Jen kiskora óta nem korcsolyázott de valahogy ez megmaradt benne. 

Eszébe jutott a pillanat amikor apjával kimentek a tóhoz és órákig csak korcsolyáztak. A nád susogott, és a halak a jég alól figyelték őket- legalábbis hat évesen még ezt gondolta.És most huszonévesen ott állt egy teljesen ismeretlen ipsével aki gyakorlott jégtáncosokat megszégyenítően siklott hatalmas vigyorral az arcán. Jen haloványan megmosolyogta s közben végtelenül büszke volt magára hogy sikerült mosolyt csalnia az eddig szomorkás arcra. 

A Doktor közben hátrafele siklott s úgy nézett Jenre. Régóta nem mosolygott már, talán túl régóta nem... Az órájára pillantott melyet nem emlékezett honnan szerezett. Egy ezüst színű karóra, mely számlapja fejjel lefele volt... mintha ráadta volna valaki... a vállára, hátra csapta a sálát, mely eddig majdhogynem leesett a földre de így meg kis hiján a földön húzta azt. Mikor Jen nem nézett oda, gyorsan lecsatolta a karórát s megnézte annak a hátát. " 18". Csak ennyi volt ráírva egészen egyszerűen. 

" 18" - Motyogta maga elé, majd felnézett előre, s még mielőtt nekiment volna a szélnek irányt váltott. Zsebre vágta az órát s az egyik közeledő vörös lányra nézett félrebiccentett fejjel. - "Nem emlékszem semmire...!" - Az ismeretlen furcsálkodva pillantott rá. - " Amnéziás vagyok! Pont én... pont én, az Idő ura...! Dehát ez hogy lehetséges...?! Maga tudja?! " - A Doktor megállt egy pillanatra s habár kétségbe ejtette a gondolat hogy nem emlékszik az órára s annak történetére, továbbá arra sem hogy mit keres ebben az álmos kisvárosba mégis elmosolyodott. 

Láthatóan újra visszatért a jókedve, s pördült egyet, mintha bármelyik pillanatra táncra akarna perdülni. Vörösesbarna hajába úgy szállt bele a hó mintha valami porcukor lenne. A hatalmas Karácsonyfa körül volt kiépítve a pálya, így azt könnyen meg lehetett kerülni. Ahogyan a  férfi a másik oldalra siklott viszont szokatlan dologra lett figyelmes: két ember, hangosan vitatkozva sietett el a pályán.. s az egyik egy robot kart tartott a kezébe: egy cyber men karját. Az ezüstös borítás egyértelművé tette számára. 

Cyber men! Cyber men-ek vannak a városba! Ebben a városba, itt és most, és senki nem veszi észre őket! - Rémlett fel benne a gondolat ahogyan szinte lassítva nézte végig ahogyan elviszik a mellékutcába a cybermen kart. - Lehet itt rakják össze! Lehet itt készítik! és senki, senki nincs aki megvédje őket! Senki csak én! 

Jen e közben a másik oldalról közelítette meg a férfit, és hozzáért annak karjához. 

" BU! Megvan! Miért bujkál?"- A Doktor összerezzent. 

" Dehogy bujkálok! Hát bujkálósnak nézek én ki?" - Pillantott rá.

" Mégis eltűnt..."

" Igen....De csak mert láttam valamit..."- Pillantott el a mellékutca felé. Jen követte a pillantását, azonban hiába nézte, senkit sem látott arrafelé. 

" Nincs ott semmi." - Ahogyan ezt kimondta a Doktor feléje fordult, és a pillantását fürkészte.

" Mondja, Jen, Csak Jen, jöttek új emberek mostanában a városban?Vagy történtek furcsaságok?" 

" Mint maga?" 

" Igen, mint én, csak rosszabbak, furcsábbak és kevésbé kellemesek. " - A lány elnevette magát. 

" Hát ha Mr Gibson-ra gondol.... ő elég furcsa. És goromba.. és mindig olyan.. kávé szaga van."

" Kávé?!" - Vette hangosabbra egyetlen egy fokkal a hangját a válaszadó.- "A kávénak nem szaga hanem illata van, de különben is... ez zavaros... öööhmm.... merre van az a Mr Gibson?" 

