" Tudja ez felelőtlenség." - Morogta a Doktor miközben előre haladt felfele a lépcsőn olyan halkan ahogyan csak tudott. A bal kezében a csavarhúzójával indult meg, és közben folyamatosan azt nézte hogy mi van előtte. Mármint nem a lépcső, hanem más. A Doktor ezúttal óvatos volt, ugyanis nem akart belefutni egy csapdába sem. A cyber- kezet letette a lépcsőfordulóba, s indult tovább is.Lassan vette a kanyart, mikor Jen válaszolt.

" Az a felelőtlenség hogy magával tartok?" - Kérdezte a tőle halovány mosollyal. Jen le volt maradva, mivel azon tűnődött hogy miért is bízik így meg egy olyan emberbe akit még csak ma ismert meg. Talán túl naív volt... de talán azért mert túlzottan bízott Isten akaratába. A keresztre nézett ami a karperecére volt belevésve és emlékeztette magát hogy a dolgok nem véletlenül történnek meg. Azért történnek meg mert Isten úgy akarja. Legalább is Jen vallása erre adott neki okot, hogy higgyen benne. A csönd azonban kezdte igenis zavarni a nőt egy idő után, mivel a Doktor nem válaszolt. 

" Szóval?" 

" Szóval az a felelőtlenség, Jen, hogy engedem hogy velem jöjjön. "- Suttogta a férfi. - "Idősebb vagyok mint ön, és tudom hogy mivel  jár ez az egész....kalandozás. Ez logikátlan, veszélyes, kimerítő és ugyan már, maga is láthatja hogy űrlények fognak csatázni az emberekért, vagyis ellen. Nem is tudom miért engedem....Egyszóval egy olyan átlagos Földi lény mint maga, ugyan mit is tudna befolyásolni a dolgok kimenetelén?" - Pillantott rá egy másodpercre. Persze ezt csak azért mondta hogy elüldözze maga mellől, mert nem akarta hogy baja essen. Nem akart megint valakit elveszteni, nem akarta érezni a veszteség fájdalmát. Úgyhogy inkább megint előre pillantott szigorúan, és folytatta az utat felfelé. " De, legyen ez a vigaszom hogy hatalmas ez az épület. Lesz még ideje elfutni... Karácsony van. Menjen haza...."

" Hát kösz Doktor, tudja jó hogy parányinak átlagosnak lát engem... De csak azért sem akarok elfutni.... engem érdekelnek az idegenek. Hiszem hogy léteznek."

" Az jó, mert az idegenek is hiszik hogy maga létezik.... De komolyan. Az univerzum nagy, és gyönyörű Jen, de csak kevesen hiszik el hogy mások is léteznek benne. Kevesen tudják elismerni hogy vannak benne olyan értelmes lények akik képes kommunikálni, mint én és ön. Pedig.. ez benne az elképesztő... viszont az itt lévő idegenek nem is keresgélik magát. És ez nagy különbség kettejük közt. Ne feledje. " - Jen egy pillanatig hallgatott, és megállt a lépcsőfordulóban. Képzeletében olyan bolygók és csillagok jelentek meg mint amilyeneket otthon a bátyja nézett egykor a tévében. Előtte volt ahogy Adam mesélt a Marsról, és arról hogy létezhetnek idegenek. 

" Adam mindig erről mesélt. "- Mosolyodott el. - " Esténként mikor hazaért leült az ágyam mellé, és csak mesélt....nagy volt köztünk a korkülönbség. Mindig sokáig dolgozott...valami katonai szervezetben..... tudja ilyen katonai projektek meg ilyenek...Azt mondta hogy léteznek idegenek. Ezt mondogatta... "- A Doktor haloványan megmosolyogta a történetet, s pillantása az emeletről a társára vándorolt.

" Jó fej lehetett... mi történt vele?"- Kérdezte a lehető leghalkabb tónusú hanggal. 

" Egy nap eltűnt.. soha nem tért vissza..."- Pillantásuk ütközött, és nem tudtak egymáshoz mit szólni hirtelen. " Hova lett?" - Tette fel végül a Doktor a kérdést halkan. 

