy mintha semmit se láttam volna. Az előző opciót akartam választani, de mielőtt bármit is tettem volna, elindult felém. Nem tudom, hogy miért, de rögtön úrrá lett rajtam a félelem. Mivel nem szabadott kimutatni, hogy mennyire be vagyok fosva, kihúztam magam. Mellkasom kinyomtam, de nem túl feltűnően, csak épp annyira, hogy észrevegye, itt én fel vagyok készülve. Nem mintha ő nem lett volna hasonló alkat, mint én, de mégis – úgy éreztem -, hogy nekem kell majd hárítanom, ha bármi történne.
Zakóján be volt gombolva, de csak egy ponton, úgy nézett ki, mintha egy gyűrődés se lenne a kosztümén. Egyik kezét nadrágja zsebébe dugta, a szél meglobogtatta a zakója szélét. Ahogy egyre közelebb került hozzám, annál jobban láttam, hogy ténylegesen is, nem egy korombeli pasiról van szó. Újra felteszem a kérdést magamnak; Mit keres egy fiatal lány egy ilyen férfi társaságában?
- Segíthetek? – kimért és mély volt a hangja, de éreztem benne a zavarodottságot, és a bosszúságot is.
- Helló, a szomszédban élek. – nyújtottam a kezem felé. Először ránézett a kezemre, meg az öltözékemre, izzadt pólómra, felvarázsolt arcára egy nem túl hiteles mosolyt és beletette kezét az enyémbe. Nem biztos, hogy így volt, de mintha a szorítása erősebb lett volna egy normális kézfogásnál.
- Kyle Peters. – annyira hétköznapi neve van, de mégsem tűnik átlagosnak.
- Cameron Hunters. – mondtam én is, és mintha az a béna mosoly az arcára fagyott volna.
- Akkor nincs semmi gond... Ugyebár? – hátracsapta a kezeit és biccentet. Most az én arcomra raktam a lehető leghihetőbb mosolyomat, amit könnyű volt oda rakni, annyi év gyakorlással.
- Dehogyis. – mondtam, mire ő fintorgott, de én úgy tettem mintha észre se vettem volna.
- Örültem a találkozásnak Mr. Hunters. – ezzel a mondattal megfordult és tudtam, hogy egyszerre néztünk fel a lányra, aki az ablakba állt és figyelt minket. Ahogy egyre messzebb került tőlem ez a Kyle faszi, a lány riadtan figyelt, utána meg elszaladt az ablaktól.
Legszívesebben utána mentem volna, de miután tettem egy lépést, rájöttem, hogy semmi közöm ehhez a lányhoz, mégis úgy éreztem, hogy annál fontosabb dolgom van még az életében.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top