" Hát már nem akar korcsolyázni?" 

" De! Majd később! Azt hiszem valami szokatlan dolog történik a városban.. és én ki fogom deríteni hogy mi az. Bízzon bennem. Menni fog."  - Azzal elillant kifele. Jen pedig semmit nem értett. 

" Várjunk! Várjon!.. Doktor! Azt hittem hogy maga valami orvos, nem pedig oknyomozó!" - Utána kapott, bele a sálába, így gyakorlatilag a férfi húzta őt kifele egy darabig.

" Eszénél van?! Megfulladok! Ne legyen birsalma!" - Dühöngött az Idő ura, ahogyan kifele bicegtek. 

" Hova akar menni?! És miért?! Azt mondta hogy korcsolyázik velem, most meg elmenne Mr Gibsonhoz?!" 

" Igen, igen el, ha nem fojt meg!!!" - Ekkor megcsusszant, és úgy ahogy volt leült a földre, Jen pedig utána borult. Szerencsére nem esett keményre, de éppen ráesett a férfi mellkasára. 

" Jól van? ... Jen?" 

" I-igen..." - Vörösödött el haloványan a válasz adó, majd hátra dőlt, és ő is leült a földre. - " Egy kicsit fáj a karom.. és... o..."- Felemelte a földről a törött medálját. Jen medálja szív alakú volt, s most két részre esett: az egyik felében egy férfi képe volt, a másik felében pedig egy lány. Jen megpróbálta felvenni azt, de a jég csúszott, így arrébb csusszant. A Doktor csak reflexből tudta elkapni azt még mielőtt valami komolyabb baja lett volna. 

" Szép medál..." - Nézett a képekre a Doktor, s mindent átható zöld szemeiben vissza csillant a medál arany ragyogása. Fiatal arca egyszerre tükrözte a csodálkozás és a kíváncsiság arckifejezését. Jen ha lehet még annál is jobban zavarba esett viszont. Nem szeretett beszélni erről a témáról... arról hogy kik vannak a képeken, és hogy mi történt velük. 

" Köszönöm.. "- Hebegte, majd gyorsan el is tette a medált a zsebébe,kikapva azt a Doktor hideg kezéből. - "... a testvéreimről maradt képek.. értékesek... mármint nekem..."- Tette hozzá. 

" Értem...."- reagálta le halkan a férfi, a megüresedett tenyerét nézve. - "...sajnálom..." 

" Mit?"- Lassan felnézett s pillantásuk megint ütközött.

" Hogy széttörött a medálja." 

"A  lényeg hogy megvan"

" .. Igen. "- Felpattant, s kezét nyújtotta feléje. Jen belekapaszkodott, majd felállt s mikor ő is felegyenesedett hozzátette: - " Azt hiszem." - Azzal megfordult s visszament a pálya végébe. Gyorsan átvette a bakancsát, majd megindult a mellékutca felé. Jen azonnal követte őt, s mikor melléje ért már a sötét kis mellékutca előtt álltak. 

" Itt biztosan nem találja meg Mr Gibsont."  - Mondta neki amint beérte. - " Neki óra boltja van. És ilyen hidegben nem az lesz a legjobb dolga hogy lógatja a lábát minusz húszban. " - Tette zsebre a kezeit. A Doktor kissé flegma arccal nézett rá, majd a sárga mellénye zsebéből hirtelen előszedett egy szokatlan eszközt, s bekapcsolva azt körbe világította a területet. Még mielőtt azonban Jen meg tudott volna szólalni, mindketten észrevettek valamit: egy szekeret, melyben mindenféle robotikus alkatrész fetrengett, teljesen fedetlenül. 

" Az meg mi ?!" - Pislogott Jen. 

" Valami.... valami aminek nincs itt a helye... valami ami nem megszokott, ami furcsa..." - Válaszolta a Doktor olyan mosollyal mintha élvezné a dolgot. - " Ésss van még valami ami kicsit sem elhanyagolható..." 

" Micsoda?" 

"Nincs is minusz húsz."- Eltette a szónikus csavarhúzót, majd megfogta Jen kezét és óvatosan előre lépett. - " Hahó! Van itt valaki?! ... Tudom hogy van.... hahóóó?!"