"Nem tudom.. elnyelte a föld..."- A csönd mint valami mardosó távolság úgy ásta be megint magát a beszélgetésbe, míg hangokat nem hallottak felülről. Dörömbölő, egyre hangosabb és hangosabb, fenyegető hangokat. A Doktor az emeleti sötétséget bámulta, majd kisöpörte a szemébe lógó hajszálakat és sóhajtott egyet mintha megerőltette volna magát.

" Mi az?" - Kérdezte Jen, mert nem látott még annyit sem mint a jóval magasabb társa. - "Nem látok semmit."

"Rossz hírek.... maradjon mögöttem." - Intette Jent hátra, balra kapva a kezét. - " Bármi van, azt teszi amit én mondok. Se többet, se kevesebbet. " 

" Rendben... " 

" Megesküszik..."- Előre léptek. Csak egyetlen egy lépcsőfok választotta el őket az emelettől, így kiléptek a sötét folyosóra ahonnan a hangok érkeztek. Ám a folyosó addigra már kiürült: üres volt. Jen meg akart szólalni, de a Doktor rátette a szájára a kezét így némán, szinte lopakodva indultak meg a legelső ajtóig, ahonnan halovány fénycsík világított kifele a kulcslyukból. Mikor elérték az ajtót, a Doktor levette Jen szájáról a kezét, majd benézett a kulcslyukon. 

" Mit lát?"  - Kérdezte suttogva tőle a lány, de ő egyenlőre nem válaszolt. Némán nézett be a kulcslyukon, a terembe mely kicsit sem emlékeztette őt egyetlen egy gyártelep termére sem. Minden szürke volt, és a padló mintha üvegből lett volna. Odabenn cybermenek dolgoztak, és raktak össze egyre több cyber-egységet. Nem beszéltek, de a terem nyilvánvalóan egy átalakító helyiség volt. Éles fények kezdtek el villódzni a szemei előtt, sikoly hangja töltötte meg a termet, ő pedig félre kapta a fejét, és undorodva nézett Jenre. 

" Mi az?" 

" Mennünk kell.... " - Megragadta a kezét és megindult vele előre. - " Ez az átkozott épület olyan mint egy naaaggy... tudja... olyan...hogy nem tudjuk merre megyünk, és mindenhol eltévedhetünk..."- Jen kerek szemekkel nézett rá.

" Jajj nem jut eszembe.. "- Dünnyögte. A lány közben csípőre tette a kezét, mert megálltak egy másik ajtónál de a Doktor csak folytatta. - "... tudja olyan...nagy... és könnyen eltévedhet benne.... mint ahol a minotaurusz is volt.... meg az a sok gyerek abban a filmben akik nem jutottak ki, és akaratuk ellenére voltak egy helyen és... "

" Labirintus?"  

"IGEN! Igen az! Labirintus. La-bi-rin-tus. Ez az! Köszönöm. " - Gyorsan adott egy puszit Jen arcára, s közben elkezdte a szónikussal kinyitni az ajtót.

" Szívesen... " - Halk kattanás hangja csendült fel. A férfi a nőre kacsintott, majd előre lépett. A helyiség amiben voltak, szintén nem hasonlított egyetlen gyártelep belsejéhez sem ezt már elsőre látták mindketten. De sötét volt, így azon kívül hogy műszerek villogtak bal-s jobb oldalt nem is láttak mást. Letakart ember-szerű alakok feküdtek székekben. 

" Ez para..mik ezek? " - Szólalt meg Jen, miközben közelebb simult a Doktorhoz. - " Azt hittem ez a hely már évek óta lakatlan. "

" Szunnyadó cybermenek. Olyanok amik még frissek, de nem moccannak a regenerációs állapotukban. Biztonságosak! Egyenlőre....Azért nem vette őket észre eddig senki se, mert nem akarták hogy észre vegyék őket. Érzékelés szűrőt állítottak fel, így ez senkinek nem tűnt fel. Így... az emberek tudták hogy itt van, de nem érdekelte őket a dolog. Képzelje el a dolgot úgy mint egy régi nem kedvelt rokont.Odáig fel sem tűnik hogy van,mindenki elfelejti, mígnem egyszercsak pitével a kezével meg nem jelenik." - Hadarta el maga előtt, már-már trillázó hanggal. - Megállt az egyik műszer előtt, és érdeklődve nézte azt, s közben éppen gondolkodott. Ki tudja mi volt az agyában.... a kék fény az arcára világított, majd leggugolt hogy megnézhesse a gép talapzatán végig futó huzalozást.- "Biztos néha azért hallottak hangokat, az azért elég feltűnő lehetett. "- Tette hozzá.

