Eszembe se jutott, hogy valaha újra láthatom. Hogy újra hallhatom csilingelő hangját, azt az énekes madarat, aki esténként a teraszon dalolászott, esetenként elég hangosan. Nem bírtam ki hogy ne hallgatózak, ezért mikor kedvenc teáját akartam kivinni a számára, akkor egy kicsit neki dőltem az ajtó félfának, és megbújva füleltem. Aztán mikor abbahagyta, én mint aki éppen akkor érkezett kiléptem a takarásból, és mosolyogva tettem le a kis kék színű dohányzóasztalunk tetejére a forró csészét. Mire ő tágra nyílt szemekkel megkérdezte:

- Mennyit hallottál belőle?
- Öm…  semmit- nevettem el magam egy csöppet, ezzel elrejtve hazugságomat. Sosem értettem mit nem szerettet a hangjában, amikor csodás hangszálakkal áldották meg, csak az aranyos kis félénksége miatt nem merte megmutatni másoknak.

Aztán mégis megmutatta. Csak úgy viccből felvette, és titokban feltöltötte a “Pillowtalk” című számát, mellyel tarolt a YouTube-on, és így kereste fel egy stúdió. Idestova vagy két és fél hete hogy távol volt, és a hiánya piszkosul égetett. Újra az ölelésében akartam lenni, akartam az ízletes sárgabarackos csókját, és mindennél jobban akartam hogy minden reggel azt mondja: Szeretlek

A hiánya vezetett ide, hogy itt ültem az ágyon, kezemben a polaroid képekkel, melyeken örömtelien vigyorogtunk a kamerába valamelyik fesztiválon, vagy éppen kis estélyiben öleltük egymást a sötétben, egymást nézve. Röpke puszit nyomtam azon képre ahol elegánsan voltunk felöltözve, és ölelkezve burkolóztunk a sötétbe. Azon az estén vallotta be nekem hogy szeret. Emlékszem, akkor kihívott a házigazda kertjébe, és komolyan a szemembe nézett. Majd közelebb lépett, lágyan megfogta a kezemet, és a szemembe mondta azt a bizonyos szót, melytől olyan hevesen kezdett verni a szívem, mint mástól eddig soha. Akkor értettem meg hogy nincs értelme kerülgetni egymást, így rövidesen, nem azonnal, de bevallottam kölcsönös vonzalmamat. Akkoriban madarat lehetett volna velem fogatni a végtelen boldogságtól.

Gondolataimat egy autó hangja zavarta meg. Ki néztem, hátha a pizza jött meg amit rendeltem. De kellemesen kellet csalódnom. Az a járgány gurult be a macskaköves utcába, mellyel Zayn elhajtott hosszú hetekkel ezelőtt. A szám elé kaptam a kezemet a hirtelen meglepődöttségtől, így hiper gyorsasággal kaptam fel a legközelebbi topánkámat, és nyitottam ki az ajtót. Most egy cseppet sem érdekelt hogy nyitva maradt, csak gyorsan behajtottam, majd már rohantam is le a lépcsőn. Ő lebegett a szemem előtt. Ahogyan a karjába zár, és puszit nyom szőke tincseim közé. Amint leértem a földszintre, kitártam a hatalmas fő bejáratot, és elém tárult életem férfija, aki éppen csak kiszállt a fekete luxus járgányból, kezében a kis bőröndjével.

- Zaaaayn!!! - kiáltottam, majd odafutottam hozzá, és a nyakába ugrottam, amitől majdnem hátra esett a szentem.

Megszűnt a világ körülöttünk. Csak ő volt és én, a naplementés utcában, ahogyan én az ő rám jóval nagyobb pulcsijában ölelgettem, ő pedig egy teljesen fekete, elegáns öltönyben díszelgett mint egy sztár. Olyanok lehettünk mint egy rajongó, és a kedvence.

- Tayloor, sziaa- ölelt ő is vissza fél karjával, miközben egy gyors puszit nyomott a hajamba.

- Azt hittem már haza se jössz- néztem rá a megjátszott szomorú kiskutya tekintetemmel.

- Ó miért ne jöttem volna? - nevetett fel. Mindenképp hazajönnék, már csak azért mert isteni teát tudsz csinálni.-nézett rám összehúzott szemekkel, önelégült mosolyával.

Mire én játékosan beleboxoltam a vállába, majd újra vissza fúrtam magam az ölelésébe.  Végre hazatért az én Zayn Malikom.