Ahogyan közelebb és közelebb lépkedtek a kihaltnak tűnő utcában, a Doktor egyre feszültebbé vált. Látta hogy áll ott valaki. A sötét sarokban. Egy alak, mely csak bámulta őt de nem moccant. Csak nézte, és talán várta hogy menjenek el mintha mi se történt volna.

" Hahóó?! Látom hogy ott van! " - Folytatta elég hangosan, észre sem véve hogy ezzel teljesen ráhozza Jenre a frászt.  - " Nem kell félnie, csak Mr Doktor van itt!"- Mosolyodott el, majd gyorsan hozzátette mellékes kérdésként: "  Ugye férfi vagyok?" 

"Az ég szerelmére ne kiabáljon már!" - Kiáltott rá a lány. - " A szívbajt hozza rám! Látja hogy nincs ott senki! És persze hogy férfi, mégis milyen kérdés ez?! " 

" Soha nem lehet tudni. " - Tette rá a mutató úját egy pillanatra az orrára. - " Amúgy meg! Azt látom, amit maga nem, hogy kell ott lennie valakinek vagy valaminek. "- Fordult hirtelen feléje. - " Ott kell lennie valakinek, de amint elfordulok már nem is érdekel. Mintha az agya egy része tudná hogy bámulják, de a tudata mégis kizárná mert máshova akar nézni. Hát nem látja hogy így van? A sötétben.. ott áll...nézze csak meg!"- Jen nem igazán akart hinni, de egy halk sóhaj után előrébb lépett (el nem engedve a kezét) s megállt közvetlen a sötét sarok előtt, úgy nézett oda. 

" Ugyan! Doktor.. ez nem vicces..."- Vágott egy arcot ahogyan szemben állt a sötétséggel. " Doktor ez badarság! Hisz nincs is ott...."- Kezdte volna el mondani, de tévedett s hirtelen már ő is látta.... A sötétben egy ember állt. Körvonalai haloványan, majd egyre élesebben jelentek meg előtte. - "Nincs ott semmi. " - Hadarta el s hirtelen hátra lépett. 

" Pedig a semmitől nem tágult volna így ki a pupillája." - Mosolyodott el félig a Doktor, nyugtázva hogy megint neki lett igaza. - " Tudja...a semmi itt áll pontosan előttünk... "- Rámutatott a szónikussal, keze lassan emelkedett, majd megérintette annak az irányítógombját s a kék fény az alak arcába világított, aki ugyan ott volt, de nem is. Embernek nézett ki, ugyanúgy arca volt, szeme, szája, kezei, ám teste áttetsző volt. Jen pislogott mert nem akarta hinni hogy egy hologram néz vissza rá. Kiskorában sokat látott sokfajta mesét, így tudta hogy mi az, csak éppen nem akarta elhinni. 

" Ez egy... "

" Egy hologram!"

" Egy hologram... Te jó isten! "

" Nem Isten, technika!" 

" ....ilyeneket voltak a sci-fi sorozatokban amiket kiskorunkban néztünk." 

" Igen! Oh igen, igen tudtam hogy igazam van! Már megint!" - Ugrott egyet egyhelyben a Doktor, és egy öntelt mosoly jelent meg az arcán, abban a pillanatban valahogy észre sem véve hogy a hologram hirtelen vörösbe világít. 

" Doktor.."

" Azért nem láttad mert érzékelés szűrő volt rajta!" - Vágott közbe a férfi. 

" Doktor..."

"Fantasztikus! Látod, Csak Jen, látod! Ha nem mondom nem hitted volna el! És ez..."- Gyorsan odalépett a csupán egy lépésre lévő szekérhez s kibányászott onnan egy cybermen kezet, azzal kezdett el integetni. 

" Egy cybermen keze! Vagyis.. " 

" Doktor, a hologram vörös!"

"Mi? Hogy...?" - Odakapta a fejét s látta hogy igazat beszélt társa. A hologram vörös szemekkel nézett rájuk. Mindketten ledöbbentek. A Doktor tátott szájjal nézett a vörös fényben úszó hologram gyilkos tekintetére. 

" Doktor, mi ez?" 

" Egy hologram.... mondtam már.. hát nem figyel?" 

" De miért vörös... és miért néz ránk így...?" 

" Nos... ez egy hologram... ami egy mesterséges inteligencia interfésze lehet.. a kilengések alapján amit a szónikussal fogtam..és...egy Cybermen hajóval lehet kapcsolatban valószínűleg..."

" Nem értek egy szót se!" 

