Hat óra volt. 

De nem amolyan félig hat vagy alig hat, hanem kereken, nagy betűvel Hat óra! Vagyis 18:00. Jen ezt csak akkor fogta fel mikor kilépett a múzeum épülete elé a főtérre és meglátta a toronyóra mutatóit. Hat óra! És hogy elszállt az idő. 

A nő sóhajtott... eszébe sem jutott volna hogy még Karácsony szent napján is a múzeumban fog dekkolni, dehát ez volt az élete. Folyton a könyvek és a restaurációk. A múlt homályában derengve csodálta azt amit alkottak, és e nyomon lépett előre. 

De, aznap Karácsony volt.Olyan mosoly jelent meg az arcán amit csak ritkán lehetett rajta látni. Előre nyújtotta a kezét, és elkapott pár kósza hópelyhet a légből.Gyermeki örömmel szökkent le a lépcsősoron, majd úgy indult meg a piactér felé. A sejtelmes fények, és a hóesés még jobban fokozta a benne nyugvó gyermeket hogy bújjon elő, hogy kapjon el annyi hópelyhet amennyit csak lehet, és ne fogja vissza magát... És ez az illúzió egészen odáig tartott míg Mr Herbincks nem jött vele szemben. Az idős igazgató olyan undorodó arckifejezést vágott mikor meglátta ő, mintha egy medúzára kellett volna ránéznie. 

" Boldog Karácsonyt, Jennifer."- Vetette oda szárazon, majd gyors lendülettel el is ment mellette. 

" Boldog Karácsonyt Mr Herbincks." - Sütötte le a szemét a fiatal nő, majd tovább indult inkább... a komor igazgató soha de soha nem kedvelte őt, pedig Jen mindent megtett azért hogy ez ne így legyen.. 

 Mindegy is. - gondolta magában. - Ez a nap már csak jobb lesz.- Sóhajtott egyet, és a piactér felé fordult mely most zsongott a gyerekek nevetgélésétől. Deltown egy kisváros volt, és mégis, meglepő módon annyi élet volt benne... elképzelhetetlenül sok. Mikor egy turista arra járt általában nem látta meg elsőnek a lényeget. De több nap után, mindenki felfogta hogy ez a kisváros semmiben sem átlagos.

A piactéren most egy olyan nagy karácsonyfa állt, hogy Jen percekig csak csodálta. Megállt előtte, és felnézett. Barna szemei megcsillantak a tél sápasztó fényeiben. Bill majdnem fellökte őt, de aztán a kisfiú csak egy "elnézést Miss Jale" kíséretében arrébb futott.

" Semmi baj Bill!" - Mosolyodott el a nő. A karácsonyfa előtt egy kis Jász ól volt felépítve, és egy tábla: adományokat gyűjtünk szegény gyerekeknek. Cserébe bármit kívánhat, Isten ma megadja magának.

Egy kis hógömbbe várták eme adományokat, így Jen közelebb lépett, és beledobott egy kis pénzt. Ez volt a kedvenc ünnepe.  Lehunyta a szemeit, és nem érdekelte akkor semmi. Se a munka, se a fáradtsága, se az hogy még mindig fáj a karja amit reggel beütött.... egyetlen dolgot akart csak, ami soha nem volt neki meg. Amire már gyerekkora óta várt: 

- Egy igaz barátot szeretnék. - Mondta ki maga elé halkan, s aztán kinyitotta a szemeit. A legnagyobb megdöbbenésére a legelső dolog amit meglátott, az egy férfi volt, aki a Karácsonyfa túloldalánál ücsörgött a padon és a csillagokat kémlelte szomorú arccal. Olyan arccal mint aki mindent elvesztett... Jen ismerte ezt a kifejezést, eléggé jól. Szíve elszorult, és úgy érezte hogy azonnal oda kell mennie, hátha tud segíteni ezen a fickón, bárki is legyen ő. Mély lélegzetet vett, és átlépve a gyerekek ledobott kacatain, egypár hóemberen, és kikerülve egy kék rendőrségi fülkét odament a fickóhoz... Bár előbb végignézett rajta, s meg kellett hogy állapítsa magában: ez a fickó elég csodabogárnak nézett ki... hosszú kék kabát, régies öltözék és az a haj! Jen szinte láthatatlanul megcsóválta a fejét, elátkozta magát hogy mindig kifogja a flúgosokat, majd leült melléje.

