-Mark minek jöttünk ide ?

Sóhajtva néztem szét a hatalmas nagy parkon amiben különböző akadálypályák voltak felállítva.

- ismered ezeket a játékokat ?

- ki nem ismeri ?- vettem át tőle a belépő kártyát amit az előbb vett. - de nekem ez miért is lesz jó?

- öltözzünk át utána elmondok mindent.

Lemondóan ráztam meg a fejemet és inkább csak csendben követtem a fiút. Az öltözőben már voltak páran akik érdeklődve néztek ránk amikor beléptünk oda.

-Mark! Ezer éve nem láttunk itt! - az egyik srác mosolyogva ölelte meg a fiút aki végigpacsizott mindenkivel majd felém fordult

- srácok ő itt Baekhyun, most van itt először. 

-óóó friss húsi!- kiáltott fel az egyik hátulról.

- dugulj el Jack!- szólt rá szinte mindenki egyszerre. Én csak csendben figyeltem őket, hisz nem nagyon tudtam ezt az egészet hova tenni. Miután átöltöztünk kimentünk a parkba.

- és most ?- néztem értelmetlenül Markra.

- Mi lenne? Játszunk!- lökött meg majd nevetve elkezdett futni .- gyere már!- kiáltott.

- ezt nem hiszem el.- nevettem fel hitetlenkedve. -hát jó, akkor játszunk!

Ahogy elkezdtem futni és csak a hangosan nevető Markra figyeltem egy régen érzett nyugodtság fogott el. Amire észhez tértem már átváltozva futottam a prérifarkas után aki teljesen átadta magát az állat énjének. Én se ellenkezdtem, végre átadtam magam teljesen amit már nagyon rég nem tettem. A pályát folyamatosan figyelik így ha esetleg valaki túlságosan is elvadulna , egyből mennek és leállítják. De most minden olyan csodálatos, amikor ebben az alakunkban vagyunk megszűnnek azok a gondok amik ember alakunkban velünk vannak és ez remek érzés. Előfordul hogy valakit annyira megmámorít ez az érzés hogy lemond emberi alakjáról és ebben a formában éli tovább életét, persze a kormány ezt nem engedi így elvonóra küldik őket ahol tartóztatni tanulják ezeket az ösztöneiket. Eddig nem értettem miért csinálják ezt, de most már értem és valahol együtt érzek velük. 

Késő estig ott voltunk és ahogy hazaértem teljesen felföldelve éreztem magam. És ezt a többiek is észre vették, de nem kérdezték meg az okát hanem csak mosolyogva figyeltek. És ezt minden héten legalább egyszer megismételtük Markal, már pár alkalom után a többiekkel is összehaverkodtam. Ahogy teltek a napok, hetek úgy éreztem egyre jobban magam. Chanyeolnak se híre se hamva, semmit nem tudok róla csak annyit hogy él és minden nap, amikor felkelek lehúzok egy napot a naptárban számolva vissza mennyi időt kel még várnom rá. És habár ezek megtörténtek az élet megy tovább és amire ismét minden a rendes kerékvágásba jött eltelt egy év,  már  az érettséginek is vége, ahogy most itt állok az osztály teremben és a barátaimtól közösen kapott nagy virágcsokrot tartom a karomban , érzem hogy már sose lesz olyan mint ez előtt. Elballagunk, ahogy végig sétáltunk az épületen, le egészen az udvarig előtörnek bennem az emlékek a sok nevetés, hülyéskedés amit nap mint nap csináltunk a fiukkal. A jól ismert pad helye ahova minden szünetben ültünk, most is látom magam előtt ahogy Bambam és Winwin valami hülyeséggel lekötik a többiek figyelmét így észre se veszik hogy közeledek feléjük, Jhope nevetve biztatja a két kisebbet, Jimin a telefonján mutogatja a randi esélyes lányokat akikkel beszélget de persze ez a már félig alvó Yoongit egyáltalán nem érdekel és persze ezen Jungkook jót nevet. Namjoon mosolyogva figyeli a fiúkat és ahogy észre vesz engem egyszerre intenek nekem Seokjinnel aki már pakolja is elő a táskájából az aznap hozott ebédjét. 

Ezek lennének ők a barátaim. Ahogy megálltunk a nevünkkel ellátott széknél könnyes arccal néztem a szüleinkre akik meghatottan figyeltek. Mondjuk azon meg se lepődök hogy anya jobban sír mint én, csak az eső gyereke ballag középiskolából. Miután az igazgatók elmondták a szövegüket és egyesével kihívtak minket hogy oda adhassák a bizonyítványunkat , majd 2 óra eltelt de így is vissza gondolva kevesebbnek tűnt. 

- mehetünk?- állt meg mellettem anya.

- igen!