" Most riadóztatta az összes Cyberment hogy lebuktak és vége a kis színjátékuknak...úgyhogy..." 

" Úgyhogy..?" - Tett a kezével egy félkört és balra mutatott. 

" Van arra ajtó?" - Kérdezte, oda se nézve, s közben hóna alá csapta a cyber-kezet, úgy nyújtotta a kezét a lány felé. 

" Van. " - Biccentette Jen és azonnal megfogta a férfi kezét. 

" Akkor jó. " - Érkezett a válasz halkabban, majd gyorsan elindultak az ajtó felé. A Doktor kinyitotta a szónikussal azt, és mindketten befutottak a régi gyárépületbe. Habár a lány semmit nem értett az egész jelentből, minden gondolata a férfi körül forgott s bízott benne hogy hamarosan magyarázatot kap mindenre 

" Mindene megvan Jen?" 

" Igen." 

" Biztos?!" - Közelebb lépett a lányhoz és olyan arccal nézett rá mintha nem hinne neki. Még egy nagyítót is előkapott amit csak az ég tudja honnan keríthetett elő. Jen viszont ezt már nem bírta, és reflexből kevert le neki egy csattanós pofont. 

" Mondja maga normális?!" - Kiabált rá hirtelen. - " Egy robot kezet szorongat és egy hologram meg akart minket ölni, és egy elemlámpával világított... és.. semmit nem értek..és tegye már le azt a kezet... Jézusom!" 

" Jól van.. jól van! Én csak jót akartam! Csak aggódtam hogy nem-e esett baja.. maguk emberek olyan egyszerűek, bármi bajuk eshet és még egy darab pótszívük sincs!"

" .. És mi az hogy nem tudja hogy fiú e vagy lány?!" - Idáig egyszerre beszéltek de itt mindketten abbahagyták és elnevették magukat. 

" Sajnálom.. sajnálom... csak... nem tudhattam... tudja.. regeneráció.. " - Válaszolta miután sikerült befejeznie a nevetgélést, s kabátját megigazítva leült a közelben kezdődő lépcsősor aljára s fogta az arcát amit az előbb a lány megpofozott. Jen megállt az ajtónál, nekidőlt annak s onnan nézett rá. Kételkedett benne, kételkedett a szavaiban. Hirtelen beállt a csönd s Jen a Doktort nézte. Vett egy mély lélegzetet. Nem akarta, de megsajnálta őt a pofon miatt, így leült melléje a lépcsőre.

" Szóval.. maga nem ember?" - A férfi megcsóválta a fejét amivel összeborzolta teljesen a haját. 

" Akkor?" 

" Időlord vagyok. " - Érkezett a válasz.

" Időlord... Oh! Egy kicsit fellengzős... bizonyítsa!" 

" Van órám." - Mosolyodott el gyerekesen a Doktor és előszedte az ezüst karórát. Belógatta azt Jen szeme elé.

" Hűha.. nekem is." - Mutatta a rolexét a lány.

" Jó jó... nézze...amint kijutunk innen, be fogom bizonyítani. Esküszöm." 

" Ez egy gyártelep. Bármikor kijuthatunk. 1892 óta üres. Senki nem használja. A falra van írva amúgy..."- Csapta össze a kezeit. - " Az idegen gépei várhatnak." 

" Egy: ezek nem totál gépek. Kettő: a tökéletes búvóhely a cybermeneknek. Éppen ezért nem mehetek el."

"De nem karácsonyozhat itt."

" Nincs máshol Karácsonyoznom.... nekem nincs senkim...így értelmetlen a karácsony fogalma... "- Tette el a szónikust a helyére miután azt használta a kezen s megnézett rajta valamit. - "És különben is.. az nem nekem való. már mondtam."- Állt fel hirtelen. - "  Szóval! Lezuhantak és most a hologram riasztott... vagyis. Én addig nem megyek el, míg nem űzzük el őket. Vagy míg ők el nem űznek minket. Különben is ha nem segítünk az embereknek mindenkiből Cyber ment gyártanak. Vita lezárva."- Jen megcsóválta a fejét, és ő is felállt, éppen melléje. 

" Veszélyesek?" - Kérdezte és a ránézett. A Doktor meg előre, úgyhogy fel sem fogta hogy mit akarhat tőle a lány.

" Hááát.. eléggé..."- Reagálta le.

" Akkor segítek magának." 

" MI? De még azt se tudja valójában hogy mik ezek és hogy én ki vagyok. "

" Vegye Karácsonyi ajándéknak. Nem hagyom itt. Jön nekem még egy korcsolyázással. Vita lezárva. "