Jen olyan erősen szorította a Doktor kezét hogy a férfi alig érezte azt már. Mikor az ajtóhoz futottak azonban az zárva volt. Szerencséjükre a Cybermenek olyan lassan mozogtak hogy még volt idejük, bár úgy tűnt hogy az időúr elfelejtette hogy a kijáratot sajnálatos módon ő zárta be. Kínosan felsóhajtott, s ráütött az ajtóra. 

" Doktor... mik ezek?" 

" Cybermenek. Mondtam már vagy nem?! Veszélyesek,sokan lehetnek, ne menjenek közel hozzájuk. Ha elkapják maga is olyan gép-izé lesz és azt nem akarja."- Hadarta el majdhogynem örülve annak amit lát. Előszedte a szónikus csavarhúzót a zsebéből és ráérős tempóban húzta végig az ajtó előtt. 

" Öhm...  Doktor"

" Tudom.. tudom.. " - Morogta, mikor egy kattanás után mindketten kifutottak az ajtón túlra. Halk kattanással csukták be maguk mögött az ajtót. Odakinn csönd volt. Egyenlőre semmit nem lehetett látni, és senkit. A hangok mintha elvesztek volna a levegőben, pedig a Doktor tudta hogy ennyivel még soha senkinek nem sikerült kizárnia egyetlen működő cyberment sem.

" És most mi lesz?!" - Emelkedett meg egyetlen egy fokot a lány hangja. A pánikroham határán volt már megint, és fogalma sem volt arról hogy mit tegyen. Koloncnak érezte magát a Doktor mellett aki fel-s le nyüzsgött és minden egyes pillanatában szinte már szikrázott az energia túltengése végett. Csak követte abban a pillanatban is a férfit aki hol fel-hol le mászkált, egyik kezét az álla alá téve. - " Azt mondta hogy nincs is Karácsony. "

" Persze hogy nincs, hiszen ezt csak elhitették önökkel. Ez csak egy gondolat, de úgy érzem igazam van, már megint. Vagy nincs igazam, és oh, bárcsak így lenne. Jöjjön! "- Automatikusan,reflexből fogta meg a lány kezét ahogyan lerobogtak a lépcsőn. Az épület sötét volt, de tele volt hangokkal. Olyan veszélyesnek látta azt Jen mint egy aknamezőt,ahol az embernek fogalma sincs arról hogy hogyan lehet közlekedni a nélkül hogy meg ne halna. Amint leértek a lépcsőn, Jen viszont megint megszólalt. 

" Itt már jártunk.  Fel kell mennünk. Ott még nem voltunk."

" De, onnan jöttünk. "- Vágta rá a társa. Jen megállt a magas férfi mellett, s úgy érezte kissé összezavarodott. Elengedte a Doktor kezét, s megállt az egyik ajtó előtt.- " Fentről jöttünk... de közben én meg úgy emlékszem hogy lentről.. ide jöttünk, aztán meg vissza... én..." - A Doktor tett egy kört szép lassan, csavarhúzójával közben leszkennelte a helyet újra meg újra, majd lassan Jenre nézett. Aggodalmassá vált az arca, olyanná amilyennek a lány nem igazán láthatta őt még a nap folyamán. 

" Mi van?.. Csak azt ne mondja hogy lehet még ennél is rosszabb..." 

" Nézze, Jen. Már így is túl messzire követett. " - Válaszolta neki halkan. A Doktor megállt a kék ajtó előtt, kihúzta magát s nekidőlt félig a falnak. A nő közelebb lépett hozzá, és haloványan elmosolyodott.

" Ne kezdje ezt már megint, nagyon kérem.  Összezavarodtam egy pillanatra, ennyi az egész."