Miután haza mentünk és lepakoltuk a rokonoktól kapott ajándékokat, gyorsan átöltözünk és a kibérelt étterembe mentünk. Megbeszéltük a többiekkel hogy mivel egyszerre ballagunk Sehun,Jimin és én együtt tartjuk a bulinkat. Nagy öröm hogy az immáron friss egyetemista Namjoon és Sekjin is eltudtak jönni, hisz sokat kell tanulniuk és nehezen tudnak időt szakítani bármire is. A helyet a szüleink közösen dekorálták ki így elég pacek lett, persze ahogy oda értünk a fotozkodás ki nem maradhatott így egy jó fél óra csak erre ment el. Ahogy a többieket figyeltem egy fájó érzés hasított mellkasomba, valami hiányzik.

- Baek.- lépet mellém Mark. - Valaki jött hozzád.- csillogó szemekkel néztem rá.- ott van a kertben.- bökött fejével az épület mögött lévő kert felé. 

OLyan gyorsan rohantam ahogy csak tudtam de ahogy kivágtam az ajtót és megláttam a nekem szemben álló személyt , keserűen elmosolyodtam.

- hát, ez fájt. Azt hittem jobban fogsz nekem örülni.- húzta el száját a férfi.

- Jihon!- nevetve öleltem magamhoz a fiút aki mosolyogva ölelt vissza.- Ne mond ezt! Nagyon örülök hogy itt vagy! Mikor jötté?

- tegnap este. Nem szóltam mert meg akartalak lepni.

- sikerült!- vágtam rá.- És...most meddig maradsz?

- hát, amíg el nem zavarsz.-lesokkolódva néztem rá.,

-m-mi? Akkor ez azt jelenti hogy te...?

-igen, itt maradok!

Szívemben ismét pótolva  lett egy darab így hogy most már velem marad az egyik számomra fontos ember. A többiek is meglepődtek az új jövevény miatt de szerencsére jól fogadták és mindannyian jól töltöttük az estét.

- Na jóóó! Most jön az én ajándékom! -csapta össze a tenyerét Jihot.

- micsoda? de hát nem az volt az hogy haza jöttél? -néztem rá értetlenül.

- jaj ez nem az! Ez az!- nyújtott felém egy telefont.

- öm..nem igazán értelek .- nevettem fel kínosan.

- egy darab telefonszám van benne, hívd fel.

- mégis mikor?

- mondjuk..- karóráját nézte majd rávágta.- most!

Bár félve , de rányomtam a hívásra és ahogy fülemhez emelve a telefont hallgattam hogy kicseng. Már ép tettem volna le hogy jól lebasszam Jihot de ekkor , valaki beleszólt.

-hello! Baekhyun , te vagy az ? 

Kikerekedett szemekkel meredtem magam elé, ezt nem hiszem el. Ledöbbenve néztem Jihora aki csak mosolyogva nézett rám.

- hello? Van itt valaki?

-i-ige én.- szóltam bele akadozva. -Én vagyok Baekhyun.

- Baekhyun el se hiszem hogy te vagy az! - nevetett fel boldogan.- Istenem, annyira boldog vagyok!

-Chanyeol én...- sírva sétáltam el a többiektől majd leültem az egyik székre.

- Shh ne sírj! Nincs semmi baj! Annyira örülök hogy hallom a hangodat. Hogy vagy életem? Milyen volt a ballagás? Jó volt?

- Chanyeol, egy év után. Most hallom először a hangod.- suttogtam . - Most érzem először boldognak magam teljesen. Nélküled semmi nem olyan! Mindig hiányozni fogsz bármi is történjen. 

- Baek.-sóhajtott.- Kérlek ne beszéljünk most erről! Nekem is hiányzol, minden egyes nap. De nem szeretnélek ebben a pár percben is szomorúnak hallani.

-sajnálom!- köszörültem meg a torkom.- Ne haragudj , igazad van.- sóhajtottam.

- Baekhyun , most mondani fogok valamit. Ne akadj ki csak hallgass végig! Oké?

-oké!

- Egy év van hátra nekem, utána szabad vagyok. De nincs garancia arra hogy ugyan olyan legyen minden mint ezelőtt. Ne várj rám! Biztos most is gyönyörű vagy mint mindig! És már 18 éves leszel lassan itt az ideje annak hogy valaki gondoskodjon ró..

- Ne folytasd !- szóltam közben. Tudom mit akar mondani...

- Tudom hogy szenvedsz. Tüzelsz és nincs aki veled legyen, én nem tudom megadni most azt amire vágysz. Kérlek , ha úgy alakul könnyíts magadon.

- nem foglak megcsalni!

- nem csalnál meg. Én kérlek rá! 

- Chanyeol é..

- most le kell tennem! Szeretlek!

-Én...- a sípolás félbeszakított így sóhajtva emeltem el fülemtől a telefont.- Én is szeretlek.