" Remélem nem bánja. Elvégre van itt elég hely kettőnknek, bőven. " - Engedett meg egy halovány mosolyt magának. 

"Nem.. semmi baj. "- Válaszolta halkana a férfi, rá se nézve. Nem... ő a csillagokat nézte. Zöld szemei elkalandoztak épp valahol az Esthajnal csillag környékén.

" Olyan szép ez az ünnep.. a kedvencem. Hát magának?" - Kérdezte tőle Jen.

" Én nem kedvelem..." - Jen ezen elgondolkodott egy rövid ideig. Volt olyan hogy ő sem kedvelte. Volt olyan hogy nem ment ki a lakásból mert csak arra tudott gondolni hogy ő már nem lehet gyerek. De ezt nem mondta ki. Nem. Helyette nyelt egyet, és egy kicsit közelebb húzódott. 

" Miért?" 

" Mert hideg, és giccses. " - Vetette oda az ismeretlen. - " Nézzen csak körbe! Karácsonyfa, meg gyerekek...és az a cukrozott izé..." 

" Sütemény?" 

" Phfujjjj, hogy bírják megenni?" - A nő ezen elnevette magát. 

" Úgy beszél a Karácsonyról mintha valami förtelem lenne. Pedig nem az! Nézzen körbe! " - Jen felpattant, majd direkt a férfi elé lépett, aki viszont ülve maradt s karba tette a kezeit de legalább már legalább nem a csillagokat  bámulta melodramatikus arckifejezéssel.-" Nézzen csak! Esik a hó, és elmúlt hat óra! Ott korcsolyáznak az emberek, amott meg hóembert építenek! " 

" Milyen szép..." - Sóhajtotta válaszként a férfi, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit, s megint szomorkásan kezdett el beszélni. - " Esik a hó... hideg pelyhek hullanak az arcomra.... gyerekek játszanak, és mint mindig oly felhőtlen az élet.. és mindez mit sem ér, ha nincs kivel hóembert építenem. Mit sem ér ha tétlenül itt beszélünk, miközben forog a világ és lebegünk a semmiben.... "- Majd felállt,előre nyújtotta a kezét,  és a korcsolya pályára pillantott, hitelen teljesen más hangnemben: 

" Van kedve korcsolyázni Mis...? " - A nő elnevette magát, és talán kicsit el is pirult, habár lehet csak a hideg dér csípte ki a fehér bőrét.

" Tudja maga elég fura ember..." 

" Öhm.. köszönöm.. azt hiszem..?" 

"Csak Jen... "- Reagálta le halkan. " Ha már így kéri, szívesen mennék önnel Mr?" 

" Doktor. " 

" Oh, Doktor úr. Ez sok mindent megmagyaráz. " - Forgatta meg a szemeit Jen. Kiskorában volt egy bácsi aki Doktornak hívta magát. Mindig kedves meséket mesélt neki dinoszauruszokról, meg Egyiptomról.. olyan volt mintha járt már volna ott... Furcsa egy öreg bácsi volt, de kedves.Amint ez eszébe jutott viszont elnevette magát. 

" Valami vicceset mondtam?" - Mosolyodott el kedvesen a Doktor, és megfogta a kezét. 

" Nem.. semmit.. csak eszembe jutott valami..." 

" Megtudhatnám hogy mi?" 

" Miért ücsörög a hóesésben egy Doktor idekinn, kék kabátban, a csillagokat nézve." 

" Hát.. azt hiszem ez lesz talán a hét kérdése. " - Haloványan elmosolyodott. - " És mit keres egy fiatal hölgy a hóesésben, megannyi könyvvel a táskájában? " 

" Ez lesz a hét kérdése. Nem az. " 

" Haha! Tudja mit?" 

" Mit?"

" Fussunk!" - A nő elnevette magát, mikor futásnak eredtek, s közben el nem engedte a férfi kezét. Volt benne valami mely furcsa volt... de most ez egyátalán nem zavarta őt.