" A hajléktalanok... "- Sóhajtotta Jen megborzongva a félelemtől. 

"Mindig a hajléktalanok.. "- Forgatta meg a szemeit a Doktor.- " Az esetleg gondolom eszükbe nem jutott volna hogy segítsenek rajtuk." 

 "Igen.. hát,de csak ők lehettek...hisz mindenki ezt mondta hogy övék ez a hely. "- A Doktor vágott egy arcot a kifejezésre, majd felnézett a nőre.

" Hááátt... ezek nem hajléktalanok. " - Összeillesztett két vezetéket. A gép halkat szikrázott, s így az interfész működésbe lépett.

" Nah máris jobb!"

" Mit művel! Ha észre veszik hogy belepiszkált a... " 

" Ugyan! Nem veszik észre! Fémemberek. Tudja. Egy ideig még békében lehetünk. Nem kell ilyen aggodalmaskodónak lennie. Otthon is ennyire aggódik ha odaég a tej?  "- Pillantott rá. Kiropogtatta az ujjait, és nyomogatni kezdte a gépet. - "Épp most zártam be az ajtót. Senki nem jut be.... és különben is. Én csak információt akarok. "

"Miről? "

" Mindenről! Hogy mit keresnek ezek itt... AHA! Érdekes... Hm... ohom..."

" Doktor kérem beszéljen úgy hogy én is megértsem..."

" Építették ezt a hajót..már jóóó ideje...És elhitették magukkal hogy hideg van, hogy Karácsony van, de az az igazság hogy nincs hideg... sőt még Karácsony sincs igazán... "- A gép ugyanebben a pillanatban pittyent egyet a Doktor pedig rögtön a kijelzőre ütött. - "Oh ne már! Ne,  már hogy most....!" 

" Mi van?" 

" Szerver hiba! Mintha a maguk internetét látnám csak szuper modern kiadásban!.. jajj.. Gyerünk már..."- Jen megcsóválta a fejét. 

" Az Időlordok mind ilyenek? " - Sóhajtotta.

" Mármint milyenek?"- Kérdezett vissza. 

" Nem tudom... "- Jen karba tette a kezeit, s félig nekidőlt a szerkezetnek. Tele volt az agya mindenféle gondolattal,kérdésekkel és aggodalmakkal. A Doktor valóban okos embernek tűnt, de ugyanakkor egyszerre zseni volt és őrült aki számára mindenféle összefüggéstelen dolgokról beszélt. Nem akarta talán mindenre a választ, de valamennyire mégiscsak szerette volna. - " Szóval... hagy gondolkozzam..." - Sóhajtotta, s közelebb lépett a férfihoz. - " Az Időurak...nem váltóak mint a csigák? " 

" Ne merészeljen csigához hasonlítani!" - Csattant fel a Doktor szinte azonnal. - " A csigák amúgy sem nemváltóak!"

"Űrcsiga... "

" Ez nem vicces... Nincsenek az űrben..csigák..."- Válaszolta a férfi undorodva. 

" De lehetne az.."- Mosolyodott el a nő, ugratva a Doktort.

" De nem az...nem nevetek! Borzalmas a humor érzékes kisasszony,kérem ne erőltesse."

" De...."

"Hagyja abba. " 

"Dehogy!" 

"Dede!" 

" Mit értett azon hogy nincs is Karácsony?!"

" Ááhhh! BINGO!"   - Jen összerezzent ijedtében. A lámpák feloltódtak, s  a szúró világosságban ugyanabban a pillanatban tért magához az eddig letakart, ágyakon fetrengő Cybermen és még egy mely kissé hiányosnak tűnt.  De csak akkor vette észre, hogy nem csak egy tért magához..hanem több...jóval több... A lány felsikkantott ahogyan a Cybermen elindult feléjük, a Doktor pedig elmosolyodott rá mintha megnyerte volna a lottót. 

" Mondtam hogy így menni fog, nemde?" - Megszorította a kezét és a lány szemeibe nézett, s szokatlan gyermeki lelkesedés csillant meg szemeibe. - " Futás!"