***
Kaira szemszögéből *

- Kaira ! Beszélnünk kell és ... nem fogsz örülni! Inkább ülj le .- szaladt oda hozzám Orhan.

- De mi történt? Te jól vagy ? - kérdeztem aggódva amint leültünk az asztalhoz .

- Jól. Nagyjából. Viszont... van egy rossz hírem . A munkám azt követeli ,hogy el kell mennem messzire ... - mondta szomorúan. 

- Mi ?!- néztem rá szomorúan.

- 1 hónapra , egyedül el kell utaznom . Én sem akarom de ugyanakkor muszáj, mert nincs más választásom .
Ázsiába megyek egy kísérlet fejlesztéséhez és útközben haza is látogatnék...- mondta ő is szomorúan.

- Értem.  Önzőségnek hangzik ... de én nem mehetek ?- kérdeztem .

-Megkérdeztem , könyörögtem nekik , de szigorúan minden általuk választott kórházból csak az az egy orvos mehet akiket ők meghívtak a konferenciára .

- De hát ez igazságtalanság!- akadtam ki .

- Igen .

- Akkor ez azt jelenti..., hogy nem leszel itt 1 teljes hónapig? - kérdeztem sírva .

- Vissza fogok jönni , ne aggódj ! - próbált vigasztalni .

- Nem is ajánlom , hogy valaha itthagyj !- fogtam meg a kezét.  Próbáltam nevetni , de a szemem még mindig könnyes volt .

- Ne sírj , nem jó így látni téged .- mondta Orhan szomorúan.

- Sajnálom, de ...nem megy sírás nélkül... a többiek tudják ? - sírtam

- Persze ...

-Mit "persze"?! Megint én tudok meg mindent utoljára ?! Miért csinálod ezt velem ?! - álltam fel és néztem rá dühösen.

- Kaira! - állt fel ő is , velem szembe.

- Miért csinálod ezt velem?! - sírtam .

- Mert neked a legnehezebb elmondanom ...- mondta szomorúan, majd megpuszilta a homlokomat .- Szeretlek.- tette hozzá , mire én sírva átöleltem .

- Siess vissza ! Sőt, inkább ne menj el ! Ne menj ,kérlek ! - sírtam. - Mikor kell indulnod?

- Negyed óra múlva a reptéren kell lennem ...

- És csak most mondod el ... Klassz ... Szép , mondhatom! Vagy talán csak le akartál lépni szó nélkül?! - néztem mélyen a szemébe.

- Nem akartam elrontani a kedvedet . Azt akartam , hogy minél kevesebb szenvedj. Nem akartalak sírni látni , pont miattam . De ugyanakkor te vagy akit látni akartam , mielőtt el kell mennem ... én mióta tudom, próbáltam de nem tudtam hogyan . Ipeknek és Atesnek pedig szigorúan megtiltottam , hogy elmondják . De ne aggódj , hamar visszajövök !- ölelt át.

- Vigyázz magadra drágám! - pusziltam meg a száján .
Orhan nagyon meglepődött és csak bámult rám.Amikor ráeszméltem, hogy mit is csináltam, mindketten elvörösödtünk és csak remélni mertük, hogy ezt senki sem látta .
Aztán láttuk, ahogy néhányan az ebédlőben felénk fordultak .
Orhan elvörösödve, zavartan gyorsan megpuszilta az arcomat , majd sietve kisétalt a folyosóra majd a taxihoz .
Én pedig csak ott álltam és figyeltem , ahogy elmegy és már vártam is ,hogy visszajöjjön . Sírni kezdtem és nem tudtam abba hagyni .
Ates épp erre jött Muzoval , és odajött hozzám .

- Ne aggódj, vissza fog jönni! Ne sírj . -próbált megvigasztalni.

- De remélem, hogy gyorsan . Ates ...- öleltem meg őt .

- Ó , Kaira, nyugi . Pihenj inkább egy kicsit , nem nézel ki túl jól ...- mondta .
- Muzo ! Hozz 2 teát és tantunit ! - mondta az ápolónak.

*******

- Kész van ... - léptem be Ipek irodájába kezemben egy kész papírmunkával.

- Kaira ! Nem azt mondta Ates , hogy pihenj? De ! És én meg azt mondtam , hogy maradj itt velem vagy ha akarsz menj haza , de ilyen állapotban ne dolgozz !- nézett rám aggódva.

- Próbálom eltetelni a figyelmemet . Számolni meg mindig nem tudok , szóval , ha nem jó akkor bocsánat...- mondtam sírva .

- Ezt elveszem. Te meg leülsz ide és nem farasztod magadat tovább ! Világos ? Ha akarod , később menjetek el Atessel valahová , vagy menjünk mind együtt , ha nem bánod hogy kissé későn végzek . - tette a kezét a vállamra .

- Nem kell . Rendesek vagytok , de ... inkább otthon maradok este . - mondtam szomorúan.

- Ha meggondolod magadat , akkor csak hívj . Most pedig ülj le ide és ne csinálj semmit . - mondta

- Tudod , hogy abban rossz vagyok ! - mondtam - Akkor a gondolataim megölnek !

- Ahh , akkor kitalalok valamit ami nem megterhelő de nem is unalmas ...

- Ipek ?

- Igen ?

- Baj ha beszélek hozzád amíg dolgozol? Vagy énekelek ?

- Csak nyugodtan ! A lényeg, hogy legyél jobban . Másrészt meg rám is rámférne egy kis pihenés , nézz csak az asztalra . Egyébként ha szeretnéd, elolvashatod a könyvet amit nemrég vettem.- mondta nevetve , mire próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra .

- Őszintén én dolgozni akarok , de előled nem lehet megszökni. Már értem hogy Ates miért hív anyucinak !De eskü ez olyan édes !- mondtam .

- Ó , ha látnád hogy néznek ránk az utcán amikor bevágja a hisztit .
" De anyuuuuciiii !
- Nem Ates ! Szó se lehet róla !
Légysziiiiii!
- Jól van csak fejezd be ! Ez gyerekkorodba is működött , mi?!" - játszotta el .

- Na jó , hagyjál !- kezdtem el akaratalnul is nevetni .

- De imádom őt , csakhát olyan hülye néha ... de akkor is imádom őt!- sóhajtott Ipek az asztalon elterülve.

- Nocsak ... Szerelmes vagy? - kèrdeztem. 

- Miii ?! Nem , nem dehogyis! Ugyanmár! - kelt fel az asztalról és hirtelen össze-vissza kezdett el kapkodni , mire lelökte a tollat az asztalról.  Megpróbálta felvenni a földről , de a kapkodásának hála az asztal szélén lévő műanyag pohár tartalma is a fejére borult . - HOGY EZ A ...!

Erre már nem bírtam tovább és levegő nélkül fuldokoltam a röhögéstől.
Ipek először mérgelődött, majd már együtt nevettünk .- Aha , látszik , hogy mennyire nem !- tettem hozzá .

- De-de én ne-nem!- vörösödött el.

- Az arcod mást mondd ! Tetszik neked Ates !- kiáltottam fel.

- Jaj Kaira ! Olyan vagy mint egy kisgyerek.  Elég már ! Amúgy sincs igazad !-próbálta tagadni de folyamatosan mosolygott.

- Valójában neked két gyereked is van ...- kezdtem de közbe vágott .

- Három ! - mondta , mire elnevettük magunkat.