" Figyeljen rám. Azért nincs Karácsony mert azt csak elhitették magukkal. Újra és újra, ugyanolyan Karácsony van. És úgy élnek hogy mindezt észre sem veszik. Nap nap után elölről kezdik ezt a napot. Az idő továbbmegy, de a maguk memóriáját egy naposra szűkítették. Itt állunk, felmentünk az előbb az emeletre és még erre sem emlékszik. Tudja hogy miért? Mert ez egy hajó. Az épület... és valahol hibás. A hajtóműve rosszul működik. A sugárzása pedig minden nap hat magukra. Elhiteti magukkal hogy Karácsony van, és maguk nem is emlékeznek arra hogy már rég elmúlt! Akkor jöttem rá erre mikor kifutottunk a teremből. Szóval ha vége lesz ennek a napnak, maga nem fog rám emlékezni, csak arra hogy reggel van és hogy Karácsony lesz délután...."- Jen döbbenten pillantott rá ahogyan elhadarta a szavakat. Szeretett volna valamit hozzáfűzni, de egyszerűen nem jöttek szavak az ajkára. Nem tudta mit is mondhatna, hogyan is kezdhetne neki a kérdéseinek ezért leblokkolt egy pillanatra, mígnem azon kapta magát hogy a Doktor zöld szemeit nézi s azok vissza néznek őrá.

" Elnézést. " - Szólalt meg nagy nehezen halkan, s becsukta a száját.- " Szóval gyakorlatilag benn ragadtunk az 50 első randiban, mi mind itt a városban. A robot-emberek miatt."

" Igen. Pontosan. Maguk lettek az 50 első randi városa....."

" És a robotok mióta vannak itt?"

" Eh, Ezt, nem tudom mióta lehetnek itt, de elég sokáig. Álcázót használnak, és érzékelés szűrőt. Ez az épület egy űrhajó, és mi éppen benne állunk. Odabenn nem tudom hány Cybermen lehet, de valószínűleg sok."- Mutatott az ajtóra ami előtt álltak. - " De van egy tervem." 

" Remélem valami épkézláb mint amit az előbb leművelt." - Vonta fel a bal szemöldökét a nő a terv szóra.

" Nos, remélem. Én bemegyek, és megpróbálom elkergetni őket Gyakorlatilag ez a terv. De ha nem sikerül arra kérem fusson. Fusson amilyen gyorsan csak tud és....Ne..Nem. Ez jobb:be se menjen utánam. " - A nő megsimogatta a férfi arcát, és megcsóválta a fejét.

" Ugye tudja hogy most már nem fog egykönnyen lerázni engem? Együtt megyünk. Maga és én. És bármi is történjék. Én nem fogom elengedni magát. " - Megfogta a kezét. Az időúr a kezeikre pillantott és egy szórakozott félmosoly jelent meg az arcán.

" Mi ez a nagy kedvesség? Mit tettem hogy kiérdemeltem?.. Eddig csak csapdákba gyalogoltunk,és bosszantottam a tudálékosságom fitogtatásával, mely valljuk be, valóban idegesítő lehetett. Ezt sajnálom is titkon. De most kimondtam. Elnézést. "

" Csak nem akarom hogy meghaljon. " - Vonta meg a vállát a nő.- " No meg úgy tűnt hogy maga sem tud pár dolgot megmondani. Nem tudja ki maga, nem tudja honnan jött. Még a karórájára sem emlékszik honnan van. " 

" Ugyan! Ezt meg honnan veszi?"- Mosolyogta meg a feltételezést a Doktor, ám közben megint eszébe jutott a 18-as felirat az órán.

" Láttam hogy hogy nézett arra az órára..." - Mindketten elnéztek a földre. Jen eszébe jutott a testvére, mert tudta hogy a Doktor pillantása a veszteség érzését jelentette, s a Doktor is elnézett mert eszébe jutott a 18as szám amit valaki az órába karcolt, és nem értette hogy felejthette el hogy kitől van. A pillanatnyi csöndet azonban a hangos, egyre hangosodó mechanikus dübörgés hangja zavarta meg. Mindketten felkapták a fejüket az ajtóra, majd egymásra néztek. 

" Maradjon kint."

" Magával maradok. " - A Doktor dühösen vett egy mély lélegzetet, hisz utálta ha valaki ellent mond a szavának, de csak azért is megszorította Jen kezét, s így ketten közösen beléptek a kék ajtó mögé.